2021. január 27.

Az 1896-os, millenniumi ünnepségsorozat Székesfehérváron

(1896. V. 9. – V. 17.)

A Székesfehérvár szabad királyi város törvényhatósága 1896. I. 27-én kelt jegyzőkönyvének fejléce

A 1896-ban nagyszabású rendezvénysorozattal kívánt a magyar kormány megemlékezni az egy évezreddel korábban történt honfoglalásról, büszke őseinkről, a nagy tetteket véghez vivő magyarokról. Az országos jelentőségű ceremóniák többsége a fővárosban került megrendezésre, de – kisebb-nagyobb lelkesedéssel – a vidéki városokban, községekben élők is helyi szervezésű megemlékezésekkel készültek a jeles eseményre. A magyarok nemzeti ünnepe azonban nem mindenkinek dobogtatta meg a szívét. A honi elemzők előzetesen attól tartottak, hogy a királyságban élő kisebbségek mindenre elszánt kerékkötői lesznek a rendezvényeknek, ám külföldön is akadtak, akik nemtetszéssel fogadták a nemzeti összetartozást (is) erősíteni célzó törekvéseket. A birodalmi postahivatal vezetői például tapasztalva, hogy eleink a Magyar Királyság ünnepi évét reklámozzák millenniumi témájú bélyegeket ragasztva a külföldre indított kézbesítendőikre, először csak felhúzott orral kérték a kereskedelemügyi minisztert, Dániel Ernőt (Kiss Ernő aradi vértanú unokáját), hogy szüntesse be e szezonális bélyegek forgalomba bocsátását. Majd, miután süket fülekre találtak felháborodásukkal, arról értesítették a tárca vezetőit, hogy a fent nevezett bélyegekkel ellátott leveleket, csomagokat kézbesítetlenül fogják visszaszármaztatni a feladókhoz.

Székesfehérváron az 1895. év végén ült össze az előkészületekkel foglalkozó bizottság, és megbeszéléseik eredményeképpen 125 évvel ezelőtt, 1896. I. 27-én határozott a közgyűlés az ünnepi rendezvényekről, a 6. napirendi pontot tárgyalva döntötték el, mely módokon hódolnak a millennium előtt: „6/1178. Felvétetett a városi tanács előterjesztése, mely szerint a kiküldött albizottság meghallgatása után beterjeszti részletes javaslatát arra nézve, hogy hazánk ezredéves fennállását miként ünnepelhetnénk meg a város közönsége által.

Mindenekelőtt egy várostörténeti monográfia megírását tartották szükségesnek. Ez meg is valósult 1898-ban, Károly János nagyprépost írta meg ötkötetes megyetörténetének második darabjaként. A 750 oldalas munka iránt érdeklődők a Székesfehérváron és környékén fellelt régészeti leletek elemzésével találkoznak az első lapokon. Az I. István alapította város nevének eredetére is kitér a szerző, majd a középkori koronázóváros kiváltságait ismerteti. A település földrajzi fekvésének leírását követően a koronázások helyszínének, a bazilikának a történetét ecseteli. Az egyházi kézben lévő intézmények felsorolása közben megemlíti a keresztesek konventjét is. Az egykori királyi palotát, melyet a törökök pusztítottak el, le is rajzolja. Amennyire biztonsággal vissza tud tekinteni, lefesti a szabad királyi város mindennapi életét, az abban bekövetkező fontosabb változásokat. És a figyelmes, kortárs olvasó máris a jelenben találta magát, Károly összegzésének a kurrens intézményeket lajstromozó fejezeténél.

A kötet második felében az országos jelentőségű események enumerációját, és azoknak a Fejér megyére kifejtett hatásait tárja elénk részletgazdagon. A Fehérvár népességét leíró, nyúlfarknyi adatolást követően oklevéltár zárja a ma is megkerülhetetlen kultúrtörténeti munícióval rendelkező gyűjteményt.

