2019. július 11.

Reguly Antal

(1819–1858)

Reguly Antal 200 évvel ezelőtt, 1819. VII. 11-én, Zircen látta meg a napvilágot. Édesapját, Reguly Istvánt a Dunántúl legmagasabban fekvő városának apátságát fenntartó ciszterciták alkalmazták, jogtanácsosi, ügyvédi feladatokat látott el. Ő keltette fel az érdeklődést a gyermek Regulyban a történelem, a néprajz és a nyelvtanulás iránt.

Az ifjú Székesfehérváron, a szintén cisztercita irányítás alatt lévő gimnáziumban végezte tanulmányait 1828 és 1833 közt, miket Nagyszombatban fejezett be. A győri akadémián bölcseletet tanult, majd Pesten jogot hallgatott – ezzel párhuzamosan néprajzi érdeklődéséről tanúskodnak felvidéki utazásai, miket precízen dokumentált. Jogi tanulmányait be sem fejezve 1839 júliusában nekiindult észak-európai tanulmányútjának. Szászországon, Poroszországon s Dánián keresztül jutott el Stockholmba, ahol Arvidson könyvtáros hatására a magyarnak a finnugor nyelvekkel való rokonsága kezdte el mozgatni a fantáziáját, került érdeklődése homlokterébe. Már ez év november 8-án finn földön láthatjuk, miután elsajátította a svéd és a finn nyelvet – oly mértékben, hogy 1840 tavaszán, midőn a helsingforsi (Helsinki akkoriban hivatalos, svéd neve) tudós társaság a tagjai közé sorolta, e kitüntetést finn nyelven írt levélben köszönte meg. Utazását folytatta Karéliában, majd Lappföldön, hol házigazdája s mentora a nagynevű botanikus és prédikátor, Lars Laestadius volt. Ő vezette be az északi népek hitvilágába. Az augusztust már Kemiben (ma Székesfehérvár egyik testvérvárosa), Matthias Castrén néprajzkutatónál és nyelvésznél töltötte, vele dolgozta ki részletekbe menően a finnugor népek lakhelyét érintő utazási tervét. Anyagi nehézségek miatt két év veszteglésre kényszerült a Finn Nagyhercegségben. Bár Széchenyi István – Mednyánszky Alajossal együtt – maga is pártolta Reguly elképzeléseit az akadémia nagygyűlésén, a kutatóúthoz szükséges összeg csak 1843 októberére gyűlt össze. Hogy hasznosan töltse addig is az időt, elmélyítette orosznyelv-tudását és a megcélzott népcsoportokról összegyűjtött minden addig rögzített etnográfiai ismeretet. 1843. október 7-én a Magyar Tudományos Akadémia felvette (levelező) tagjai sorába.

Mintegy egy hónapot töltött Kazanyban, mindenhol tanulmányozta a vizsgált népcsoport nyelvét, votjákul és baskírul beszélt, vogul szótárt állított össze a szókészletükből. Az általa lejegyzett osztják énekek meghaladták a nyolcvan ívet. Innen már visszafelé vette az útirányt, a cseremisz és a csuvas területek felé, nyelvük tanulmányozása végett időlegesen a rajfai kolostorba költözött. Az Akadémia segélyalapot nyitott számára, mellyel újabb kötelezettségek is hárultak Regulyra. Az ekkor már leromlott egészségi állapotával is küzdő utazó a Nyizsnyij Novgorodtól délre élő mordvinok nyelvvizsgálatát még elvégezte, de a csuvasok újabb, korábban tervbe vett látogatását apadó forrásai miatt kénytelen volt elodázni. Toldy Ferenc Reguly-könyvével viszont akkora sikert ért el 1845 elején, hogy 1845–46 telét Reguly mégis a csuvasok között tudta tölteni. Barátságos természetére, önfeláldozó jellemére és tudására a legtermészetesebb bizonyíték, hogy a cári udvartól a nyenyec rénpásztorokig bármerre járt, mindenhol elfogadták, tisztelték céljait. Ilona nagyhercegasszony is – olvasván egy szentpétervári lapban a Kőrösi Csoma és Reguly Antal c. cikket – igyekezett mindenben támogatni a magyar utazót.

1846 augusztusában tért vissza Szentpétervárra. Itt az általa bejárt Ural vidékének 180 mérföldnyi területéről dolgozott ki térképet. 1847 szeptemberében lépett először magyar földre, de csakhamar Berlinbe utazott gyógykezeltetni magát. Távollétében Toldy Ferenc, az intézmény igazgatója kinevezte maga mellé, a pesti Egyetemi Könyvtár első őrének. A reformkori, pezsgő Magyarországról elutazó Reguly lényegében csak 1850 januárjában tért vissza hazájába, egy, a szabadságharc leverését nyögő, kusza érzésvilágú országba.

A hatalmas, gyűjtött anyag feldolgozását már Berlinben elkezdte, egyébként is a kor tudományos nyelvén, németül írt – ez nehezítette, lassította vállalkozását, eredményeinek rendszerezését, publikálását.

Személyes kapcsolatban állt Ipolyi Arnolddal, a Magyar Mythologia szerzőjével, aki főművében húsznál több helyen említi Reguly nevét mint forrásközlőét. E nagyszabású munkába az adatok és a hivatkozások a korábbi és a kortárs irodalomból már nem ötletszerűen, hanem módszeresen adatolt, tudományos adalékokként épültek be.

Kutatási eredményeit felhasználva cáfolta pl. Hell Miksa azon elméletét, mely szerint a magyarok Karéliából származnának. Rámutatott a Johannes Pontanus históriájában (1631) felbukkanó helynevek eredeti magyarságára való utalásainak – Hell nagy ívű hipotézisének – tarthatatlanságára.

Ez idő tájt úgy tűnt, egészségét visszanyerte, s 1857-ben Palócföldre indult gyűjtőmunkára, ezúttal már egy technikai vívmánnyal, fényképezőgéppel is felszerelkezve. Maga mellé vette, tanítványként irányította Hunfalvy Pált, aki a tragikusan fiatalon elhunyt Reguly-örökséget Budenz József segítségével tette közkinccsé, bontakoztatta ki a Johannes Comenius finnugor népekkel közös nyelvrokonságunkra vonatkozó felvetését mérhetetlen anyaggal igazoló elméletet.

A kórt azonban mégsem sikerült legyőznie, 39 évesen, 1858. VIII. 23-án hunyt el.

Végh Ákos László

Galéria:

Megosztás:

Ezeket látta már?