2019. június 8.

Moenich Károly

(1840–1919)

Moenich Károly portréja

Moenich Antal uradalmi számtartó 1840. X. 24-én született gyermeke a Károly nevet kapta a keresztségben. Az ifjú az otthonától, Ciffertől előbb meglehetősen távol: Mohácson, majd mind közelebb hozzá: Győrben, Nagyszombatban és Pozsonyban végezte tanulmányait, de mert a papi pályához nem érzett kellő elhivatottságot magában, Zichy Károly titkáraként helyezkedett el, a könyvtárát rendezte, később gazdatisztként is számított rá a gróf.
1869-től Hunfalvy Pál, a neves nyelvész és etnográfus ajánlására alkalmazták az Országos Statisztikai Hivatalban. Ez idő tájt került kapcsolatba Székesfehérvárral és Fejér megyével. Megszerette az egykori koronázóvárost, s a városi törvényhatóság megszervezésekor megpályázta, majd 1872. IV. 18-án egyhangú szavazással el is nyerte a házipénztári ellenőr tisztségét. E feladatkört több mint másfél évig látta el – 1873. XII. 22-i, városi levéltárnokká történő kinevezéséig.
Korábban többen is ugródeszkaként tekintettek csupán erre a hivatalra, kedvezőbb ajánlatra várva vállalták a levéltárnoki állást, s rövid idő után távoztak is e posztról.
Moenichet ekkor még elsősorban irodalmárként láthatjuk, verseket, elbeszéléseket publikált, valamint nyelvészeti tanulmányokat írt, elsősorban fővárosi periodikáknak (Napkelet, Hölgyfutár, Vasárnapi Ujság). A városi és megyei hetilapok megalapítását követően, 1872 júliusától a financiális háttér híján mindössze pár hónapig létező Fejérmegyei Közlöny főmunkatársa és ideiglenes szerkesztője lett. Még ebben az évben megjelent első verseskötete a rendkívül puritán Költemények címmel. 1876-ban rendezte sajtó alá Vutkovich Sándorral közös országos gyűjtésüket, a Magyar írók névtárát. E munka Pozsonyban látott napvilágot.
1878-ban feleségül vette a fehérvári születésű, szintén irodalmi érdeklődésű Czeitler Ninát; kinek a tollából a helyi sajtóorgánumok – Szabadság, Székesfehérvári Hirlap, Fejérmegyei Napló – számos költeményt közöltek le.
Történészi munkáinak, kutatásainak publikálásával az 1880-as évek elején jelentkezett – majd’ egy évtizednyi levéltárosi múlttal a háta mögött. 1880-ban a Székesfejérvári Naptárban jelent meg Székesfejérvár szab. kir. város főbírái és polgármesterei (1691–1879) címmel az első tudományos igényű archontológia a várostörténeti munkák sorában. A Függetlenségi Párt-i Szabadság 1881-ben közölte jelentős cikksorozatát Történeti Naptár címmel.
Hangsúlyt helyezett a hiteles kútfők felkutatására, a közszájon forgó téves adatok kiküszöbölésére filológiai publikációiból. Magyarország királyait ezen irányelvekre összpontosítva lajstromozta születésük, megkoronázásuk és haláluk – ahol lehetett – precíz időpontját megjelölve. Fehérvár díszpolgárainak és tiszteletbeli polgárainak névsorát is megosztotta az olvasókkal 1897-ben.
Moenich bukkant rá a locusra, egy 1784. évi helyrajzi mutatóra, mely bizonyította, hol állt egykor Horvát István, a jeles honfi és történész szülőháza. Wüstinger József térképén a 485. számmal jelzett épületet a Tóvárosnak később Széchenyi Istvánról elnevezett utcájában azonosította be, mely az 1843. évi nagy tűzvészben pusztult el.
Nagy port kavart Székesfejérvár-e, vagy Székesfehérvár? c. értekezésével, melyet először a történelmi és régészeti egylet évkönyvében publikált 1893-ban. E tanulmányában a hagyományos, -j-vel írt névváltozat megmaradása mellett érvelt és kardoskodott, s port azért kavart vele, mert álláspontjával szembe helyezkedett a Havranek József polgármester által képviselt, hivatalos véleménnyel.
Nézeteltérésük ellenére Havranek Moenichet küldte 1900. VI. 27-én a fővárosba a kivizsgálásra két évvel korábban felszállított, a Szent István bazilika romjai közt 1893. X. 27-én fellelt – feltehetően – királyi csontereklyékért Székesfehérvár képviseletében.