Egy új városháza építését, illetve a régi átépítését már a XIX. század közepe óta megkívánták az épület irodáiban uralkodó kaotikus állapotok. 1838-ban a mindössze 24 esztendős Ybl Miklós is nyújtott be egy tervezetet az általa megálmodott, új városházáról, mely szerint egy második emelettel kívánta bővíteni a városvezetés hivatalnokainak mozgásterét. S bár egy átláthatóbb rendszer kiépítését lehetővé tevő terület biztosítása már ekkor is elodázhatatlannak tűnt, a pontos adminisztrációt a lehetetlennel határos volt napról napra lebonyolítani; sem Yblnek, sem más pályázóknak a munkáit nem sikerült megvalósítani. Ez alkalommal, 1896-ban is előirányozták a fejlesztést, de az elöljárók ezen törekvéseit ezúttal sem koronázta siker.

Bő másfél évtizeddel később, 1912-ben történik majd csak említésre méltó esemény ez ügyben: mikor is Saára Gyula polgármester egy hosszabb tanulmányt vet papírra a városigazítás tengeri kígyójáról – ahogy a kezelhetetlen körülményeket nevezi a városházán –, de a megnyugtató, eredményes változtatás a millennium után még 40 évig váratott magára. (1935. IX. 11-én a törvényhatósági bizottság megszavazta Kotsis Iván műépítész azon tervét, mely szerint a városháza mellett lévő Bierbauer-házat lebontják, és a Zichy-palota stílusát követve hozzátoldanak az előbbi helyén egy kétszintes épületet, melyet egy zárt folyosóval kapcsolnak össze a hivatallal. Az 1936-ban megkezdett építkezés Szent István jubileumi évében fejeződött be, ekkor vált valóra a millennium alkalmával tett ünnepélyes fogadalom.)

A meglehetősen omlatag aggintézet helyett egy új, ugyanilyen funkcióval rendelkező létesítmény felhúzását is tervbe vették. Az építkezésre elkülönített, 1879-ben majdnem 29 000 forinttal rendelkező alap 1897 áprilisára már 110 467 forinttal és 24 krajcárral rendelkezett ugyan, a vállalkozás mégis sokáig elhúzódott. Több mint egy évvel a ma jubiláló közgyűlés után, 1897 februárjában még mindig csak a szemrevételezésnél tartottak az aggintézeti bizottságok, azon tanakodtak, hol épüljön fel a szociális intézmény. Ekkor úgy határoztak, hogy a régi, végrendeleti hagyatékokból és egyházi adományokból működő aggottak háza helyén lenne ideális az építkezés. 120–140, időskorú (nők és férfiak fele-fele arányban) bentlakó elhelyezését megoldó épületben gondolkodtak, valamint az otthon mellett 40 beteg ellátását 1863 óta biztosító kórház elköltöztetésében. Endel József mérnök lett megbízva a tervezési feladatokkal. Végül valóban ezen a helyszínen öltött testet (részben, mivel mindössze 30–30 idős hölgy és úr ellátását tudta biztosítani) az új aggintézet, de csak 1917-ben, egy szintén ekkor létesített árvaház szomszédságában. A tervezés és a kivitelezés Fábián Gáspárnak és Bory Jenőnek volt köszönhető. Újabb húsz esztendővel később a Rákóczi úti sarokház folytatásaként (a Széna tér irányába) az egykori „mázsaház” helyén épült fel az Úrinők Otthona. 1938. május 22-én ceremoniális keretek között rakta le alapkövét Horthy Miklósné, valamint Hóman Bálint kultuszminiszter.

10 000 forintos alapítványt tett továbbá a város, melynek a kamataiból egy-egy, a főgimnáziumból és a főreáliskolából egyetemi hallgatóvá avanzsált fiút támogattak évente 200–200 forinttal.

A Felsővárosban, a Grosz-féle telken határozták el egy korszerű iskola felépítését. Az Ezredéves iskola falán, aranybetűs márványtáblán – Lauschmann Gyula tanúsága szerint – a következő szöveg állott: „Ezen népiskola építését a honfoglalás ezredéves emlékére elrendelte Székesfehérvár szab. kir. város közönsége 1896. január 27. Megnyittatott 1899. szeptember 1. Szent István, első apostoli királyunk védőszelleme őrködjék felette.”

