2020. január 8.

Havranek József

(1845–1917)

Havranek József sziléziai felmenői közül, bár nemességüket 1535-ig vezetik vissza, Miklósról maradt fent a legkorábbi említés 1655-ből. A Magyarországon letelepedő Vencel 1785-ben vette nőül az óbudai Waltz Borbálát. A család egy József nevű tagja soroltatott a magyar nemesek közé, I. Ferenctől kapta 1797-ben a címeres levelet. Havranek Ferenc mészáros 1801-ben született Óbudán, Staub Teréziával való ismeretsége 1826-ban ért a házasság révébe. A Fehérvárra a ’30-as évek elején költöző mester 1841-től rendelkezett polgárjoggal. Három fia közül a legidősebb, az 1829-ben született Antal keze munkáját dicséri a Bástya u. 13 kertjében búvó kőpad, egy Jézust ábrázoló síremlék a Csutora temetőben és a Szent Sebestyén templom előtti Szentháromság szobor. Halálát követően öccse, Lajos és fiatalabb fia, Antal vitte tovább a céget. Fehérvári szobraikról, domborműveikről külön fejezetet lehetne írni, feltétlen megemlítendő azonban az egykori Vásártér helyén pompázó Igazságügyi palota, mely szintén a Havranek-műhelynek köszönhetően dísze a városnak.
175 évvel ezelőtt, 1845. I. 8-án született Havranek József a felsővárosi Öreg utcában. Mintegy másfél évvel az ugyanilyen néven – 1843. VI. 10-én – anyakönyvezett testvére után, aki 8 hónapos korában halt el. A kecskeméti jogakadémia elvégzését követően, 1867. VI. 3-án nevezte ki az ifjú Havraneket Szőgyény-Marich László főispán tiszteletbeli aljegyzővé. Pályafutása gyorsan ívelt felfelé, négy év alatt esküdt, a sármelléki járás tiszteletbeli, majd rendes szolgabírája lett.
1872. IV. 18-tól városkapitány. Rendészeti, egészségügyi és iparhatósági feladatai mellett felügyelte a közrendet s a lakosság ellátásának zavartalanságát. Polgármesteri kinevezéséig főparancsnoka volt az 1872. VIII. 18-án alakult Önkéntes Tűzoltóegyletnek, melyre égető szükség volt, hiszen 1837-ben a Felsővárosban, 1843-ban a Rácvárosban pusztított párját ritkító tűzvész, kisebb vörös kakasok pedig rendszeresen kaptak lángra. Nem véletlen, hogy kiemelkedő tisztelet övezi Szent Flóriánt, a tűzoltás védőszentjét városunkban.
Nyomozói tehetségére országos sugarú dicsfény vetült, midőn leleplezett egy bankjegyhamisító bandát. Kapitányi tisztségében 1878. V. 20-án megerősítették. Mivel Zichy Nándor nyolc nappal a választások előtt visszalépett, Havranek szállt ringbe az „egyesült ellenzék” jelöltjével, Juraszek Ferenccel szemben. Az országgyűlési mandátumot a főjegyző nyerte ugyan (431:256 arányban), ám Szőgyény-Marich László ajánlására a szeptemberi tisztújításkor Havranek foglalhatta el a polgármester irodáját, honnan, ekkor még nem sejthette senki, 30 évig irányítja majd a várost.
A nagyszabású, 1879. évi országos ipar-, termény- és állatkiállítás bizottságában Zichy Jenőt elnökhelyettesként ő követte a rangsorban. Zichy-vel több projektben is együttműködött, közösen szerveztek például a szegedi árvízkárosultak javára jótékony színi előadást. A polgármester a színházi választmánynak és az 1875/76-os évadtól működő színpártoló vállalatnak is prominens tagja volt.
