2021. január 27.

Fekete Sas Patika

(1746–1971)

A Fekete Sas Patikamúzeum belső tere

A gyógyulásra áhítozók évszázadokon keresztül csak az orvosok saját készítésű és kezelésű házi patikájából juthattak fájdalmaikon enyhítő készítményekhez. A gyógyszer-előállításnak az orvosi feladatoktól történő elkülönülése, önálló szakmává válása egy meglehetősen lassú folyamat eredménye volt. Már I. István uralkodása idején felbukkantak ugyan az orvoslással foglalkozó szakemberek mellett olyan segédek, akiknek elsődleges feladata a megrendelt gyógyszerek előállítása volt; az első magyarországi nyilvános patika azonban csak a XIII. században kezdte meg a működését Budán, sikerét tapasztalva pedig fel-felbukkant egy-egy officina a szabad királyi városokban is. Az ország három részre szakadása farvizén beáramló társadalmi változások is szerepet játszottak abban, hogy a lendület megtört, teret igazán csak a XVIII. században kezdtek hódítani maguknak: 1720-ban mindössze tizenhat ilyen típusú intézmény várta vásárlóit országszerte, a rákövetkező ötven évben viszont már negyvennyolcra emelkedett a számuk.

A két évszám közötti idővonal felezőpontjában, 1745 decemberében vásárolta meg Vanossi Antal, szerzetes és a bécsi kollégium rektora a jezsuita rend számára a török berendezkedés bukását követően a Székesfehérvár belvárosában működő patika épületét és készleteit az utolsó civil gyógyszerész, Meller János özvegyétől. Bezsebelve egyben ama privilégiumot, hogy patikanyitási jogért hiába folyamodna bárki más a fehérvári városi magisztrátus elé. Bár a meglévő felszereléssel együtt jutottak a jezsuiták a gyógyszertárhoz, az évtizedek során többször átfestett (utoljára jellegtelen olajfestékkel átkent), eredetileg zöld márványos mintázatú patikaszekrények megalkotása ama asztalos, egyben laikus fráter nevéhez kapcsolható, Codelli Józseféhez, aki korábban hasonló bútordarabokat készített a kőszegi rendháznak, és 1746–47-ben Székesfehérváron tevékenykedett. A szekrénysor töredékesen megmaradt darabja a patikamúzeum folyosószerű, belső helyiségébe került. Az orvosságok tárolására kifaragott, szintén zöld márványos festésű, kartusos díszítésű fatégelyek és a kőszegi patikában fennmaradtak közti hasonlóság alapján jogosan feltételezhetjük, hogy ezek is Codelli kezei közül kerültek ki. A patikamúzeumba belépőket fogadó, eme cilinder formájú, eltérő színű tégelyek sorával célozzák bemutatni valamennyi festékréteget, amiket az évek során vittek fel a finoman esztergált gyógyszerskatulyák felületére.

Az asztalosmunkákkal, a bebútorozással ellentétben a materia medica használatában igen jelentős különbség mutatható ki a két patika között. Kőszegen 257, Fehérváron 238 különböző receptúra felirata őrződött meg a fiókokon, tégelyeken, de csupán 52 elnevezés található meg mindkét gyűjteményben. A kutatók munkáját – mely patikaszer milyen összetevőkből állt, s minő kórságot volt hivatva gyógyítani – nagyban nehezítik a fantázianevek, illetve a mai fül számára szokatlan készítmények az illatos vízben főzött rókatüdőtől a bezoárkövön át a sárkányvérig. A 238 azonban csak a késztermékek száma volt, hiszen már egy 1744-ből származó leltárból kiderül, hogy több mint 1300 féle anyagot használtak fel a Fekete Sas elődjében a készítmények előállításához. Ez az adat lényegében lefedi a korabeli gyógyszerkönyvek által említett patikaszerek gyűjteményét; amiből arra is következtethetünk, hogy a helybeli gyógyszerészek már ekkor sem éltek a kuruzslás lehetőségével, egyedi gyógyító elképzeléseiket – ha voltak egyáltalán – csírájukban elfojtották.

275 évvel ezelőtt, 1746 januárjában kezdte meg működését immár hivatásos, szakképzett patikáriussal, a három nyelven kommunikáló Maschner Jakabbal a mai múzeumépület átellenében a patika. Az említett ugyan csak két esztendőn át vezette az intézményt, utóda, Hill Mátyás viszont közel három évtizeden át állt a megbetegedéseik szervizelésére vágyók rendelkezésére.

1749-ben a már említett Vanossi Antal, ekkor a Pázmáneum igazgatója a tapasztalt Baumgartner Bernát faragómestert irányította Fehérvárra, akinek munkáit, tehetségét Trencsénben már megismerte, és aki Bécstől Varasdig több helyen is „letette a névjegyét”. Az ezt követő évtizedben (egészen pontosan 1760-ig, bár a rend feljegyzései szerint 1758-cal bezárólag) alkották meg a mesterek Baumgartner műhelyében azokat a szekrényeket, amiket ma a patikamúzeumba lépve láthatunk.

