Várostörténeti összefoglaló Történeti irodalmi áttekintés
Levéltárunk története Levéltártörténeti források
Fond- és állagjegyzék Kézirattár
Kamarakiállításaink
Kapcsolat és nyitva tartás Munkatársak
Fontos tudnivalók, szabályzatok Mikrofilmtár Szolgáltatások, díjszabályzatok Tájékoztató családtörténetet kutatók számára Ajánlott szakirodalom Letölthető nyomtatványminták
Az ügyfélfogadás rendjéről Letölthető űrlapminták
Könyvtárismertető Folyóirataink



Kamarakiállításaink

Kamarakiállításaink kutatótermünkben kapnak helyet. Általában egy-egy jeles évfordulóhoz kapcsolódó illetve városunk múltjával foglalkozó tárlat tekinthető meg nyitva tartási időben, ingyenesen.
Eddigi, és most látogatható bemutatónk összefoglalói olvashatók ezen az oldalon.


  
 

Kamarakiállításunkkal Sobor Antal székesfehérvári író, festő, tanár életét és életművét mutattuk be. Halálának egy éves évfordulóján (2011. április 14-én) levéltárunk Szekfű Gyula termében a családdal, a barátokkal és pályatársakkal együtt emlékeztünk.  

  
 

2010. november 24-én "Történelmi átértékelés" címmel a tudományos konferenciát tartottunk. A konferencián Hóman Bálint politikusi munkásságáról és történészi életművéről hangzottak el előadások. A rendezvénnyel egy időben kamarakiállításon mutattuk be Hóman országgyűlési-képviselői valamint kultuszminiszteri munkáját.

  
 

2009. október 21-én az Alba Civitas Történeti Alapítvány gondozásában megjelent a Keszei István életével és munkáival foglalkozó kiadvány második kötete. A könyvbemutatóval egyidőben a költő életét és alkotói pályáját bemutató kiállítás nyílt "Pillanatfelvétel egyre növekvő háttérrel" címmel, amely 2010. január 30-ig tekinhető meg nyitva tartási időben. A kiállítás látogatása ingyenes.

  
 
A város vendéglátóiparának történetét tekintette át a 2009. augusztus 10-én nyílt kiállításunk, bemutatva a fehérvári vendéglátás egyes korszakainak egy-egy érdekes szeletét.
A kiállítás nem csupán arra vállalkozott, hogy röviden körképet adjon a fehérvári vendéglátás múltjáról, közelmúltjáról, hanem, hogy néhány jelentős, mára már eltűnt, vagy átalakult vendéglátóhely emlékét is idézze. A nevezetes fogadók, éttermek és kávéházak történetét bemutató kiállításon a fotók és iratok mellett tárgyakat is bemutattunk.
  
 

2009. május 28-ig tekinthették meg a levéltárunkba látogató érdeklődők a március 15-ei ünnepre készült kiállításunkat Székesfehérvár és a nemzetőrök címmel.

  
 

2008. október 28-án mutatta be az Alba Civitas Történeti Alapítvány Keszei István életével foglalkozó kötetét.
Ez alkalomból rendeztük meg első kamarakiállításunkat, amely a Székesfehérvárról 1956-ban emigrált fiatal költő családját és életútját mutatta be.
A nagy érdeklődésre való tekinetettel kiállításunkat ez év őszén kibővített tartalommal megismételjük.

 

 

 



Székesfehérvár Megyei Jogú Város Levéltára
8000 Székesfehérvár, Zichy Liget 10.
Tel.:(06 22) 502 252 | Fax: (06 22) 502 253 | email: info[kukac]albaarchivum.hu
Utolsó módosítás:2012.02.22. 14:08:45
Honlapunk létrejöttét a Oktatási és Kulturális Minisztérium támogatta.
SiteEngine Wombat