Intézményünkről

Székesfehérvár város levéltárának története

Székesfehérvár levéltárai az egykori koronázóvárosról nem tudósítanak. A szabad királyi város levéltárán kívül elpusztult több egyházi intézmény és a Nagyboldogasszony-bazilika társaskáptalanjának hiteleshelyi iratanyaga is. A város magisztrátusa megkísérelte Székesfehérvár 1543. szeptember 3-i elestét megelőzően a levéltár elmenekítését. A források szerint az iratokat az ország nyugati részén kívánták biztonságba helyezni. Ezt erősíti Szamosközy István 1604. február 3-án kelt levele is, amelyben az erdélyi rendeket tájékoztatta, hogy Budáról, Pécsről, Fehérvárról, Esztergomból a török hódítás előtt a levéltárakat Nagyszombatba menekítették. Mindezek ellenére az értékes levéltár elkallódott. Felkutatása, az 1690-es években megkezdődött, de az ország nyugati részén található városi levéltárakban is eredménytelenül végződött. Sopron 1698-ban válaszolt a fehérvári megkeresésre: „Főhánattuk leveleinket, de az kegyelmetek városát illetőt nem találtunk köztük”. A városban található országos hatáskörű hiteleshely, a Johannita konvent levéltára azonban megmenekült a pusztulástól.

A török kivonulását követően újjászervezett városi adminisztráció első adatai 1703-ban említik a registratort, aki a Városháza felújításának időszakában a Fekete Sas fogadóban látta el feladatát. A későbbi években a levéltár elhelyezésére vonatkozóan a Városháza építés- épülettörténeti adatai tudósítanak. A Városháza nemcsak a Városháztér (Theatrum Civitatis, Parade Platz) meghatározó épülete, de megkülönböztetett fontosságú, hiszen évszázadok óta a magisztrátus székhelye, így a városigazgatás egyik jelképe. A magisztrátus feltehetőleg a XVIII. század végén, a török hódoltság megszűnését követően ezen épületben tartotta üléseit, esetenként – annak helyreállításáig – a bíró házában ülésezett, néhány évvel később azonban igaz ideiglenes jelleggel, de – a Városháztér egyik épületében – a Caraffa-házban működött.
Az épületre vonatkozó történeti források első adata a török hódoltság megszűnését követő hónapban készített úgynevezett I. számú összeírás. Eszerint a 122-es szám alatti ingatlan a Városháza (Pro domo Senatori), míg a szomszédos telkeknél, házaknál nem tüntetett fel tulajdonosokat. A vonatkozó adatok szerint az épület tulajdonjoga nagy vitát váltott ki. Herdegen provisor 1688 májusában a 122-es számú házat Babocsay Ferenc veszprémi főkapitánynak juttatta. A következő hónapban azonban a polgárságnak adományozta (mint az összeírásból is kitűnik) a Városháza céljára. A tulajdonjoghoz mindkét fél ragaszkodott, de a polgárság tiltakozására az Újszerzeményi Bizottság a polgárok tulajdonjoga mellett döntött, ami ellen a főkapitány még 1688. július 23-án is tiltakozott. A birtokvita ekkor sem fejeződött be, hiszen a polgárság 1690-ben felsőbb hatóságokhoz folyamodott, hogy visszakapja a tanácsházat. A jogvitából arra következtethetünk, hogy a török korból, esetleg azt megelőző időkből származó, leromlott állapotú épületről folyt a vita. Helyreállítását, átépítését az 1690-es években kezdték el. Az 1693. évi május 27-i tisztújítást, már az épületben (Domus senatoria) tartották. Végleges felújítása azonban ebben az évtizedben nem fejeződött be. A felújítási munkák alatt rövidebb ideig a Fekete Sas Fogadóba költözött a bírói hivatal, s vele együtt a kancellária két írnoka is. 
Az épületfelújítás a következő évtizedben is folytatódott. 1729-ben már a levéltár elhelyezéséről is tudomásunk van. Ekkor az akták biztonsága érdekében, a folyosóra vasrácsot szereltek, egyúttal arról döntöttek, hogy vasablakkal és vasráccsal látják el a levéltárat. Ezt megelőzően az 1727. évi tisztújítás alkalmával a Magyar Kamara is foglalkozott a levéltári iratok elhelyezésével. 
A levéltár felügyeletét az 1730-as években is a főjegyző látta el, s a levéltár kulcsai felett is ő rendelkezett. Ez derül ki a város, Fribeisz Ádám városi főjegyző és a városbíró konfliktusából. Nagy János városbíró nem kapta meg a főjegyzőtől a kulcsokat. A városbíró a tanács gyűlése elé vitte a dolgot, elégtételt kívánt megsértett hivatali tekintélyéért; az ügyből nagyobb viszály származott. A tanács Fribeisz főjegyzőt felfüggesztette állásából, és a végleges elbocsátásra a kamara intézkedését kérte. Az ügy végül a főjegyző bocsánatkérésével zárult. 
A levéltárban nem csupán a tanácsi és bírósági iratokat őrizték, de itt helyezték el a városi pecsétet, egyes esetekben a városi pénzeket, s a későbbiek során a nemesi leveleket is itt tárolták. 
A levéltár elhelyezéséről ezt követően több évtizeden keresztül nincs adat. 1770-ben új kancelláriát építettek ; korábban a Magyar Kamarának jelentették, hogy e hivatali helyiségek annyira használhatatlanok, hogy a kancellisták nem tudják munkájukat ellátni. Az 1780-as évek második felében a levéltár berendezéséről van tudomásunk, ekkor szekrényeket készítettek az iratok elhelyezésére, de emellett bőrzsákokban is tároltak iratokat.

A város levéltárának felügyeletét a török kiűzését követően a József-kori átszervezésig a főjegyző látta el. A XVIII. században a levéltárat egy belső tanácsi tag, esetenként az egyik jegyző is kezelte. A tényleges feladatokat azonban leginkább a jegyzői hivatal egyik kancellistája látta el. A város írásbeli ügyintézését az írnokok végezték. Feladatuk sokrétű volt, a kancelláriai teendőkön kívül kiterjedt a tizedszedésre, a szőlőhegyi pincék felügyeletére, stb. Az írnokokat a tanács alkalmazta, legtöbbször pályázók közül választottak. A város kancelláriáján két írnok működött.
Annak ellenére, hogy a levéltári hivatalt 1793-ban állították fel, II. József-korában számos rendelkezés látott napvilágot a városok iratkezelésére vonatkozóan. Ezek közül említésre méltó a Helytartótanács azon intézkedése, amelyben megtiltották, hogy a jegyző, vagy más tisztviselők külön almáriumot hozzanak létre. Megjegyezzük, hogy ebben az időszakban a levéltárban nem csupán iratokat, hanem egyéb értékeket is őríztek. 