A Felsővárosban már a XVIII. század közepén folyt oktatómunka iskolai keretek között. Az Öreg utcai (a mai Havranek József utca) épületet Grosz Pál vásárolta meg 1803-ban, hogy kibővítse és felújítsa. Ám az évek, évtizedek előrehaladtával mind kevésbé bírta már ellátni a feladatait. És amikor a kormány célul tűzte ki, hogy a millennium alkalmából 400 új népiskolával kell gazdagodnia az országnak, a Szent Sebestyén Tanoda melletti telket szemelték ki a létesítendő jubileumi iskolának. A tanulókat évfolyamok szerint elosztották a két iskolában. A Szent Sebestyénben pallérozódtak az 1–3. osztályosok, az Ezredévesben pedig a 4–6. évfolyamba járók.

Fejér megyei Napló arról tudósított 1926-ban, hogy Vinkovich Lajos, az Ezredéves tanítója (1932-től igazgatója is az intézménynek) épített egy, az elektromos csengővel összhangba hozható órát, s a konstrukció képes volt a tanórák végét és elejét a csengő szavával automatikusan jelezni.

Az Ezredévesben 1940-ig működött a fent említett, csak 4–6. osztályosokat fogadó rendszer, ekkortól iratkozhattak be az apróbb iskolaérettek is. A megelőző hónapokban tanterem-bővítéssel tették zökkenőmentessé a megszaporodott létszámú diákság elhelyezését, tanítását. Az egyik legjobban felszerelt tanintézet lett az intézmény Székesfehérváron, „mintaiskolának” tekintették.

Korábban Szent István lovasszobrát is tervezték elkészíteni és felállítani a városban, de a millennium évére ez az elképzelés lekerült az aktuális teendők lajstromáról. A Győri Független Újság hasábjain fogalmazták meg első ízben (1891 februárjában) a gondolatot, miszerint István királynak szoborral kellene emléket állítani István király városában. Az ötletet lelkesen fogadták a Székesfehérvár és Vidéke zsurnalisztái is. Három évvel később, 1894 novemberében feliratot küldött a városi közgyűlés a képviselőházba e témában: Szent István első szobrának csakis Szent István városában lehet a helye, amit időszerű lenne valóságosan is megcselekedni. Óhajtásuk azonban süket fülekre talált. Wekerléék Pálffy Móric királyi helytartó 1863-ban népszerűsített (aztán szintén vegetálni kényszerülő) gondolatát pártolták, és Stróbl Alajost egy, a Budai várban, a Halászbástyánál felállítandó István-szobor bronzba álmodásával bízták meg. (Az öt évig készülő műalkotás avatása 1906. V. 21-én zajlott le.) Arra, hogy Székesfehérváron is díszítse első királyunk szobra valamely közteret – csakúgy, mint a városháza esetében – 1938-ig kellett várni. Sidló Ferenc monumentális alkotása a Megyeház téren felállított I. világháborús emlékmű, a 10-es huszárok szobrának helyét foglalta el ünnepélyes keretek közt a Szent István-i emlékévben.

Ugyancsak a XX. század 30-as éveiben valósult meg az a dohogásra a ’90-es évek elején tollforgatók széles táborának okot adó, de a millenniumra furcsa módon háttérbe szoruló terv, mely abból a gondolatból csírázott ki, hogy miként Pécs, Esztergom, Nagyvárad és Kassa terein már nagyszerű képzőművészeti alkotások emlékeztetik az arra járókat a magyarság történelmi múltjára, a Székesfehérváron is egy épületet vagy szobrot kellene emelni az itt eltemetett királyok szellemét, tekintélyét megelevenítendő. Ha csak évtizedekkel később is, de álmuk megvalósult a középkori romkert kialakításával.

A Vörösmarty-kör a I. 27-i közgyűlést követően, február végén tett közzé felhívást, melyben a millenniumi ünnepségeken való részvételre agitált. Ez idő tájt alakult egy szervezőbizottság, mely arra buzdított, hogy a millenniumra emlékezve elevenítsék fel a ’60-as évek öltözködési divatját.

