Székesfehérvárról, az egykori koronázóvárosról számos középkori forrás megemlékezik. A Szent István által alapított társaskáptalan, amely a koronázó templom és temetkezőhely mellett működött az írásbeliség szélesebb körű elterjedését megelőző évszázadban is számos értékes forrást őrzött. A káptalan államigazgatásban betöltött szerepét jelzi az is, hogy az ország alkancellári tisztét a mindenkori székesfehérvári prépost töltötte be (ezt megelőzően a királyi pecsét őre volt). A későbbiekben a gyakorlat módosult, de megállapíthatjuk, hogy a prépostok fontos állami hivatalokat is viseltek, kancellári, alkancellári és királyi titkári tisztségeket töltöttek be. E tény már önmagában is fejlett és magas írásbeli kultúráról tanúskodik Székesfehérváron, a III. Béla írásbeliséget bevezető 1181. évi dekrétumát megelőző században. 

A középkori elbeszélő történeti irodalom számos művelője a székesfehérvári őrkanonoki tisztséget viselte. Így Ákos székesfehérvári őrkanonok, aki a hun-magyar krónikát készítette. Ugyancsak e tisztséget töltötte be Kálti Márk is a Képes Krónika szerzője. Itt működött Kálmáncsehi Domonkos, aki 1462-1474 között a Szent Miklós káptalan prépostja, 1474-1495 között a társaskáptalan prépostja volt – utóbb váradi, majd erdélyi püspök, végül kalocsai érsek – a kiváló humanista Mátyás király bizalmasa, diplomatája. A falakon kívüli Szent Miklós káptalan prépostja volt – 1474-1481 között – Nagylucsei Dóczi Orbán humanista, aki később Bécs püspöke lett. Ugyancsak itt volt őrkanonok Oláh Miklós (1493-1568) a neves humanista.
E gazdag írásbeliségnek azonban csak nyomai maradtak fenn, a köztörténet és a várostörténet kapcsolatát a korabeli városi- és hiteleshelyi forrásokból nehezen lehet rekonstruálni. Székesfehérvár szabad királyi város török kor előtti levéltára teljes egészében elpusztult, hasonló sorsra jutottak a városban működő egyházi intézmények iratanyagai is, s ez alól csupán a jeruzsálemi Szent János keresztes lovagok Szent Istvánról elnevezett székesfehérvári konventjének hiteleshelyi levéltára jelent kivételt. (1) Összefüggő iratsorozatok csupán a török kortól állnak rendelkezésre.



Székesfehérvár kétségtelenül gazdag helytörténeti irodalommal rendelkezik, amelynek kialakulása a XIX. században meginduló kutatásokkal és publikációkkal vette kezdetét. (2)
Az első átfogó munka, amely megkísérelte bemutatni a város szinte teljes történetét 1861-ben látott napvilágot; alkotója a fiatal Tagyosi Csapó Kálmán (3) joghallgató, – később ügyvédi pályára lépett –, aki Ráder Antal könyvkereskedő gondozásában jelentette meg fő művét Székes-Fehérvár története címmel. A munka elsősorban a várostörténet korai időszakát taglalja, érinti az Árpád-kori egyházak, a bazilika, a koronázások, a városcímer, s a latinok címerének kérdését is. A várostörténet általános áttekintését egyébként Palugyay Imre 1854-ben megjelent műve – Magyarország történeti, földirati s állami legújabb leírása – nyomán rekonstruálta. A kötetet okmánytárral és illusztrációkkal egészítették ki; a közölt források I. Lipót, Mária Terézia és I. Ferdinánd kiváltságlevelei.
Kétségtelenül nem tartozik a várostörténet műfajához, de meg kell említeni Henszlmann Imre A Székes-Fehérvári ásatások eredménye címmel írott Pesten 1864-ben megjelent művét, amely az 1862-ben végzett sajnálatos módon félbemaradt Nagyboldogasszony tiszteletére szentelt koronázó templom ásatásainak eredményéről adott számot. (4) (Ezt megelőzően, a kérdéskörre vonatkozóan Érdy János munkáját emelhetjük ki, amelyet III. Béla és nejének Székes-Fehérvárott talált síremlékei címmel írt, s melyben az 1848. évi ásatásokról számol be.) (5)
Székesfehérváron a várostörténetírás, a történelmi tárgyú kutatások a XIX. században, bár voltak fórumai nem bővelkedett lehetőségekkel. A közlési lehetőségek korlátozottak voltak abban az értelemben is, hogy kevés folyóirat működött tartósan, egy vagy több évtizeden keresztül. A kutatók – és ez tulajdonképpen vonatkozik nem csupán Székesfehérvárra, de tágabb környezetünkre is – publikációi, elsősorban a napilapok hasábjaira szorítkoztak. Az 1800-as évek második felében főként a városi és a megyei főlevéltárnokoknak köszönhetően jelentek meg, kiváló cikkek és cikksorozatok, amelyek többek között a XVIII. századi nemesi felkelést, vagy az 1848. évi forradalom eseményeit mutatták be, ez utóbbit tulajdonképpen az első komoly forrásközlésnek kell tekintenünk.
Azt, hogy elsősorban a hírlapok adtak lehetőséget a történeti tárgyú kutatások megjelenésének természetesnek, kell hogy vegyük, hiszen a levéltárnokok, így Moenich Károly városi főlevéltárnok (6) a Fejérmegyei Közlönyben közreműködött, Rexa Dezső megyei főlevéltárnok a Dunántúl címmel megjelent napilapban volt érdekelt, illetve Közlemények Dunántúl Történetéhez címmel negyedévenként megjelent folyóirat alapítója és szerkesztője volt. 
Székesfehérvár város levéltárnokai közül kiemelkedik Moenich Károly személye. Moenich histográfiai tevékenysége az 1880-as években mutatkozott meg erőteljesebben, ezt megelőzően főként irodalmi témájú kérdésekkel foglalkozott. A korlátozott publikációs lehetőség miatt a helyi sajtóban jelentek meg munkái. A függetlenségi politikai irányzatot képviselő Szabadság című társadalmi, irodalmi lap, melynek munkatársa is volt 1881-ben közölte egyik jelentős cikksorozatát Történeti Naptár címmel. 1880-ban a Székesfejérvári Naptárban jelent meg Székesfejérvár szab. kir. város főbírái és polgármesterei (1691-1879) című tanulmánya, amely az első tudományos igényű archontológiai írás a várostörténeti munkák között. 
Több várostörténeti tanulmánya közül említést érdemel városunk nevéről 1893-ban megjelent, Székesfejérvár-e vagy Székesfehérvár című értekezése, amely elsőként a Fejérmegyei és Székesfejérvár Városi Történelmi s Régészeti Egylet évkönyvében látott napvilágot, de később különlenyomatként is megjelent. (7) A város nevének írásáról kialakított álláspontja jelentősen eltért a Havranek József polgármester által képviselt hivatalos véleménytől. Moenich ragaszkodott a hagyományos névíráshoz és helytelenítette az új keletű Székesfehérvár írásmódot. 
A századforduló előtti években elsősorban az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc kutatására fordított figyelmet. (8) A Székesfehérvári Hírlapban megjelent közleményei elsősorban forrásközlések, amelyek a forradalom és szabadságharc legfontosabb városi mozzanatait követték. Munkájának jelentőségét emeli, hogy számos forrást már csupán az ő közléséből ismerünk.
Jelentős publikációja Székesfejérvár szab. kir. város régi statutumai (1741-1775) címmel írott tanulmánya. E kérdéskör vizsgálata a XX. század fordulóján került a városok kutatóinak figyelmébe.
Sokoldalú tevékenysége közül említést érdemel, hogy a várostörténeti kutatások támogatásában, segítésében is jelentős szerepet vállalt. Ő és munkatársai tevékeny közreműködését is ki kell emelnünk Károly János monográfiájánál. 
Moenich közlései – sokszor Magyar Károly álnéven – elsősorban a Székesfehérvári Hírlap címmel megjelenő, függetlenségi politikai irányzathoz csatlakozó sajtóorgánumban láttak napvilágot. A város egyik legjelentősebb politikai közlönye – Tóth Artúr laptulajdonos, felelős szerkesztő vezetésével – a Székesfehérvári Függetlenségi Kör véleményét képviselte.
A napilapok mellett, a folyóiratok csak jóval később jutottak szerephez. A Rexa Dezső nevéhez kötődő Közlemények Dunántúl Történetéhez csupán egy éven át tudott létezni, s alapításának évében, 1911-ben megszűnt, összesen négy szám látott napvilágot. Rexa hamarosan távozott a városból s Árva vármegye, utóbb Fejér, majd Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye főlevéltárnoki tisztét töltötte be. Érdeklődési köre sok szempontból megegyezett Moenich Károlyéval; elsősorban verseket, irodalmi tárgyú írásokat közölt. Sokat foglalkozott a magyar színészet történetével, egyik jelentős munkája A Székesfehérvári nemzeti színjátszók Pesten és Budán 1819-1828 című írás. (9)