Székesfehérvár első név szerint említett levéltárnoka Zsarvóczay (Zarnóczay) János volt, tisztségét 1788-tól töltötte be. Korábban a városi szolgálatban írnoki teendőket látott el, 1763-1765 között. 1790-ben Papp József első írnokot nevezték ki registrátorrá. Egyúttal 100 forintos fizetését a duplájára emelték. Tisztségét haláláig, 1794-ig töltötte be. Ezt követően helyettesítésre került sor, a feladatokat Soós György látta el ideiglenes megbízatással.
A tisztség betöltésére 1796-ban került sor. A levéltárnoki állás megbecsült szerepét jelzi, hogy tízen pályáztak az állásra, köztük több városi alkalmazott is. A titkos szavazással tartott választásokon, többségi szavazattal Szabó János megyei ülnök nyerte el a tisztséget, de néhány hónap múlva lemondott. Feltehetően a lemondást követő állapotok miatt merült fel a hivatal helyzetének rendezetlensége, hiszen mind a kancellária, mind a tanács felügyeletet kívánt gyakorolni felette. Végül Buda város példájára a jegyzői hivatal felügyelte a levéltárnokot. 
Szabó Jánost a következő évben Kis(z)ling Mátyás követte , helyére az 1801. június 3-án tartott tisztújítás alkalmával Soós Györgyöt választották, aki hivatalát hosszabb ideig viselte; 1814. május 13-án utódja Knitt(e)lhoffer Mátyás lett. Tisztségét haláláig töltötte be, majd 1816. november 22-én Füster Jánost választották levéltárnokká. Füster 1820. február 17-ig töltötte be a „levéltartói” állást, ekkor a királyi biztos második aljegyzővé nevezte ki, a későbbiek során pedig magasabb városi hivatalokat nyert el. 
Füster utódja Lasits István lett, aki 9 évet töltött a város szolgálatában, s kinevezését megelőzően második kancellista volt. A levéltári teendők mellett, továbbra is el kellett látnia a betáblázási jegyzőkönyvek vezetését. 
A levéltartói állás nem tartozott a legjobban megbecsült állások közé; Lasits 1821-ben fizetésemelést kért, de a tanács a város gazdasági és pénzügyi állapotára hivatkozva elutasította jogosnak tartott kérését: „A tisztviselők érdemesek lennének a fizetésemelésre, mivel a fizetések az 1764. évi systematicumot sem éri(k) el. Mindamellett az élelmiszer és más cikkek drágultak, a városnak jövedelme pedig pengő pénzben nincsen.” Lasits más területen azonban ért el eredményeket, hiszen a törvényszéki iratok elhelyezésére állványokhoz, írószobájában pedig almáriumhoz jutott. 
Lasits haláláig töltötte be e tisztséget, majd 1827-ben hat pályázó közül Fanta Károly írnokot nevezték ki. Fanta levéltárnoki pályája nem tartott sokáig, a későbbiek során ő is magasabb városi tisztségeket viselt. 1848-ban a helyhatósági választásokon az egyik tanácsnoki tisztséget nyerte el. Utódjául ideiglenesen Mihalik János írnokot nevezték ki. Mihalik 15 éve volt városi alkalmazott, a jegyzői hivatalnál teljesített szolgálatot. Hivatalában a következő év májusában a királyi biztos is megerősítette. Mihalik hosszabb ideig töltötte be a levéltárnoki állást, s az első években jelentős munkát kellett elvégeznie. Ez részben az íróházban maradt jegyzőkönyvek átvételét, másrészt lajstromok, mutatók készítését jelentette. A levéltár személyi állományának bővítésére 1833-ban került sor, ekkor Horváth György írnokot rendelték ki. Segédszemélyzet alkalmazását a későbbiekben is kérelmezte Mihalik János, de állandó munkatárs alkalmazására nem nyílott módja.
A levéltár ügyét több más hivatal és tisztség ügyével együtt Marich Dávid királyi biztos is figyelemmel kísérte. 1823-ban a tanácstól kért felvilágosítást a levéltár működését, létrehozásának körülményeit illetően. A tanács válaszában kifejtette, hogy 1793-ban Latinovits János királyi biztos intézkedésére állították fel, de részletes írásbeli utasítás nem készült, csupán szóbeli instrukciót adtak a levéltárnoknak, aki azonban iratokat csak a jegyzői hivatal engedélyével adhat ki. 
A levéltár instrukcióját 1824-ben dolgozták ki. 

Ez megelőzően az intézmény elhelyezése is megváltozott, 1813-ban nagyobb átalakítást végeztek; az épület egy részét elbontották, helyére újat emeltek, amelyben a levéltárat helyezték el. A folyamatosan növekedő adminisztráció elhelyezését azonban nem tudták véglegesen megoldani, így 1837-ben új székház építését határozták el. A klasszicista stílusú székház tervét a székesfehérvári születésű Ybl Miklós készítette. A székházépítés azonban hamarosan lekerült a napirendről, így a levéltári hivatal is változatlan helyén működött tovább.
A város nem csupán saját levéltárának fenntartásáról gondoskodott. A kegyuraságból következőleg a plébániák levéltárának fenntartása is feladata volt. A kérdésre vonatkozó kevés adat alapján megállapítható, hogy a belvárosi plébánia levéltárának elhelyezését támogatta. A plébániatemplom tornyában elhelyezett levéltár kialakítása a várost terhelte. A későbbiek során a székesegyház mellé – a püspökség 1777. évi megalakítását követően a belvárosi plébánia székesegyházként működött – tervezték a levéltár kialakítását, de az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc megakadályozta az építkezést. 
A város török kor előtti iratanyagának felkutatását elősegítette, hogy 1827-ben visszaállították a káptalan hiteleshelyi tevékenységét. A káptalan közhitelességéről szóló törvénycikk rendelkezett arról is, hogy: „azok az okiratok, melyek a hajdani fejérvári káptalan leveles-házából a török foglalás alatt különféle más levéltárakba vitettek át, melyeknek sorjegyzékét a káptalan mindenesetre előmutatandja, neki visszaadassanak”. Ezzel egy időben megkezdődött az egykori társaskáptalan iratainak a felkutatása is. Az elveszett levéltári iratok felkutatásáról számos forrás megemlékezik ezek között tarthatjuk számon Palugyai leírását. Az adatok eltérően tudósítnak arról, hogy mikor kísérelték meg elsőként a város török-kor előtti iratanyagának megkeresését.
A reformkor azonban e téren is eredményt hozott, hiszen 1834-ben a városi főügyész bemutatta azon iratok jegyzékét, amelyet a pozsonyi káptalannál találtak. A tanács a választópolgársághoz terjesztette fel a lajstromot, az iratok megszerzésére azonban kísérletet sem tettek. 
A levéltárhoz hasonlóan a telekkönyvi hivatalban – a letétemények pénztárában –is helyeztek el különféle értékeket, részben letéteket, de más talált tárgyakat is. Jelentős változás volt e téren, hogy az arany és az ezüst tárgyakat nem itt, hanem a kamarási hivatalban kellett elhelyezni. 