A Magyar Koronától való függetlenségéért küzdő, többnyire horvátok és olaszok lakta Fiumében, ahol a magyar–horvát kiegyezést (1868) megelőző másfél évtizedben megtapasztalták, mit jelent a báni Horvátország fennhatósága alá tartozni, értelemszerűen elhanyagolható volt a lelkesedés a magyarok iránt. Az egymást politikailag támogató Havranek és Giovanni Ciotta, Fiume podestája azonban kölcsönösen szerveztek kirándulásokat – Fejérből Fiumébe, a Velencétől „átvett” város lakóinak Fehérvárra – egymás (világának) alaposabb megismerését célozva. 1893 júliusában Fiume díszpolgárává is avatták Havranek Józsefet.
Az 1884. évi tisztújításon a polgármester Fehérvár gazdasági szerepkörének újraértékelését szorgalmazta. A Magyar Királyi Honvédség 17. ezredének elhelyezésével kapcsolatban a város korábban szerződést kötött, laktanyájuknak a Malom utcában 1884-ben elkészült épülete ma is áll. Szomszédságában a II. honvéd vegyesdandár-parancsnokság zárta le a Zichy ligetet északról. A közlekedési feltételeket – utak építésével, karbantartásával – sikerült ugyan javítani, de a felsővárosi sétatér mentén található területek értékesítése és beépítése egyelőre elmaradt.
Jelzésértékű, hogy amikor 1889 áprilisában Budapest főkapitányát, Török Jánost, miután elfogatóparancsaival maga ellen hergelte a város ifjúságát februárban, főispánná nevezték ki, szárnyra kelt a hír: pozíciójában a kipróbált tehetségű Havranek követi, ez azonban végül nem történt meg.
Az 1890. áprilisi beiktatásakor tartott beszéde alapján a meg nem valósult elképzelések elmaradásának, halogatásának az okát az összefogás hiányában látta a régi-új polgármester.
1901. XI. 17-én alakult meg – az ő elnökletével – a Székesfehérvári Zenekedvelők Egyesülete, mely fénykorát 1907 és 1913 között, Fricsay Richárd karmester vezetése idején élte, míg a katonazenekart Nagyváradra nem szólította a parancs. Hiányuk pótlására merült fel egy zeneiskola létesítésének a gondolata.
Az 1896-ban, majd az 1902. IV. 14-én tartott tisztújító közgyűlésen is közfelkiáltással szavazták polgármesterükké Havraneket. (Bár ekkoriban háromévente tartottak tisztújítást, egy-egy alkalommal csak a testület felét választották újra.) A takarékosság hangsúlyozásán túl az úthálózat felújítását, a 69. gyalogezred laktanyaépületeinek befejezését, a vízvezeték-rendszer kiépítését tervezte, valamint egy új iskolát a Tóvárosban. Városvezetésének 25 éves jubileumáról 1903. X. 27-én díszközgyűléssel és ünnepséggel emlékeztek meg.
Nem mindenki lelkesedett azonban a Havranek-éra „eredményeiért”. „A nagy kerékkötőnek” a rendszertelenséget, a hivatali ellenőrzés és a valódi városvezetés hiányát, az ipartelepítés terén elszenvedett kudarcokat vetették a szemére, de kritizálták a lakbérek és a piaci áruk drágulását eredményező laktanyaépítéseket is.
Az ilyen, kisebb horderejű botrányok is fűszerezték az ellenpártiak indulatait, mint a 84%-ra felemelt pótadó; az, hogy az egyik tanácsos egy vadászkirándulásért odahagyta hivatalát, a város pénztárának kulcsát egy díjnokára bízva; vagy hogy egy, a fogházban elzárt leány a városházi hajdúval hozatott magának jégszódát, amivel megmérgezte magát.
