Fiáth Pál

Az ércekben gazdag Krassó megyéből származó Fiáth család legrégebbi ismert tagja: Eörményesi Mihály a XV. század elejéről. Az ő fiai használták először a Fiáth nevet 1480-tól. A famíliatörténetben dicsfény övezi Fiáth Boldizsár fiát, Jánost, aki (26 esztendősen) mint a győri helyőrség hajdúinak parancsnoka tüntette ki magát vitézségével Buda bevételénél 1686-ban; de a katonáskodás mellett alispánként és helytartósági tanácsosként is megállta a helyét.

Az 1754. XI. 22-i közgyűlésen beterjesztett nemesi összeírás szerint nemzetes Fiáth Ádám (az előbbi János gyermeke) már Székesfehérváron élt. Az ő közvetlen leszármazottja, Lázár is a koronázóváros környékén, Sár-Abán igazgatta birtokait. Legidősebb fia, József császári és királyi kamarás és táblabíró, az ő utóda, Ferenc pedig Veszprém vármegye főispánja volt.

Ferenc 1843. VI. 4-én vette nőül Kapy Ágnest. Első gyermekük, Mária még Pesten született, de a fiúk: Miklós és Pál, valamint három húguk már Vörösberényben ismerkedett meg a világgal.

A 175 évvel ezelőtt, 1850. III. 25-én született Pál alma matere a ma már Bécshez tartozó Kalksburgban volt, felsőfokú jogi tanulmányait a szintén bécsi Theresianumban, majd pedig Pozsonyban végezte. Ám azért, hogy közszereplői működését megkezdje, visszatért szülőföldjére: tiszteletbeli, majd valóságos aljegyző lett Veszprém megyében. Ügyvédi oklevelét 1874-ben szerezte meg.

Bosznia-Hercegovina 1878-as okkupációjában parancsőrtiszti rangban vett részt – egy dandárnál magasabb egység parancsnoka mellett szolgált, a közvetlen közelében segítette a munkáját. A csatazaj elültével tartalékos hadnagyként szerelt le.

Még ez év XI. 9-én nőül vette a Somogy megyei Öreglakon Jankovich-Bésán József nagybirtokos Matild nevű leányát – gyermekáldás három ízben örvendeztette meg a párt.

Miközben a Veszprém megyei közéletet aktívan alakította – számos választmányba és bizottságba választották be, hamarosan virilise is lett Veszprémnek –, akai birtokán (ma: Komárom-Esztergom vármegye) is gazdálkodott.

A Sió szabályozását felügyelő Sióberki Ármentesítő Társulat miniszteri biztosává 1895-ben nevezték ki, ám e posztra újra és újra megválasztották akkor is, amikor már régen Fehérváron tevékenykedett.

1896. XI. 6-án testvérbátyja, Miklós lemondott Fejér vármegye főispánjának székéről. Első ízben a Pesti Hirlap szellőztette meg, hogy a fiatalabb Fiáthot, Pált – aki addig Veszprém megyében harcolt a szabadelvűség zászlaja alatt – tervezik kinevezni bátyja megüresedett pozíciójára. A híradások szerint Fejér nyugati szomszédjában főleg a mezőgazdaság terén buzgólkodott eredményesen, de például a megye által delegált millenniumi lovasbandérium fényét is emelte megjelenésével. Ugyanakkor felmerült Bóné Géza egykori megyei alispán neve is Fiáth Miklós utódjaként, aki ekkor a pénzügyi bíróság kötelékébe tartozott.

1897. I. 9-én félhivatalosan bejelentették Fiáth Pál érkezését Fejér élére, ám a kinevezés napja folyamatosan elhúzódott. Ráadásul február végén Esterházy Móric, Veszprém megye addigi főispánja is lemondott posztjáról. Sokan úgy gondolták, hogy a helyi ügyekben jártas Fiáth Pál tőle fogja átvenni a stafétát – apja nyomdokain (is) lépdelve. Kinevezését 1897. III. 17-én írta alá a franciaországi Cap-Martinben időző Ferenc József. A hírt várakozásteli örömmel fogadta a város intelligenciája; remélték, Fiáth elsimítja majd a politikai ellentétek felkorbácsolta kedélyeket. Soha addig nem tapasztalt botrány irányította ugyanis ekkoriban Székesfehérvárra a közfigyelmet.