A levéltárba kerülő iratok köre is folyamatosan bővült. A felekezeti anyakönyvek vezetését, azok őrzését az 1827. évi XXIII. törvénycikk módosította. A jogszabály elrendelte, hogy valamennyi felekezetnél az anyakönyveket (keresztelési, házassági, halálozási) két példányban vezessék, s az egyik példányt a törvényhatóság év végén átvegye és az illetékes törvényhatósági levéltárba helyezze el. A levéltárban elhelyezett anyakönyveknek elsősorban a jogbiztonság érdekében, a felekezeti anyakönyvek elkallódása esetén volt jelentősége, hiszen a jogszabály rendelkezett arról is, hogy azokat zároltan kezeljék; a kivonatos másolatokat továbbra is a felekezet lelkipásztoránál kellett kérni.
A városigazgatás azonban ezt megelőzően is foglalkozott a felekezeti anyakönyvekkel. Több alkalommal más hatóságok megkeresésének eleget téve hitelesítette a kért másolatokat. A katonaság részére is a magisztrátus végezte a hitelesítéseket. Ugyancsak a magisztrátus végeztette el az anyakönyvek hibás bejegyzéseinek kiigazítását is. A fenti jogszabály bevezetését követően lényeges változás nem történt, a plébániák (belvárosi, felsővárosi) nem tettek eleget annak a rendelkezésnek, hogy a felekezeti anyakönyvek másodpéldányait a törvényhatóság levéltárában helyezzék el. E kérdésben előremutató intézkedés a század 40-es éveiben történt; ekkor már egyes évek anyakönyvei valóban a városi levéltár őrizetébe kerültek, de a hiányok pótlására a belváros esetében csupán 1848-ban került sor. A felekezetek közül elsőként – 1837-ben – Kálmán Ádám református adminisztrátor adta át az anyakönyveket (1825-32) a város tanácsának, amelyeket megőrzésre a levéltár kapott meg. A későbbiek során az 1840-es évek anyakönyveit eljuttatták az intézményhez.
Mihalik tevékenysége különösen a város közéletét felbolygató viták kapcsán a tanács rosszallását is kiváltotta. 1839-ben megfeddték, mivel a levéltárban elhelyezett irományokat ismertette a választópolgársággal. Ezen ügy kapcsán korábban is voltak feszültségek; Lintzer Vilmos a városi jogok védelme érdekében kikérte a levéltárból a zsidókra vonatkozó iratokat, de kérésének teljesítését megtagadták. Később a tanács engedélyezte a főügyviselő számára a betekintést. 
A tanács 1844-ben ismét megerősítette, azt a korábbi határozatát, hogy a iratokat csak tanácsi engedéllyel lehet kiadni. A tanács ezekben az években többször is foglalkozott a levéltárral, többek között a levéltári állások (állványok) hiánya is szerepelt a napirendi pontok között. Ezekben az években a levéltár rendezésére is nagy gondot fordítottak; korszerűsítették a mutatókönyvek készítését , és a városi jegyzőkönyvek vezetéséről is intézkedtek. 
A levéltár nem kizárólag az iratok őrzésére volt hivatott. A XVIII. században a város egyik szabályrendelete előírta, hogy a város területén talált értékeket, pénzeket, tárgyakat a bíró vagy a templom részére kell átadni. A bíróhoz leadott értékek egy része a levéltárba került. A levéltár kincstári funkciót is ellátott. Letéteket is elhelyeztek a levéltárakban. Székesfehérvárott az első erre vonatkozó adat a XVIII. század közepéről származik. Ekkor Olai János anyai örökségének kiadását kérte, amelyet korábban a levéltárban helyeztek el. Elsősorban pénzt, másodsorban értéktárgyakat adtak át megőrzésre. A pénzletéteket a város többször hasznosította kiadásainak fedezésére, de mások is felvehették kölcsönként. Ennek következtében a tanács külön jelentést is készített a királyi biztosnak a levéltári letétből kiadott tőkék kamatairól.
A városban örökös nélkül elhaltak ingóságait is a levéltárban helyezték el, a vagyon elárverezését megelőzően. Egyes esetekben közpénzeket is őriztek. A levéltárban elhelyezett pénzeket a devalváció alkalmával új pénzekkel kellett kicserélni. 
A levéltár nem kizárólagosan látott el ilyen értékmegőrző funkciót. A levéltárban – magánszemélyek által leadott – ezüstpénzeket, ezüstneműt, biztosítéklevelet is őriztek, de volt példa arra is, hogy a katonai szolgálatot teljesítő helyezte el a levéltárban írásait és értékeit. Ennek köszönhető, hogy 1826-ban a levéltár szobájára egy biztonságosabb ajtót készítenek.
A XVIII. század végétől elsősorban a telekkönyvi hivatal őrizte a talált pénzeket és tárgyakat. Az 1830-as évektől már az e hivatalban – más, elsősorban az ingatlan adásvételeknél szokásos vételár előlegekkel együtt – elhelyezett pénzek miatt letétemények pénztáraként is nevezik. 
A levéltáros feladatait a polgári közigazgatás kiépítésével egyidejűleg a szervezési szabályrendeletben rögzítették. 1848 tavaszán kiadott szabályzat csupán a levéltár feladatainak a körvonalait rajzolta meg: „Levéltári utasítás abból ál(l)na, hogy eredeti irományokat hatósági rendelet nélkül vidékinek ki ne adja, az iratokat mindég rendbe(n) tartsa”. 
1848 májusában a tisztújítás alkalmával a levéltárnoki állásra hárman is pályáztak. Mihalik János azonban elsöprő többséggel nyerte el a tisztséget Heller Istvánnal és Farkas Elekkel szemben. Mihalik az egyik tanácsnoki állásra is pályázott, de kisebbségben maradt a befolyásos Niczky Jánossal szemben, aki korábban már helyettes főbírói feladatokat is ellátott.
A levéltárnok ebben az időszakban is a városi tisztviselők közé tartozott. Feladata részben ennek köszönhetően más kérdésekre is kiterjedt. 1848. május 18-án a tanácsülés a mészáros- és a takácscéhek biztosává nevezte ki. Az 1848/49. évi forradalom és szabadságharc eseményei során Mihalik neve több alkalommal is felbukkan a források között. 1848. október 6-án részt vett többedmagával a kivégzett gróf Zichy Ödön székesfehérvári javainak összeírásában. Mint ismeretes a város lefoglalta a magvaszakadtsági törvények értelmében az egykori adminisztrátor városi értékeit. A lefoglalás, összeírás és valóságos birtokbavétel végett Baur György tanácsnokot, Linzer Vilmos tiszti főügyészt, Mihálik János levéltárnokot és Peresztegi Nagy István képviselőt küldték ki. 
A megválasztott tisztikar és közgyűlés 1848. december 29-éig működött. Ekkor Orszetti József vezetésével egy 19 tagú „állandó bizottmány” alakult, a „közcsend és rend fenntartására”, amelyet a következő napokban két alkalommal is kiegészítettek. Mihalikot mint városi tisztviselőt 1848. december 29-én a városi állandó bizottmány kibővítésekor új taggá nevezték ki. E testület feladata a közgyűlés helyettesítése volt, a hadi helyzetben a város irányítását látta el a testület. E bizottmányt a város osztrák katonai parancsnoka, báró Petricsevich Horváth, 1849. január 7-én oszlatta fel.
