Bresztyenszky Adalbert

A nemesi származású brejsztennei Bresztyenszky János 1720 körül telepedett át Trencsénből a Nyitra megyei Németprónára. A mintegy 2500 főt számláló településen – a község neve is ezt támasztja alá – 90%-ban német anyanyelvű emberek laktak. János fia, András már itt született 1722. V. 26-án.

Ahogy András unokája, Antal is 1786. VIII. 5-én. Édesapja: Bresztyenszky Antal és életének 1781. XI. 19. óta párja, Pritz Anna harmadik fiúgyermekeként. A születési sorrendet tekintve harmadik, de két bátyja közül az idősebb (szintén Antal) ekkorra már elhalt. Az apa mintegy 30 holdnyi földbirtokon gazdálkodott, mellette posztószövésre specializálódott a család. A szülők rendkívül fiatalon hunytak el (adatot az okokra nem találtam) két árvát hagyva maguk után. A felcseperedő Antal – gyámja, Greschner József támogatásával – öt év elemi elvégzése után a szülőhelyétől 8 km-re lévő Privigyén, majd a lényegesen délebbre fekvő Székesfehérváron végezte el iskoláit. Privigyén eminens diák lett, csak magyar nyelvből és magaviseletből nem tűnt ki, lett „csupán” primae classis. (Ezek oka valószínűleg abban keresendő, hogy az élénk fiú szülőhelyén a német és a tót beszéd mellett magyar szót alig hallhatott.)

Mattyasóvszky Kasszián hívta fel a figyelmet arra, hányféle alakban rögzítették az ifjú családnevét, a Bresztyenszky változat gyakorlatilag csak 1849-től állandósult. Én következetesen ezt használom.

1800 őszétől kezdte meg Bresztyenszky a tanulmányait Fejérben, a ciszterciek működtette gimnáziumban mindjárt a 6. legjobb eredményt felmutató tanuló lett az osztályában. Ez a középiskola is a pécsi tankerülethez tartozott a XIX. század legelején, melynek élén az a Novák Krizosztom állt, aki Benedek-rendi apátként is tevékenykedett Bakonybélben. I. Ferenc 1802. III. 12-én kelt oklevelében állította vissza és szervezte újjá a bencés rendet, amit még 1786-ban I. József oszlatott fel. Másfél hónappal később, IV. 25-én foglalta el Novák a főapáti széket Pannonhalmán, de előbb még főigazgatói búcsúbeszédében ösztönözte a keze alatt működő iskolák növendékeit, akik hajlandóságot éreznek a szerzetesi hivatás iránt, ne hezitáljanak, csatlakozzanak az alaposan megfogyatkozott lélekszámú rendhez. (Mindössze 41 bencés szerzetes maradt Magyarországon.)  Értett a főapát a tanulók nyelvén, ezt bizonyítja, hogy 1802. X. 31. és 1803. XI. 5. között 86 frissen érkezett jelölt öltött reverendát.

Köztük Antal is (az utóbbi időpontban), aki nem csak tudományos törekvéseihez nyert ezzel a lépéssel támogatást, de József bátyját is kisegítette: az örökségük egyedüli haszonélvezőjévé vált fivér nyugodtan gondolhatott már családalapításra. A frissen beöltözött Bresztyenszky az Adalbertus (Béla) szerzetesi nevet kapta. (Később felváltva emlegették a sajtóban mindkét felvett nevén – de csak külön-külön. Vagy egyikén, vagy másikán.)

A sikeres próbaévet követően filozófiai előadásokat hallgatott Győrben, majd teológiaiakat Pannonhalmán. 1807. VIII. 30-án tette le a szerzetesi fogadalmat a főapát előtt – Szent Márton oltárjánál. A kisebb rendeket 1808. IX. 17-én vette fel. Áldozópappá szentelésére 1810. VIII. 31-én került sor. Abban az évben, amikor testvére (József) és unokatestvére (Benedek) kérelmére a nyitrai megyegyűlésen is kihirdették a nemességüket – így előnevüket és nemesi jogaikat hivatalosan gyakorolhatta már a família Trencsénből elköltözött ága is.

Adalbert a győri líceumban kezdett el tanítani – egy évig a grammatikai osztályban, de a következő tanévben már a rendi növendékeket avatta be a filozófia rejtelmeibe. Szorgalmát és tehetségét húzza alá a tény, hogy a művészetek és a bölcsészet tudorává 1813-ban avatták Pesten.

1814 elején pályázott ugyan a nagyváradi akadémiára egy tanári állás elnyerésére, de a győri matematikaprofesszor Branischa Józsefet részleges gutaütés érte, és Paintner Mihály főigazgató Bresztyenszkyt kérte fel március végén tanult kollégája helyettesítésére. A nagyváradi kérelmet visszavonták, ám mivel Branischa anélkül, hogy visszatérhetett volna a katedrára, csakhamar elhunyt, Adalbertus ezzel szemben bevált a matematikaórákon, a Helytartó Tanács jóvá hagyta Paintner indítványát – 1815. X. 11-én –, így XI. 1-jétől rendes akadémiai tanárként működött. (Az újjászervezett bencések között az elsőként.) Már mint ilyen oktatta 1817 őszétől Deák Ferencet is.

