Az 1796-ban még Fokszabadi néven ismert Balatonszabadi-Sóstón született Haáder Pál ifjú koráról nem sokat tudunk. Az is feltételezés csupán, hogy atyja árendás volt, a veszprémi káptalantól bérelt földet. Pál a középiskolai tanulmányait Pest-Budán folytatta, az állam- és jogtudományi karon szerzett diplomát. Ügyvédi gyakorlatát Székesfehérváron végezte, ide is jött vissza karriert építeni, miután sikeresen letette a záróvizsgát.
Ügyvédi minőségében egyre ismertebb lett a neve, s mert a politikai pálya is vonzotta, az 1830. évi helyhatósági választásokon elindult, majd be is került – mint tanácsnok – a város vezetőtestületébe. Ezzel gyakorlatilag egy időben polgárjogot is nyert Székesfehérváron. S még mindig 1830-at mutattak a naptárak, amikor összekötötte életét Koller Erzsébettel. Az 1831. évi kolerajárvány azonban véget vetett házasságuknak. Egy hónappal az első haláleset diagnosztizálása után, IX. 5-én a 21 éves fiatalasszony is áldozatául esett a ragálynak. Haáder ezután Koller Jozefával lépett frigyre, tőle született 1834. XI. 11-én a kisfiú, aki édesapja nevét kapta a keresztségben. Tragikus, hogy már másnap beírták e nevet a halotti anyakönyvbe is. A házaspárnak két lánygyermeke: Etelka és Berta érte meg a felnőttkort.
Szenátorként is kiválóan végezte Haáder a munkáját, ugyanis az 1836. II. 29-ére kiírt tisztújítás után már a polgármesteri székben foglalhatott helyet. 1839-ben és 1840-ben rendszeresen megjelent Székesfehérvár képviseletében a pozsonyi országgyűlésen.
Az első kaszinó 1838-ban alakult Székesfehérváron azzal a céllal, hogy „jó ízlést, mívelt társalgást, egyesek értelem- és erkölcsbeni gyarapodását s ez által egyszersmind a közértelmiség kifejlődését ápoló, lelket s testet ébresztő intézet”-ként működjék az Árpádok koronázóvárosában. A Bezerédj Miklósnak a mai Városház téren álló lakóingatlanában létesült tömörülés két évvel később már 252 tagot számlált. A forradalom generálta kaotikus állapotokig működő kaszinó igazgatói posztjait a „házigazda” Bezerédj Miklós, Haáder Pál és Ürményi József töltötte be. Bár több magyar városban is tapasztalhattak a kortársak hasonló kezdeményezéseket, a fehérvárit tartották a „kaszinó” ideájához legközelebb járó megvalósulásnak. Mi sem támasztja alá ezt jobban annál, hogy számos dunántúli megyéből jelentkeztek az urak „gyüldéjébe” tagnak.
1840. II. 14-én lemondott hivataláról, beválasztották ugyanis a Büntető Törvénykönyv kidolgozását előkészítő bizottság tagjai közé. Ez idő tájt Pesten lakott. Fehérvár kormányzatának élére átmenetileg Miskey Ferenc állt.
Az 1842. VII. 12-én és 13-án lebonyolított választások szavazói a főbírói székbe ültették, valamint a városi törvényszék elnökének feladataival bízták meg a középkorú úriembert, aki visszaköltözött Székesfehérvárra. Ekkor azonban már nem annyira felhőtlen a légkör a városházán: személyi és a tanácson belül kezelhetetlenné vált politikai ellentétek miatt lemondott tisztségéről 1843. V. 31-én. Döntését viszont – sikerült erről meggyőzni őt, hogy – elhamarkodottan hozta meg, így csakhamar visszavonta azt.
Távolabbi kapcsolatairól annyit tudunk, hogy baráti viszony fűzte a nevét később Bérczyre magyarosító Szilber Antalhoz, Szeged polgármesteréhez, aki szintén a városát képviselte Pozsonyban – keresztapai minőségben vett ugyanis részt kollégája Paulina Antónia nevű gyermekének keresztelőjén 1843. I. 8-án.
A Rácvárosban 1843 szeptemberében pusztító nagy tűzvész után a könnyedén irányítható tömegben fellángoltak az antiszemita érzelmek. Gyűlöletittas fecnik jutottak el minden porta minden lakójához, melyeken azzal fenyegetőzött a bátor anonim vitéz, hogy Feketevárrá hamvasztja Fehérvárt, hacsak ki nem űzik falaik közül a zsidókat. József nádor ezzel a „kívánsággal” szemben statáriumot hirdetett egy évre (amit annak letelte után megtoldott még eggyel), hogy Miskey, Haáder és további három prominens képviselője a városvezetésnek nyomozza ki és gyökerestül irtsa ki az ilyen, faji megkülönböztetésen alapuló vélekedést a helyiek köréből.
