Székesfehérvári alakulatok az I. világháborúban – IV.

A kiállítás a Városi Levéltár és Kutatóintézet által három évvel korábban elindított, I. világháborús kiállítás-sorozat negyedik, befejező állomásaként valósult meg. Székesfehérvár azon katonáinak állított emléket, akik részt vettek az I. világháború küzdelmeiben. Az ezredek harctéri teljesítményének bemutatásán keresztül ismertette meg a város közönségével Székesfehérvár katonai múltját.

2017-ben a romániai és a galíciai hadszínterek, valamint az isonzói csaták eseményeit követhették figyelemmel az érdeklődők. 2018-ban 1917 elejétől a háború végéig tartó időszakot mutatjuk be. A kiállítás létrehozásánál nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy bemutassuk a fehérvári ezredek részvételét a harcokban. Ismertettük a román harctér, a keleti (galíciai) hadszíntér, valamint a II. piavei csata küzdelmeit, főbb eseményeit. Tárgyaltuk a Kerenszkij-offenzíva okait és eredményeit, megemlékezünk Bukovina visszafoglalásáról és az orosz–román támadó hadműveletekről is említést tettünk. A Breszt–Litovszkban és a Bukarestben megkötött békeszerződések összefoglalóját is láthatták tablóinkon az érdeklődők.

A kiállítás átdolgozott anyagát katalógus formátumban megjelentettük. A kiadvány megvásárolható intézményünkben.

Megosztás:

Ezeket olvasta már?