Az utolsó cseppre a pontot a Posch Emil-féle fiaskó tette fel. A magát báróként, „méltóságos úrként” szólíttató Posch ugyanis Fehérvárra érkeztével ingyen jutott 104 holdhoz a katonai gyakorlótérből – téglagyár létesítése céljából. Csakhogy Posch egy Ausztriából és Kairóból kitiltott, Aachenben és Triesztben csalás, okirat-hamisítás és szerencsejáték miatt körözött, nemzetközi szélhámos volt, fotója szerepelt a „professzionátus bünösök megrögzött alakjainak arcképei” között. Poschnak esze ágában sem volt a megállapodáshoz tartani magát. Az építési vállalkozónak majdani gyára tégláival akart fizetni, kútfúró munkásai sem kapták meg az illetményüket. Az idősödő Havraneknek mintha tényleg kezdett volna kicsúszni a talaj a talpa alól. A botrányt követően Rock István gépgyáros tárgyalt a polgármesterrel, hogy megvalósítja, amiről Posch csak szónokolt.
Közvetlenül a választások előtt pedig kiderült, hogy a lakosságra kivetett póthitelre azért volt többször is szüksége a várospénztárnak, mert a törvényhatóság tudta és hozzájárulása nélkül költöttek el olyan összegeket, melyeket se meg nem szavaztatott a polgármester, se fedezet nem volt rájuk. Ezek ismeretében tehát nem akkora meglepetés, hogy az 1908. IV. 9-i tisztújításon alulmaradt Saára Gyulával szemben (55:73 arányban). Lehet a munkásságát kritikával illetni, az azonban tény, hogy tisztét a város történetében példátlanul hosszú ideig látta el. Közrejátszhatott ebben a korszak politikai stabilitása, a törvényhatósági bizottsági választási rendszer és a virilisek (a legtöbb adót fizetők) folyamatos támogatása, de személyes kvalitásai és kiváló közgazdasági képességei felett elsiklani ezek ismeretében is tévedés lenne.
A köztiszteletben álló, nyugalmazott Havraneket 1917. XI. 3-án érte utol a halál. Saára Gyula indítványára elhatározták arcképének megfestését. Emlékét a Zichy liget 4. – itt bérelt lakást a Karl családtól – falán látható dombormű, s egy utcanév (az utcáé, hol a szülői ház állt egykor) őrzi. Még 1917-ben (XI. 26-án) a város díszpolgárává választották.
Már 1903 októberében lehozta a Székesfehérvár és Vidéke „Pentelei Nagy Vendel” ideáját, miszerint Havranek Józsefről utcát kellene elnevezni Fehérvárott. E fiktív név mögé rejtőzve írogatta valamely zsurnaliszta gunyoros hangvételű, az aktuálpolitikai eseményeket karikírozó Felsővárosi levél című rovatát, melyben póriasan, de annál lényegre törőbben pödörte a szót. Amit eredetileg élcnek szánt az illető, másfél évtized sem kellett hozzá, s megvalósult. Csak a helyszínt hibázta el, ő a tűzoltólaktanyát végigsimító Távirda utcát „ajánlotta” a polgármester nevének viselésére érdemesnek.

Források:
Az Építési Ipar, 1878. VI. 2.
Csurgai Horváth József: Székesfehérvár urbanizációja, 2014
Ellenőr, 1879. IV. 11.
Fehérvári Hiradó, 1882. V. 21., 1882. V. 28.
Honi Ipar, 1908. II. 15.
Nagy Iván: Magyarország családai czimerekkel és nemzékrendi táblákkal, V. kötet, 1859
Székesfehérvár és Vidéke, 1876. X. 11., 1878. V. 22., 1889. IV. 18., 1889. IV. 30., 1893. IX. 19., 1901. XI. 19., 1902. IV. 15., 1903. X. 6., 1903. X. 10., 1903. X. 28., 1908. II. 15., 1908. IV. 9., 1917. XI. 3., 1917. XI. 27.
Székesfejérvár, 1872. VIII. 25.

Végh Ákos László

Galéria:

Megosztás:

Ezeket látta már?