2019. március 15.

Aba-Novák Vilmos

(1894–1941)

Aba-Novák Vilmos (Novák Vilmos néven) 125 évvel ezelőtt, 1894. március 15-én született Budapesten. Autodidakta módon képezte magát, amíg édesapja – Novák Gyula vasúti mérnök – akaratának engedelmeskedve 1912-ben rajztanárjelöltként meg nem kezdte főiskolai tanulmányait. Ekkor vette fel az „Aba” nevet. Önéletrajzából tudjuk, hogy rendkívül nehezen viselte a „dilettáns” oktatási módszereket.

A főiskolai tanulmányait a háború kitörése, illetve a frontszolgálatra való behívása miatt szakította félbe, 1914-ben besorozták a budapesti 29. honvéd gyalogezredbe. 1915-ben Galíciában súlyosan megsebesült a válla. Gyógyulása után Bukovinába, majd az olasz frontra vezényelték. 1918-ban három hónapos szabadsága alatt befejezte a főiskolát, megszerezte a tanári oklevelet. A háború végén kitüntetéssel, főhadnagyként szerelt le, annak ellenére, hogy világnézetével ellenkezett mindennemű erőszak és háborúskodás.

Leszerelése után a József Műegyetemen tanársegédként dolgozott egy évig. Mellette „függetlenül mindentől és mindenkitől” rajzolt és festett – képezte magát. Témái között leggyakrabban aktok, portrék, tájképek, vidéki élethelyzetek szerepeltek.

Az 1919-es események után két alkotótársával (Patkó Károly, Korb Erzsébet) műtermet rendezett be Berény Róbert, a Berlinbe emigrált festő lakásában. A Szőnyi-körként emlegetett alkotócsoport itt kezdte el azt a munkát, melynek markáns jellegzetessége volt a neoklasszicista stílus meghonosítása, egy egész festőgenerációnak mutatva ezzel mintát. Társaságában találjuk ez idő tájt Szőnyi Gyula festőt, André Kertész fotóművészt, Páczay Pál szobrászt is.

1925-ben nősült meg. Feleségével egy zugligeti kis házba költöztek. Ekkortól, már kislánya 1928-as születése előtt felbukkannak a kisgyermekes családábrázolások a témái között. A nyarakat nagyrészt művésztáborokban töltötte – hova felesége is gyakran elkísérte –, 1925-től Erdélyben, Felsőbányán, 1926-tól a Somogy megyei Igalon és Törökkoppányban is alkotott.

1927-ben a Bethlen-kormány kulturális intézetet hozott létre Rómában, ahova fiatal tehetséges történészeket, művészeket, papokat, nyelvtanárokat hívtak tanulni. Az első évfolyam indításakor (1929) Rómába invitálták Aba-Novák Vilmost is, ahol 14 hónapot töltött ösztöndíjasként. Az 1930-as velencei biennálén felvonultatott műveket Aba-Novák szigorú instrukciói alapján válogatták össze. A tárlat és Aba-Novák sikerét jelzi, hogy két művét Mussolini megvásárolta (egyet az olasz állam, egyet saját maga számára). Az olasz közönség lelkesen fogadta a kiállított darabokat, míg Magyarországon többen fanyalogtak az „új” stílusirányzat láttán.

Az olasz hatások hazatérte (1930. június 4.) után is megjelenő, stiláris változásokat emeltek be művészetébe, ezek haláláig meghatározóak maradtak. Rómában kezdett el kísérletezni nagyméretű képek készítésével, azok színkezelésének problémájával. Egy szombathelyi modern villa falképeit készíti el, ezen jelennek meg először cirkuszi motívumok.

Még 1930-ban megnyerte a szegedi Dömötör-torony faliképeire kiírt meghívásos pályázatot. (Kontuly Béla is indult egy pályamunkával.) A secco falkép méretű vázlatait 1932-ben a nemzetközi egyházművészeti kiállításon nagy aranyéremmel jutalmazták. A teljes művet kétszer kényszerült megfesteni, mivel a falak rendkívül magas nedvességtartalma miatt a felhordott vakolat a képpel együtt lemállott, elsalétromosodott. Egy szegedi mecénás anyagi támogatásával ún. kötényfalat építettek a meglévő falak elé, mely nem érintkezett a régiekkel, így a szárazon tartásuk megoldhatóvá vált. Aba-Novák 1933-ban másodszor is megfestette a képeket.