A várostörténet feltárásával egy időben indultak meg a Fejér megye községeinek történetét feldolgozó munkák is. Károly János Fejér vármegye története című műve előtt – amely a megye településeit, egykori mezővárosait, községeit és velük együtt az elpusztult települések történeti adatait is tartalmazza, – a történeti kutatások részben az 1874. augusztus 14-én alakult Fejérmegyei és Székesfehérvár Városi Történelmi s Régészeti Egyesülethez kötődtek. Bár az egyesület alapszabályában megfogalmazott célok között elsősorban a gyűjteményi feladatok ellátása szerepelt, törekedett arra is, hogy a megye a város múltját tudományos publikációkkal is ismertessék.
A régészeti egylet már alakulásának évében felvetette egy város és vármegye monográfia megírását, de az elképzelés ekkor nem valósult meg. Az egyesület Hattyuffy Dezső (10) egyleti titkár szerkesztésében 1885-ben és 1893-ban évkönyveket is megjelentetett. Ugyancsak Hattyuffy Dezső nevéhez községtörténeti munkák is kötődnek, ő írta Moha község történelmi vázlatát, amely 1883-ban látott napvilágot. (11) E munkát előzte meg Kereskényi Gyula érdi plébános munkája, amely Érd (Hamzsabég) és Batta (Százhalom) községek történeti vázlata címmel Székesfehérváron jelent meg 1874-ben.



