2020. január 7.

Lukáts Gyula

(1851–1906)

Az etrekarcsai Lukátsok a magukat Ethe kun vezértől származtató család csallóközi ágához tartoztak. Egy oklevél tanúbizonysága szerint még IV. Bélától kaptak donatiót (földbirtokot ajándékba).

Az 1851. IX. 1-jén Székesfehérváron született Gyula édesatyja Fejér megyében bérelt birtokokat. A fiú 15 éves koráig szülővárosában tanult, 1866-tól viszont már Fiuméban látjuk, a tengerészeti akadémián. 1868-tól osztrák–magyar lobogó alatt töltötte kadétéveit, majd a hadnagyi rangig emelkedett. Ezen időszakban jószerivel körbehajózta az egész (ismert) világot.

Egyik ilyen útján 150 évvel ezelőtt, 1870. I. 7-éről 8-ára virradóra szenvedett hajótörést a Catterina V. fedélzetén.

A Rijekában 1856-ban épített hajó nevét 1861-ig egy –t-vel, Caterina V-nek írták a tengerészeti évkönyvekben. 1863-tól két tulajdonosa volt a vitorlásnak: Nikola Bačić és Juraj Vičević, mindketten rijekai nagykereskedők. 1867-től az ekkor 31 esztendős Stjepan Gudac lett a Catterina kapitánya. A vitorlással többnyire szenet szállítottak Cardiffból és Falmouth-ból, valamint gabonaféléket Odesszából és Észak-Amerikából, de az 1868-as és ’69-es jelentések szerint Havanna kikötőjében is megfordult a Catterina legénysége. 1870 januárjában épp az Atlanti-óceán hátán lovagoltak Lukátsék – a raktérben Odesszából származó, Corkba és Falmouth-ba szállítandó, 12 000 mérő gabonával –, amikor 7-én 19 óra 20 perckor orkánerejű szél támadt délnyugat felől. A vitorlákat bevonták, de az előárboc legnagyobb vitorlája nyitva maradt. Éjfél után 40 perccel – épp Lukáts és az alá beosztottak voltak szolgálatban – egy hatalmas hullám terítette be a vitorlást, a fedélzet megtelt vízzel, s jobbra döntötte be a hajót. Vasdorongokkal réseket ütöttek a párkányzaton, amivel sikerült elvezetni a víz egy részét, de a következő percben korbácsként becsapódó hullám nyolclábnyira leszakította a párkányzatot fedő gerendát az orrban. Az ekkor már behúzhatatlan árbocvitorlát fel kellett hasogatni, hogy oda ne vesszenek. A vászonnal, s ami kezük ügyébe akadt, betömték a hajóorrban keletkezett rést, de a háborgó tenger újabb s újabb víztömegeket pulzált a bárkába. A szivattyúk folyamatosan működtek, de 8-án estére (21 órára) megteltek búzával és eldugultak. A matrózok kénytelenek voltak sajtárokkal meregetni a holtsúlyt. A sziszifuszi munka ellenére a vitorlás kormányzata megtelt vízzel. Az elemek kényének-kedvének kiszolgáltatott Catterina V-t Brest felé sodorták a szelek, teljesen kimerült legénysége 9-én délután találkozott a szintén megrongálódott norvég Edennel, de mert a tomboló vihar miatt csak életük kockáztatásával tudtak volna átmászni – ebbe még bele is mentek volna –, s mivel be is esteledett, meg sem tudták kísérelni a mentési munkálatokat. I. 10-ére csökkent a szél erőssége, s meg is fordult, ellenkező irányba tolta őket Bresttől, a nyílt óceán felé. Már az utolsónak sejtett imádságot is elmondták közösen, mikor a brit felségjelzés alatt közlekedő Nyanza tehergőzös kimentette szorult helyzetükből a hajótörötteket. A szerencsétlenül járt legénység I. 14-én szállhatott partra Southamptonban.

A fiumei magyar tengerészeti hatóság a kereskedelmi tengerészet kötelékébe sorozta be Lukáts Gyula Zsigmondot Székesfehérvárról 1873 decemberében, ennek ellenére 1874-ben leszerelt a tengerészettől, ettől kezdve jogászi karrierjére koncentrált Budapesten. 1876-tól a jogászsegélyező egylet elnöki tisztét is ő töltötte be. Emellett újságíróként is jeleskedett, elsőként az Egyetértés hasábjain jelentek meg tudósításai.