1756-ban felépült a rendházépület udvari szárnya, s benne az új refektórium. Ekkor költöztették át a gyógyszertárat a régi helyére, egy stukkókkal gazdagon díszített utcai helyiségbe. A könnyebb megközelíthetőség kedvéért pedig az egyik ablakot tovább bontották ajtóvá, s tölgyfa lépcsőket igazítottak elé a betérők igényeinek megfelelően. A két kisebb szekrény is ez idő tájt, az 1750-es években készülhetett – gazdagabb ornamentikájával harmonikusabban illeszkednek az említett, stukkódíszes helyiségbe, mint az egyszerűbb faragású, nagyobb szekrények. Hogy ennek ellenére a kétféle bútort egy időben is használták, feltételezhető abból, hogy a polcaiknak a restaurálás során napvilágra került háttérfestése teljesen azonos, rózsaszínes árnyalatúnak bizonyult.

1752-ből származó – a belevésett évszám alapján – a ma a múzeumban látható rézmozsár, és feltehetően kortársa a belső helyiségben kiállított tinktúraprésnek is.

Amikor II. József betiltotta birodalmában a jezsuita rend működését, a pálosok kapták meg a szemükben értéktelen gyógyszertárt. 1774-ben kalapács alá került az épület, Valter Ferenc pozsonyi patikus kínálta az officina berendezéséért a legmagasabb vételárat. A patika névadóját is az ő személyében tisztelhetjük. Természetesen német nyelven keresztelte el a farmatékáját: Apotheke zum Schwarzen Adler virított a kapu felett. Valter Ferenc nevéhez köthető továbbá a pápai kerámia manufaktúrából rendelt, kétfejű fekete sas mintázatú keménycserép edények használatba állítása is. A fenti, Szent János evangélista oltalmára utaló elnevezés semmiképp sem nevezhető unikális leleménynek. Bár többségük fiatalabb a fehérvári officinánál, Veszprémtől Szegedig, Nádudvartól Nagykanizsán át Szombathelyig számos településen betérhetünk Fekete Sasról elnevezett patikába.

Valter Ferenc költöztette a mai épületbe – az eredeti helyével, a rendházzal szemközti oldalára az utcának – az üzletét, mely majd’ kétszáz évig működött gyógyszertárként. (Egy „városi legenda” szerint azért volt szükség a készlet és a bútorzat átköltöztetésére, mert a patika felduzzadt forgalma zavarta az ájtatosságban az atyákat. Különösen éjjelente.) Ez az épület hasonló elrendezésű lehetett az eredeti helyiséghez, hiszen a szekrénysort csak imitt-amott kellett átalakítania az új tulajdonosnak. Egy két bútort eklektikusan összekapcsoló párkány és egy sehová sem vezető ajtónyílás sugallja egyedül azt, hogy kellett egyáltalán.

1811-től generációkon át Braun Ferenc családja készített kenőcsöket, porokat és főzeteket a beteg fehérvári közönség számára. A fent említettet szokták az eredeti asztal eltüntetésével vádolni. „Bűnét” némiképp enyhíti az az empire stílusú, patkó alakú asztal elkészítése, mely a mai napig látható a patikamúzeumban. Az ő működése idején lettek egyre népszerűbben a fatégelyeket felváltó (vagy egymás mellett választható) fémbetétes üvegtégelyek, s a kirakatot díszítő, empire stílusú mérlegállványt is ő szerezte be. A bejárati ajtó forgópántja, valamint a jobb oldali kirakatüveg vörösmárvány keretezése is Braun Ferenc újításai közé tartoznak.

Eisenbach Ferenc székesfehérvári órásmester keze munkáját dicséri az a neobarokk időmérő szerkezet, mely a bejárattal szemben lévő szekrény látványát gazdagítja.

A századforduló környékén a Lukáts-família vette át a stafétabotot, amíg tehette – az 1950. évi államosításig. Ez időből való az asztali mérleg – anyaga sárgaréz, különlegessége, hogy beszerelt villannyal világítható meg a lemérendő anyag. A bal oldali kirakat kerete is ekkoriban készült el. Az empire stílusú, ún. táraasztal mögött lévő polcba beépített, szecessziós stílusban készült méregszekrény az 1920-as évek terméke, és Taffner Vidor elképzelései szerint lett megalkotva.

A gyógyszertár az állami szektorban még további huszonegy éven át működött. 1971-es bezárását majd négyévi felújítási, restaurálási munkák követték. 1975. V. 22-én délben, az Alba Regia napok gyógyszerészkonferenciájához rendelve nyitotta meg újra a Fekete Sas az érdeklődők előtt a kapuját – immár patikamúzeumként.

Végh Ákos László

Galéria:

Megosztás:

Ezeket látta már?