Az önálló kötetek mellett érdemes említést tenni a folyóiratok szerepéről is. Rexa Dezső (12) említett 1911-es folyóirat kísérletét követően történelmi tárgyú folyóiratra évtizedeket kellett várni. A Székesfehérvári Szemle, a Székesfehérvári Napló havi mellékleteként az 1910-ben alakult Fejér vármegyei és Székesfehérvári Múzeumegyesület közleményeként Marosi Arnold múzeumigazgató szerkesztésében 1931 januárjában látott napvilágot. (13) Az első időszakban havonta megjelenő közlöny elsősorban régészeti feltárások eredményeiről tudósított, de találhatunk benne községtörténelmi adatokat, kultúrára, irodalomra és művészetre vonatkozó írásokat, múzeumi értesítőt, kisebb közleményeket, hivatalos tudósításokat tartalmazó rovatokat is. 1933-ban már összevont számok jelentek meg. 1934-től Dolgozatok Székesfehérvár és Fejér megye életéből alcímmel a Fejérmegyei és Székesfehérvári Múzeumegyesület kiadványa lett. A negyedévessé vált folyóiratban, ezen időszakban rendkívül színvonalas, értékes tanulmányok láttak napvilágot, amelyek jelentős része Székesfehérvár város történetéhez – elsősorban a honfoglalás kori régészeti feltárásokhoz – kötődött, de találhatunk benne olyan alapvető írásokat is, mint a Dormuth Árpád tollából származó a Vörösmarty család múltja címmel megjelent tanulmány. A tudományos szintű folyóirat 1936-ban és 1937-ben egy-egy kötetben jelent meg. Ezekben az években a tanulmányok mellett, múzeumi értesítőt, kisebb közleményeket, feljegyzéseket, hivatalos tudósításokat tartalmazó rovatok szerepeltek hasábjain. A folyóirat Marosi Arnold 1939-ben bekövetkezett halálával szűnt meg; az utolsó szám, amelyet Dormuth Árpád megbízott múzeumigazgató szerkesztett, elsősorban Marosi Arnold értékes munkásságának szentelt figyelmet.
A lap megszűntével hosszú időre teret vesztett a tudományos igényű helytörténetírás. A folyóirat feltámasztására – ugyanolyan elnevezéssel – 1955-ben tettek kísérletet, az erőfeszítés azonban nem hozott tartós eredményt csupán egy szám jelent meg, abban az évben, amikor egyébként az újjáéledő Vörösmarty Irodalmi Társaság is megjelentette Fehérvár címmel irodalmi és helytörténeti antológiáját.
Rövid életű volt a Vár című dunántúli irodalmi folyóirat, amely 1938 februárjától 1939 januárjáig működött. Érdekessége, hogy önálló lapként és a Fejér megyei Napló irodalmi mellékleteként is megjelent, tartalmi különbség nélkül. Szerkesztői Baróti Géza, György Oszkár, Jankovich Ferenc, Pálffy István a Dunántúl egészére irányították figyelmüket. 
Állandó rovatai az irodalmi rovat, amelyben könyvismertetések, kritikák; a zenei rovat, amelyben Székesfehérvár zenei életének bemutatása mellett az országos zenei rendezvények, előadások ismertetése, valamint zenetörténeti témájú írások jelentek meg; a művészeti, amelyben a városi és az országos eseményekről, valamint művészettörténeti tárgyú írások; s a színházi és film; valamint az irodalmi és művészeti életet tárgyaló rovatok voltak.
E folyóirat bár hivatalosan nem kötődött a Vörösmarty Irodalmi és Művészeti Társasághoz, tulajdonképpen ezen 1932-ben alakult társaság szellemi támogatását élvezte. 
Ilyen előzmények, valamint a Fejér megyei Szemle (14) után, jelent meg az Árgus kulturális, társadalmi, majd irodalmi, kulturális folyóirat 1990-ben, amelynek rovatai a megjelenést követő években hamarosan bővültek. A történelmi tanulmányokat tartalmazó Múltidéző rovat elsőként 1992. november-decemberi számban debütált. Az első írás Horváth Lajos Utazás a Don-kanyarba címmel, néhány lelkes fehérvári viszontagságos útjáról számolt be, melynek során tisztelegtek a Don-kanyarban elesett magyar katonák emléke előtt. A Múltidéző, amely a történelmi tárgyú kutatások és a helyi emlékezet fórumává vált, hamarosan állandósult. A közlések között több országos érdeklődést kiváltó téma szerepelt, gondolhatunk itt a Prohászka Ottokár püspök tevékenységét bemutató írásokra. Ugyancsak nagy érdeklődést váltottak ki Csitáry Emilnek városunk egykori polgármesterének visszaemlékezéseiből közölt részletek, majd az ugyancsak ebben az évben megjelent államalapító szent királyunk és Székesfehérvár kapcsolatát bemutató írások. 1995-ben a holocaust évfordulóján ismét az országos események szűkebb térséget érintő hatásának bemutatása került az érdeklődés homlokterébe; a székesfehérvári zsidóság megtelepedéséről, majd a zsidótörvények városi következményeiről jelentek meg tanulmányok. Ekkor tehát érvényesült az a szerkesztői szándék, amely azóta is az egyik fő törekvés, hogy az országos és a szűkebb régiót és Székesfehérvárt érintő kérdések kutatási eredményei egyaránt megjelenjenek a lap hasábjain. 1996-ban többek között a Nagyboldogasszony bazilika, valamint az 1956-os forradalom és szabadságharc kérdése szerepelt a leghangsúlyosabban e rovatban. A következő évben a kutatási eredmények közlése még szélesebb skálán mozgott. Ez évben két írást közöltek Gosztonyi Pétertől; értékes tanulmány jelent meg Székesfehérvár török kor előtti zenei múltjáról; a Géza fejedelem halálának 1000. évfordulóján tartott tudományos tanácskozás több tanulmánya is ekkor látott napvilágot, de a múltidézés a Prohászka-kutatás újabb eredményei mellett, számos székesfehérvári vonatkozású tanulmányra is kiterjedt. 1998-ból elsősorban a forradalom és szabadságharc 150. évfordulójára megjelent szám emelhető ki. 1999-ben a megújult külső mellett, elsősorban a kutatók témaválasztásának gazdagsága, így a dolgozatok sokszínűsége volt jellemző.
Összességében elmondhatjuk, hogy az Árgus eredeti célkitűzéseit nem adva fel, változtatott a lap indulásakor leszögezett koncepcióján és helyesen felismerte, hogy a történeti kérdéseknek is helyet kell adnia, hiszen Székesfehérváron és Fejér megyében sincs olyan fórum, amely e területnek teret biztosítana, s nincs olyan annales jellegű kiadvány sem, amely a történeti jellegű kutatásoknak publicitást adna.



