A legnagyobb pusztítást végző tűzvész Székesfehérváron 175 évvel ezelőtt, 1843. szeptember 5 és 11 között tombolt.
Korábban már nem egy alkalommal okoztak komoly károkat az elharapózó lángok, a szigorú szabályok ellenére is számos tűzesetről tudósítanak a várostörténeti források: az 1702-es, a Rácvárosban pusztító tűzvészről, vagy a Rákóczi-szabadságharc idején a két napig fojtogató tűztengerről, melynek a Csíkvár irányába elterülő külváros lett a martaléka. A későbbiekben is leggyakrabban ez a városrész – a Rácváros – esett a lángok áldozatául, így 1733 májusában és 1734-ben. 1735-ben a sors fintoraként a tűzoltók védőszentje, Szent Flórián napján, május 4-én szintén a Rácváros egyik háza gyulladt ki délelőtt fél tízkor. Az oltást a feltámadt, erős szél is nehezítette, így végül 23 polgári házat pusztított el, de a károsultak névsorát nem ismerjük. A keletkezett kár összegét 11 409 forint 89 krajcárban állapították meg. A város kétévi adómentességet adott a tűzkárosultaknak.
Jelentősebb tűzvész 1756-ban, 1773-ban, 1780-ban, 1786-ban, 1793-ban, 1800-ban és 1813-ban végzett pusztítást Székesfehérváron. Az 1824. május 25-ei, ismét a Rácvárost érintő tűzvészben 22 háztulajdonos és 17 lakó ment tönkre, a kár összege elérte a 11 597 forintot. A segélyezésben a város polgárai jártak elöl, 1477 forintot gyűjtöttek össze, de a Székesfehérváron vendégszereplő színtársulat is hozzájárult a kárt szenvedett polgárok megsegítéséhez. Az állandó tűzveszély miatt már ekkor felmerült, hogy a veszélyes és rossz karban lévő házakat elbontatják, és újak építésére kötelezik a birtokosokat. Kisebb tűzesetek ezeken kívül is okoztak gondot, egy-két ház kigyulladásáig jutva, városrészeket, utcákat nem semmisítettek meg. Legkevésbé a Belváros házait pusztította „tűzi veszedelem”, az itteni házak egyrészt kevésbé tűzveszélyes anyagokból épültek, másrészt ez a városrész szellősebb elrendezéssel épült ki a zsúfolt beépítettségű, szűk udvarokkal rendelkező Rác (Palotai) városrésznél.
*
Az 1843-as nagy tűzvész ismét egy rácvárosi gócpontból indult ki, 324 házat – a várost kitevő mintegy 1584 lakóházból, tehát Fehérvár több mint egyötödét – semmisítve meg, az ott található mezőgazdasági és ipari felszerelésekkel, valamint terményekkel együtt. A tűzvész terjedéséről, a meggátlását célzó intézkedésekről a városi tanácsülési jegyzőkönyvek tudósítanak. A tűz szeptember 5-én 13 és 14 óra között a rácvárosi iskola szomszédságában, Rajkó Dániel úrhidai molnár házánál kapott lángra, és az egykorú források szerint néhány perc leforgása alatt már félszáz ház recsegett-ropogott. A Rácz utcából a Palotai út felé terjedt a tűz, elérte a Selyem és a Jancsár utcát, valamint több kisebb mellékutcát; a Cserepes utca és a Hal tér felé terjeszkedett, majd tovább terjedt a városrész déli oldalán, és megsemmisítette a Tóvárost. A tűzvész áldozata lett Virág Pálné és kislánya. Életét vesztette a mentésben részt vevő Csurits Antal ferences rendi papnövendék, aki a Csapó utcai házakból mentette ki a gyermekeket. A tűzvészben haltak meg Szepelt Ignác inasai is: Nagy János és Német Antal kovácslegények. A szorgos oltással azonban a lángok terjedését csupán egy-két helyen sikerült megakadályozni. 19 órakor rendkívüli tanácsülést tartottak, a tanács küldöttséget állított fel, a Városházán éjszakai ügyeletet tartottak.
A mérhetetlen pusztítás enyhítésére jelentős adományok érkeztek. Közülük is kiemelkedik Farkas Ferenc nagypréposté, aki a legnagyobb „ínséget szenvedő” 150 családot részesítette segélyben. 100 családnak 1 pengő forintot, 50 családnak 1 mérő kétszeres búzát juttatott. A székesfehérvári káptalan is az elsők közé tartozott 400 ezüst forintnyi adományával. A városi polgárok közül Námessy Ferenc vaskereskedő, a későbbi polgármester-helyettes 100 pengő forintot adományozott. A Kaszinó Egylet az általuk rendezett hangverseny bevételét – 269 forintot – a bajbajutottaknak adományozták. Az itt állomásozó Homburg ezred katonái egy napi kenyéradagjukat ajánlották fel. A tanács a „tűztől menten maradott lakosokat” felszólította a tűzkárosult polgárok elszállásolására.
