Egy székesfehérvári illetőségű pénzintézet létrehozását az 1840-es évek elején tette először megfontolás tárgyává a helyi intelligencia, a Fáy András nevével fémjelzett Pesti Hazai Első Takarékpénztár és a Pesti Kereskedelmi Bank beindulását követően. Égető szükségét érezték egy hitelintézetnek a város fejlesztéséhez, gazdasági szerepköre újragondolásához egy változó társadalmi rendben, mely áthidalhatja a közösségért tenni vágyók esetleges tőkehiányát, anyagi gondjait.
Az előkészítés fázisa 1845-ben zárult le, VIII. 16-án a leendő alapítók előzetes értekezletet tartottak a közeljövő teendőiről. Egy héttel később pedig, 175 éve, 1845. VIII. 23-án megtartották az első fehérvári pénzintézet, a Székes-Fejérvári Takarékpénztár alapszabályt elfogadó, alakuló közgyűlését a városházán. Az egykori jegyzőkönyv szerint Ámon Ferenc volt az intézmény megalapításának lelkes indikátora. Az alapszabály szerint a társaság 325 darab 100 igaz értékű ezüstforintos részvényre alapította a tőkéjét. A nevezett értékpapírokat százhúszan írták alá a város és a vármegye részéről.
A Fekete Sas Szálló biztosított a friss szerveződés IX. 16-i közgyűlése számára egy helyiséget, melyen Nemeskéri Kiss Sándor táblabírót választották meg a pénzintézet elnökévé. A Fekete Sas felkínálta lehetőséget az első pillanattól fogva átmenetinek tekintették csupán, és csakhamar kényelmetlenné is vált a társaság számára a kicsiny bolthelyiség. Székház vásárlása mellett döntött a vezetőség, e célból vették meg Bezerédj Miklóstól a Városház téren emelkedő, kétszintes házát 14 000 forintért. (A piacra néző, később bolttá alakított két helyiséget foglalták le a takarékpénztár céljaira, ugyanakkor ebben az épületben működött a kaszinó is.)
Az első időben nyilvánvalóan az értékek biztonságos őrzése okozta a legtöbb fejtörést. A kötelezvényeket, az utalványokat és a készpénzt ezért nem is a székházban, hanem a város telekkönyvi hivatalában (urbariumában) tartották. Ellenben nem csak a rablóktól, fosztogatóktól kellett tartaniuk a tisztviselőknek. Még 1900-ban is előfordult, hogy egy asszonyság – személyazonosságát két városi rendőrrel „igazolva” – más nevében vett fel komoly összegű kölcsönt, amit az illető ingatlanára tábláztatott be a takarék.
A kezdeti fellángolás, a sikeres indulás után (működésük első hónapjának végére 26 713 forintnyi betétet könyvelhettek el) a pénzforgalom elmaradt a remélttől. Ennek okozói között – egyebek mellett – a forradalmat is megemlíthetjük.
Ugyanakkor jelentős szerepet játszott más pénzintézetek elindításában is a Székes-Fejérvári Takarékpénztár. 1846-ban alapították például – a hannoveri minta alapján – az Első Magyar Költsönös Életbiztosító Intézetet, melynek születésénél a fehérvári takarékpénztár is ott bábáskodott.
Az 1846. V. 9-én tartott ülésen a kész tervezettel előálló Hamvassy Emér (Imre), a takarék munkatársa javasolta egy általános érvényű életbiztosító megszervezését. Országos jelentőségű volt az esemény, hiszen egy komáromi illetőségű, kizárólag hajók biztosítására szakosodott, illetve egy erdélyi, mindössze a tűzkárok enyhítésére specializálódott cégen kívül nem működött biztosító Magyarországon.
1847 januárjában meg is kötötték az első életbiztosítást, ami sajtóvisszhangot is kapott. Még ebben az évben beolvadt a cég az Első Hazaiba – Kossuth Lajos is közbenjárt állítólag az egyesítés érdekében. A forradalom azonban kirántotta a talajt a biztosító talpa alól, még 1850 előtt megszűnt a vállalkozás.
Az ’50-es évek elejére visszatekintve viszont már határozott fellendülés tapasztalható a takarékpénztár forgalmát illetően. Ami mintegy húsz esztendőn át tartott ki – az intézmény monopolhelyzete ugyanis a kiegyezés farvizén érkező gazdasági struktúraváltással megszűnt. Továbbra is jelentős tényezője maradt Székesfehérvár gazdasági életének, de immár konkurenciával is számolniuk kellett: 1869-ben létrejött a Székesfehérvári Kereskedelmi Bank, 1872-ben pedig a Fejér Megyei Takarékpénztár nyitotta meg kapuját leendő ügyfelei előtt.