A folyóiratokban megjelenő történeti tárgyú tanulmányok mellett kevés kötet tudósított a város múltjáról. Az ezredéves évfordulóra történő felkészülés jegyében elsőként Fejér megye kereste meg Székesfehérvárt monográfia készítés ügyében. 1883 februárjában a megyei közgyűlés egy összefoglaló munka elkészítését határozta el, s ehhez a város hozzájárulását kérte, mivel, Székesfehérvár történetét is e munkába kívánták beilleszteni. A városi közgyűlés a tanács véleményét kérte a kérdésben. (15) Az év során ismételten tárgyaltak az ügyről, s a munka elvégzéséhez a városi levéltár segítségét kívánták igénybe venni, egyúttal a monográfia felügyelő bizottság városi delegáltjának kirendeléséről is döntöttek. Az erkölcsi támogatáson és a mű elkészítéséhez szükséges kutatásokban nyújtott segítségen túl ekkor nem határoztak a monográfia költségeihez való hozzájárulásról. (16)
A millenniumi ünnepségeket közvetlenül megelőzően a törvényhatósági bizottság több alkalommal is tárgyalt a monográfia készítéséről. Elsőként Tolna vármegye értesítette a várost monográfia készítéséről. (17)
Az ünnepi évet megelőzően ismételten javaslat hangzott el a munka elkészítésével kapcsolatban. A levéltár török kor előtti aktáinak felkutatása is megkezdődött Pozsonyban. (18) Komoly előrelépés azonban sem ekkor, sem a későbbiekben nem történt a közgyűlés a társ törvényhatóságok átiratait tudomásul vette, s érdemi intézkedés nélkül az aktát a levéltárba helyezték. (19) A következő évben azonban a közgyűlés a városi monográfia elkészítésére albizottságot hozott létre. (20)
A város és megyetörténet legjelentősebb művelője a múlt század végén Károly János (1834-1916) székesfehérvári nagyprépost volt. (21) Számos egyházi írása mellett történeti tárgyú munkákat is készített az 1870-es években. Fejér megye legkorábbi levéltárismertetése is az ő nevéhez fűződik, amely a székesfehérvári 1879. évi országos kiállítás alkalmából jelent meg, Oklevelek a Nádasdy Ferenc gróf nádasd-ladányi levéltárából címmel.