Mihalik politikai életben való szereplése a következő évben is folytatódott 1849. január 24-én Gaál Eduárd királyi biztos a magyar táborban lévő városi tisztviselőket törölte a tisztikar névsorából és helyükre másokat nevezett ki. Ennek során Mihalik János, eddigi levéltárnokot mint legidősebb tisztviselőt tanácsnoknak nevezte ki. A levéltárnoki állásra Nagy János írnokot jelölte. 
Mihalik 1849. május 10-én ismét elfoglalta állását. Nem sokkal később azonban eltávozott a városból, hiszen 1849. szeptember 2-án a városi tisztikar a levéltárnoki állás betöltését kérte a királyi biztostól. Néhány nappal később 1849. szeptember 15-én Heringh Ignácz császári-királyi biztos Szabó János írnokot nevezte ki városi levéltárnokká. A levéltár felügyeletét ebben az időszakban a főjegyző látta el.
A neoabszolutizmus első éveiben a forradalom időszakára vonatkozó iratok egy részét olvashatatlanná tették. A bizottmányi jegyzőkönyvekből kihúzták a forradalomra vonatkozó bejegyzéseket. A város fontos irományait a megyefőnök magához kérette, s ezeket csak később sikerült visszaszerezni. Ebben az időben elveszettnek vélték Székesfehérvár 1703. október 23-án kiadott kiváltságlevelét is. Palugyai Imre Magyarország történeti, földirati s állami legújabb leírása című művében arra hivatkozva közli a Diploma Leopoldinumot, hogy „az eredeti épen a legközelebbi napokban mindeddig ki nem nyomozhatott gaz csínnal, pusztitatott el”. 
A községtanács által kialakított közigazgatási rendszer 1859. december 16-áig működött. Ekkor Drucker József polgármester „új rendet és ügymenetet” vezetett be. A városi tanács hatáskörébe tartozó közigazgatási feladatokat három osztályra osztotta: az első osztályba a város gazdasági és pénzügyei; a második osztályba a rendőrségi, katonai és a peres ügyek – melynek vezetését a városi ügyészre bízta – ; a harmadik osztályba a közigazgatási, ipari és kereskedelmi munkák tartoztak. Utóbbit a főjegyző Füster János vezette, akinek segédül Niczky János levéltárost rendelték. Niczky 1857-től látta el a levéltári hivatalt. 
Az 1861. január 10-én tartott tisztújítás alkalmával Egyed Józsefet választották levéltárnokká. Az 1848. évi tisztújításhoz hasonlóan a választójoggal rendelkező polgárok szavaztak az állás betöltéséről. Ekkor is hármas kijelölés mellett történt a tisztújítás, így három pályázó közül nyerte el a tisztséget. Tevékenységéről keveset tudunk; de ebben az időben a levéltári mutatók készítésére nagy hangsúlyt fektettek, hiszen az alkotmányos időszak tanácsülési jegyzőkönyveinek elkészítése az év végére befejeződött.
A városi tisztikar 1861. november 3-án mondott le. A lemondólevél szerint a közigazgatás megszűnt városunkban, s az el nem intézett aktákat, a pénztár kulcsát, a város pecsétjét a levéltárnak adták át. A rendőrség, a tanügyi, egyházi és orvosi személyzet megtartotta hivatalát, a városhoz érkezett minden hivatalos iratot pedig felbontás nélkül a városi levéltárban helyezték el.
1867 májusában a tisztújításkor a hivatalok többségét a választók közfelkiálltással választották. Szavazatszámlálásra csak néhány esetben került sor, így többek között a polgármesteri és a levéltárnoki tisztségek betöltésekor. A levéltárnoki tisztségre négy személyt jelöltek, de csupán Geiger Domonkos és Bambek Henrich személyét tették szavazásra. A választás Geiger jelentős többségét hozta, 564 szavazatot nyert. Geiger 1869. október 21-éig töltötte be hivatalát, ekkor a takarékpénztár titkárává választották. Utódja Pölhősi István lett. 
A kiegyezést követően újjáalakított önkormányzati igazgatás az új 1870-es közigazgatási rendezésig működött. A törvényhatóság átalakítására irányuló munkálatok Zuber József főispán kinevezését követően gyorsultak fel, beiktatására 1871. augusztus 11-én rendkívüli közgyűlésen került sor. A törvényhatósági törvényt követően kialakított törvényhatósági szervezet a város közigazgatási tisztviselői között szerepeltette a levéltárost. E minőségében a közgyűlés szavazattal rendelkező tagja volt. Feladatkörét az 1872. február 27-én elfogadott szervezeti leírás azonban nem szabályozta.
A főispáni tisztség új keletű a törvényhatósági joggal rendelkező – pontosabban a korábbi szabad királyi joggal bíró – városok esetében. Korábban a királyi biztosi rendszer útján érvényesítette akaratát a központi kormányzat a szabad királyi városokkal „szemben”, sőt ez a felügyelet is megszűnt az 1848-as rendezés során. Az új tisztséget ennek következtében érthető idegenkedéssel fogadták e városok. Székesfehérvár esetében ezt csökkentette, hogy a város egy jelentős hivatalokat betöltő családjából nevezték ki a város főispánját, aki nemcsak Fehérvár, hanem egyidejűleg Pécs főispáni tisztét is betöltötte. 
Az 1870. évi közigazgatási rendezés azonban elkülönítette a megye és a törvényhatósági joggal felruházott városok főispáni tisztét, tudniillik a megye főispánja nem lehetett a megye területébe ékelődő törvényhatósági jogú város főispánja is. A főispáni tisztség megjelenése csökkentette a városi önkormányzatot, a főispán, mint a végrehajtó hatalom képviselője ellenőrizte az önkormányzat működését. Betöltötte a közgyűlés elnöki tisztét, a hivatalukból felfüggesztett tisztviselőket helyettesítette. Jelentősen befolyásolhatta a tisztújításokon a tisztségre pályázók kijelölését. A tisztviselők közül a korábban választott levéltárnokot kinevezte.
Zuber József főispán Niczky János volt tanácsost, az 1872. április 18-án tartott tisztújításkor „élethossziglani” időtartamra irattárnokká és tiszteletbeli tanácsossá nevezte ki. Hivatalát azonban nem sokáig töltötte be; a következő évben elhalálozott.
A levéltárnoki állás az 1870-es években nem volt népszerű, hiszen több alkalommal csak rövidebb ideig töltötték be. A tisztséget betöltők többsége kedvezőbb állásajánlatra várva vállalta a levéltárnoki tisztséget. 1872. február 12-én Tuboly István helyettesített levéltárnok is leköszönt hivataláról, miután törvényszéki végrehajtóvá nevezték ki. Az állás betöltését a tanácsra ruházta a közgyűlés. Érdemi intézkedés azonban nem történt; a tisztújítás alkalmával töltötték be az állást.