A készülő mű, illetve az azzal megnyert díj hírére még 1933-ban megbízást kapott a Szolnok melletti Jászszentandrás templom-falképeinek megfestésére. A szegedi fiaskóból tanulva a festés előtt újravakolták a falakat. Aba-Novák szokásához híven a zsűrizett tervekhez képest változtatott műve szerkezetén, formavilágán, melynek újszerűsége, letaglózó hatása felháborodást keltett egyházi körökben. Bírálói az ábrázolt Krisztus-alakot hasonlatosabbá szándékozták tenni a hagyományos ábrázolásokhoz és a komor, fekete hátteret is ki akarták világosítani; de miután a II. Egyházművészeti Kiállításon (1934) Mussolini megvásárolta a jászszentandrási freskók terveit és a vatikáni lapok is elismerően szóltak a műről, itthon is elfogadták a sokkolóan új megoldásokat.

1935-ben Bartók Tiborral New Yorkba utazott, hogy a Római Iskola mintájára tervezett amerikai akadémia népszerűsítésére kiállítást szervezzenek. Az ott tartózkodásuk alatt bérelt műterem-lakásukban sokat festett – főként a városi modern életet örökítette meg – és számos, csak később befejezett vázlatot készített. Amerikai útja azonban nem hozott anyagi sikert és az akadémia tervezett elindítása sem került elérhető közelségbe. Egy kis erdélyi faluba, Zsögödre utazott. Itt olyan impulzusok érték, amik figyelmét mindinkább a népi, falusi, paraszti életképek felé fordították. Ezután többször kijelentette: Zsögödből élek!

A falképek diadalmenete is folyatódott: 1936-ban Szeged városa grandiózus emlékművet kívánt állítani világháborús hőseinek. A Hősök Kapuja freskóinak elkészítését Aba-Novákra bízták. Hármas szimbólumrendszernek kellett, hogy megfeleljen a készülő mű: ábrázolja a háborús hősök emlékét, a haza feltámadásának reményét, valamint a nemzeti hadsereg talpra állását. Az alkotás a maga komor hangvételével, a háború minden pátosztól mentes ábrázolásával sokáig megosztotta a kritikusok és a laikusok véleményét egyaránt.

1937-ben felkérést kapott a párizsi világkiállítás magyar pavilonjának nagyméretű, 220 négyzetméteres pannóinak elkészítésére Magyar–francia történelmi kapcsolatok címmel. Az alkotással elnyerte a kiállítás fődíját. Elismerően nyilatkozott róla a francia közönség és a kiállítás elnöke, Picasso is. A pannó végleges helyéül Székesfehérvárt jelölték ki. Az elhelyezésére alkalmas épület – a Horthy Miklós Kultúrház – 1944-re készült el, a kiállítóteret pontosan a pannó méreteihez tervezték és olyan fényviszonyokat alakítottak ki, amelyek az a párizsi kiállításon körülvették a festményt, a mű kiállítására azonban 2003-ig várni kellett. A hosszú ideig szakszerűtlenül tárolt, fatáblákra festett alkotás nagyon sok helyen megrongálódott. A 2000-ben indult felújítását egy lengyel restaurátorcsoport végezte, s ezután az eredetileg tervezett helyére került. Ebben az épületben „látható” ma is a pannó.

Aba-Novák 1938-ban ismét egyházi megbízást kapott. A városmajori katolikus templom főhajójának kifestését rendelték meg tőle. Az apszisra Szent István-kompozíciót, a mennyezet kazettáiba teremtéstörténetet tervezett.

Az ország ekkor a Szent István év ünneplésének bűvöletében égett. Az eseménysorozat egyik kiemelt helyszíne Székesfehérvár volt. Az ünnepi évhez kapcsolódva sok-sok építkezés zajlott a városban. Egyik ilyen a Püspöki palota kertje mellett található Nagyboldogasszony bazilika romjainak feltárása és bemutatása, s a területen a Szent István mauzóleum megépítése. A mauzóleum mintegy 130 négyzetméteres falának kifestésére Aba-Novák Vilmos kapott megbízatást. Témája: A Szent Korona és a Szent Jobb története. Ezen a művén, valamint a pannonhalmi Szent István-kápolna falfestményein felváltva dolgozott, s melléjük még bevállalta az 1939-es varsói magyar képzőművészeti kiállításra szánt Lengyel–magyar történelmi kapcsolatok című, mintegy 24 m2-es pannó sorozat elkészítését is. Ez utóbbit a kiállítás óta nem láthatta senki. 2017-ben 1,45 milliárd forintot különített el a magyar kormány a képek megvásárlására, hazahozatalára és kiállítására.