Ugyancsak jelentős műveként tarthatjuk számon az Emlékkönyv a székesfehérvári püspökmegye százados ünnepére címmel 1877-ben megjelent kötetet. Munkái közül kiemelkednek a Csókakő vára és várbirtokai, valamint az Oklevelek alapi Salamon Vincze családi levéltárából címmel a Fejérmegyei és Székesfejérvár Városi Történelmi s Régészeti Egylet évkönyvében megjelent tanulmányai.
Számos műve közül most a Fejér megye története című munkát emeljük ki. Az öt kötetes monográfia az első olyan átfogó mű, amely a megye, a megyeszékhely története mellett a megye településeinek emlékeit, adatait is összegyűjtötte. Eredetileg három kötetesre tervezték a vállalkozást, de az elpusztult települések adatait is feldolgozó munka végül öt kötetben látott napvilágot. (22) A gazdagon illusztrált e munka, archontológiát és genealógiai táblázatokat is tartalmaz. Károly komoly kutatómunkát követően fogott hozzá nagy ívű munkájához. Tagányi Károly tanácsára főként a községek történetének feldolgozására törekedett. Elsősorban azzal a céllal, hogy fellendítse a helytörténeti kutatásokat, valamint az iskolai oktatás keretébe emelje be az adott település történetének ismeretét. A monográfia kötetei oklevéltárat is tartalmaznak; egy részük kiadatlan oklevél, de felhasználta a szerző a Fejér Codexet, az Árpád-kori és az Anjou-kori okmánytárat, a Török-kori emlékeket, a Zichy Codexet, a Hazai okmánytárat és más fontos forrásokat is.
Művének előszavában beszámolt kutató munkájának nehézségeiről is, a megyei levéltár rendezetlenségéről, a szakszerűtlen iratselejtezésről. Munkáját tovább nehezítette, hogy a városi és a megyei levéltár török kor előtti iratanyaga teljesen elpusztult, csupán egy-két oklevél maradt fenn. A monográfia megírásához az országos gyűjtemények mellett, elsősorban a Batthyány család körmendi levéltárában, a Lamberg család móri levéltárában, a lovasberényi Cziráky levéltárban, s a nádasdladányi Nádasdy levéltárában kutatott. E kutató munka azonban már az 1860-as években megkezdődött, hiszen ekkor, mint gróf Nádasdy Lipót agárdi birtokának adminisztrátora a család levéltárának rendezését végezte.
A mű második kötete foglalkozik Székesfehérvár történetével. A város legkorábbi említése, helyrajzi fekvése, alapítása, elnevezése és kiváltságai mellett különös részletességgel tárgyalta a felekezetek, az egyházi intézmények, a káptalan, a szerzetesrendek, a plébániák, s a kápolnák történetét. Művében „a város belső élete” című fejezeten kívül a jelentősebb közoktatási a szociális és egészségügyi intézmények múltját is feltárta, s ezen túl külön fejezetben a várostörténet kronologikus feldolgozására is vállalkozott. A monográfia további három kötete 1899 és 1904 között jelent meg, s Fejér megye községeinek történetét tartalmazza. A községtörténeti írások előtt XIV-XVIII. századi összeírásokat is közölt a monográfia 3. kötetében. A kötetekben illusztrációs anyag, elsősorban fotók is találhatóak, mind a városra, mind a községekre vonatkozóan.
Károly munkáját követően a várostörténet másik jeles művelője dr. Lauschmann Gyula (1861–1918) volt. (23) Pályájának kezdetén elsősorban az orvostudományokat művelte, írásai, cikkei jelentek meg a Gyógyászat című lapban, utóbb a járványok, a kolera, a tuberkulózis, majd Székesfehérvár egészségügyéről írt tanulmányt. (24) Érdeklődése ezt követően a várostörténet iránt erősödött fel. 1899-ben a városi színészet múltjáról írott kötete látott napvilágot. (25) A századfordulót követően jelent meg a cisztercita templom építéstörténetéről írott munkája. (26) 1904-ben jelent meg Székesfehérvár utcái, a következő évben Székesfehérvár feliratos kövei című kötetek jelezték tevékenységét. Munkásságának jelentős részét képezte a civilszervezetek történetének feltárása is. (27)
Fő művét huszonkét év kutató munkát követően Székesfehérvár története címmel 1908-1912 között írta. Művét 1912. december 24-én ajánlotta szülővárosának: „A soha meg nem szűnő vonzódás, az a mélységes szeretet, a mely ennek a földnek minden rögéhez köt, – arra kéri Nagyságos Polgármester Urat és a Tekintetes Törvényhatósági Bizottságot, fogadja el tőlem ezt a munkát, – a melyhez dr. Prohászka Ottokár írt előszót…Szeretettel foglalkoztam a múlttal, szívből adom szülővárosomnak az eredményt. Kérem, fogadják el szívesen!” (28)
Pozitivista szemléletű adatgyűjtő munkájához, Károly Jánoshoz hasonlóan felhasználta a korábban már publikált forrásokat, ezek elmélyült ismeretét követően fogott hozzá a városi és a megyei, a püspöki- és káptalani, valamint a ciszterci gimnáziumi levéltárak iratanyagának tanulmányozásához, de az országos gyűjtemények közül a Magyar Nemzeti Múzeum és az Egyetemi Könyvtár értékes forrásait is felhasználta. Kutatásait jelentősen segítette Szegfű Gyula is, aki ekkor a bécsi udvari levéltárban tevékenykedett, s számos Székesfehérvárra vonatkozó forrást közölt a szerzővel. Városmonográfiájának előszavában, Juhász Viktor főlevéltárnok tevékeny közreműködését is méltányolta, aki az akták kikeresésével, s a fontosabb források előkészítésével segítette a szerzőt. 
Lauschmann, ahogy művének előszavában is említi Virág Benedek Magyar Századok című munkáját tekintette zsinórmértéknek, s az események kronologikus feldolgozását végezte el. Bár elismerte, hogy a krónika jellegű feldolgozások nem maradéktalanul felelnek meg a történetírás modern szempontjainak, helyesen mutatott rá az adatgyűjtés fontosságára.
A kötetek verseket, leveleket, röplapokat, hirdetményeket is tartalmaznak; az utolsó kötet függelékében a város nevezetesebb alkotóiról, közéleti személyiségeiről életrajzokat is közölt. 
A törvényhatósági bizottság 1912. december 30-án tartott rendes közgyűlésén hálás köszönetét fejezte ki a szerzőnek, aki nem csupán a város kiváló krónikása, de jelentős közéleti személyiség is volt. Hosszabb ideig a törvényhatósági bizottság, a községi iskolaszék és a színügyi bizottság tagja volt. (29) A négy kötetes kézirat megjelenésére a következő évben, 1913-ban tettek kísérletet, de az I. világháború miatt kiadása elmaradt. A kiadást természetesen hátráltatta az a körülmény is, hogy a szerkezetében és szemléletében eltérő Károly monográfia fehérvári kötete nem sokkal előtte, 1898-ban jelent meg. 
A törvényhatósági bizottság 1926. október 26-án ismételten megerősítette azt a szándékát, hogy a kéziratot kiadják. Évenként egy-egy kötet megjelentetését tervezték és a nyomdai előkészületek is megkezdődtek. A közgyűlés 50 millió koronát szavazott meg az új évkönyv első kötetére, bár Zavaros Aladár polgármester támogatta a monográfia kiadását, mégsem ezzel vette kezdetét a Közlemények Székesfehérvár város történetéből címmel megjelenő évkönyvsorozat. (30)
Lauschmann monográfiája ennek ellenére kétségtelenül bekerült a várostörténet művelőinek érdeklődésébe, különösen azt követően, hogy a munkát dr. Csitáry Emil polgármester legépeltette, s azt a város közgyűjteményeibe elhelyezték, felhasználása időnként már túlburjánzott. Kétségtelen, hogy évtizedeken keresztül szolgáltatott értékes adatokat a kutatóknak és érdeklődőknek, megjelentetésére azonban hosszú évtizedeken keresztül nem gondoltak.
Székesfehérvár Város Levéltárának újjáalakítását követően 1993-ban kezdődött meg a mű kiadása; évenként jelent meg a négy kötet, majd a nagy érdeklődés miatt 1998-ban új illusztrációs anyaggal ismét napvilágot látott.
A két világháború közötti várostörténet kutatás elsősorban a városi levéltár tevékenységéhez kapcsolódik. Moenich nyugdíjazását követően Juhász Viktor töltötte be több évtizeden keresztül a főlevéltárnoki tisztséget. (31) Egyik legjelentősebb munkája A proletárdiktatúra és előzményei Székesfehérvárott című műve, amely a Közlemények Székesfehérvár város történetéből című sorozat első köteteként látott napvilágot 1927-ben Székesfehérvár város kiadásában.
További jelentősebb munkái között tarthatjuk számon Közlemények Székesfehérvár 1848. év előtti közigazgatásából című tanulmányát, amely 1931-ben jelent meg. (32) Számos értékes írása közül ki kell emelni a Magyar Városok és Vármegyék Monográfiája sorozatban megjelent Fejér vármegye kötetet. A kötetnek nem csupán egyik szerzője, de – a neves nemességkutató Schneider Miklós megyei főlevéltárnokkal együtt – szerkesztője is volt.
Sajátos helyet foglal el az 1930-as évek kiadványai között Szarka Géza és Láng István munkája, – Székesfehérvár Ünnepi Éve 1938. – amely nem csupán a Szent István év városi eseményeit, de az ezt megelőző városfejlesztő és városszépítő munkát tárja elénk. E munkát nem tekinthetjük várostörténeti tárgyúnak, bár Hóman Bálint történész, vallás- és közoktatásügyi miniszter, a város országgyűlési követe írta az előszót, mégis a város egyik dinamikus korszakáról számol be a munka, s számos fontos történeti adatot is tartalmaz.
A törvényhatósági levéltár államosítását követően történeti tárgyú írások, mintegy két évtizeden keresztül nem születtek. Jenei Károly tevékenysége mellett, Kállay István kutatásai voltak kiemelkedőek. A feudális kori várostörténet művelőjének írásai azonban nem ekkor, hanem az 1968-ban megindult Fejér megyei Történeti Évkönyv című sorozatban jelentek meg. 
A megyei levéltár gondozásában, Farkas Gábor szerkesztésében megjelenő történeti évkönyvben számos tanulmány mutatta be Székesfehérvár történetét, ezek közül kiemelhetjük Kállay István mellett, többek között Bácskai Vera, Czakó Sarolta, Érszegi Géza, Jenei Károly, Glatz Ferenc munkáit. Mindezek mellett 1988-ban az évkönyv 18. kötete Fehérvár regimentuma 1688-1849 címmel a város török kort követő történetét dolgozta fel, s a legteljesebb mű, amely a várostörténet részleteibe, a város mindennapjaiba is bepillantást enged.
Szintén jelentős tudományos műhelynek bizonyult az István Király Múzeum, amely számos várostörténeti kutatást publikált. Ezek közül is kiemelkednek a Kralovánszky Alán szerkesztésében Székesfehérvár Évszázadai címmel megjelent tanulmánykötetek, amely négy kötetben összegezve tárgyalja Székesfehérvár alapításától 1848-ig a városi fejlődés főbb szakaszait. (33)
Székesfehérvár Város Levéltárának újjászervezését követően a várostörténet újabb lendületet vett. Az intézmény elsőként Lauschmann Gyula monográfiáját jelentette meg, a felújított Közlemények Székesfehérvár város történetéből sorozatban. Ezt követően egy konferencia-kötet is napvilágot látott A székesfehérvári Nagyboldogasszony bazilika történeti jelentősége címmel, utóbbi az 1996. május 16-án rendezett tudományos tanácskozás előadásait tartalmazza.
Amint az eddig említettekből is kitűnik várostörténeti irodalomból leginkább a forráskiadványok hiányoznak. E hiány pótlására 1998-ban a levéltár új sorozatot indított Források Székesfehérvár történetéből címmel, melynek első kötete az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc fontosabb forrásait tartalmazza. Szándékunk, az hogy e sorozat is folytatódjon, hiszen egy forrásőrző intézménynek mindenképp fontos feladata a történeti források minél szélesebb körben történő publikálása. 
A levéltár megújult formában folytatta a konferenciákon elhangzott előadások megjelentetését is. Az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc 150. évfordulóján rendezett tudományos tanácskozások előadásainak tanulmánnyá bővített változatait „Kit szolgáltatok, egy árva hon volt” címmel jelentette meg. Ezt követte a Múltunk építőkövei címmel megjelent kiadvány, amely a Városi Levéltár által újjáalakulás óta szervezett tudományos tanácskozások anyagaiból ad közre válogatást. A kötetben található írások a magyar államalapítás, s ehhez kapcsolódóan természetesen Géza fejedelem és Szent István király szerepét; az Aranybulla kérdését, valamint a magyar pénztörténet különböző korszakait tekintik át. Az itt tárgyalt témák összefüggésben vannak Székesfehérvár történetével is, így a magyar történelem e fontos szakaszait tanulmányozva e kötet olvasója Székesfehérvár jelentőségéről is ismereteket szerezhet. 
A konferenciakötetek, forrásközlések mellett a következő esztendőkben fontos, hogy kismonográfiák és tanulmánykötetek is számot adjanak „múltunk építőköveiről”.
Csurgai Horváth József