A következő szabályrendeletek a korábbiaknál valamelyest részletesebb utasítást állítottak össze. Az 1885. évi törvényhatósági szervezet is a városi tisztviselők között említi a levéltárnokot. Feladatát a következőkben szabályozta: „a városi levéltárnok köteles a város irományairól és egyéb a városi levéltárban elhelyezett értéket hűen megőrizni és rendesen kezelni”. Mint városi tisztviselő ekkor is a törvényhatósági bizottság tagja volt.
A levéltárnok kezelése és felügyelete alatt álló városi irattár külön részletes szabályzatot nyert a szabályrendeletben. A segédhivatalként számon tartott irattártól külön működött az iktatóhivatal és a kiadóhivatal. A városi irattár az iratok, okmányok és minden egyéb itt elhelyezett érték megőrzésével, kezelésével volt megbízva.
Az irattárnok feladata volt, a megőrzésre átvett irományok gondos elkülönítése, azok név és tárgy szerinti összefüggéseinek kialakítása, vagyis az iratcsomók (akták) kialakítása. Ugyancsak feladata volt az iratcsomók csatolása, vagyis abban az esetben, ha az ügyiratnak volt már előzménye, akkor azt az előirat(ok)hoz tették, csatolták. Az iratcsomókat ekkor nyalábokba rakták, s a könnyebb kezelhetőség végett azt az irattári osztály számával, évszámmal és az iratcsomók első és utolsó irattári számával jelölték meg. Az ügyiratokról sorkönyvet is vezettek.
Az iratokat a tanács tagjai hivatalos használatra bármikor kikérhették, erről vétbizonyítványt állítottak ki, amelyet az irat helyére tettek. Magánfelek részére azonban mind a betekintés, mind a lemásolás korlátozva volt, tanácsi rendelkezés hiányában, erre a polgármester adhatott engedélyt.
A végrendeleteket és egyéb fontosnak ítélt okmányokat külön, zárt szekrényben kezelték, s külön mutatókönyvet vezettek róla. Ugyancsak elkülönítve helyezték el és kezelték az árvaszéki iratokat.
A levéltárnok az iratok tartalmát hivatalos másolatban nem közölhette, csupán arról nyilatkozhatott, hogy az megtalálható, vagy sem. Az egyszerű és a hiteles másolatok kiadásához a tanács, illetve a polgármester engedélye volt szükséges. 
A XIX-XX. század fordulóját követően a levéltárnok feladatait a szervezési szabályrendeletek részletesen meghatározták. A levéltárnok továbbra is a közgyűlés tagja maradt. 1901-ben a Városháza átalakítása kapcsán a levéltári helyiségek kialakításáról tesznek említést. 1904-ben ismét a levéltár pótépítkezése folytán vetődött fel az új székház építése.
A két világháború közötti időszak a várostörténet-írás fellendülését illetően hozott eredményeket, amelyek részben Juhász Viktor levéltárnoknak köszönhetőek. E kérdésről a várostörténet-írás fejezetben szólunk, itt elsősorban a levéltári iratok elhelyezésének, s a levéltári munkának az ismertetésére szorítkozunk. 
Juhász Viktor sokoldalú tevékenységéből ki kell emeljük a városi levéltár szerepét, illetve a levéltári források fontosságát hangsúlyozó közléseit. Figyelme az elsők között fordult az ipartörténeti források felé. Jelentős közlése volt a Székesfehérvári Szemlében megjelent írása; Adatok a székesfehérvári céhek életéhez a városi levéltárból címmel; foglalkozott a város egyik fontos igazgatási feladatával a tűzrendészettel. Ezeken túlmenően közölte a levéltárban található címeres leveleket, de Székesfehérvár topográfiájával is foglalkozott. A levéltár első rövid ismertetése is az ő nevéhez fűződik.
A tisztikar 1929. évi tevékenységének felülvizsgálata során több a levéltárnokot, illetve a levéltári hivatalt érintő kérdésről van tudomásunk. Juhász Viktor főlevéltáros az anyakönyvi hivatal vezetését is ellátta. A levéltár délelőtt 8 és 11 óra között a városházi előadók, ezt követően délután 1 óráig az ügyfelek, majd 2 óráig ismét a városházi előadók rendelkezésére kellett álljon. A munkakörök átszervezése folytán a főlevéltárost mentesítették az egyébként a főjegyző hatáskörébe tartozó anyakönyvi hivatal vezetésétől, illetve annak tényleges vezetését a tiszteletbeli főjegyzőre bízták. Ezt követően teljes munkaidejét a levéltár, valamint az irattár megoldásra váró ügyeinek rendezésére kellett fordítania. (Ez alól csupán a jogi kérdéseket igénylő orvosi ügyek képeztek kivételt.) A fenti munkák elvégzésére kisegítőt is kapott Fuják Ignác személyében. Dr. Zavaros Aladár rendelkezései a hivatalok áthelyezésére, összevonására is kiterjedtek. Ennek során a levéltár, a kiadóhivatal és az iktatóhivatal korábbi elhelyezését megváltoztatták. A főorvosi hivatal elköltöztetésével egymás mellett kaptak helyet. A városháza épülettömbjének átépítését követően a levéltárat az I. emeleten helyezték el, majd később az épület alagsorába került.
A II. világháború során a levéltári iratanyagot nem menekítették el. A városok egy része más településre szállította levéltárát. Székesfehérváron az iratanyag jelentős részét az ekkor épülő Horthy Miklós Kultúrház alagsorában és pincéjében helyezték el. Az itt tárolt anyagok nem károsodtak, ellentétben a Városházán maradtakkal, amelyek „fekhelyként szolgált(ak) a menekülő családoknak”. A levéltári iratanyagokon kívül jelentős pusztulás érte a „város művészi értékkel bíró ingóságait” is, a város tulajdonába tartozó, illetve a városnál letétbe helyezett képek, műtárgyak jelentős része elpusztult, elkallódott. Az említetteknél jelentősebb károk érték a városi könyvtárat, amely könyvállományának közel felét vesztette el a frontharcok következtében.
A város közigazgatásának átszervezése 1949. február 15-én nem változtatta meg alapvetően a levéltár helyzetét, szerepét. A levéltár a II. Közjogi és háztartási ügyosztály alá tartozott. A levéltár vezetését és egyben az irattár felügyeletét Kopasz Gábor látta el. (Ugyancsak az említett ügyosztályhoz tartozott az iktató-, a kiadó- és kézbesítőhivatal, az anyakönyvi hivatal, stb.) 

1950-ben a tanácsrendszer bevezetésével megszüntették a törvényhatóságok levéltárait. Ennek megfelelően összevonták Fejér megye és Székesfehérvár város levéltárát is, az egyesített intézmények a Székesfehérvári Állami Levéltár nevet viselték 1969-ig, az újabb törvényi rendezésig. Ezt követően a levéltár a megyei tanács fennhatósága alá került, s elnevezése is megváltozott (Fejér Megyei Levéltár).