Könnyen kitapintható különbség volt a fent említett pénzintézetek elképzeléseiről a célközönségüket illetően. Míg a Székes-Fejérvári Takarékpénztár a nyilvánvaló profittermelés mellett a legszegényebb sorsú emberek megsegítését is zászlajára tűzte, addig a konkuráló vállalatok alapvetően a kisbirtokosok hitelszükségleteit tervezték biztosítani. Emellett a Székes-Fejérvári Takarékpénztár vezetői mindig figyelmet fordítottak arra is, hogy a nyereség egy részéből jótékony célokra adakozzanak. Egy 1880-ból származó forrás szerint az évben 889 forintot és 93 krajcárt adományozott a pénzintézet tizennégy, helybeli egyesületnek, illetve intézménynek.
A konkurens hitelintézetek felbukkanása megtorpantotta ugyan az „ünnepeltünk” szárnyalását, ennek ellenére a legeredményesebb éveit a tizenkilencedik századfordulót megelőző két, majd az azt követő első évtizedében – főleg Fanta Adolf irányítása alatt – könyvelhette el. Say József igazgatósága idején a takarékpénztár jelentős összeggel támogatta – többek között – a honvédlaktanya és a Honvéd Kerületi Parancsnokság építését, melynek vezetője Fehérvár egyik legtermékenyebb építésze, Say Ferenc volt. Több mint húsz évvel később ugyanígy finanszírozták az Árpád-fürdő felépítését.
1910 nyarán azonban már olyan véleményes tranzakciókkal hívták fel magukra a figyelmet a Székesfehérvári Takarékpénztár irányítói, mint az 500 darab új részvény kibocsátása mélyen nyomott áron. 1500 koronáért (pedig csak pár évvel korábban még 2500 koronáért juthattak a részvényesek egy-egy értékpapírhoz), melynek a felét, 250 darabot a Pesti Hazai Első Takarékpénztár rendelkezésére bocsátották – egy legalább tízévi időtartamra szóló, szorosabb kapcsolat reményében a legelső magyarországi pénzintézettel. A részvényesek azonban épp azt sérelmezték, hogy a korabelinél csak szorosabb lehet az említett kapcsolat, hiszen a rezervtőke gyarapításához a Hazai Első mindaz ideig egy fillér nem sok, de annyival sem járult hozzá.
A Nagy Háború és az azt követő krízishelyzet aztán értelemszerűen tovább mélyítette a hitelintézet pozícióját. Kilábalniuk azonban nem tartott sokáig: 1921. IV. 19-én írták alá azt a szerződést, mely kimondta a Kereskedelmi Bankkal történő fúziójukat, s ezzel ismét egyeduralkodóvá váltak a piacon. Csikós Andor lett az intézmény igazgatója, aki elévülhetetlen érdemeket szerzett az ún. Speyer-kölcsön megszerzésében is, mellyel sikerült Székesfehérvár urbanizációját végrehajtani. (Zavaros Aladár polgármester 400 000 dollárnyi kölcsönnel láthatott a város infrastrukturális megújításához, a közműfejlesztésekhez 1925-ben.) Csikós Andor a Felső Kereskedelmi Iskola volt tanulói egyesületének elnökeként leplezte le 1929-ben az oktatási intézménynek a világháború során hősi halált halt fiainak emlékszobrát.
Ez az év azonban inkább a kirobbanó gazdasági világválság okán maradt emlékezetes Csikós Andor számára is. A meggyengülő takarékpénztár újabb fúzióval tudott válaszolni a válságra: 1932-ben a megyei takarékot is magába olvasztotta a vállalat. (Ezzel együtt került át a cég székhelye is a Nádor utcába, a megyei takarékpénztár addigi épületébe.)
Csitáry G. Emil (Székesfehérvár polgármestere az 1930-as években) emlékirataiban szintén elismerően nyilatkozott a Székesfehérvári Takarékpénztárról, a segítségüket is igénybe véve igyekezett fejleszteni a várost. Elmondása szerint a minisztérium viszont előszeretettel kifogásolta az ilyen jellegű beruházásokra vonatkozó terveinek a zömét. Saját hatáskörben azért nem egy esetben sikerült a takarékpénztárral összefogva növelni a városi törzsvagyon-alapot.
Az 1934-es Magyar Statisztikai Közlemények a tíz, Székesfehérváron 21–50 fő közötti alkalmazottat foglalkoztató vállalkozás között tartotta számon a takarékpénztárt. Tőkeellátottsága ekkoriban a nálánál gazdaságilag jelentősebb törvényhatósági jogú városokban működő takarékpénztárak fölé emelte.
1936-ban négy pénzintézet szolgáltatásait lehetett igénybe venni Székesfehérváron, ezek közül részvénytársasági formában egyedül a Székesfehérvári Takarékpénztár működött, bevételeinek döntő hányada a kamatjövedelmekből származott.
A II. világháborút követő államosítást a takarékpénztár sem kerülhette el. 1949. III. 1-től Országos Takarékpénztár Nemzeti Vállalat néven látjuk dolgozni a cég jogutódját. Önállósága értelemszerűen megszűnt, egy országos hálózat megyei fiókjaként és igazgatóságaként irányították a központból.
Végh Ákos László