 


Jegyzetek

  1. Ezen iratok az 1960-as évek végén kerültek vissza Magyarországra, s a Magyar Országos Levéltárba helyezték el az irategyüttest.

  2. Székesfehérvár múltjának feltárása többek között Horvát István és Vörösmarty Mihály szerkesztésében megjelenő Tudományos Gyűjtemény című folyóiratban kezdődött meg. A publikációk egy része a káptalanra és az egyházmegyére vonatkozott.

  3. Csapó Kálmán, (tagyosi), ügyvéd, Tagyosi (Székesfehérvár, 1841. jan. 13. – Veszprém, 1931. febr. 15.): Veszprém megye első alispánjának és Hollósy Aloyziának fia. 1859-ben részt vett az egyetemi ifjúság megmozdulásaiban, s ezért egyetemi tanulmányait félbeszakítani kényszerült.1865-ben ügyvédi oklevelet szerzett. 1867-ben Veszprém megye első aljegyzőjének választották, utóbb főjegyző lett. 1878-ban az enyingi kerület országgyűlési képviselőjévé választották. 1883-ban visszavonult a közélettől és ügyvédként dolgozott előbb Balatonfüreden, majd Veszprémben.

  4. Henszlmann Imre: A Székes-Fehérvári ásatások eredménye. Pest, Heckenast Gusztáv 1864. 

  5. Érdy János: III. Béla és nejének Székes-Fehérvárott talált síremlékei. In: Magyarország és Erdély képekben I. köt. Pest, 1853.