1950-ben a két törvényhatósági levéltár összevonásakor a városi iratanyag továbbra is korábbi őrzési helyén maradt. A Városháza alagsorában és a ferences templom alpincéjében tárolták az iratokat. Korszerűbb elhelyezése az 1970-es években történt meg, ekkor a megyei levéltár Szent István téri épületeibe került.


Székesfehérvár Megyei Jogú Város a rendszerváltozást követően az országban elsőként hozta létre önálló levéltári intézményét. Az intézmény alapítására 1992. február 15-én került sor. A szervezeti önállóság helyreállításával Székesfehérvár a korábbi magyar és az európai joggyakorlatot követte, jogelődjeinek iratanyaga felett a tulajdonosi jogokat gyakorolva biztosítja azok megőrzését.
Az intézmény székhelyéül a Zichy liget 10. szám alatti épület földszinti helyiségeinek egy részét, valamint a hozzá csatlakozó Honvéd utca 8. szám alatti épület földszinti irodahelyiségeit jelölték ki. 
A levéltári iratanyag szétválasztására 1992-1993-ban került sor. Ennek során többségükben szétválasztották a városi provenienciába tartozó iratokat a megyei levéltár egyéb iratanyagaitól, összesen 893 iratfolyóméter terjedelemben. 
A levéltár 1992-es megalakulásakor 309 négyzetméter alapterülettel rendelkezett. Az újabb iratátvételek miatt, 1994-ben a raktárkapacitás növelésére 118 négyzetméter 
volt szükség. 
2001-ben a az intézmény újabb 506 négyzetméter alapterülettel gyarapodott. A raktárterület bővítésén kívül irodákat, feldolgozó helyiségeket, kutató-olvasó teremet, valamint papírrestaurátor műhelyt alakítottunk ki. Az új raktárhelyiségekben mobil polcok beépítésével biztosítjuk a legkedvezőbb helykihasználást. A polcok lapjai egymástól tetszőleges távolságra helyezhetők, az iratok méretétől függően. Az iratok savmentes dobozokba kerülnek, melyek a műtárgyvédelmi szempontoknak maximálisan megfelelnek.
A felújítás során új, korszerű telefonhálózat és számítógépes rendszer létesült. Az új számítógépes rendszer kiépítése egy folyamatos fejlesztés első szakaszának tekinthető. A csillag topológiás strukturált hálózatot a korábbi munkaállomások felhasználásával és újak beállításával alakítottuk ki. A Linux-szerver központú rendszert a mindegyik munkaállomásról elérhető hálózati nyomtató egészíti ki. A munkaállomásokon korszerű szoftverek, nagy sebességű DSL vonalon történő Internet hozzáférés segítik a tudományos kutató és feldolgozó munkát.
A levéltár helyiségeinek felújításakor került sor a papírrestaurátor műhely kialakítására. A műhely kialakítása során szükséges volt megfelelő világítás és vizesblokk beszerelése. A munkához megfelelő fény kb. 800–1000 lux, a műtárgyvédelmi szempontokat is figyelembe véve, UV mentes fénycsövekkel és erős, helyi megvilágítást adó reflektorokkal biztosított.
A kialakított műhelyben lehetőség van a levéltár penész-, baktérium vagy rovarfertőzött dokumentumainak fertőtlenítésére, a szennyezett lapok tisztítására, vegyszeres kezelésére és a gyenge, mállott papíranyag megerősítésére. A műhely felszereltsége lehetővé teszi a sérült lapok javítását és a hiányok kiegészítését is. A helyiség alkalmas nagyobb méretű térképek tisztítására és kasírozására valamint könyvkötési és könyvrestaurálási munkák elvégzésére is. 
A restaurátorműhely a levéltár épületében, a levéltárosokkal napi kapcsolatot tartva működik, lehetőség van az előkerülő sérült vagy roncsolt dokumentumok folyamatos restaurálására, valamint a felmerülő sürgős feladatok azonnali elvégzésére.

Az újjáalakult intézmény fennállása óta számos konferencia létrehozásával jelentkezett. Utóbbiak közül az elsőt 1993-ban „Diploma Leopoldinum” címmel szervezte meg, ekkor a szabad királyi városi cím visszaszerzésére emlékeztünk. Az elkövetkezendő években e rendezvényt több újabb követte. Különösen az utóbbi néhány évben nőtt meg a tudományos tanácskozások száma, s szerencsére az iránta való érdeklődés is. 1996-ban „A Szent István által épített bazilika, mint szakrális hely” címmel tartottunk konferenciát, amelynek előadásaiból még ugyanabban az évben kötet is jelent meg. 1997. évi rendezvényeink is évfordulókhoz kapcsolódtak, az Aranybulla kiadásának 775. évfordulójára szervezett tudományos konferencia mellett „Az államálmodó Géza nagyfejedelem” című tanácskozás valósult meg. 1998 és 1999 az 1848-49-es forradalom és szabadságharcra való emlékezés jegyében telt. Négy konferenciánkból hármat ennek a kérdésnek szenteltünk. A levéltár munkatársai részt vettek egy, a város 1848-49-es történetét feltáró előadássorozat megtartásában is, amely a fehérváriak számára lehetővé tette, hogy jobban megismerjék városuk múltját, történelmét. Elindítottunk egy pénzügytörténeti konferencia-sorozatot is, amelynek első része 1998-ban valósult meg, s az Árpád-kortól az Anjou-korig tekintette át a magyar pénzügytörténetet. 1999-ben megrendeztük e konferencia második részét, ahol a török kori Magyarország, valamint a Rákóczi-szabadságharc pénzügyeit ismertették előadóink. 2000. január 21-én a székesfehérvári Vörösmarty Színház 125 éves évfordulója alkalmából intézményünk a színházzal közösen szervezett rendezvénysorozat keretén belül színháztörténeti konferenciát, valamint a székesfehérvári színjátszás történetét áttekintő kiállítást rendezett. Ugyanebben az évben a város önkormányzatának támogatásával és a Magyar Történelmi Társulattal közös szervezésben Szent István és kora címmel nagyszabású tudományos tanácskozás valósult meg. 2001-ben pedig iskolatörténeti kiállítást állítottunk össze, a székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium 125 éves évfordulója alkalmából. 2002 januárjában pedig egy, a székesfehérvári evangélikus gyülekezet történetét feldolgozó dokumentumkiállítást készítettünk „Élő kövek” címmel, amelyet a székesfehérvári borkultúráról rendezett kiállításunk követett. 2004 szeptemberében háromnapos rendezvény keretében adtunk helyet a Numizmatika és a társtudományok konferenciasorozat VI. tanácskozásának, amely „Az érmék világa” címet viselte és a Magyar Numizmatikai Társulat közreműködésével közös szervezésben valósult meg. 2008-ban a Kodolányi János Főiskolával való együttműködésben sikerült megszervezni a Szekfű Gyula munkásságát és a magyar történetírás 20. század eleji történetét áttekintő konferenciát, amely A negyedik nemzedék „és ami utána következik” címet viselte. Ugyanebben az évben Székesfehérvár 1956-os történetét áttekintő kiállítást rendeztünk. 2009-ben több intézménnyel – Fejér Megyei Levéltár, Kodolányi János Főiskola, Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága, Magyar Történelmi Társulat – összefogva „Kövesd példájokat vitéz eleidnek…” címmel az utolsó nemesi felkelés 200. évfordulója alkalmából rendeztünk tudományos konferenciát és kiállítást. Ebben az évben több kiállítást is összeállított intézményünk: Székesfehérvár nemzetőrei, A vendéglátás székesfehérvári emlékei, Keszei István székesfehérvári költő életútja. 2010-ben a „Történelmi átértékelés. Hóman Bálint és nemzedéke szerepe a magyar kulturális és tudománypolitika történetében” címmel szerveztünk konferenciát. A társszervezők és támogatók Székesfehérvár M. J. V. Önkormányzata, a Fejér Megyei Közgyűlés, a Kodolányi János Főiskola Hungarológiai és Történeti Műhelye, a Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága, valamint a Magyar Történelmi Társulat voltak. A rendezvényhez kiállítás is kapcsolódott. Ezzel párhuzamosan igyekszünk levéltárunk értékes anyagait is bemutatni a látogatóknak. Ebben a szellemben készítettük Fejezetek egy fehérvári polgárcsalád életéből: a Say család című kiállításunkat ugyancsak 2010-ben. A konferenciaszervezést és a kiállítások rendezését fontos tudományos és közművelődési feladatnak tekintjük, hiszen így alakítható ki és tartható fenn az értékes forrásokat őrző levéltári intézmény és a városi polgárok kapcsolata.

