Székesfehérvár települési értéktára

Nemzeti Emlékhely

1. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelethez

Javaslat a

Nemzeti Emlékhely

települési értéktárba történő felvételére

Nemzeti Emlékhely

  Készítette:
Székesfehérvári Városszépítő és -védő Egyesület

Székesfehérvár, 2018. június 11.

I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI


1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: 
    Székesfehérvári Városszépítő és -védő Egyesület

2. A javaslatot benyújtó személy vagy a kapcsolattartó személy adatai:

    Név: Székesfehérvári Városszépítő és -védő Egyesület

    Levelezési cím: 8000 Székesfehérvár, Városház tér 2.
    Telefonszám:  06-20/972-7090
    E-mail cím: –

II. A NEMZETI ÉRTÉK ADATAI

1. A nemzeti érték megnevezése:  Nemzeti Emlékhely

2. A nemzeti érték szakterületenkénti kategóriák szerinti besorolása:

   agrár- és élelmiszergazdaság X  egészség és életmód X  épített környezet
 X  ipari és műszaki megoldások X  kulturális örökségX sport
 természeti környezetX turizmus és vendéglátás

3. A nemzeti érték fellelhetőségének helye:  Székesfehérvár belvárosa

4. Értéktár megnevezése, amelybe a nemzeti érték felvételét kezdeményezik:

 X  települési X  tájegységi X  megyei X  külhoni magyarság

5. A nemzeti érték rövid, szöveges bemutatása, egyedi jellemzőinek és történetének leírása:

Székesfehérvár belvárosában, a püspöki palota közelében látható falmaradványok a Szent István által alapított Szűz Mária prépostsági templom emlékét őrzik. A Szentföldre vezető út mentén felépülő egyházi épület a koronázások (38 magyar király), királyi temetkezések színhe-lye (15 uralkodó) volt, valamint országgyűléseknek, országnagyok tanácskozásának, királyok hadba vonulásának és hazatérésének adott otthont. A prépostság pápai privilégiumok révén a 12. század végére a Szentszék közvetlen fennhatósága alá került. Kiemelt jelentőségét növelte, hogy itt őrizték a koronaékszereket, a királyi ereklyekincseket és a királyi mértékegységek etalonjait is. A templomban helyezték el a király trónját. A társaskáptalan hiteleshelyi és magán-levéltárként is működött. Az impozáns templombelső biztosított méltó keretet a fényes királyi esküvőkhöz és a keresztelési szertartásokhoz is. Hazai és nemzetközi zarándoklatok céljává vált Szent István és Imre sírja. Az egyházi épület fontosságát hangsúlyozza, hogy az építkezéseken megjelenő stílusok képet adnak a Magyar Királyság művészetének változásairól, és rávi-lágítanak a dinasztikus kapcsolatokra.

A bazilika építését a bolgár háború (1018) utáni korszakra datálják azok az elbeszélő források (Leodvin bihari püspök, Szent István-legendák, Ákos mester), amelyek közlik, hogy Szent István e háborúban nyert kincseket, illetve ereklyéket a templom számára adta. A prépostság zavartalan működését számos kiváltsága mellett 27 birtokadomány is biztosította. A templom felépítése még a király 1038-ban bekövetkezett halálakor sem fejeződött be. A működését azonban valószínűsíti, hogy 1031-ben Gizella királyné és István király miseruhát adományo-zott az egyház számára, valamint itt temették el Szent Imre herceget.

Az épület háromhajós bazilika volt (65 m hosszú, 37,5 m széles, ebből a főhajó 16,5 m). A főhajót a mellékhajóktól elválasztó, Szent István kori szerkezeti elemek azonban nem maradtak meg, csak az ezeket hordozó sávalapokat ismerjük. A templom építőanyagául felhasználták a Tác határában még álló római maradványokat, sírköveket is. A félköríves szentélyét két, négyzetes alaprajzú torony fogta közre. Imre herceg (†1031) sírhelyét a főhajót a déli mellék-hajótól elválasztó támrendszer hordására készült alapfalban alakították ki. Szent Istvánt a főhajóban temették el, sírját Kralovánszky Alán azonosította. A nyugati rész főhomlokzata előtt egy újabb épületrészt emeltek a 11. században, mely nyitott volt, oldalhomlokzatait két, hatalmas árkádív törte át.

A prépostság jelentősége Szent László korában tovább növekedett I. István és Imre herceg 1083-as szentté avatásával. Könyves Kálmántól kezdve a 12. század folyamán a magyar királyok temetkező temploma lett az épület, melyet jelentős román stílusú átépítés követett a kőfaragványok tanúsága szerint. Felépült a déli oldalon a káptalani kerengő, és az Árpád-kor második felében nyílásainak könyöklőjét vörösmárvány lapokkal díszítették. A folyosón és az udvarban is a prépostság világiak számára temetőt működtetett. A templom délkeleti tornyához két, félköríves apszisú, egyhajós kápolna csatlakozott. Újjáépítették a szentek sírjait is és kialakítottak egy gazdagon faragott díszítéssel ellátott oszlopbélletes kapuzatot. A nyugati építmény déli árkádíveit befalazták, és a nyugati homlokzata elé pedig egy új árkádíves folyosó épült.

