2019. november 27.

György Oszkár

(1882–1944)

A György család (Oszkár, Magdolna, Ágnes és Katalin) Gárdonyban 1924 vagy ’25 nyarán

György Oszkár (Groszmann Oszkár néven) 1882. XII. 27-én született Budapesten. Édesapja, Groszmann Mór esztergomi rőföskereskedő volt. Édesanyja, Hőnig Róza Oszkár születése után két évvel elhunyt. Szülei a házasságkötésüket követően Esztergomból a fővárosba költöztek, Groszmann Mór a Király utcában nyitott fehérneműüzletet. Az apa még az 1880-as évek végén újranősült, tisztázatlan, hogy Oszkár hat testvére közül ki volt édes- és ki volt féltestvére. Bár az édesapa szerette volna, ha fia kitanulva a szakma csínját-bínját, átveszi tőle majdan a boltot; mégis taníttatta a magyar líráért és a francia szimbolistákért rajongó Oszkárt, aki a hegedülés fortélyait is elsajátította, s szívesen rajzolt, festett portrékat.

Az 1901-ben leérettségiző fiú a budapesti Magyar Királyi Tudományegyetem magyar–francia szakos hallgatójaként folytatta tanulmányait. A Négyesy László nevével fémjelzett stílusgyakorlat szemináriumokon ismerkedett meg Babitscsal, Kosztolányival, Tóth Árpáddal, Juhász Gyulával, Zalai Bélával.

1911-ben jelent meg első verseskötete, az édesanyja emlékének szentelt, fájdalmas poémák gyűjteménye visszhangtalanságra ítéltetett – egyedül a Pester Lloyd közölt róla kritikát. Korábban tanított már Lippán és Debrecenben, 1911 őszétől az ungvári reáliskola növendékeit oktatta, ekkor kötött barátságot Szabó Dezsővel.

A világháború letargikus árnyékában élve elsőként fordította magyarra és rendezte kötetbe Baudelaire Fleur de Maljának egy csokorra való költeményét A rossz virágai cím alatt – 1917-ben. Az irodalmi élet szereplői élénken reagáltak erre a kötetére, pozitívan nyilatkozott róla Kosztolányi Dezső a Nyugat hasábjain, Móra Ferenc a Szegedi Naplóban dicsérte.

Trianon után az elcsatolt Ungvárról Székesfehérvárra költözött. 1920-tól húsz éven át a székesfehérvári főreálgimnáziumban (1935-től Ybl Miklós Főreálgimnázium) tanított magyar és francia nyelvet, irodalmat és földrajzot. Székesfehérváron nem találta a helyét, szellemi magányából a demokratikusabb légkörű Ungvárra, Debrecenbe vágyott, kiterjedt levelezést folytatott Budapesten élő barátaival.
1921 karácsonyán lépett frigyre a nála húsz évvel fiatalabb, feltűnően szép és zongoratudásával a Zeneművészeti Főiskolára felvételt nyert Friedmann Katalinnal. Mézesheteiket a fővárosi Vadászkürt Szállóban töltötték. A gyermekáldás sem váratott magára, Magdolnával 1922. XII. 13-án, Ágnessel 1924. VIII. 4-én gyarapodott a György család.

Az 1926-os esztendőben – csakúgy, mint tizenöt évvel korábban – műfordításkötettel (Verlaine költeményeiből, Jóság címmel) és saját verseskönyvvel is előrukkolt, ez utóbbi a Titkok címet kapta.

A magyar irodalom mellett főként a francia nyelvű literatúra foglalkoztatta. Kedvenc szimbolistái mellett tanulmányokat írt például Villonról, Du Gard-ról, összefoglalta a XIV–XVI. századi francia irodalom történetét – franciául.

