A Videoton 1984–85-ös UEFA kupa szereplése kiemelkedő sporttörténeti esemény volt, amely a magyar futball egyik legnagyobb nemzetközi sikerét jelentette. A Videoton szereplése nemcsak a futball, hanem az egész székesfehérvári sportélet számára mérföldkő volt.
A Terkán Lajos Bemutató Csillagvizsgáló értéktárba való felvételének számos indoka van. Gazdag története, egyedi kialakítása és műszaki megoldásai miatt mindenképpen Székesfehérvár kulturális örökségének fontos része, emellett turisztikai célpontként is szolgál, így az ország más részéből érkezők számára is jelentőséggel, tudományos-kulturális értékkel bír.
Az „Igéző” névre keresztelt kreatív és kulturális „összpont” éppen 10 esztendeje szolgálja a Székesfehérvár, és Fejér Vármegye közösségét, teret adva a vármegyei hatókörű SZÍN-TÉR Egyesület előadóművészeti és közművelődési tevékenységének. A Székesfehérvár egyetlen független színházaként működő Szabad Színház állandó játszóhelye, valamint a kortárs képzőművészeti, táncművészeti és hagyományőrző társulatok programjainak interaktív bemutató tere.
A modell alapvető jellemzője, hogy a hazai pályatanácsadási gyakorlatban elsőként teremt egyensúlyt a pedagógiai és a munkaerőpiaci értékek között. Ennek jegyében lehetővé teszi a pályaorientáció folyamatként való megvalósítását, olyan iskolai környezetben, ahol a pedagógusok a képzésük során nem kaptak pályaorientációs felkészítést.
Egyik koronázási jelvényünket, az országalmát, ábrázoló díszkút Fehérvár, jogaira, kiváltságaira emlékeztet, és felhívja a figyelmet a koronázó város középkori jelentőségére, hazánk történetében királyi székvárosként betöltött központi szerepére.
Székesfehérvár az egykori koronázó város meghatározó épülete a Szűz Mária prépostsági templom. Ezen épület a középkorban különös szerepet nyert a magyar államiság életében, mint nemzeti emlékhely a magyarság egyik meghatározó történelmi helyszíne.