A Székesfehérváron 150 évvel ezelőtt, 1868. XI. 30-án született Gaal Gaszton nemesi család sarja volt – gyulai Gaal Lőrinc (1844–1907) földbirtokos nemzette, édesanyját (1845–1884) rendesi Bárány Matildnak hívták. Fiuk szülővárosában koptatta az elemi iskola padjait. Középfokú tanulmányait is itt kezdte el, de már Grazban, a II. állami főgimnázium magántanulójaként fejezte be. Az egyetlen magyar felsőoktatási intézményben, ahol mezőgazdasági stúdiumokat folytathattak a hallgatók, a Magyaróvári Magyar Királyi Gazdasági Felsőbb Tanintézetben szerzett oklevelet 1889-ben. Mielőtt munkába állt volna, egy évet szolgált az 1-es számú császári és királyi közös huszárezredben önkéntesként. 1890-ben Mezőhegyesen kezdte letölteni gyakornoki idejét. Dolgozott később Pusztavacson, Coburg herceg uradalmában, majd nagybátyja, Szalay Imre balatonlellei birtokán is.
Az ifjú Gaszton igen vérmes természetű volt, a „páros viaskodást”, írták róla, „sportszerűleg űzte”. A kéthavi fogház árnya sem riasztotta vissza párbajok kiprovokálásától.
1893-ban ismerkedett meg Herman Ottóval, közös érdeklődési területük, az ornitológia hozta őket össze. (Gaal még Pusztavacson kezdett el madártani tanulmányokkal foglalkozni.) Oly gyümölcsöző volt ez a kapcsolat, hogy Herman Ottó buzdítására Gaal 1900-ig a Magyar Ornitológiai Központban tevékenykedett. Megfigyeléseit (például a füstifecskék vagy a foglyok vándorlását meghatározó tényezőkről) rendszeresen publikálta. Érdekesség, hogy neje, Chernel Jozefin is – akit 1898. I. 29-én vett nőül a Somogy megyei Ötvöskónyiban – egy neves ornitológussal büszkélkedő családból származott. Három gyermeket nevelt fel a pár, Olivért, Olgát és Márthát.
Gaal a XX. század nyitányán Keszthelyen, majd Révfülöpön gazdálkodott, 1902-ben pedig már a családi birtok irányítójaként látjuk, testvérbátyjával osztoztak meg a balatonboglári földeken. Gaszton a neoklasszicista Bárány-kastélyba költözött.
Négy évvel később a Függetlenségi és 48-as Párt színeiben nyert mandátumot, s lett országgyűlési képviselő, de a ciklus lejártával ismét a birtokai kezelésére fordította minden figyelmét. A döntéshez, hogy visszavonultan éljen, hozzájárulhatott az is, hogy 1908-ban – egy vakbéloperáció következtében – elveszítette fiatal feleségét.
Egy héttel a Tanácsköztársaság kirobbanása után az ő földjeit is államosították. („Felkínálták” ugyan, hogy kezelheti a birtokait, ám azt, hogy önkényesen fölé rendelt személyek felé tartozzon elszámolással, nem vette be a gyomra.) Négy hold „konyhakert” maradt meg a számára, ekkora területen gazdálkodhatott – V. 3-ig. Ekkor elfogatóparancsot adtak ki ellene, s bujdosni kényszerült a proletárdiktatúrának a reá irányuló túlkapásai elől.
A 133 nap elteltével ő is fellélegezhetett. Rövid ideig a számára menedéket nyújtó Somogy, Tolna és Baranya vármegyék kerületi kormánybiztosaként vett részt a közéletben, 1919. IX. 10-én foglalta el hivatalát. Somogyban főispánná is megválasztották, tisztségéről viszont lemondott az 1920-as választások idején az Országos Kisgazdapárt színeiben elnyert képviselősége kedvéért. Ennek elvállalására Lengyeltóti kerületéből kapott felszólítást.
1921. VII. 30-án nevezték ki a Nemzetgyűlés elnökévé. Politizálásának, felfogásának állandó jellemzője volt a konszenzusra való törekvés, az egyéni érdekek érvényesítése és a hatalommal való nagyvonalú visszaélés helyett a közösséget előre vivő célokért folytatott küzdelem. 1922. II. 5-én például megállíttatta a parlament óráit, hogy meghosszabbítsa az interpellálók rendelkezésére álló időt, s elősegítse ezzel a megegyezés lehetőségét a kormány és az ellenzék között. (Megjegyzem, ez a nem mindennapi módszer egyes élclapírókat is megihlette.)
