2018. szeptember 2.

Varkocs György

(?–1543)

Varkocs György

A sziléziai származású Varkuch Kristófot Szapolyai István hívta a XV. század végén/XVI. század elején Magyarországra és tette meg Késmárk kapitányává. Miután magyar nemességet nyert, nevét is Varkocsra magyarosította. Az ő harmadszülött fia volt György, Székesfehérvár hős parancsnoka. (György unokaöccsének, Varkocs Tamásnak őrizte még meg nevét az utókor: Eger kapitányaként építtetett egy bástyát, melyet róla neveztek el Varkocs bástyájának.)

Az I. Ferdinánd és Szapolyai János közötti trónviszály során Török Bálint támadásai miatt Székesfehérvár vezetése Ferdinánd mellett tört lándzsát, s 1540 decemberében beengedte Leonhard von Fels és Perényi Péter csapatait a városba. Az addigi parancsnok, Váraljai Szaniszló prépost Baranyába menekült, ahol Pécs püspökének tisztét látta el élete végéig. Fels Varkocs Györgyöt nevezte ki Székesfehérvár kapitányának. Az 1543-as év török támadása előtt négy jelöltje is volt Ferdinándnak, illetve Székesfehérvár polgárainak a várkapitányi cím betöltésére, de egyikük sem vállalta el a feladatot. Végül maradt a már két és fél évvel korábban is ilyen tisztet betöltő Varkocs György, 1543. július 24-én nevezte ki a Habsburg uralkodó Székesfehérvár kapitányává. Jóllehet már február 11-én, április 21-én és május 18-án írt leveleit is e titulus birtokosaként írta alá: „Georgius Warkocz a Nobiscz R(egie majestatis) supremus Capitaneus Albensis”, kinevezéséig „csupán” Székesfehérvár helyőrségének parancsnoka volt.

A 475 évvel ezelőtti, 1543-as hadjáratával Szulejmán – fennen hirdetett terveivel (nevezetesen: Bécs és a Német-római Császárság meghódítása) ellentétben, egyelőre legalábbis – a két évvel korábban elfoglalt Buda előterének biztosítását célozta elérni. A keresztény seregek 1542-es, kínos kudarccal végződő visszafoglalási kísérlete ugyanis a magyar koronázóváros túlságos közelségére figyelmeztette a diván urait. Annak ellenére, hogy az V. Károly császár támogatásával csatába indított sereg nem is veszélyeztette Budát, a Pesten állomásozó oszmánok hiábavaló elűzési kísérlete után II. Joachim brandenburgi őrgróf lemondott minden további próbálkozásról.

Szulejmán előbb a felvonulási útvonalat biztosította Valpó (Perényi Péter várát Árky Mihály védte), Siklós (Ahmed pasával szemben Vas Mihály várkapitány hősiesen ellenállt Szulejmán szultán főseregének megérkezéséig) és Pécs (ellenállás nélkül szállhatták meg az őrsége elhagyta várat) elfoglalásával, majd ostrom alá vette és két hét alatt bevette Esztergomot (a német és olasz zsoldosok két hétig állták az ostromot), fedezve ezzel Budát a Dunakanyar irányából. A budai vilájet szandzsákszékhelyévé tett prímási székhely alól pedig délnyugatnak fordult. Az erősnek hitt Tatát kis létszámú, zsoldosokból álló őrsége harc nélkül föladta, Szulejmán pedig felgyújtatta. Ezek után már zavartalanul irányíthatta seregét Székesfehérvár felé.

Nem segítette az ostromra való előkészületeket, hogy 1542–1543 telén súlyos összecsapásra került sor a német katonaság és a lakosság között. Varkocs próbált a szomszédos vár, Palota urával, Podmaniczky Jánossal is jó viszonyt kialakítani, ami az önkényesen birtokokat szerző Szapolyai-hívő nagyúrral nem ment könnyen, a közös ellenség közeledtének felismerése ellenére sem. Ráadásul mivel az előző évi fiaskó miatt a birodalmi gyűlés megtagadta Ferdinánd újabb hadsereg felállításához szükséges segítségének a kérését, a magyar király csak későn indíthatott hadat Székesfehérvár védelmére, azok már csak a török ostromzár kialakítása után értek a város alá. Maga a kinevezett parancsnok, Varkocs György is csak rejtekutakon tudott 50 lovasával a várba jutni, közvetlenül azelőtt, hogy az ostromlók körbezárták volna a várat. Görtzből érkezett vissza a fehérvári kapitány, az ottani hadiszertárból készült hadianyagokat beszerezni.

Összességében egy 800–900 fős várőrség nézett farkasszemet Szulejmán mintegy 40 000 katonát számláló seregével. A várba a katonákon túl nagy számban szorultak be városi polgárok és parasztok is. Varkocs a koncentráltabb védelem érdekében a külvárosok felgyújtását javasolta, miután az emberek a belső várba húzódtak vissza. Szegessi (Szigethy) Tamás városbíró ezzel szemben a vár feladása mellett foglalt állást. A haditanács végül egyik gondolatot sem tette a magáévá. Megerősítették a külvárosokat, a várban pedig erődöt építettek a bazilika és a Szent Ferenc rendi templom között, a várfal közvetlen közelében.