Az oltási munkálatokba szeptember 6-án már a városban állomásozó katonák is bekapcsolódtak. Közülük Bauer Imre és Tarnóczy József súlyos égési sérüléseket szenvedtek. Közben a tanács már az őszi hadgyakorlatra érkező katonaság bevonásáról is tárgyalt. Az elképzelés szerint elsősorban a város újjáépítésében kívánták igénybe venni a segítségüket. A tűz okainak feltárása, kivizsgálása is azonnal megkezdődött. Boros Imre városkapitány jelentése szerint a gyújtogatáson ért Mayer Borbálát elfogták. Ennek ellenére további nyomozást rendeltek el a tűz okainak a feltárására, mert bár bizonyosan gyújtogatás okozta a katasztrófát, Mayer Borbálára nem lehetett rábizonyítani a molnár házának felgyújtását. A városi polgárok között felekezeti villongások fokozták a feszültséget, elsősorban a zsidókat érték vádaskodások. A közbiztonság érdekében meg kellett növelni a polgárőrök számát, mert a város teljes felégetésével fenyegetőző röplapokat kezdtek terjeszteni. A városi tanács 100 arany forint jutalmat ajánlott fel a röplapok szerzőinek és terjesztőinek felderítésére. A városi tanács az éhínség megakadályozására, valamint az újjáépítés megkezdésére 40 000 forint kölcsön felvételéről határozott. A kölcsön jóváhagyásának gyors kieszközlésére egy, Miskey Ferenc polgármester vezette küldöttséget menesztettek az uralkodóhoz, az audiencia azonban nem hozta meg a kívánt eredményt, a városnak magának kellett gondoskodnia a szükséges pénzösszegek megszerzéséről. Elsőként Győr városától, majd a pozsonyi takarékpénztártól vettek fel kölcsönt, 40 000, illetve 30 000 forintot. A Helytartótanács által elrendelt országos gyűjtés során mintegy 26 500 forint gyűlt össze. Az adományokat a kár mértékének arányában osztották szét. Az ekkor felvett „égettek pénztárának főkönyvében” 859 család segélyezésére találhatunk adatot. A főkönyv az adós és a kezes nevét, a kölcsön összegét, felvételének időpontját, a betáblázás időpontját és a törlesztés részleteit tartalmazza. A tűzkárosultak segélyezéséért a város több díszpolgári címet adományozott. (Más városok esetében is gyakori volt a nagyobb adományok és segélyekért való köszönetnyilvánítás e formája.) A megye nagybirtokosai közül elsősorban a Zichy család segítette az otthonaiktól és ingóságaiktól megfosztottakat. Zichy Jánost, Zichy Györgyöt, Zichy Kamillót, Zichy Aladárt tüntették ki díszpolgári címmel. Ugyancsak a tűzvészt követő segítségnyújtásért részesült e címben Szőgyény László.
A nagy tűzvész után több tűzrendészeti statútumot hoztak. Megtiltották az új házak építésénél a tetők fazsindellyel és náddal történő fedését, a kazlak és egyéb éghető anyagok tárolását a lakások és házak közelében. A tűzvédelmi szabályokat a későbbiek során is megújították. 1847-ben a házak „fedéséről” hoztak újabb rendelkezést, ebben intézkedtek a fazsindelyes és a nádtetők betiltásáról is. A tűzvészt követő szigorú szabályozásnak a városi hatóság nem tudott megfelelni. Például a városháza épületének 1846. évi felújítása során a tetőszerkezetet javították, s bár szabályrendelet tiltotta, az épület egy részét fazsindellyel fedték le. Az 1843. évi tűzvész a városrendezésben jelentős változásokat hozott. Az újjáalakított szépítőbizottság tevékenysége kibővült. Az 1836. november 7-én alakult szépítőbizottság eddig kevés figyelmet fordított a városrészek rendezésére, tevékenységük elsősorban a Sóstó szépítésében és gondozásában nyilvánult meg. A tűzvészt követő újjáépítésben azonban már utcarendezési feladatokat is tűztek ki célul maguk elé, amiket meg is oldottak. Az építési engedélyeket ez a bizottság hagyta jóvá, esetenként az utcák nyomvonalát is kiigazították. 1848 tavaszán az új, polgári közigazgatási struktúrában a tűzkárosultak segélyezésére a közgyűlés tagjaiból külön égett pénztári bizottmányt szerveztek. A bizottmánynak Baur György tanácsnokon kívül, aki az elnöki tisztet látta el, 10 tagja volt.
Csurgai Horváth József
