A székesfehérvári prépostságot 1410 és 1439 között betöltő Mihály fia Benedek – utóbb győri püspök (1439–1440) – egyike a középkori magyar történelem kevésbé ismert, ugyanakkor a politikaformálásban, a diplomáciában és a közigazgatásban egyaránt jelentős szerepet betöltő szürke eminenciásainak.

Jelentőségére már az 1960-as és 1970-es években rámutatott a történeti kutatás, ráadásul származását is igyekeztek felfejteni: sokáig a Fehérvár környékén birtokos, de magához a városhoz is sok szállal kötődő Szentgyörgyi Vince család sarjának tartották. Bár a famíliával való rokonsága nyilvánvaló, a helyzet valamivel mégis összetettebb, miképpen arról Luxemburgi Zsigmond király 1415. február 2-án, Konstanzban kelt címereslevele beszámol. Ezek szerint az uralkodó Mihály fia Benedek pápai protonotáriusnak és fehérvári prépostnak a király szolgálatában tett – és alább részletezésre kerülő – érdemeiért nemességet és címert adományozott. Ugyanebben a kiváltságban részesedtek a főpap legközelebbi rokonai: Alsóvadkerti Miklós fiai, Pál és Demeter, illetve Pataki Nagy János, majd a címer leírása után a valószínűleg már korábban is nemességgel rendelkező Szentgyörgyi Tamás fiaira is sor került, de a rokonsági fok meghatározása nélkül. A városfalra utaló címerkép miatt a jó eséllyel polgári származású prépost a legnagyobb valószínűséggel az említett Tamás sógora lehetett. Benedek családja a későbbiekben birtokokkal is gazdagodott: 1416-ban a Fejér megyei Labdásvarsányt kapták meg Zsigmondtól, bő egy évtizeddel később pedig az Ozorai Pipo magvaszakadtával királyi kézre háramlott Somogy megyei javadalmak közül zálogosított el számukra az uralkodó néhány birtokot.

Ez utóbbit talán az is indokolta, hogy Benedek a 15. század elején éppen Ozorai Pipo szolgálatában kezdte karrierjét, és valószínűleg egy török elleni hadjáratban is részt vett a temesi ispán kíséretében. Egy 1410 legelején kelt oklevél tanúsága szerint az itáliai származású báró káplánja egy Benedek nevű veszprémi kisprépost volt, akit a kronológia mellett azért is azonosíthatunk a későbbi fehérvári préposttal, mert ura kimondottan jó kapcsolatot ápolt a Szentgyörgyi Vince családdal. Ozorai Pipón keresztül egy tehetséges klerikus minden bizonnyal könnyedén Zsigmond király környezetébe kerülhetett és magas egyházi álláshoz juthatott.

Ami Benedek 30 éves főpapi és politikai karrierjét illeti, sokkal tisztább a kép. Már 1410-ben – préposti javadalma ez év márciusától adatolható – több királyi intézkedést referált. Az említett címereslevélben Zsigmond különös tanácsosának (consiliarius specialis) nevezte, így nem véletlen, hogy ő adott utasítást a király elhatározásából kelt oklevelek kiállítására. Lényegében a titkos kancellária fölé volt rendelve. Fontos szerepének tudható be, hogy a konstanzi zsinat időszakában és aztán az 1430-as években külföldre is elkísérte, illetve diplomataként szolgálta az uralkodót. Voltaképpen fél Európát beutazta: járt XXIII. János pápánál, Lombardiában, Savoyában, Aragóniában és Franciaországban, sőt, Aachenben Zsigmond német királlyá koronázásán és a zsinaton is megfordult. Valószínűleg az uralkodóval együtt tért haza 1419-ben. Szűk másfél évtizeddel később a császár Romzugján – vagyis a római császári koronázás érdekében megvalósított itáliai utazáson – és a bázeli zsinaton is jelen volt. Az uralkodó halála után annak vejét, Habsburg Albertet is tanácsadóként szolgálta.

A fentiek tükrében nyilvánvaló, hogy Benedek nem sokat időzött székvárosában; sok más fehérvári préposthoz hasonlóan kormányzati funkciói az udvarba szólították akkor is, amikor éppen az országhatárokon belül tartózkodott. 1435-ben például Zsigmond utolsó magyarországi rezidenciájáról, Pozsonyból levelezett soproni pártfogoltjai érdekében. Ettől függetlenül úgy tűnik, javadalma és magának a káptalani testületnek a helyzete egyaránt foglalkoztatta. Miután az 1410-es évek elején XXIII. János pápától különböző kiváltságokat szerzett préposti címe mellé, a káptalan tagjai egyházi bírósághoz fordultak. Maga a per 1425 és 1432 között zajlott, bár a vita végére a felek összebékéltek. Ebben szerepe lehetett annak is, hogy Benedek prépost talált egy olyan lehetőséget, amellyel meggyőzhette jóindulatáról a testületet: jó eséllyel neki köszönhető, hogy az 1420-as évektől a székesfehérvári káptalan által működtetett hiteleshely országos hatáskörhöz jutott az eljárások tekintetében. Ő az egyedüli olyan ismert személy, aki a kancellária és a közhitelű intézmény felől egyaránt érintett és érdekelt lehetett a dologban. Egy, az uralkodóhoz és környezetéhez ennyire közel álló, illetve Európa nagy részét beutazó, művelt és befolyásos személy számára minden bizonnyal lehetséges volt egy ilyen szintű ügyviteli reform levezénylése, amivel – a végső soron kényelmi szolgáltatást igénybe vevő jelentős politikai szereplőkön túl – saját egyháza, a Szűz Mária-prépostság is jól járt a magasabb, oklevéladásból származó bevételek miatt.

Mihály fia Benedek 1439 áprilisáig mutatható ki a székesfehérvári prépostságban, ezt követően rövid időre győri püspök lett. Egy 1440. augusztus 7-én kelt oklevél már néhaiként emlékezik meg róla.

Fontosabb irodalom:

• Bónis György: A jogtudó értelmiség a Mohács előtti Magyarországon. Budapest, 1971. 176.
• Engel Pál: Magyarország világi archontológiája 1301–1457. I–II. (História könyvtár. Kronológiák, adattárak 5.) Budapest, 1996. I. 71.
• Nyári Albert: A Vadkerti és Szentgyörgyi Vincze család címere 1415-ből. Turul 1 (1883) 82–84.
• Ribi András: Az országos hatáskörű hiteleshelyi tevékenység a középkorban. (Közlemények Székesfehérvár történetéből) Székesfehérvár, 2023. 74–76.

Ribi András