Márciusban robbant a bomba, április legelején pedig Havranek József polgármester vizsgálatot indított Seidel Lajos városkapitány és ifjabb Hegyi János rendőrségi nyilvántartó ellen. A nyomozással Keresztes Ignác polgármester-helyettest bízta meg. Az előbbi ellen 27 vádpont merült fel korrupció, vesztegetés, zsarolás, hivatalával való visszaélés és garázda viselkedés témakörökben; az utóbbi esetében 4, sikkasztással és lánykereskedelemmel kapcsolatos vádpontot kellett tisztázni. A vizsgálati eredmények azonban késtek. Néhány fővárosi sajtóorgánum (mint például a Hazánk) sérelmezte ezt, és arról cikkezett, hogy a szabadelvű politikusok összezárnak, védik egymást, el akarják mismásolni az érintettek felelősségét. A helyi tudósítók az ürességtől kongó főispáni székkel védték a mundér becsületét – nincs, aki összefogná és irányítaná a folyamatokat lassan fél éve már.

Fiáth Pált végül IV. 27-én iktatták hivatalába, és két napra rá már ő elnökölt a közgyűlésen. Mindenekelőtt a városi pénztárt ellenőrizte, és közmegelégedésre mindent a lehető legnagyobb rendben talált. A V. 20-án összeült fegyelmi bizottság aztán – hogy visszakanyarodjunk Seidelék ügyéhez – meglepően vajszívűnek bizonyult. 500–500 forintra büntették a vádlottakat, melynek megfizetését követően visszafoglalhatták volna hivatalukat. Úgy látszik, nem alaptalanul zörgött a haraszt a Hazánk háza táján, hiszen a fegyelmi választmány négy fehérvári potentátja közül hárman erre az irracionálisan enyhe ítéletre voksoltak. Az új főispán mindenesetre – fellebbezett. Nyár végéig kellett várni a belügyminiszteri határozatra, mely aztán mindkét vádlottat hivatalvesztéssel sújtotta, Seidelnek pedig 7 hónapra be is kellett vonulnia a börtönbe.

X. 28-án Fiáth Pál jelentette be a Seidel átmeneti helyettesítésével megbízott Reé István véglegesítését a rendőrkapitányi poszton.

Még mindig 1897-et írtak, amikor a helyi színházi részvénytársaság felszámolás alá került. Fiáth Pál elnökölt azon a VB ülésen, melyen – hogy a teátrum ne kerülhessen holmi nyerészkedő vállalkozók karmai közé – a színház városi tulajdonba vétele mellett döntöttek.

Az 1859-ben Zichy Nándor kezdeményezésére alapított Fejérmegyei Gazdasági Egyesület, mely a megye „őstermelésének összes ágainak” fejlesztését tűzte zászlajára, „s emellett társadalmi centrumot akart teremteni […], hogy a számos összejövetelek és az egyesületi élettel járó másnemű érintkezés útján bátorítsák egymást az emberek, elpanaszolhassák egymásnak bajaikat és erőt gyűjthessenek az elmaradhatatlan jobb jövőre”. A 27 alapító mellett 304 rendes tagot számláló egyletben a kezdeti lelkesedés a kiegyezést követő évekre lelohadt. Tetszhalott állapota 1898-ig tartott – Fiáth Pál lehelt új életet e szerveződésbe.

Több mint nyolc éven át tartó elnöksége alatt alaposan felkavarta az addig feszített víztükrű tófelszínt. Vitatkozott például a baranyai testvéregylet azon ötletével, miszerint a cselédek, ha gazdát váltanának, minden év II. 1-jéig szegődhessenek el, amit két hónapra rá, IV. 1-jén realizálhassanak; hiszen a tavaszi költözési lehetőség csak olajat öntene az amúgy is bántóan élénk kóborlási kedv tüzére.

Nem hezitált azonban akár az Országos Magyar Gazdasági Egyesületnek sem nekimenni, akik az Ausztriával közös vámterület óhajtása mellett foglaltak 1901-ben állást. Szemben a vámterület önállósága mellett kardoskodó, Fejér megyei társasággal, élükön Fiáth Pállal. Polémiájuk „érdekessége” volt, hogy mindkét fél magának vindikálta a gazdaközösségek többségének szimpátiáját – az ő szócsövük szerepében tetszelegtek.

Az egylet kreativitásának is új lendületet adott Fiáth Pál: határozottan felléptek a tejhamisítók és a vadorzók ellen; s bár nagyon szerettek volna (szintén 1901-ben) egy modern burgonyaliszt- és konzervgyárat létesíteni Fehérváron, megbukott a kezdeményezésük. A Koller Pál alelnök vezette értekezleten elhangzottak ugyanis nem hozták meg a részvényjegyzési kedvet a kívánt mértékben. Propagálták az ún. „segítőpénztárakat”, egy módozatát annak, hogy a munkáltató biztosítást köthet a munkavállalói javára, és akár nyugdíjat is folyósíthatott nekik, amikor eljött annak az ideje. Meglátták Fiáthék abban is a lehetőséget, hogy ha nagy tételben rendelnek gazdasági árucikkeket, vetőmagot, műtrágyát az egyesület számára, olcsóbban juthatnak a gazdák a szükséges javakhoz.