  6. Moenich Károly, Székesfehérvár tudós főlevéltárosa a Pozsony megyei Cifferen született 1840. október 24-én. Édesapja Moenich Antal uradalmi számtartó volt. Iskoláit Mohácson, Győrben, Nagyszombatban és Pozsonyban végezte, majd itt 1859-ben papi pályára jelentkezett. Az Emericanumtól azonban hamarosan megvált és gróf Zichy Károly mellett vállalt titkári tisztséget, majd könyvtárát rendezte, utóbb gazdatisztként tevékenykedett. 1869-ben Hunfalvy Pál, a neves nyelvész, etnográfus ajánlására az Országos Statisztikai Hivatal munkatársaként dolgozott. Ennek köszönhetően az 1860-as évek végén került kapcsolatba Székesfehérvárral és Fejér megyével. A városi törvényhatóság megszervezésekor 1872. április 18-án egyhangú szavazással házi pénztári ellenőrré választották, majd a következő évben – december 22-én – városi levéltárnokká nevezték ki. Korábban 1848-ban és az ezt követő tisztújításokon a város vezető tisztviselőihez hasonlóan választották a levéltárnokot. Az állás azonban az 1870-es években nem volt népszerű, hiszen több alkalommal csak rövidebb ideig töltötték be. A tisztséget betöltők többsége kedvezőbb állásajánlatra várva vállalta a levéltárnoki állást. Moenich pályájának kezdetén elsősorban verseket, elbeszéléseket, valamint nyelvészeti tanulmányokat írt, elsősorban fővárosi lapoknak (Napkelet, Hölgyfutár, Vasárnapi Újság). 
    A városi és megyei hetilapok megalapítását követően hamarosan a Fejérmegyei Közlöny főmunkatársa, utóbb ideiglenes szerkesztője lett. E vegyes tartalmú társadalmi hetilap 1872. július 4-én látott először napvilágot, de csak rövidebb ideig jelent meg, s az év folyamán megszűnt. A közlöny az 1871. április 6-án Székesfejérvár címmel megjelent társadalmi heti közlöny rivális lapja volt, de a lap pénzügyi nehézségei miatt nem volt életképes.
    Első önálló kötete 1872-ben Székesfehérváron látott napvilágot Költemények címmel. Ebben az évtizedben országos gyűjtést is közölt Vutkovich Sándorral, a Magyar Írók Névtárát jelentették meg, 1876-ban. A munka Pozsonyban látott napvilágot.
    1878-ban feleségül vette a székesfehérvári születésű Czeitler Ninát, aki férjéhez hasonlóan elsősorban irodalmi érdeklődésű volt, a helyi újságok – Szabadság, Székesfejérvári Hírlap, Fejérmegyei Napló – számos költeményt közöltek tőle. 1899. március 27-én tiszteletbeli tanácsossá választották. A betegeskedő főlevéltárnok nyugdíjazására 1907. november 25-én került sor. 1919. július 3-án Székesfehérváron hunyt el.

  7. Székesfejérvár-e, vagy Székesfehérvár? In: A Fejérmegyei és Székesfejérvár Városi Történelmi s Régészeti Egylet Évkönyve 1893. évre. (Szerk.: Hattyuffy Dezső.) Székesfehérvár, 1893. 182-201. o.

  8. Az első ilyen tárgyú publikációk 1888-ban láttak napvilágot, s részint hozzákötődtek.

  9. In: Tanulmányok Budapest Székesfőváros múltjából 9. (Szerk.: Némethy Károly – Budó Jusztin.) Bp., 1941.

  10. Hattyufy Dezső, dr. (Rácalmás 1851. okt. 28 – ?) ügyvéd. A gimnázium felsőbb osztályait a székesfehérvári ciszterci gimnáziumban végezte 1870-ben. Jogi tanulmányait a pesti egyetemen végezte, de eközben – 1872. szeptember 16-án – megyei tiszti aljegyzővé nevezték ki. 1877 novemberétől Fejér megy tiszti ügyésze lett, majd ez évben aljegyzővé választották később árvaszéki ülnök lett. 1871-től lelkesen támogatta a megyei régiséggyűjtemény létrehozásának gondolatát. Számos régészeti jellegű publikációt készített, 1873-1876 között szerkesztette a Székesfejérvár című hetilapot, később mint a Fejérvármegyei és Székesfejérvár városi történelmi és régészeti egylet titkára, szerkesztette az egylet évkönyvét is (I. 1885. és II. 1893.).

  11. Moha község történelmi vázlata. A Fejérmegyei és Székesfehérvár városi Történelmi s Régészeti Egylet kiadványa. Székesfehérvár, 1883. 27. p.

  12. Rexa Dezső (Pest, 1872. febr. 28. – Bp., 1964. nov. 19.): levéltáros, művelődéstörténész, író. Árva megye levéltárosa volt, és a Csaplovics-könyvtár vezetője, majd Székesfehérváron a Fejér megyei Levéltárban, utóbb a Pest megyei Levéltárban dolgozott. Szerteágazó tevékenysége során verseket, elbeszéléseket, regényt, színdarabot írt, de ismert műfordítóként is.

  13. Marosi Arnold, (Málics Mihály), (Szilsárkány, 1873. febr. 9. – Székesfehérvár, 1939. jan. 22.): régész, ciszterci rendi tanár. Érdeklődése kezdetben a természettudományok iránt volt jelentős, több növénytani, állattani tankönyvet írt. 1904-ben a pécsi múzeum munkatársa lett, Később a pécsi múzeumba helyezték. 1909-ben Székesfehérvárra nevezték ki tanárnak. Tevékeny szerepe volt a fehérvári múzeum létesítésében, amelynek haláláig igazgatója volt. Legjelentősebb munkái között tarthatjuk számon: Székesfehérvár művészeti emlékei címmel, a Magyar Művészetben – 1930-ben – megjelent írását. 

  14. A Fejér megyei Tanács Végrehajtóbizottsága Művelődési Osztályának, majd a Fejér megyei Tanács társadalmi, gazdasági, művelődéspolitikai folyóirataként 1965-1989 között jelent meg, különösen a kezdeti években erős politikai elkötelezettség jellemezte.