1939-ben Csitáry G. Emil, Székesfehérvár polgármestere megbízta a székesfehérvári városháza lépcsőházfreskóinak elkészítésével. A téma: az 1938-as ünnepi országgyűlés Székesfehérváron. 1940-ben elkészítette a terveket és nekilátott a munkának, de betegsége kiverte az ecsetet a kezéből, 1941. szeptember 29-én elhalálozott. A freskókat Kontuly Béla fejezte be.

Egy 1946. évi belügyminiszteri körrendelet intézkedett a „királyt ábrázoló, vagy volt királysági államformára utaló” művek eltávolításáról. 1948-ban újabb rendelet erősítette meg ezeket az intézkedéseket. Miszerint a fontos állami és önkormányzati hatóságok épületeiben még mindig megtalálható alkotásokat, melyek „… a múlt rendszer rosszemlékű, népellenes beállítottságú és működésű vezetőit és köztisztviselőit örökítik meg…” haladéktalanul el kell távolítani onnan. A rendelkezés értelmében a fehérvári Szent István mauzóleum falképén ábrázolt Horthy-portrét Petőfiére festették át, a városháza és a szegedi Hősök kapuja freskóit lemeszelték, azonban a képek többször is előbukkantak a mész alól. Ezután a szegedi képeket levakolták, a fehérváriakat (mind a kettőt) leverték.

Csitáry G. Emil, aki Aba-Novák székesfehérvári munkái idején polgármesteri tisztséget töltött be, így ír visszaemlékezésében erről: „Az 1945-ben élre kerültek nem értékelték megfelelően a művészetet, és valószínűleg azt sem tudták, hogy ki volt Aba-Novák Vilmos. Így kiadták a rendelkezést, hogy a nem megfelelő tárgyú freskókat levakarással meg kell semmisíteni. Amikor erről már mint „magánzó” tudomást szereztem, megfogtam az akkor még a városnál szolgáló, de korábban velem is dolgozó Molnár Tibor főmérnököt, és szinte összetett kézzel könyörögtem neki, hogy a pótolhatatlan freskókat mentse meg. Amint emlékezem, azt mondtam neki, hogy húzasson a freskók elé rabic falakat és festesse rá az akkor élen állók arcképeit. De ne engedje elpusztulni azt, ami a művész halála folytán pótolhatatlan. Sajnos, Molnár Tibor – valószínűleg félelmében – nem hallgatott szavamra, és így a nagy művész freskóit levakarták. … A lekaparás olyan tökéletesre sikerült, hogy a freskók, melyeknek tanulmányozására 1939-ben egy olasz művészküldöttség jött Székesfehérvárra, örökre megsemmisültek.”

A párizsi világkiállításról visszaérkező pannó bemutatása is az említett rendelet értelmében lett nemkívánatos.

Bár a ’80-as években az Aba-Novák életművével haláláig foglalkozó művészettörténész, Supka Magdolna felvetette a falképek valamilyen formában történő rehabilitálásának kérdését, erre – főleg pénzhiány miatt – csak jóval később került sor. A rendszerváltozás után egymástól függetlenül kezdődtek meg a szegedi, székesfehérvári (1991–1996), a városmajori és a pannonhalmi falképek feltárásai és helyreállítási munkái. A szegedi munkákat Forrai Kornélia vezetőrestaurátor irányította (1999–2000-ben). A fehérvári csapatot Hernádi György vezette.

A festő egyéb munkái a rendszerváltozást megelőző 40 év alatt tulajdonosaiknál lappangtak. Ezek ma már egyre-másra kerülnek elő aukciók alkalmával. A művek és így az életmű jelentőségét talán az is érzékelteti, hogy ezeken az aukciókon az alkotások igen magas áron cserélnek gazdát.

Székesfehérváron az alkotásai mellett köztéri szobor őrzi emlékét.

Takács Péter

Megosztás:

Ezeket látta már?