A megyei bandériumot 18 fővel töltötték fel, egy Mária Terézia idejéből származó zászló alatt vonultak fel párduckacagányosan, medvebőr kalpagjukon hajladozó kócsagtollal. A fehérváriak valamivel később, márciusban nevezték meg a saját bandériumukat alkotó öt főt. A lelkes hölgyek adakozásából új zászlót készítettek, melynek felirata olajat öntött a „Székesfehérvár kontra Székesfejérvár” vita hamvadó parazsára.

A főbb rendezvényeket – a jelentősebb fővárosi eseményekkel párhuzamosan – május hónapra irányozták elő. Az iskolai megmozdulások skálája a hálaadó istentisztelettől a futóversenyekig terjedt, igazgatói hatáskörbe helyezte a kultuszminiszter, hogy a maximálisan adható nyolcból hány nap szünetet rendelnek el az intézményükben.

Áprilisban eldőlt, hogy az országos ipari kiállításon kilencen vesznek részt Fehérvárról. A város egyes források szerint 800–800 forinttal támogatta őket fejenként, egy másik leírásban 6800 forintot különített el a részükre összesen. A millenniumi kiállítás megnyitóján Seidl Lajos főkapitány és Dietrich Szilárd ügyvéd, városi bizottsági tag képviselte a várost.

Az ekkoriban elültetett, 45 db tölggyel és platánnal is a közösség emlékezetét kívánták felfrissíteni, ébren tartani. (Belterületen közkutak körül, a külterületek kimagasló pontjain hármasával, ék alakban helyezték ki a fákat.)

A kereken fél évig működő millenniumi kiállítás V. 2-án nyílt meg a fővárosban. Népszerűségét és fontosságát híven tükrözi, hogy a Felmayer gyárból például 117 fő tekintette meg a kékfestő cég költségén egy pesti millenniumi kirándulás keretében.

Székesfehérváron a rákövetkező hétvégén kezdődött a ceremóniasorozat. A V. 9-ét megelőző két hétben esős, cudar időjárás húzta össze a kabátokat a járókelőkön (Dunaföldváron IV. 25-én vastag hóréteg borította a földeket), de ezen a szombaton verőfényes nap örvendeztette meg azt, aki útnak indult Fehérvár ünnepi köntösben pompázó utcáin, a trikolórral fellobogózott házak között. Az egész országban erre a napra rendelték el az iskolai ünnepségek megtartását, a Wlassics Gyula kultuszminiszter által kiadott program már februárban eljutott az elemi és középiskolákba. (Sténer Fülöp püspök ennek ellenére egyházmegyéje oktatási intézményeiben – a rendelettel szembemenve – V. 17-re irányozta elő az ünnepi műsor programjait).

A reggel 8-kor kezdődő, ünnepi istentiszteletet követően, fél 10-kor kezdődött a megemlékezés a főgimnázium dísztermében, melyen többek között báró Fiáth Miklós főispán és Havranek József polgármester is részt vett. A meghívók szétküldését nem kapkodták el, május első napjaiban kapták meg az illetékesek a Franklin nyomda által legyártott, Szent István korabeli kódex lapját imitáló kártyákat. A főreáliskola tornatermében aznap délután, 15 órakor kezdődött a jubiláris műsor, amit ugyancsak rendkívüli istentisztelet előzött meg. Gőbel János György (a város községi polgári, elemi és ipariskoláinak igazgatója) köszöntőbeszédével a polgári leányiskolában délelőtt 9 órakor, a kereskedelmi akadémián délután 17 órakor rendeztek ezredéves ünnepélyt. 9 órai kezdettel az elemi iskolák nebulói is mind rendezvénnyel ünnepeltek saját iskolájukban, kivéve a belvárosi fiúiskola növendékeit, az ő megemlékezésük a városháza dísztermében zajlott. A körrendeletben nem csak a műsor lebonyolítását írták elő, de a tanintézetek dekorációjával kapcsolatban is konkrét elvárásokat támasztottak az illetékesek felé. Mérsékeltebb érdeklődésre tartott számot, de még a javítóintézet mintegy 80 növendéke is megemlékezett a millenniumról – szónoklattal, előadással a honkereső vándorlások koráról, lelkes szavalatokkal.