Az 1877-ben Konstantinápolyba, Abdul Kerimnek, „a djunisi győzőnek” díszkardot vivő, tíztagú küldöttség vezetőjéül is őt választották meg. Az előző év júliusában kirobbant balkáni konfliktus idején – Szerbia és Montenegró felkelt török elnyomóikkal szemben, amit tovább bonyolítottak a cár ezen területekre irányuló hódítási törekvései – az Osztrák-Magyar Monarchia meg kívánta ugyan őrizni a semlegességét, a magyarok (elsősorban az egyetemi ifjúság) ennek ellenére a törökökkel szimpatizáltak leginkább. (Ennek oka a Rákóczi-szabadságharcot, illetve az 1848–49-es forradalmat követő szerepvállalásukban keresendő.)

A szablyát és a Rákóczi rodostói sírjára szánt koszorút szállító delegációt – akik Székesfehérváron át szárazföldön tették meg az utat Triesztig – a kikötővárosban a délszláv lakosság rohadt naranccsal dobálta meg: a török agresszor pártolóit, elnyomóik szövetségeseit látták a magyar urakban. Valljuk be, nem minden alapot nélkülözően.

Különösebb gond nélkül értek ezután tengeri úton a török fővárosba. A kard átadását követően gróf Széchenyi Ödönnel is találkoztak, aki a szultán meghívásának eleget téve tartózkodott Törökországban, hogy miként itthon már megcselekedte, náluk is megalakítsa az első tűzoltószervezetet. Sikerességét tükrözi a reá aggatott eposzi jelző: „a tűzpasa”.

Emberpróbálóbbra sikerült Lukátsék hazaútja. Először is tűz ütött ki Izmail nevű hajójukon, s bár nem utazott velük Széchenyi gróf, sikerült elfojtaniuk a lángokat. A károk kijavítása céljából azonban muszáj volt visszatérniük a Boszporusz öblébe. Ezután egy többnapos vihar tépázta meg vitorlásukat a Fekete-tengeren, Várna előtt. Megpróbáltatásaikról be is számolt Lukáts, el nem kerülve az öntömjénezés csapdáit a többi delegáltak kárára, akik érthető okokból – nem rendelkezvén tengerészi tapasztalatokkal – sápadtabb arccal, reményüket vesztve néztek mostohának gyanítható sorsuk elébe. Az irányíthatatlan hánykolódás közben szénkészletük elfogyott, s csak a szerencsének köszönhették, hogy a kikötőbe sodorták be hajójukat a csendesedő hullámok.

A legkézzelfoghatóbb eredménye az volt a február elejére hazatértek vállalkozásának, hogy az 1877. május elején viszontlátogató török delegáció – tiszteletük jeléül – visszahozta Mátyás harmincöt corvináját (tizenkét eredetit és huszonhárom később készült másolatot), melyekre elődeik még Buda elfoglalásakor tették rá a kezüket.

Kint tartózkodásukról, kalandjaikról A török nemzet vendégei címmel írt Lukáts Gyula egy füzetnyi (111 oldalas) visszaemlékezést. A kiadványt Metzger Emil könyvárusnál lehetett 1 forint lefizetése mellett beszerezni. Nagy keletje volt a műnek, élményeinek leírását politikai pamfletekre jellemző személyeskedéssel, epéskedéssel is dúsította a szerző. Sőt, oly népszerűségre tett szert e munkájával, hogy rögtön be is harangozta következő művét – Tengerészéletemből címmel –, melyre nem csupán előjegyzést vett fel, előfizetésre is buzdította leendő olvasóit. A kiadásról azonban évekig semmit nem lehetett tudni, melyik fázisában tartanak a munkálatok. Egészen 1881 júniusáig, mikor is Lukáts kénytelen volt bejelenteni, hogy a kézirata, valamint az előfizetői névsora is elveszett. Kárpótolni semmilyen módon nem tudta a pórul jártakat, ezért újsághirdetés útján kérte őket, küldjék meg a lakcímüket az érintettek, ahova az általuk befizetett összeget visszaküldheti.