Szinnyei József is megemlíti a magyar írókat csokorba fogó lexikonjában a nyomtatásban is megjelent beszéde okán, amit Nagyméltóságú Szolga-Egyházi Marich István Dávid ő excellentiájának főispányi hivatalába 1845. aug. 4-én történt beigtatása alkalmával mondott el.
A következő tisztújításra 1846. VIII. 20-án került sor Székesfehérváron. A régi–új főbíró 1847 őszén ismét az országgyűlésen munkálkodott a köz javára, Kőnig Józseffel képviselte az ősi koronázóvárost. A forradalom kirobbanását követően az országgyűlést feloszlatták, 1848. IV. 18-án tértek vissza a követek Fehérvárra, mikor is egy sebtében megszervezett népgyűlésen számoltak be a helyieknek a közelmúlt történéseiről. Igazán izgalmas lehetett a beszámolója Haádernek, hiszen a 72 fős deputáció tagja is volt – azoké, akik 1848 márciusában, a forradalom kirobbanása előtt útra keltek, hogy a Burgban keressék fel V. Ferdinándot, bízván abban, orvosolni fogja a magyarság sérelmeit, melyekkel előhozakodnak a színe előtt.
Az 1848. V. 11-én tartott helyhatósági választáson Haáder Pál, Major Sándorés Tschida János versengett a polgármesteri tisztségért. A küzdelmet jelentős fölénnyel (1137 szavazattal 16, illetve 5 ellenében) nyerte Haáder, aki vérszemet kapott, s mindjárt országgyűlési képviselőnek is jelöltette magát. Ez a júniusi elekció azonban nem sikerült az előző havihoz hasonlatos fényességűre: a frissen kinevezett polgármester alulmaradt a Fehérváron ismert és népszerű, politikai tapasztalatokkal ugyanakkor szerényebben eleresztett gróf Batthyány Istvánnal szemben.
A politikai jogok kiharcolásának igénye már az 1830-as években kitapintható volt Fehérváron – is. Hűen tükrözi ezt az 1843–44. évi országgyűlés idején megfogalmazott követutasítás (melynek szövegezéséhez Haáderé mellett további hét fehérvári notabilitás neve köthető). A textus a reformeszmék jogos érvényesülését éppúgy szorgalmazta, ahogy a szabad királyi város privilégiumainak megőrzéséhez ragaszkodott – még ha el is fogadta megreformálandónak (alapos körültekintés után) egyes elemeit. Beszédes volt az is, hogy a város vezetősége kiterjesztette a polgárjoggal rendelkező lakók választói jogait, és biztosította számukra az alkotmányos jogok gyakorlását. A forradalom 1848-ban tovább tágította e teret – az egyéni és városi szintű, politikai és szabadságjogok szélesebb körű alkalmazásával.
Az első, népképviseleti alapon szervezett önkormányzati választásokon azok a 20. életévüket betöltött férfiak vehettek részt, akik legalább 700 pengő forint értékű ingatlant birtokoltak.
A szabad királyi városok jogállását és berendezkedését szabályozó áprilisi törvények kihirdetése után a feudális városi struktúra jelentősen átalakult. E változások közül kiemelhetjük, hogy a közgyűlés tagjai mellett a főbb tisztségek betöltőit is közvetlenül választották a népképviseleti elven szavazójogot nyert polgárok.
Az 1843-ban elsősorban a parádézás szempontjából új életre keltett nemzetőrség ismételt megszervezésében a nevét időközben (1848. V. 26-án) Hadhalmira magyarosító Haáder Hamvassy Imre városkapitányra és Loródy (Eischl) Ede főjegyzőre számíthatott leginkább. A 218 felfegyverzett önkéntest VIII. 30-án eskette fel a haza védelmére a megyeháza udvarán. Hogy a polgári lakosság minél elhanyagolhatóbb sérülése lebegett a szeme előtt (az utolsó leheletig való harc helyett), azt bizonyítják a Jelačić betörése után kieszközölt intézkedései. De hogy katonai érdemeit se kisebbítsük, ne menjünk el szó nélkül az Országos Honvédelmi Bizottmánynak tett jelentése mellett, melyben az állt, hogy a pákozdi csetepatét és a horvát bán eltakarodtát követően annak 1154 emberét fegyverezték le, a Fehérváron maradt teljes horvát helyőrséget. Perczel Mór is elismerően nyilatkozott az ozorai győzelme után a fehérváriak hősiességéről.
A XII. 30-i móri csatavesztés következménye viszont az volt, hogy a császári csapatok újfent megszállták Fehérvárt – ezúttal komolyabb erőket vonultatva fel. Haáder állítólag ezt közvetlenül megelőzően elhagyta a várost. Az áprilisi törvények értelmében választott helyhatósági szervezetet a város katonai parancsnoka átalakította, így a tisztikar többségének visszatértével 1849. I. 9-én ismét a város vezető tisztségviselője lett.