10-én szintén az egész ország területén hálaadó Te Deumot adtak a templomokban. Steiner püspök IV. számú körlevelében elrendelte, mely imákat és énekeket adhatja elő az ájtatos közönség. A püspöki székesegyházban fél 10-kor tartandó ünnepélyes mise alatt pedig, melyre mind a polgári, mind a katonai hatóságokat meghívta, közszemlére és köztiszteletre volt kitéve István király koponyaereklyéje. A millenniumi szent beszédet Mayer Károly kanonok tartotta.

Az eltervezettnél egy nappal hamarabb, 11-én 18 órakor ünnepeltek a Vörösmarty-kör szervezésében a megyei és városi társaskörök a színházban, miután a vármegyeházán megejtett próba során kiderült, az eseményen részt venni kívánók tömeges jelentkezése folytán az ünnepély levezénylésére nem alkalmas, szűkös a díszterem helyisége. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy még Thália temploma is kicsinynek bizonyult, és sokaknak nem jutott már belépőjegy az ingyenes, de az érdeklődés miatt csak előzetes regisztráció után látogatható programra.

A teátrumban Vértessy József, a Vörösmarty-kör elnökének megnyitóbeszéde után három dalárda énekelte el a Himnuszt. Kuthy József és Horváth Cirill tanárok ünnepi beszédét követően pedig középiskolások énekeltek hazafias dalokat, megzenésített Petőfi-verset. Az aláfestő muzsikát a császári és királyi 24. tábori vadászzászlóalj zenekara szolgáltatta.

12-én, kedden reggel 5 és 7 között víg csinnadrattával vonult végig a városon minden, magára valamit is adó zenekar és dalárda.

Délelőtt tartották a város és a megye közös díszközgyűlését a megyeházán. Báró Fiáth Miklós főispán, Huszár Ágoston alispán és Havranek József polgármester mondtak beszédet, a két főjegyző pedig felolvasta a királyhoz és a képviselőházhoz küldött, üdvözlő feliratot. A közgyűlésen készült jegyzőkönyv külön kiadásban is megjelent, hogy bárki hozzáférhessen az elhangzott, magasztos gondolatokkal átitatott szövegekhez.

Este, 20 órakor fáklyás felvonulás vette kezdetét a Zichy liget keleti fertályáról kiindulva. A mintegy 800 fáklyavivő a városháza elé masírozott, itt meghallgatták Saára Gyula alpolgármester és Seidl Lajos főkapitány buzdító szónoklatát, majd a Kossuth utcán tovább haladva a Vörösmarty térre értek, ahol eloltották fáklyáikat. A jubileumi rendezvénysorozat a színházban 21 órakor kezdődő bankettel zárult. A kiemelt szónokok szerepkörében ezúttal is a délelőtti közgyűlés triumvirátusát hallgathatta a nagyérdemű.

Az ünnepi év ipari fejlesztései közül kiemelném, hogy ekkor indult el a Székesfehérvár—Pusztaszabolcs—Adony vonalon a vasúti közlekedés, csakúgy, mint a Börgönd—Sárbogárd közötti járat.

Az országos kiállítás zárása (XI. 2.) után leközölték a helyi sajtóorgánumok a Fejér megyei díjazottak nevét. A fehérvári iparosok közül Szalay Gyula orgonakészítő, Kováts György, Komlósi Lipót, Hirtling Pál kocsigyártók, Krén Ignác kályhás, Weisz és Tull juhbőrgyáros, Kovács Ferenc tímár, Keszey Mihály székgyáros és különféle mázolómunkákkal Mayer Lajos szerepelt kiemelkedően. Cziráky Antal gróf hízott szarvasmarháiért millenniumi nagy érmet kapott.

Végh Ákos László

Galéria:

Megosztás:

Ezeket látta már?