2020. március 25.

Stipsics Ferdinánd Károly

(1754–1820)

Amikor a magyar nemességet I. Lipóttól 1662-ben megkapó Stipsics családot 1754. IV. 25-én gyermekáldás örvendeztette meg Székesfehérváron, még nem sejthették, hogy majd a tízes évei utolsó periódusát taposó Ferdinánd Károly az egyetemi tanulmányait Bécsben és Nagyszombatban fogja elvégezni. Hogy hol diákoskodott, jelentős – hiszen az itt oktató Schoretics Mihály – a patológia és a belgyógyászat (korabeli kifejezéssel élve: az orvosi gyakorlat) tanárának – előadásai Stipsics Ferdinánd megőrzött jegyzeteinek köszönhetően maradtak az utókorra.
Az ifjú orvosi oklevelét is Nagyszombatban szerezte meg 1774-ben. Orvosdoktori értekezését A kövek [húgykövek] természetéről és gyógyításáról Székesfehérvár városi tanácsának és polgárságának ajánlotta. Felsorolja benne (Pliniusétól kezdve) a kőoldással végzett korábbi próbálkozásokat, majd rátér azon természetes anyagokra, amiket maga is ajánl betegeinek: ásványvizek, valamint hagyma, retek, kender levének fogyasztását szorgalmazza az ilyen kórsággal megverteknek. A tanulmányait lezáró, latin nyelvű, 14 oldalas orvosdoktori disszertációt (eredeti címén: Dissertatio inauguralis, medica de natura et remediis calculi) Patzkó Ferenc Ágoston pozsonyi nyomdájában készíttette el. (Ebben a nyomdában látott napvilágot 6 évvel később a közel 9 év alatt 87 számot megért Magyar Hírmondó is.)
1775 elején Hont vármegye physicusaként, azaz megyei főorvosaként kezdte meg pályafutását, a megyei főispán ajánlásával pályázta meg Maximillian Stoll megüresedett pozícióját. Öt év Hont megyei szolgálatot követően, 1780-ban Pesten lett tisztiorvos, majd kórházigazgató és tiszti főorvos. Az ő nevéhez fűződik a Rókus-kápolna mellett épülő kórház befogadóképességének növelése – a 80 ágyasra tervezett szegényház helyett egy 144 beteg és 26 várandós nő számára kialakított kórház épült fel Stipsicsnek köszönhetően.
Az Idealis institutorum facultatis medicae Pestiensis adumbratio (szabad fordításban: A pesti orvosi kar ideális beosztása) című, Pesten 1791-ben megjelent munkájában a Nagyszombatból az egyetem Pest-Budára, az Újvilág utcai jezsuita kolostorba 1777-ben átköltöztetett, 1770 óta működő orvostudományi karának felépítését mutatja be, annak oktatásra és gyógyításra szakosodott intézményeit, majd kifejti az ezek megreformálását célzó nézeteit is – hogyan lehetne célszerűbben, hatékonyabban működtetni a szervezetet. A gyerekcipőben járó, egyetemi szintre emelt orvostudományi stúdiumokra rendkívül nagy szükség volt Magyarországon. Korábban a gyógyítani vágyó ifjak vagy külföldön tanulhattak, vagy praktizáló orvosok mellett sajátíthatták el a mesterség csínját-bínját. A valós tudással rendelkező szakembernél lényegesen több volt a kuruzsló.
Stipsics úgy érezte, lenne hova fejlődni, hiszen az orvosképzés – szülész-, szem-, fog- és állatgyógyász-mestereké – mellett elenyésző volt a renoméja a kétféle sebészképzésről kikerülteknek; főleg a borbélyok céhén belüli – mai szemmel rendkívül kurta időtartamú – oktatásban résztvevőknek. Az 1789-es francia forradalom oktatásügyének egyik vívmánya volt a két gyógyító ágazat (orvosok és sebészek) társadalmi helyzetének rendezése, egymáshoz közeledésük a hierarchiában. Hiába pedzegetett azonban Stipsics időszerű és fontos reformkérdéseket, önmagában a tény, hogy a forradalmi Franciaországból származik az ötlet, elég volt ahhoz, hogy se II. Lipótnál, se a Szent Szövetség létrejöttében is elévülhetetlen érdemeket szerző I. Ferenc osztrák császárnál és magyar királynál ne kerüljön fel a „megfontolandó teendők” listájára.
Ráadásul a magasztos cél érdekében, hogy egy közkórházban se lehessen egyetemi oktatást folytatni, Pest elöljárói minden követ megmozgattak; dacára annak, hogy tudták, a bécsi orvosi egyetem fölvirágzásának egyik alapvető összetevője volt, hogy már II. József közkórházat rendelt mellé.
Az 1783–84-es tanévtől az elméleti orvostan rendkívüli tanáraként működő Stipsics az általános kór- és gyógyszertan tanszékét 1791-től 1819-ig vezette. Az 1793-tól kezdődő tizenhárom tanévben hétszer viselt dékáni, háromszor pedig rektori tisztséget. Első rektorsága idején (1796–97-es tanév) egy görög–latin nyelvű, Stipsicset dicsőítő óda jelent meg nyomtatásban Bécsben. Harmadik rektorságát követően, 1807-ben már az egyetem proseniora; 1808-ban pedig Ő Császári és Királyi Felsége (I. Ferenc), a tudományok hatalmas pártfogója királyi tanácsossá nevezte ki. Az elismerésről először a császárvárosban szerkesztett Magyar Kurir 20. számának olvasói értesülhettek.
Családi életéről nem sokat tudunk. Bizonyosan megnősült, hiszen lányát, Johannát Windisch Lipót vette nőül, gyermekük – Windisch Eduárd Ferenc Lipót – 1804. V. 31-én született. (Windisch maga is a gyógyításnak szentelte életét. 1825-ben, már Stipsics halála után ő – Nyitra vármegye korábbi főorvosa – lett az apósa megálmodta Rókus kórház igazgatója.)
Stipsics egészsége 1819-ben meggyengült, és pár hónapi küszködést követően, 200 évvel ezelőtt, 1820. III. 25-én szervezete fel is adta a harcot. Halálhírét a Vereinigte Ofner Pester Zeitung, valamint a Hazai és Külföldi Tudósítások egyaránt lehozta. Szerettei, tisztelői a pesti Ferencesek Templomában vettek tőle végső búcsút III. 27-én.
Stipsics Ferdinánd Károly könyvtára a gyűjtőszenvedélyéről az 1790-es évek óta híres Jankovich Miklós birtokába került, majd a kollekció részeként a Nemzeti Múzeum állományába integrálódott 1836-ban.

Források:
A M. K. Egyetem orvosi karánál előadott tantárgyak behozatala és tanárjai 1770–1870, 1870
Kiss László: Stipsics Ferdinánd Károly emlékezete, in: A Hét, 1995. III. 17.
Magyar Kurir, 1820. IV. 7.
Nádudvari Győry Tibor: Az orvostudományi kar története 1770–1935, 1936
Orvosi Hetilap, 1975. IX. 21.
Ujság, 1929. IX. 29.


Végh Ákos László

Galéria:

Megosztás:

Ezeket látta már?