A társaskáptalan a 12. században nyerte el a végleges formáját és a jogi kereteit, de a 13. században a templom elvesztette királyi temetkezőhelyként való jelentőségét.

Károly Róbert idején került ismét középpontba a prépostság. Az 1318-as és 1327-es tűz-vész után hozzálátott az épület helyreállíttatásához, majd a munkálatokat valószínűleg I. Lajos tovább folytatta. Az épületet vörösmárvány padlóval burkolták, a kanonokok kórusa elé pedig egy árkádos homlokzatú szentélyrekesztőt építettek. A főhajót és a mellékhajókat elválasztó Árpád-kori pilléreket kibővítették, és új, gótikus árkádíveket emeltek. A templom melletti ke-rengő folyosószakasz a 14. században még egy ideig fennállt, helyén kelet felől az 1370-es években megépült Nagy Lajos király temetkezési kápolnája.

A 14. és a 15. század folyamán további kápolnákat emeltek az egyházi épületben, és meg-kezdődtek a főúri temetkezések is, amit oklevelek és sírkőtöredékek egyaránt bizonyítanak. Ozorai Pipo az 1418-ban és az 1425-ben kelt oklevelek tanúsága szerint újjáépítette a tornyot, továbbá ólomlapokkal fedette be, és kápolnává alakíttatta ki királyi kegyből maga és felesége számára temetkezési célból.

Hunyadi Mátyás jelentős építkezéseket folytatott a templomon, melynek során a főhajót késő gótikus hálóboltozattal fedték. Egy szentélykörüljárós, kápolnakoszorús, késő gótikus csarnokszentély építésébe kezdett. A templom hossza ezáltal 30 méterrel nőtt meg keleti irányban. Mátyás szentélybe szánt síremléke nem készült el haláláig, ezért a főhajóban helyez-ték örök nyugalomra.

A 15. század végén Kálmáncsehy Domonkos, a bazilika prépostja Szent Anna tiszteletére az északi oldalhajó keleti felében, az 1. és 3. pillér között új kápolnát építtetett.

A templomban lévő sírok kifosztása Mátyás halála után kezdődött el. Miksa római király zsoldosai dúlták fel először a sírok egy részét 1490-ben.

Az utolsó fehérvári koronázás 1527-ben (I. Ferdinánd és Jagelló Anna) történt meg. Az utolsó királyi temetés 1540-ben (Szapolyai János) zajlott le a templomban.

A mohácsi vész után a prépostság hanyatlásnak indult. 1543. szeptember 3-án a török sereg elfoglalta Székesfehérvárt, majd 5-én elözönlötték a várost. Ahmed szandzsákbég elsőnek a templom királysírjait raboltatta ki. Az ügy kivizsgálására érkezett budai török tisztviselő a megmaradt sírokat tovább fosztotta, Szapolyai János tetemét is kidobatta.

1565 nyarán Fejér Lőrinc fehérvári magyar városbíró és társai megkísérelték, hogy saját fegyveres erejükkel és a közeli magyar várak segítségével kiverjék a török csapatokat Székes-fehérvárról. I. Ferdinánd azonban megtiltotta a támadást. Megtorlásul a törökök a prépostsági templomot is elvették a lakosságtól, ahová lőporraktárat és fegyvertárat rendeztek be. Az egyházi épület további pusztulását eredményezte egy szultáni rendelet, mely megparancsolta a bazilika síremlékeinek eltávolítását és más célra történő felhasználását.

1601. szeptember 19-én, a törököket legyőző Mercueur herceg kíséretével az egykori királyi bazilikába vonult. Az ünnepi mise után bekövetkező robbanásról Montreux ezredes számolt be: „Aztán történt, hogy látták levegőbe repülni a magyarok régi vallási emlékét, az aranyból és ezüstből levő kelyheket, füstölőket, kandellábereket,”.

1664-ben Evlia Cselebi még azt írta egy látogatása során a templomról: „Valamikor a temp-lomnak egy harangtornya volt, amely egész a Balaton keleti részéig ellátszott. Utóbb a benne őrzött lőporba villám csapott, s a templom kupolája és tornya levegőbe repült és így elpusztult. Nagy Isten! Aki még a mostani állapotban is látja, az is megzavarodva, elámulva nézi.”