1930-ban került ki a nyomdából A végtelen fasor című könyve. Kevés kritikát, pozitív visszajelzésből pláne elenyésző mennyiségűt kapott a mű – Sárközy György „tiszteletre méltó terméketlenség” néven aposztrofálta a Nyugatban a fehérvári költő-tanító költészetét. Pedig nem szűkszavúsága vagy mondanivalójának hiánya eredményezte köteteinek szórványosságát. Egyedi hangvételű, komor líráját kevesen értékelték kortársai közül, így munkái jelentős része kéziratos formában maradt az utókorra, már ami egyáltalán megmaradt belőle.

Az 1932-ben alapított Vörösmarty Társaságnak alelnökévé választották. A társaság rendezvényein nem csak a saját alkotásait népszerűsíthette, de hívására olyan szerzők pezsdítették fel Székesfehérvár irodalmi életét, mint Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Áprily Lajos, Szabó Lőrinc, Rónay György vagy Thurzó Gábor.

1934-ben újabb műfordításkötettel öregbítette hírnevét, ezúttal Edmond Fleg és André Spire költeményeinek magyarítását rendezte kötetbe.
Az 1938-ban induló, Vár nevű művészeti periodikának főszerkesztőjeként bemutatkozási lehetőséget biztosított a fiatal tehetségeknek is, mígnem származása okán le nem került neve a szerkesztők sorából. 1939-ben a lap is megszűnt. 1940-ben ugyancsak származása miatt kényszernyugdíjazták, ezután magánórákból próbálta eltartani családját. A ’40-es évek elején jeles költőbarátai: Juhász Gyula, Kosztolányi, Babits – nem éltek már. Georges Duhamellel, Romain Rolland-nal levelezett, fordított és írt – 1942-re összeállt kötetének kiadására azonban már gondolnia sem volt érdemes.

Agárdi nyaralójában rendezgette az évtizedek munkájával összegyűjtött első kiadású, dedikált műveket, s írók, költők leveleit – ezek egy része ma a székesfehérvári Szent István Király Múzeum gyűjteményét gyarapítja, sokuk azonban a kaotikus, vérzivataros idők során elveszett.

Kényszernyugdíjazásáig, 1940 júliusáig a Jókai utca 2-ben lakott. Tanári fizetésétől elesve viszont költözniük is kellett: előbb a Csapó utca 2-ben, 1943-ban az Alsókirálysor 4-ben, egy évre rá pedig a Várkapu utca 1. szám alatt próbált otthont teremteni családjának.

1944 VI. 6-ától a székesfehérvári zsidóságot a külvárosi Szabó-téglagyárba terelték össze, ahonnan VI. 14-én és 15-én Német- és Lengyelországba deportálták őket. György Oszkár a kauferingi táborban 75 évvel ezelőtt veszítette életét, pontosan beazonosíthatatlan időpontban. Családjából csak két lánya menekülhetett meg élve a táborból, ők Kanadában kezdtek új életet.

György Oszkár 1947 decemberében töltötte volna be 65. életévét. Az ismét működő Vörösmarty Társaság ekkor emlékülést szervezett tisztelegve a költő-tanító emléke előtt. 1948. III. 21-én Jankovich Ferenc költő, egykori tanítványa avatta fel a saját fogalmazású emléktáblát, mely a főreálgimnázium (a mai Szent István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakképzőiskola, Ady Endre u. 17.) falán hirdeti:

„Itt tanított GYÖRGY OSZKÁR költő és műfordító,
az igazság, szépség, emberség tanítója.
1920–1940”

György Oszkár nevét hivatalosan 1949. V. 27-től viseli az a Palotai út nyugati oldalán lévő kis tér, mely az azt megelőző harminchét évben Gőbel János György mementója volt. Majd, hogy élőbbé tegyék emlékét, a ’70-es években a Könyvtári esték sorozatban mutatott be egy csokorra valót költeményeiből, műfordításaiból és az őt méltató kritikákból a Vörösmarty Irodalmi Színpad..

Végh Ákos László

Galéria:

Megosztás:

Ezeket látta már?