Csurgai Horváth József

Irodalom: 

  • Csobán Endre: Debrecen szab. kir. város levéltára. In: Levéltári Közlemények 1928. 204-239. p.
  • Fekete Nagy Antal: A levéltárak kialakulása. In: Levéltári Közlemények 1936. 23-36. p.
  • Felhő Ibolya: A magyarországi városi levéltárak története. In: Levéltári Szemle 1965. 1-2. sz. 115-150. p.
  • Gárdonyi Albert: Vármegyei és városi levéltáraink. In: Levéltári Közlemények 1942-1945. 188-
  • Házi Jenő: Sopron szab. kir. város levéltára. In: Levéltári Közlemények 1923. 227-247. p.
  • Kállay István: A székesfehérvári városi kormányzat szervei és személyei (1688-1790). In: Fejér megyei Történeti Évkönyv I. köt. 107-148. p. Székesfehérvár, 1972
  • Kállay István: Székesfehérvár szabad királyi város és levéltára. In: Kétszáz éves a Fejér megyei Levéltár 1787-1987. Székesfehérvár, 1987. 51-55. p.
  • Kállay István: Fehérvár Regimentuma 1688-1849. A város mindennapjai. In: Fejér megyei Történeti Évkönyv 18. kötet. Székesfehérvár, 1988.
  • Kállay István: A városi önkormányzat hatásköre Magyarországon 1686-1848. Akadémia Kiadó. Bp., 1989.
  • MAGYAR MINERVA. A magyarországi múzeumok, könyvtárak, levéltárak, tudományos intézetek, tanintézetek, bizottságok, tanácsok, tudományos és művészeti társulatok, közművelődési egyesületek évkönyve. VI. kötet. 1930-1931. Bp., 1932. 628-629. p.
  • A magyar levéltártörténet kronológiája 1000-2000. Bp., 2000.
  • Pálfi Ilona: Városi levéltáraink és feladataik. In: Városi Szemle 1938.
  • Pálfi Ilona: Városi levéltáraink kezdetei. In: Levéltári Közlemények 1940-1941. 351-379. p.
  • Somkuti Éva: Levéltárak és épületeik Fejér megyében. In: Kétszáz éves a Fejér megyei Levéltár 1787-1987. Székesfehérvár, 1987. 67-72. p.
  • Fejér vármegye és Székesfehérvár szab. kir. város Törvényhatóságainak Almanachja. Székesfehérvár, 1931.

Jegyzetek: 

  1. Somkuti Éva: Levéltárak és épületek Fejér megyében. In: Kétszáz éves a Fejér Megyei Levéltár 1787-1987. Székesfehérvár, 1987. 69. o.
  2. SZVL Tanácsülési jegyzőkönyvek 1703. február 6.
  3. SZVL Tanácsülési jegyzőkönyvek 1729. március 18.
  4. SZVL Tanácsülési jegyzőkönyvek 1770. február 5.
  5. SZVL Tanácsülési jegyzőkönyvek 1767. március 26, június 23. No. 97.
  6. Kállay István: Székesfehérvár szabad királyi város és levéltára. In: Kétszáz éves a Fejér Megyei Levéltár 1787-1987. Székesfehérvár, 1987. 52. o.
  7. Kállay: uo.
  8. SZVL Tanácsülési jegyzőkönyv 1788. No. 130, 474, 631, 1536, 1702.
  9. Kállay István: A székesfehérvári városi kormányzat szervei és személyei (1688-1790) In: Fejér megyei Történeti Évkönyv 1972. 120. o.
  10. SZVL Tanácsülési jegyzőkönyv 1790. No. 1086.
  11. SZVL Tanácsülési jegyzőkönyv 1794. No. 785.
  12. SZVL Tanácsülési jegyzőkönyv 1796. No. 878, 888, 882, 950, 970, 1079, 1395, 1418, 1424.
  13. SZVL Tanácsülési jegyzőkönyv 1796. No. 1426, 1576.
  14. SZVL Tanácsülési jegyzőkönyv 1797. No. 231, 345, 490, 600, 859, 1019, 1187, 1333, 1438.
  15. SZVL Tanácsülési jegyzőkönyv 1801. No. 754.
  16. SZVL Tanácsülési jegyzőkönyv 1814. No. 724.
  17. SZVL Tanácsülési jegyzőkönyv 1816. No. 1911.
  18. SZVL. Tanácsülési jegyzőkönyv 1820. No. 306, 1385.
  19. SZVL Tanácsülési jegyzőkönyv 1820. No. 306.
  20. SZVL Tanácsülési jegyzőkönyv 1821. No. 1232.
  21. SZVL Tanácsülési jegyzőkönyv 1820. No. 420.
  22. SZVL Tanácsülési jegyzőkönyv 1827. No. 1962. A pályázók között volt Pacsay György későbbi tanácsnok, majd polgármester.
  23. SZVL Tanácsülési jegyzőkönyv 1829. No. 1678.
  24. SZVL Tanácsülési jegyzőkönyv 1829. No. 1717.
  25. 1830-ban elnyerte a polgárjogot is. SZVL Tanácsülési jegyzőkönyv 1830. No. 129.