Levéltári kutatásai során Moenich fedezte fel azt a bocsánatot adó oklevelet, amit I. Ferdinánd ajándékozott Székesfehérvár lakosainak 1557-ben. (A török idők során ugyanis a városvezetés többször fordított a köpönyegén. 1543-ban, a város elestekor például azért engedte szabadon eltávozni a zsoldosokat Szulejmán, Fehérvár polgárain viszont kegyetlen bosszút állt, mert árulónak tartotta őket.) Az oklevél tanúsága szerint Ferdinánd visszafogadta királyi kegyelmébe a korábban Szapolyai János oldalára átálló, és emiatt bűnbocsánatért könyörgő fehérvári polgárságot.
Annak a latin nyelvű dokumentumnak a fellelése is Moenich Károly nevéhez kapcsolódik, melyben Eszterházy Imre hercegprímás hozzájárulását adta a felsővárosi templom újjáépítéséhez. 1739. I. 16-án ugyanis fogadalmat tett a város közönsége, hogy az épp dühöngő pestis elhárítását célozva templomot emel közadakozásból Szent Sebestyén tiszteletére. A járvány elmúltával aztán fel is építették, s a mai napig szentmisével emlékeznek meg minden januárban az egykori fogadalomtételre.
A fáradhatatlan buzgalmú levéltáros nagyobb mennyiségű Rákóczi korabeli okmányra és levélre bukkant 1895-ben, melyeket a millenniumi kiállításra is felküldtek a fővárosba.
Figyelme ennek ellenére elsősorban az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kutatása felé fordult a századforduló előtti években. Forrásközléseiben túlnyomórészt a tárgyalt időszak Székesfehérvárt érintő eseményeire fókuszált. Az 1848 augusztusában kivégzett 6 helybeli vértanú emlékünnepét az ő felfedezésének köszönhetően tették egy nappal korábbra (15-ről 14-re). Okmányokkal bizonyította a mesteremberek legyilkolásának valódi dátumát.
Munkásságának jelentőségét emeli, hogy számos, azóta már megsemmisült vagy elveszett forrást csupán az ő közléséből ismerünk. Meg kell említenünk úttörő jellegű gyűjtését, a Székesfejérvár szab. kir. város régi statutumai (1741–1775) c. összegzést is. Másokat is támogatott várostörténeti kutatásaikban, tevékenyen bábáskodott például Károly János Fejér vármegye története című, ötkötetes monográfiája születésénél.
A múlt eseményeinek feltárása mellett a nyelvtörténet, a szavak etimológiája állt érdeklődése homlokterében, a Magyar Nyelvben közölte le rendszeresen régi(es) szavak, szókapcsolatok általa fellelt eredetét. A Nyelvtörténeti szótárt jegyző Szarvas Gábor felé pedig egy szinonimaszótár anyagának összegyűjtését szorgalmazta.
Másik nagy szenvedélye a kertészet volt. Folyamatosan jelentek meg hosszabb-rövidebb tanácsai, javaslatai a gyümölcsfa-termesztéssel kapcsolatosan A kert és a Kertészeti Lapok hasábjain. Máskor pedig a Műcsarnokban rendezett virágkiállításról térhetett haza a díszkertészeti kategóriában kiosztott ezüstéremmel a zsebében.
Moenich Károlyt 1899. III. 27-én tiszteletbeli tanácsossá választották. A sokat betegeskedő főlevéltárnok 1907. XI. 25-én vonult nyugdíjba.
Fáradhatatlanul publikált nyelvészeti, kertészeti és vadászlapokban, míg a halál 100 évvel ezelőtt, 1919. VI. 8-án utol nem érte Székesfehérváron.

Források:
Budapesti Hirlap, 1894. I. 6., 1895. II. 21.
Csurgai Horváth József: „… dicsőség helyén emelkedő emlék”, 2002
Fővárosi Lapok, 1888. VIII. 5., 1891. IV. 27., 1891. XII. 11.
Hazánk, 1900. VI. 28.
Lauschmann Gyula: Adatok a magyarországi járványok történetéhez, tekintettel Székesfejérvár városára, 1898
Pesti Hirlap, 1882. VIII. 20., 1883. XII. 6.
Székesfejérvár, 1876. II. 16.
Székesfehérvári Hirlap, 1897. I. 10.
Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái, Mircse–Oszvaldt, 1903

Végh Ákos László

Galéria:

Megosztás:

Ezeket látta már?