Fiáth Pál – egyebek közt – a székesfehérvári tűzoltó választmánynak is az elnöke volt. Annak a bizottságnak, melyben 1902 elején elhatározták, hogy a telefon térhódítását kihasználva az addigi 12 tűzjelző állomást újabb 23-mal bővítik ki – olyanokkal, ahol telefon is a kezük ügyében van; így gyorsabban, hatékonyabban folyhat majd az összehangolt mentés.

Iustitia istennőnek a Vásártéren felhúzott hajléka: a törvényház, valamint a Szent György kórház – ez utóbbi Kégl György hathatós támogatásának köszönhetően – Fiáth Pál főispánsága alatt készült el… több évtizedes egyhelyben topogást követően. Hozzájuk képest az Árpád-fürdő létesítésének tervei egész gyorsan (gyakorlatilag 1–1,5 év alatt) megvalósultak – szintén Fiáth működése idején. 1901-ben még az átalakítandó városháza szomszédságába tervezték elhelyezni a posta- és a pénzügyi palotát, három évvel később azonban már a közfürdő közelében, a Kossuth utcában látták lelki szemeik előtt magasodni az említett intézmények épületeit. Ezek a tervek csakhamar meg is valósultak: először a pénzügyi igazgatóság költözhetett be az itteni kaszárnya helyén 1905-ben megépített palotába, majd (a kereszteződés túloldalán) a postapalota is elkészült 1907-re.

Fiáth a szerteágazó és fárasztó feladatok, projektek mellett az előkelők gondtalan kikapcsolódásából is kivette a részét, például Zichy Jenő lóversennyel egybekötött piknikjein annak szentiványi birtokán. Zichy Fejér megyei kastélyában olyan potentátokat látott egyébként vendégül, mint a korábbi szerb király, Milán Obrenović, aki, ha már itt volt (Párizsból hazautaztában, hogy fia, a regnáló I. Sándor kinevezze hadserege főparancsnokának), lőtt is pár állatot. (Hat óra leforgása alatt 1587 életet oltott ki az összeverbuvált társaság. Főleg a nyúl- és fácánállományt ritkították meg: 850, illetve 611 zsákmánydarabbal.)

Sokatmondó jelenet volt, amikor a belügyminiszter leiratban közölte a közgyűlés tagjaival Fiáth Pál felmentését főispáni állásából, a ceremoniális búcsúztatójára egy politikai ellenfelét, Zichy Aladárt kérték fel, kinek meleg hangú beszéde igazolta, Fiáth valóban pártszimpátia diktálta részrehajlás nélkül irányította Fejért hivatali ideje alatt. Leköszönésében Fiáth Pál egy sűrű, Magyarországra leereszkedett – bár csak átmeneti érvényűnek remélt – ködöt emlegetett, melynek fátylától megszűntek a koronaékszerek csillogni. Elképzelhető, hogy e szenvedhetetlennek érzett páratartalom miatt nem jelent meg már 1906 februárjától a megyei közgyűléseken, s az ebből fakadó konfliktus vezetett korai nyugdíjazásához?

Akárhogy is, a megfáradni látszó főispán ambiciózus, sokra hivatott utódát, Széchenyi Viktort ezúttal nem fél év leforgása alatt – ahogy láttuk azt a Fiáth testvérek között –, hanem kevesebb mint három hét alatt, 1906. IV. 21-én iktatták be hivatalába. A Fejérben rendkívül népszerű Fiáth Pál pedig visszatért birtokára, hogy jelenlétével a Veszprém megyei közéletet erősítse. (Ennek ellenére nem szakadt el teljes mértékben Fejértől sem – ott látták kortársai például Szőgyény-Marich László temetésén is 1916 júniusában.)

Őfelsége 1911 februárjában nevezte ki valóságos belső titkos tanácsossá, e hó 20-án tette le az esküt Ferenc József kezébe hatodmagával Fiáth Pál, akit a magánéleti tragédiák sem kerültek el: 1914 márciusában 35 esztendős fiát, a Tolna megye főszolgabírájaként működő Elemért veszítette el, hosszas szenvedés után ragadta el a halál.

A Nagy Háború zűrzavaros időszakában választották Fiáth Pált a főrendiház tagjává, kétely egyedül a vagyonát illetően merült fel. Arról, hogy rendelkezik a meghatározott összeggel, az igazoló bizottság elnöke, Bernáth Géza nyugtatta meg a politikai elitet 1916 nyarán.