  15. SZVL. Törvényhatósági bizottsági jegyzőkönyv 1883. No. 109/1595.

  16. SZVL. Törvényhatósági bizottsági jegyzőkönyv 1883. No. 183/ 3518, 3696.

  17. SZVL. Törvényhatósági bizottsági jegyzőkönyv 1895. No. 88.

  18. SZVL. Törvényhatósági bizottsági jegyzőkönyv 1895. No. 65/2718.

  19. SZVL. Törvényhatósági bizottsági jegyzőkönyv 1896. No. 87.

  20. SZVL. Törvényhatósági bizottsági jegyzőkönyv 1898. No. 65.

  21. Károly János (Ráckeve, 1834. ápr. 22. – Székesfehérvár, 1916. jan. 16.): egyházi író, történész. Teológiai tanulmányait 1851-től a székesfehérvári papnevelő intézetben végezte. Bölcsészetet a pesti egyetemen tanult. 1885-től székesfehérvári kanonok és a papnevelő intézet igazgatója, az egyházjog és az egyháztörténelem tanára. Később nagyprépost, majd c. püspök lett. 1896 és 1904 között látott napvilágot öt kötetes munkája, Fejér vármegye története címmel.

  22. Károly János: Fejér vármegye története. Székesfehérvár, I. kötet 1896, II. kötet 1898, III. kötet 1899, IV. kötet 1901, V. kötet 1904. 

  23. Lauschmann Gyula dr. (Székesfehérvár, 1861. szept. 28. – Székesfehérvár, 1918. okt. 8.): orvos, helytörténész. Írói álnevei: Dr. Aesculáp, Dr. Castor, Pollux, Idem, Julius. Édesapja Lauschmann József takarékpénztári tisztviselő édesanyja Feld Jozefa. A ciszterci főgimnázium elvégzését követően orvosi tanulmányokat folytatott. A pesti egyetemen végzett tanulmányai után – 1884. december 20-án avatták doktorrá – egy ideig a fővárosban dolgozott, előbb a Rókus Kórház, majd az Üllői-úti Kórházban praktizált. 1888 novemberében visszatért szülővárosába, ahol 1889. március 1-jén megyei alorvos, később – 1900. december 31-én – a Szent György kórház főorvosa lett. Ezt követően 1908. szeptember 29-én Fejér vármegye tiszti főorvosává nevezte ki Széchenyi Viktor főispán. Tiszti orvosi működése során kiemelkedően sokat tett az 1910-11. évi kolerajárvány felszámolása érdekében, amelyért nem csupán megyei, de uralkodói elismerésben is részesült.
    Több emberbaráti és egészségügyi egyesületben is tevékenyen közreműködött, ezek között tarthatjuk számon a Fejérmegyei és Székesfehérvári Tuberkulózis ellen Védekező Egyesületet, amelynek 1906. január 5-én történt megalakulását követően titkára volt. Ugyancsak elévülhetetlen érdeme fűződik a történelmi és régészeti egylet megújításában, a Fejérvármegyei és Székesfehérvári Múzeumegyesület 1910. évi megalakításában, amelynek titkára is lett. E minőségében elsősorban az anyaggyűjtésben és az ismeretterjesztő előadások terén végzett munkája emelhető ki. 
    Orvosi szakcikkek írása mellett tevékenyen részt vett szülővárosa kulturális életében kutatásában. A Székesfehérvári Színpártoló Egylet alelnökeként, részt vállalt a törvényhatósági bizottság színházi bizottságában. Több színdarabbal is kötődött a Városi Színházhoz, amelyeket elsősorban évfordulókra írt, ezek közül kiemelhetjük a Harminc év, Száz év című darabjait. Kötődött a Székesfehérvári Zenekedvelő Egyesülethez is, amelynek 1915-től haláláig az alelnöki tisztét töltötte be.
    Legismertebb munkája a négy kötetes Székesfehérvár története. Haláláról az 1918. október 21-én tartott városi közgyűlésen gróf Károlyi József főispán emlékezett meg. 

  24. Adatok a magyarországi járványok történetéhez, tekintettel Székesfehérvár városára. Székesfehérvár, 1898. 

  25. A székesfehérvári színészet múltja. Székesfehérvár, 1899.

  26. A ciszterciták székesfejérvári temploma. Székesfehérvár, 1901.

  27. Lásd: A Vörösmarty Kör negyven éve. Székesfehérvár, 1907, valamint A Székesfehérvári Önkéntes Tűzoltó Egyesület negyven éve. Székesfehérvár, 1913. című kiadványokat.

  28. E munkáját követően az Országos Monográfia Társaság 1914-ben megbízta a vármegye községei, valamint Fejérvármegye története a honfoglalás korától a mai napig című tanulmányok elkészítésével.

  29. SZVL Törvényhatósági bizottsági jegyzőkönyv 1912. No. 506/14 783. Rövidebb ideig a belvárosi leányiskola gondnoki tisztét is betöltötte. Az említett bizottsági tagságokról vármegyei tiszti főorvosi kinevezésekor mondott le.

  30. SZVL Törvényhatósági bizottsági jegyzőkönyv 1926. No. 214/12 699.

  31. Juhász Viktor 1880. augusztus 22-én született Székesfehérváron. Jogi tanulmányait 1914-ben fejezte be. Rendelkezett levéltári szakképesítéssel is, törvényhatósági levéltári szakvizsgát tett. Városi szolgálatba 1906. július 11-én lépett, mint napidíjas. Főlevéltárnokká 1908. április 7-én nevezték ki. E tisztségéből 1948-ban mentették fel. Írói neve: Albensis.

  32. In: Fejérvármegye és Székesfehérvár szab. kir. város Törvényhatóságainak Almanachja. Összeállították B. Szabó István főszerkesztő és Bérczi Vilmos szerkesztő. Székesfehérvár, 1931.

  33. Székesfehérvár Évszázadai I.-1967. II.- 1972, III. - 1977, IV.-1979.