A romba dőlt épület köveit felhasználták a város falainak megerősítéséhez és az új védművekhez. A 18. század végére a kápolnák tetőzetét a sokszori tűzvész, falait a korábbi ostromok, robbanások rongálták meg. A bazilika romjait – amelyek az északi oldalon megmaradt, az oldalhajóban kialakított kápolnák lehettek – egy angol utazó 1715-ben még megemlí-tette. Mária Terézia megszüntette a prépostságot, telkét az 1777-ben alapított székesfehérvári püspökségnek adományozta. Az északi kápolnasor nyugati, keskenyebb felének lebontása 1778 után következett be. Nagy Ignác püspök (1777–1789) a főhajót az északi mellékhajótól elválasztó árkádsor dél felé néző pillérbővítéseit is elbontatta. Jankovich Miklós arról számolt be a Tudományos Gyűjteményben, hogy még imádkozott 1793–95 között a kápolnák egyiké-ben.

A régészeti feltárások 1848-ban kezdődtek a területen, melynek során Érdy János feltárta III. Béla és Antiochiai Anna sírját a temetésre készült királyi ékszerekkel együtt. A munkála-tokat Henszlmann Imre vette át 1862-től. A kutatásaival ismertté váltak a templom fő alaprajzi sajátosságai és építési periódusai. A visszatemetett maradványokat 1936-ban bontották ki is-mét. 1938-ra, Szent István halálának 900. évfordulójára elkészült a főhajót és az északi mel-lékhajót bemutató romkert. A keleti oldalon megépült Lux Géza által tervezett mauzóleum. Itt kapott helyet a kőfaragványok mellett a római eredetű, 11. századi átfaragású szarkofág és Aba-Novák Vilmos történelmi seccoja. Az ünnepségsorozat keretében vitézeket avattak fel, az Árpád-kori sírokban talált hamvakat elhelyezték a kriptában.

Kralovánszky Alán 1965-től, a prépostsági templom déli, második Árpád-kori kápolnájának felfedezésétől 1993-ban bekövetkezett haláláig az épület csaknem egészét újra feltárta. 1988-ban, Szent István halálának 950. évfordulójára újrarendezték a romkertet. Hangsúlyosabb jelö-lést kapott első királyunk sírja, az elpusztult falak helyét téglafallal tüntették fel és a Mátyás-kori szentély maradványai föld alá kerültek. Az 1990-es évek második felétől a régészeti ása-tásokat Biczó Piroska vezette. Mentényi Klára vezetésével megkezdődött a kőfaragványok teljes katalogizálása és tudományos feldolgozása. 1991-ben alakult meg a Nemzeti Emlékhely Alapítvány (utóbb Székesfehérvár Nemzeti Emlékhely Közalapítvány) azzal a céllal, hogy a romterület kialakítását és a prépostság történeti-művészettörténeti jelentőségét bemutató mú-zeum megteremtését elősegítse. 2000-es években a romkert maradványainak megfelelő védel-méről való gondoskodás zajlott. A Magyar Országgyűlés a 2011. évi CXLIX. törvénnyel Nemzeti Emlékhellyé nyilvánítatta a területet.

6. Indoklás az értéktárba történő felvétel mellett:

Székesfehérvár az egykori koronázó város meghatározó épülete a Szűz Mária prépostsági templom. Ezen épület a középkorban különös szerepet nyert a magyar államiság életében, mint nemzeti emlékhely a magyarság egyik meghatározó történelmi helyszíne.

7. A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája (bibliográfia, honlapok, multimédiás források):

Gärtner Petra (szerk.): Szent István Király bazilikájának utóélete. A középkori Romkert 1938- tól napjainkig. Székesfehérvár, 2016.

Branczeiz Zsuzsa: A székesfehérvári királyi bazilika. Székesfehérvár, 2012.

Szabó Zoltán: A székesfehérvári királyi bazilika építéstörténete. Székesfehérvár, 2010.

Dercsényi Dezső: A székesfehérvári királyi bazilika. 1943.

Marosi Arnold – Bertucz Lajos – Joahim József – Kiss Dezső: A székesfehérvári bazilika feltárása. In: Székesfehérvári Szemle, 1937.

8. A nemzeti érték hivatalos weboldalának címe: 

III. MELLÉKLETEK

1. Az értéktárba felvételre javasolt nemzeti érték fényképe vagy audiovizuális dokumentációja:

2. A Htv. 1. § (1) bekezdés j) pontjának való megfelelést valószínűsítő dokumentumok, támogató és ajánló levelek:

A helyi értéktárba történő felvételt a Székesfehérvári Városszépítő és -védő Egyesület támo-gatja, a mellékelt SzVVE/18/2015. sz. levél alapján

3. A javaslathoz csatolt saját készítésű fényképek és filmek felhasználására vonatkozó hozzájáruló nyilatkozat:

Alulírott, Simon Erika, hozzájárulok a Székesfehérvári Városszépítő és -védő Egyesület szá-mára átadott fotóim Települési Értéktárban történő felhasználásához.

Alulírott, Csurgai Horváth József igazgató, hozzájárulok a Városi Levéltár és Kutatóintézet őrizetében lévő, a Székesfehérvári Városszépítő és -védő Egyesület számára átadott képeslapoknak a Települési Értéktárban történő felhasználásához.