1927 januárjában Közép-Európa legnépesebb parlamentjének felsőházába Fiáth Pált is beszavazták. (Az összesen 489 tagot számláló testület 244 felsőházi és 245 alsóházi képviselőből állt ekkor össze.) Három kritériumnak kellett ahhoz megfelelni, hogy a megválasztható hercegek, grófok és bárók listájára kerüljön az ember: betöltött 24. életév, magyar állampolgárság és minimum 2000 aranykorona befizetett adó az előző évben. Az örökös jogú főrendek által megválasztott képviselők közül a fentebb már említett Zichy Aladár kapta a legtöbb szavazatot, míg Fiáth Pál a 19. helyen került be a parlamentbe.

Amikor az Amerikai Magyar Népszava pályázatot hirdetett az USA-ban született és nevelkedett második magyar nemzedék számára, azt firtatva: Miként tanultak meg magyarul? Milyen információkkal rendelkeznek az anyaországról? Milyen lehetőségeket látnak arra, hogy tegyenek (ők személyesen) Magyarországért?; a nyertest egy hazalátogatáshoz felhasználható ingyen retúrjeggyel kecsegtették a két kontinens közötti hajóútra. A dolgozatokat a Magyarok Világkongresszusa Állandó Szervezeti Irodájának tagjai bírálták el 1934. II. 28-án – köztük Fiáth Pál is. Sőt, éppen ő volt az, aki a sok kiváló pályamű olvastán lelkesen ajánlott fel – a Kivándorlókat és Visszavándorlókat Védő Iroda nevében, melynek oszlopos tagja volt – még egy oda-vissza utazásra jogosító ticketet. Végül ifjabb Kovács Andor és Bencze Erzsébet érezhette magát a legszerencsésebbnek a versenyzők közül.

Az 1935. IV. 29-i parlamenti ülésen Rakovszky Endre háznagy felkérte Fiáth Pált a korelnöki szék elfoglalására. A megszólított (a képviselők szűnni nem akaró tapsát követően) felidézte: kevés híján 60 évvel azelőtt foglalt helyet első ízben a főrendiházban – akkor még korjegyzőként. (A négy legfiatalabb képviselőnek jutottak a korjegyzői feladatok: a korelnök irányítása mellett az alakuló ülésen ők vizsgálták meg a képviselők megbízólevelének szabályszerűségét, valamint ők bonyolították le a tisztségviselők megválasztásának procedúráját.)

Amikor 1935 őszén a 86. évét taposó Fiáth Pál lebetegedett, akai birtokára vonult vissza, ahol rövid szenvedést követően – X. 22-én este 6 órakor – eltávozott az élők sorából. Végső búcsút X. 25 délutánján vettek tőle szerettei és tisztelői – Akán, a „családi temetőben”. 18 nappal élte túl mindössze élete társát, Matildot.

Források:
Alkotmány, 1897. I. 9., 1901. VI. 28.
Amerikai Magyar Népszava, 1934. III. 1.
Az Est, 1927. I. 4., 1927. I. 12.
Budapesti Hirlap, 1902. XII. 19., 1903. I. 8., 1911. II. 9., 1916. VI. 16., 1935. X. 23.
Entz Géza Antal (szerk.): Székesfehérvár, 2009
Felvidéki Ujság, 1911. II. 21.
Független Magyarország, 1904. I. 12.
Köztelek, 1901. VI. 19.
Magyarország, 1906. II. 15., 1907. IX. 28.
Matkovich Tivadar: Vármegyénk életéből, 2015
Népszava, 1903. IX. 8.
Pápai Közlöny, 1916. V. 28.
Pápai Lapok, 1896. IV. 5., 1896. V. 17.
Pesti Hirlap, 1897. XI. 17.
Pesti Napló, 1916. VI. 8.
Reggeli Hirlap, 1935. IV. 30.
Schneider Miklós: Fejér megye nemesi összeírásai (1818–21. 1828.), 1934
Schneider Miklós: Fejérmegyei nemességvizsgálatok, 1937
Székesfehérvár és Vidéke, 1896. XI. 10., 1896. XII. 12., 1896. XII. 24., 1896. XII. 30., 1897. II. 23., 1897. III. 24., 1897. IV. 22., 1897. IV. 29., 1897. V. 13., 1897. V. 20., 1901. VII. 25., 1901. VIII. 19., 1901. IX. 10., 1902. II. 25., 1902. IV. 10., 1902. VII. 22., 1906. II. 27., 1906. IV. 3., 1906. IV. 24.
Székesfehérvári Hirlap, 1897. IV. 4., 1897. IV. 14., 1897. V. 21., 1897. IX. 3., 1897. X. 29.
Ujság, 1930. II. 2., 1935. IV. 30.
Világ, 1914. III. 22.

Végh Ákos László