Az előhad augusztus 20-án, Szulejmán a fősereggel 21-én érkezett Székesfehérvár alá. Istvánffy Miklós magyarok dolgairól írt históriájából tudhatjuk, a padisah a Budai kapu bevételére összpontosította főerőit, ami alapján vélelmezhető, hogy vagy egy várostérkép került a birtokába, vagy kiokosította a törököket valaki a pontos helyi viszonyokról. Varkocs kitapasztalván Szulejmán szándékát, a többi kaputól a Budaihoz parancsolta zsoldosait, a mezőkről még mindig érkező, valamint a várban már állásban lévő magyar katonáit pedig a kisebb nyomásnak kitett kapuk környékére osztotta be.

Az ostromra történő előkészületeket (mocsaras területek lecsapolása, ostromdombok kiépítése stb.) követően, amiket a várbeli tüzérek ágyúzással, a lovasok villámcsapásszerű rajtaütésekkel zavartak, ahol tudtak, augusztus 28-án kezdődött Székesfehérvár falainak lövetése. Elsősorban a vártól északkeletre elterülő Budai külváros, valamint az erősséget délen, nyugat felé nyúlóan határoló Ingovány városrész bástyáiban tettek kárt. A rombolásból származó törmelékkel, kövekkel, földdel töltötték fel a támadók a várat körülölelő árkokat. Rejtekkapukra is leltek e munkálatok közben. Ki is ütöttek rájuk a magyarok, de tartani nem tudták magukat, s a várba visszamenekültek.

A tudósítások alapján augusztus 29-én mintegy három órán át folytak a harcok. A törökök elfoglaltak egy bástyát, ahonnan három sólyomágyúval (könnyen mozgatható, kisebb löveggel) lőni kezdték a védőket, a zsoldosok emelte sáncokat azonban ekkor még nem tudták lerombolni. Másnap a folyamatos lövetés meghozta az eredményét, sikerült rést ütni a sebtében emelt erődítményen, de ezzel erre a napra meg is elégedtek „az igaz hit bajnokai”.

Augusztus 31-én haditanácsot tartott a szultán, s másnap a sáncok megerősítésén dolgoztak a Budai külváros felől ostromlók. A magyarok ki-kilőttek rájuk, de ezzel csak elodázták a támadást. Mohammed pasa ugyan – megfontolt ember lévén – csak minden előkészület befejeztével volt hajlandó támadásra szólítani embereit, ugyanakkor Koszrev pasa Ingovány városrész felől rohamra indította ruméliai csapatait. A belső vártól délkeletre lévő sáncokat kénytelenek voltak kiüríteni a védők. Az elfoglalt – korábban aláaknázott – tornyokat felrobbantották ugyan, de a tűz a magyarok felé működvén a védőké közül is több életet követelt.

Szeptember 2-án, a mocsaras vidékeken nem is annyira szokatlanul sűrű ködben általános rohamot indított Szulejmán. E támadással került a kezükbe a már említett Ingovány városrész, a várat nyugati irányból ölelő Sziget külváros és végül a Budai külváros is. A hatalmas túlerő elől menekülő védők azonban nem juthattak be a belső várba, mert a benn búvó polgárok felhúzták a Budai kapu hídját, a kaput pedig eltorlaszolták. Varkocs kapitány parancsára sem merték leengedni a hidat, így a künn rekedt katonákat mind egy szálig levágták a törökök, vagy menekülés közben a mocsárba vesztek.

A leírások szerint az elesett várkapitánynak levágták a fejét és gyűrűkkel ékesített jobbját is.

A néhány megmaradt katonával a brescai Rufo és Uscasale tisztek megpróbálták megszervezni a reménytelennek látszó védekezést, de a Budai kapuval szemben felállított ágyúk láttán megrettent polgárok kikényszerítették az őrség fegyverletételét. Carlo Rufo tárgyalt a megadás feltételeiről a pasákkal, akik a német és olasz zsoldosoknak szabad elvonulást ígértek. Nem így a fehérvári polgároknak, akik Ferdinándhoz való átpártolásukkal magukra haragították a szultánt. Nekik a házaikban kellett maradniuk, s Szulejmán kivégzésekkel torolta meg árulásukat.

Székesfehérvárt is szandzsákközpontnak tette meg ezután, melynek élére Ahmed béget nevezte ki. A hajdani magyar székváros körül ezzel több mint 50 kilométer (két–három napi járóföld) védelmi gyűrűt vont a török: több mint fél évszázad telt el, míg a keresztény fél újra megpróbálkozhatott egy Buda elleni támadással.

Már 1896-ban felvetette Havranek József polgármester, hogy Varkocs Györgynek és Batthyány Ádámnak Székesfehérvárhoz fűződő történetét szoborműben kellene megörökíteni tisztelgésképp, de majd csak harmincnyolc évvel később készült el a hős várkapitányt formázó alkotás, Erdey Dezső munkája. Az egykori Budai kapu közelében felállított szobor avatására a török uralom alóli felszabadulás 250. évfordulóján, 1938. május 19-én került sor.

„Tibi gloria, nobis exemplum!”

Végh Ákos László

Galéria:

Megosztás:

Ezeket látta már?