  26. SZVL Tanácsülési jegyzőkönyv 1833. No. 1061. 1846. No. 1256.
  27. SZVL Tanácsülési jegyzőkönyv 1823. No. 633.
  28. SZVL Tanácsülési jegyzőkönyv 1824. No. 252, 362, 927, 928, 929.
  29. SZVL Tanácsülési jegyzőkönyv 1814/15. No. 393, 313. 307, 243.
  30. SZVL Tanácsülési jegyzőkönyv 1793. No. 1361.
  31. SZVL Tanácsülési jegyzőkönyv 1847. No. 886.
  32. 1827. 26. törvénycikk. A székesfehérvári káptalan közhitelűségéről. In: Magyar Törvénytár 1000-1895. 1740-1835. évi törvénycikkek. Millenniumi emlékkiadás. Bp., 1901. 459. o.
  33. SZVL Tanácsülési jegyzőkönyv 1834. No. 2418.
  34. SZVL Tanácsülési jegyzőkönyv 1839. No. 2358, 2359.
  35. Magyar Törvénytár 1740-1835. évi törvényczikkek. Franklin Társulat – Révai Testvérek Bp., 1901. 459. o.
  36. SZVL Tanácsülési jegyzőkönyv 1815. No. 1060, 1819. No. 232. 1830. No. 372.
  37. SZVL Tanácsülési jegyzőkönyv 1839. No. 1083, 1843. No. 1459, 1845. No. 1810.
  38. SZVL Tanácsülési jegyzőkönyv 1844. No. 4890, 1848. No. 1442.
  39. SZVL Tanácsülési jegyzőkönyv 1839. No. 1497, 1713.
  40. SZVL Tanácsülési jegyzőkönyv 1837. No 2160, 2279, 2281.
  41. SZVL Tanácsülési jegyzőkönyv 1838. No 301, 304, 482, 815, 2062.
  42. SZVL Tanácsülési jegyzőkönyv 1844. No. 1310.
  43. SZVL Tanácsülési jegyzőkönyv 1844. No. 4919.
  44. SZVL Tanácsülési jegyzőkönyv 1842. No. 1981.
  45. SZVL Tanácsülési jegyzőkönyv 1842. No. 1995.
  46. Kállay 555. o.
  47. Kállay 445. o.
  48. vidékinek=idegennek
  49. SZVL Bizottmányi iratok 1848. No. 1781. Eredeti fogalmazat.
  50. Mihalik János, Mihalik György belvárosi plébános testvére volt.
  51. SZVL Közgyűlési jegyzőkönyv 1848. No. 1715.
  52. A városi tisztviselők a főpolgármester, főbíró, főkapitány, tanácsnokok, jegyző, ügyészek, levéltárnok, telekbíró, számvevő, tiszti főorvos, fősebész, főmérnök, adószedő, házi pénztárnok, árvagyámnok, kórházi gondnok és a városi jövedelem pénztárnoka voltak.
  53. SZVL Közgyűlési jegyzőkönyv 1848. No. 1740.
  54. SZVL Bizottmányi jegyzőkönyv 1848. No. 3699.
  55. SZVL Állandó Bizottmány jegyzőkönyv 1848. No. 4736.
  56. SZVL Tanácsülési jegyzőkönyv 1849. No. 265, 279.
  57. SZVL Tanácsülési iratok 1849. No. 1563.
  58. Testvérét letartóztatták, feltehetőleg ez volt az oka annak, hogy a várost elhagyta. Helyettesítését 1849. augusztus 1-jétől Füster János főjegyző látta el. 1855. január 8-án hunyt el.
  59. „Ez üllés megkérte a királyi biztos úr eőnagyságát, hogy mivel rendszeresített levéltárnokra a városnak múlhatatlan szüksége van, méltóztatna ezen hivatalt is betölte(t)ni. Tellyesítését a kir(ályi) biztos úr megajánlotta.”SZVL Tanácsülési jegyzőkönyv 1849. No. 161.
  60. SZVL Tanácsülési jegyzőkönyv 1849. No. 275, 360.
  61. Palugyai: II. kötet 126. o.
  62. SZVL. Tanácsülési jegyzőkönyvek 1857. No. 1281.
  63. SZVL Bizottmányi jegyzőkönyvek 1861. No. 26.
  64. SZVL Közgyűlési jegyzőkönyv 1867. No. 26. Összesen 933-an szavaztak. A pályázók között volt Lauschmann Gyula édesapja, Lauschmann József is. A levéltárnok a következő esküt tette le: „Én s.a.t. esküszöm az élő Istenre s.a.t. hogy az Alkotmányhoz és Királyhoz hív leszek, hogy a levéltári irományokat híven és gondosan megőrzöm, és rendben tartom, azokból törvényes rendeleten kívül eredetieket senkinek ki nem adok és magamat mindenben a kiadandó utasításokhoz tartandom. Isten engem úgy segéljen s.a.t.”
  65. SZVL Közgyűlési jegyzőkönyv 1869. No. 127.
  66. 1870. XLII. törvénycikk.
  67. Zuber József Székesfehérváron született, 1848-ban nemzetőrként teljesített katonai szolgálatot, később Fejér megye tisztikarában találjuk; jegyzői, főszolgabírói, majd alispáni tisztségeket töltött be. Főispáni kinevezését megelőzően a másodalispáni tisztséget viselte 1869-1870 között. 1875. február 25-én Komárom megye és város főispánja lett. A család több tagját is Fejér megye tisztikarában találhatjuk már a XVIII. században.
  68. SZVL Közgyűlési jegyzőkönyv 1872. No. 9. Nitzky János a közigazgatási tanácsnoki állásra is pályázott, de kisebbségben maradt. 1867. május 9-én a II. közigazgatási tanácsossá választották. Haláláról a közgyűlés is megemlékezett 1873. december 24-én.
  69. SZVL Közgyűlési jegyzőkönyv 1872. No. 1868. XXVIII.
  70. SZVL Székesfehérvár szabad királyi város törvényhatósági szervezete. 1885. 21. o.
  71. SZVL Székesfehérvár szabad királyi város törvényhatósági szervezete. 1885. 27-28. o.
  72. SZVL. Közgyűlési jegyzőkönyv 1901. április 29. No. 124.
  73. Székesfehérvári Szemle 1931. 10-12. sz. 6-11. o.
  74. Székesfehérvár múlt századának tűzbiztonsága címmel írt tanulmánya.
  75. Székesfehérvár városi levéltár címeres levelei. Közlemények Dunántúl történetéhez. Székesfehérvár, 1911. 98-101. o.
  76. Adatok Székesfehérvár török hódoltság utáni helyrajzához. In: Fejér vármegye, Budapest – Cegléd, 1937. 382-398. o.
  77. Rendelet Székesfehérvár város összes tisztviselőihez, a segéd- és kezelőszemélyzet tagjaihoz. SZVL 30 eln./1930. sz.
  78. 1938-ban Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszternek köszönhetően a Szépművészeti Múzeum 12 festményt helyezett el letétként a Városháza díszítésére. A műveket a közgyűlési terem, visszavonulójában helyezték el. Feltehetőleg ezekről az alkotásokról van szó.
  79. A városi struktúra az alábbi ügyosztályokra tagolódott: I. elnöki ügyosztály, II. közjogi és háztartási ügyosztály, III. közigazgatási ügyosztály, IV. számvevőség. SZVL Székesfehérvár thj. Város Polgármestere 3663/1949. sz.