A tanítás mellett Bresztyenszky Adalbert rendszeresen publikált matematikai értekezéseket – lett légyen szó Newton tézisének megvédéséről, geometriáról vagy elméleti mechanikai téma fejtegetéséről – a Tudományos Gyűjteményben 1818 és 1830 között, valamint több, latin nyelven írt iskolai kézikönyvet is publikált – csak 1828–29-ben három kötetet rendezett sajtó alá. Az akadémián mindezeken túl a segélyező egylet pénztárnokának és a könyvtár őrének feladatait is ellátta. 

A nyelvújítás korának lehetőségeit maximálisan szerette volna kiaknázni. Egy 1823-ra datált írásában veti fel a matematika magyar nyelven történő oktatásának gondolatát. S hogy ez nem csak puszta ábránd volt a részéről, publikált 234 szakszót, a latin terminológiai kifejezések maga által elvégzett magyarításait – azok elfogadására, esetleges megvitatására. Az MTA kiadásában 1834-ben megjelent Mathematikai műszótárba Bresztyenszky javaslatait kivétel nélkül felvették.   

A pesti tudományegyetem bölcseleti karának 1821-ben lett a tagja, 1826 elején pedig a jénai Ásványtani Társaság iktatta be tiszteletbeli tagjai sorába.

A győri akadémikusok (egyik) legkedvesebb tanáruknak tartották ez idő tájt Bresztyenszkyt. Ahogy Thaisz András fogalmazta meg egy 1824-ben kelt írásában a Tudományos Gyűjteményben: „Terhes hivatala mellett is minden idejét a tudományok gyarapítására, a tanulók elősegítésére s boldogítására – amit tulajdon tapasztalatunkból is tudunk – fordítja.”

1836. IX. 10-étől, az intézmény történetének első tagválasztásától tisztelhették benne kortársai a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagját.

Szerteágazó tehetségét a szépirodalom területén is kamatoztatta, 1837-ben fordította le az akkoriban rendkívül nagy népszerűségnek örvendő August von Kotzebue színművét Az óra és a mandolatorta címmel, hogy a győri leánynevelő intézet hajadonjai előadják.

Horváth Pál halála után két név merült fel, ki követhetné az elhunytat a tihanyi apátság vezetőjeként. De még mielőtt szavazásra került volna sor, a pannonhalmi főapát titkára, Czinár Mór arra kérte a voksolásra jogosultakat, hogy aki őt részesítené előnyben, az is jóbarátjára, Bresztyenszky Adalbertre szavazzon. 1837. X. 3-án nevezték ki az akadémiai tanárt tihanyi apáttá – székét négy hónappal később, 1838. II. 3-án foglalta el, Kopácsy József veszprémi püspök avatta apáttá IV. 22-én.

Tudományos működését ezzel egészen más tevékenység váltotta fel. Az apátság gazdasági életének szervezése mellett sokat tett a környék – elsősorban a szomszédos Balatonfüred – szellemi és gazdasági fejlődéséért. A templom nélkül árválkodó, fürdőkultúráját tekintve is fejleszthető településen Isten házának alapkövét az ő áldásával helyezték el 1841. IX. 20-án. Új szállóval gazdagodott Füred, a vendéggyarapító hajózási lehetőségeket is megreformálta.

Rendszeresen tett tanulmányutakat is Ausztriában, német földön a gondjaira bízott területre átültethető módszereket ellesni. Egyik vesszőparipája a selyemhernyó-tenyésztés lett – fehérszederfák sokaságát ültette el az uradalmi kertben.

Az országgyűlésekre is meghívót kapott a királytól, négy megye (Győr, Veszprém, Somogy és Zala) is invitálta gyűléseikre, hogy az aktuális problémákra adandó tanácsait meghallgassák. Zala vármegyében táblabíróvá is megválasztották.

63 éves korában súlyos hólyagkő-bántalmaktól kezdett el szenvedni, és usque egy évvel később, 175 évvel ezelőtt, 1851. II. 15-én pont nagymise közben eltávozott az élők sorából. Temetésére, amit a zirci apát Villax Ferdinánd celebrált, a tihanyi kolostor kriptájában került sor.

Élettörténetét a tragikus sorsú, esztergomi Mattyasóvszky Kasszián (szintén bencés szerzetes, valamint matematika- és fizikatanár) írta meg a Bresztyenszky Adalbert élete címmel.

Szentgyörgyi Sándor 1915-ből visszatekintve a századfordulón Besztercebányán átélt élményeire azon élcelődött, milyen sok pap származott el Németprónáról. A kortársak elősorolását követően rátér a már elhaltakra, s mindjárt a híres tihanyi apát, Bresztyenszky Adalbertet említi elsőként.

Források:
Biczó Zalán: Deák Ferenc tanulóévei a győri Királyi Kerületi Akadémián, in: Jog, Állam, Politika, 2011/3
Magyar Tudom. Akademiai Almanach, 1862
Mattyasóvszky Kasszián: Bresztyenszky Adalbert élete, in: Értesítő a pannonhalmi Szent-Benedek-rend győri főgimnáziumáról az 1908/9. isk. év végén, 1909
Szentgyörgyi Sándor: Papfalva, in: Pápa és Vidéke, 1915. IX. 26.
Ujabb kori ismeretek tára I., Aargau–Brockhaus, 1850

Végh Ákos László