Törökországba aztán még később is visszatért. Szilágyi György például arról számolt be 1877. IX. 6-i keltezéssel, hogy a török győzelmet hozó kacelovói és ablanovai csatában összesen két levelező haditudósítót látott. Az Egyetértés tollával a kezében Lukáts Gyula és Mots Zsigmond a Pesti Naplóból pattant oda, bukkant fel ott, ahol valami, az olvasók érdeklődésére számot tartó történt.

1880-ban párbajügyi tárgyalást tartottak Nagyváradon két zsurnaliszta, Iványi Ödön, a Bihar munkatársa és Lukáts Gyula – ekkor már a Szabadság vezércikkírója – ügyében. A kihívó Iványit és a kesztyűt felvevő Lukátsot egyaránt egy hónap fogságra ítélték. Nagyon ez az incidens sem vette el a kedvét a konfliktusok lovagias módon történő elintézésétől, két évvel később Vácott került áristomba, szintén párbajban való részvétel okán. Itt Frankel Leó volt a cellatársa, ekkor ismerkedett meg behatóbban a párizsi kommün munka- és kereskedelemügyi bizottsága vezetőjének, Marx és Engels londoni közvetlen munkatársának eszméivel, akit lázításért és államellenes szervezkedésért ítéltek el.

1884-től haláláig országgyűlési képviselő volt, bár nem ugyanabban a választási kerületben. A Függetlenségi Párt politikusának közeli barátja volt a kereskedelmi miniszter Kossuth Ferenc és Széll Kálmán is. Ugyanakkor gyakran szerepelt céltáblaként ebbéli minőségében a Bolond Istók és más, hasonló kaliberű élclapok számára.

Nagy port kavart például 1889-ben napirenden kívüli interpellációjával, melyben felháborodottan ecsetelte az előző nap eseményeit, amit reggel az Egyetértés is lehozott, nevezetesen: a Múzeum körútról a Kerepesi út sarkán lévő pártházig vonuló, Lits Gyula beszédét hallgató, mintegy 200, békésen tüntető egyetemistára lovas rendőrök rontottak rá, s kaszabolták, akit értek. A kormánypárti képviselők természetesen alaposan kikozmetikázva tették közre olvasatukat a történtekről.

Mikszáth is előszeretettel tűzte tolla hegyére Lukátsot karcolataiban. Azon búsongónak ábrázolja, hogy csupán egyszer utasította rendre beszéde megtartása közben a házelnök, Szalontán viszont minimum háromszori dorgálást várnak el ellenzéki képviselőjük felszólalására. Mikszáth általában úgy tünteti fel Lukátsot, mint aki nagy elánnal támadja a kormányt, de vádaskodásait ellenfelei játszva verik vissza.

A századfordulót követően az irodalmi életet felpezsdítő Petőfi Társaság tagjai minden hó első hétfőjén közös vacsorára gyűltek össze a fővárosi Pannónia étteremben. A lakomák körítésével megrendezett eszmecserék résztvevői között látjuk Lukáts mellett – többek között – Rákosi Viktort, Ambrus Zoltánt, Bródy Sándort és Bartók Lajost is.

1905–1906 telén műtéten esett át a Vörös Kereszt kórházban. Az operációt sikeresnek könyvelték ugyan el, de teljesen nem épült már fel sosem.

1906. június 1-jén egy futballmérkőzésről hazafele villamosoztában döntötte le a lábáról a szélütés. A mentők Lónyay utca 13/a szám alatti lakására szállították, ahol orvosi kezelésben részesült, eszméletét azonban már nem nyerte vissza, s másnap délelőtt 11 órakor kiszenvedett otthonában. Örök nyugalomra a Kerepesi úti temetőben, a Kossuth Mauzóleum mellett helyezték két nappal később. A gyászházban megjelent Günther Antal igazságügyi államtitkár is, Szücs Gyula képviselő pedig még súlyos betegen is (két markos ember segítségével, hordszéken) elvitette magát a szertartásra.

Végh Ákos László

Galéria:

Megosztás:

Ezeket látta már?