A magyar szempontból sikeres tavaszi hadjárat után megerősödött osztrák katonaság azonban újfent megszállta Fehérvárt, és 175 évvel ezelőtt, 1849. VIII. 2-án Hadhalmi Pált, Kolossváry Miklós várkapitányt és Kőnig József főbírót is letartóztatták. A vád a polgármester ellen az volt, hogy Boross Mihály és csapata elvonulása elé nem görgetett akadályokat. A pest-budai áristomba hurcolt városvezetőket csak XI. 3-án mentette fel a haditörvényszék.
A neoabszolutizmus idején nem vett részt aktívan a politikai életben. A községi választmány tagjaként is csak hébe-hóba jelent meg annak ülésein, míg hamarosan le is mondott a tagságáról.
1859 elején Szegeden vállalt gazdatiszti állást, s arra, hogy milyen sokoldalú volt, érzékletes példa: III. 1-jén az egyik, Igaz László földbirtokossal házasságra lépő Szilber-lány lakodalmán násznagyi tehetségével emelte az esemény színvonalát. Rendes, majd választmányi tagja lett a belvárosi kaszinónak.
Mindeközben politikai generációváltás történt az alkotmányos élet helyreállítása során, és bár azok az államférfiak jutottak inkább kormányzó szerephez, akiket 1849 januárjában az osztrák katonai jelenlét megakadályozott Fehérvárra történő visszatértükben, még előnyösebbnek bizonyult számukra, ha elfogatásukra országos körözést adtak ki annak idején; a kényszerűségből visszahaáderesedett Pál (a világosi fegyverletétel után hatálytalanították névváltoztatását) közigazgatási pályája ennek ellenére sem szakadt félbe: 1861 és 1865 között Csongrád és a Dunántúl között ingázva Fejér vármegye másodalispáni tisztségét töltötte be.
Az, hogy Székesfehérvár tisztikara adakozóbb kedvű, mint amilyen jó lövő emberekből tevődik ki, 1864 áprilisában mindenki számára világossá vált. A gáláns sereglet ugyanis a csóri és inotai határban igyekezett puskavégre kapni néhány szalonkát. Egész napi kísérletezésük eredménye egyetlen madár lett – Petrich István megyei levéltárnok ügyességének köszönhetően. A vacsora mellett a zsákmány árverezésébe kezdett a társaság, melynek végén Haáder Pál fizetett 12 forintot. Jelképesen a szalonkáért, valójában a csóri és inotai szűkölködők megsegítésére. Az összeget a többi vadász megtoldotta további 13 forinttal.
A provizórium 1865. évi bevezetésével Haáder politikai pályája ismét felfelé ívelt – Szőgyény-Marich László, mint Fehérvár királyi biztosa, az elhunyt Lintzer Vilmos polgármester helyettesítésével bízta meg, majd a töretlen népszerűségnek örvendő Haádert annak rendje és módja szerint polgármesterré választották X. 9-én. A központi választmány elnöki posztját is ő töltötte be ekkortól. Csak a szervezetét felemésztő kór tudta akadályozni abban, hogy hivatalának maradéktalanul megfeleljen. A kiegyezést követő, 1867. májusi helyhatósági választásokon ennek dacára indult a város legfontosabb állásáért.
Ez év I. 5-én elveszítette legfontosabb támaszát, nejét; és a Sütő utca 56. alól egy kisebb, Kenyér utcai lakásba átköltözött idős politikussal hamarosan, 1867. VI. 5-én végzett a kérlelhetetlen rák. Végső búcsút VI. 7-én vehettek tőle szerettei, tisztelői a palotavárosi Hosszú temetőben.
Források:
A Hon, 1865. X. 20.
Boross Mihály: Élményeim 1848–1861, 1881
Csurgai Horváth József: Helyhatósági választások 1848-ban, in: Dunaújvárosi Hírlap, 1999. VII. 1.
Csurgai Horváth József: Székesfehérvár urbanizációja – A városfejlődés a kiegyezés korában, 2014
Csurgai Horváth József—Hudi József—Kovács Eleonóra: Források Székesfehérvár történetéből I. – Az 1848–49. évi forradalom és szabadságharc forrásai, 1998
Erdős Ferenc: Polgármesterek arcképcsarnokából, in: Fejér Megyei Hírlap, 1990. IX. 19.
Habermann Gusztáv: Személyi adattár a szegedi polgár-családok történetéhez, 1992
Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története, III–IV. kötet, 1998
Pesti Hirlap, 1842. VII. 21.
Prágai Magyar Hirlap, 1932. I. 24.
Sürgöny, 1864. IV. 6.
Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái, Gyalai–Hyrtl, 1896
Végh Ákos László