A bürokrácia túlburjánzása és a köztisztviselői kar erkölcsi nívójának mélyrepülése aggasztotta, a szerteágazó panamaügyeket hozta ok-okozati összefüggésbe a magyar gazdaság egyre enerváltabb mivoltával. Becsülete folttalanságát, nyíltszívű tenni akarását politikai ellenlábasai is elismerték úgy életében, mint a halála után.
Amikor 1922-ben a kisgazdák beolvadtak az Egységes Pártba, Gaal Gaszton is velük tartott, de csak míg a kormány adóügyi intézkedéseinek tervezetétől kénytelen volt elhatárolódni. Ez év augusztusától független ellenzékiként politizált, a mezőgazdaság adóterheinek csökkentéséért és az ipari védővámok leépítéséért szállt síkra. Emellett számos agrár- és közgazdasági, valamint különösen sok ornitológiai témájú cikke jelent meg tudományos folyóiratokban és napilapokban. 1926-ban három képviselőtársával hozta létre az Agrárpártot, mely 1930 decemberében beolvadt az újjáélesztett Független Kisgazdapártba. Az 1931. II. 5-i alakuló ülésen a párt első elnökévé választották.
Emellett lakhelyén is rengetegen járultak elé panaszaikkal – Gaal híres volt arról, hogy nincs számára kis ügy, jelentéktelen ügy, mindenki problémáján próbált segíteni. Munkájával a boglári fürdőegyesület elnökeként jelentősen hozzájárult a dél-balatoni község fürdőtelepüléssé fejlesztéséhez, kilincselt a katolikus templom megépítése ügyében, s a Kopaszhegy (a mai Várdomb) befásításával jó példát mutatott a helyieknek.
Nem véletlen tehát, hogy 60. születésnapján megkapta a Balatonboglár díszpolgára címet a jeles jubileum apropójából összehívott díszközgyűlésen. Arcképe megfestéséről is született ekkor egy határozat.
1932 októberében, az új magyar kormány programbeszédére adott választ az országgyűlésen, majd boglári birtokára sietett. Ágynak döntötte az influenza, és hiába kapott vérinjekciót, 26-án rövid szenvedést követően legyűrte a tüdőgyulladás. Még a 64. életévét sem töltötte be.
A kisgazdák öt nappal a halála után Eckhardt Tibort ültették utódjául a pártelnöki székbe. Nyilatkozatot is bocsátottak ki ez alkalomból, melyben leszögezték, hogy tovább viszik Gaal Gaszton politikai örökségét, folytatva az elhunyt munkáját, célkitűzéseinek megvalósítását. S bár teátrális keretek közt gyászünnepet ültek szellemi vezérük halálának évfordulóján, már 1934-ben arról cikkeztek a lapok, teljesen más irányt mutatott Gaal, mint amerre a pártja halad.
Az mindenesetre önmagáért beszél, hogy a miniszterelnök még 1947-ben is leutazott Balatonboglárra megkoszorúzni a sírját, és arról cikkeztek az újságok, hogy Gaal Gaszton tanításából kell erőt merítenie mindenkinek, aki tenni kíván a szűkebb vagy tágabb értelemben vett közösségért.
Források:
Balkányi Kálmán: Arcok, harcok, kudarcok, 1934
Borsszem Jankó, 1922. II. 26.
Budapesti Hirlap, 1890. IV. 22., 1932. XI. 1.
Erdélyi Lapok, 1932. X. 24.
Esti Kurir, 1930. VII. 26.
Hollósi Gábor: Országgyűlési választási rendszer és választójog a Horthy-kori Magyarországon, in: Pro Publico Bono – Magyar Közigazgatás, 2015/1.
Kovács Emőke: Balatoni impressziók – sorsok, helyek, történetek, 2019
Miskolci Hirlap, 1946. XI. 8.
Pesti Hirlap, 1928. XII. 1.
Új Barázda, 1934. XI. 4.
Végh Ákos László