Vörösmarty Mihály kötődése Székesfehérvárhoz

1638. III. 4-én kelt az a III. Ferdinánd király kézjegyével ellátott oklevél, mely nemességet adományoz és címerhasználatot engedélyez hűségéért Vörösmarty Jánosnak és családjának. Vélhetően a török elleni harcokban tanúsított vitézségéért – a címerben foglalt, hatágú csillagot tartó párduc legalábbis erre enged következtetni.

János unokáitól számítják a család ágakra „szakadását” – Istvánt tekintve a zalai, Györgyöt a veszprémi, Gergelyt a székesfehérvári, Mihályt a tolnai és Andrást a pátkai vonal alapítójának. (Ezzel szemben bizonyos genealógusok Györgytől eredeztették régebben a fehérvári Vörösmartyakat is, amit magyarázhatunk Gergely katolikus hitre való áttérésével is, melynek következtében a református família gyakorlatilag nem is vett tudomást a létezéséről.) Gergelyről annyit tudunk, hogy a török kiűzését követően (1692-től) mint városi tanácsos, sőt, egy ideig Fehérvár főbírájaként alakította a helyi közéletet. Még szenátorként – 1694-ben – megvádolta az akkori főbírót, Hiemer Mihályt, hogy kikozmetikázott jelentéssel vezette félre a budai Administraturát. (Dacára annak, hogy Hiemer Vörös Gergely Mihály nevű fiának a keresztapja is volt.) Megalapozottnak bizonyult a támadása, hiszen a következő évben már ő foglalhatott helyet a főbírói székben. Egy 1688. X. 29-én elkészített összeírás tanúsága szerint a Belváros 62. számú házát birtokolta. Az egy évtizeddel később keletkezett Vanossi-féle telekkönyvben a 144. számú ház tulajdonosaként szerepel. Az 53 méter széles és 104 méter hosszú épület Philipp István topográfiai térképe alapján a mai Megyeház utca 7. szám alatt állt.

Contra Judittól született fia, Pál szintén porkolábként (valószínűleg a szó korábbi értelmében vett ’várparancsnokként’, ’katonák elöljárójaként’, nem pedig ’börtönőri minőségben’) állt a város szolgálatában, és – akárcsak atyját, őt is – Vörös néven említik a források. (Ezért fokozottan kell ügyelni, ne tévesszük össze a megyében számos magasabb tisztséget betöltő farádi Vörös família tagjaival. Ekkoriban például négy Vörös Pál vett részt párhuzamosan Fejér területén a közigazgatásban.) A karrierjét vendéglősként indító Paulust 1726. IX. 27-én elmarasztalja a városi tanács – ő ugyanis mustot csempészett be Fehérvárra, fittyet hányva a város privilégiumára. Bormérési engedélye pillanatok alatt vált a múltévá.

Ez idő tájt (1727. V. 7-én) került a Megyeház utcai családi ház Nagy János főbírónak, az első fehérvári püspök: Séllyei Nagy Ignác fiának a tulajdonába.  

Pál gyermeke, Ferenc a mai Felsővárosban található Királykút utcában élt. Bár az ő nevét következetesen Vörösként jegyzik az iratokban, özvegye végrendeletében Vörös Marty Ferencként szerepel; fivére, a 48 évesen elhunyt József életében is ezt a névalakot használta; ám az is előfordult, pl. Ignáccal a XIX. század első negyedének végén, hogy Vörös Máté Ignác alakban rögzítették nevét, mint telektulajdonosét. Mintha két keresztneve lenne.

Vörös Ferenc nevét először 1741-ben jegyezték fel a Budai külvárosban. Lencsés János, majd Szólád György házát bérelte, 4 és fél oktály szőlőt művelt (Fehérváron 1 oktály 200 négyszögölet jelentett) a Turózsák hegyen, s egy tehenet tartott 2–3 borjúval. 1749. X. 9-én vette feleségül Simogha Erzsébetet. Miután felvételt nyert a megyei katonák közé az ’50-es években, 36 forintnyi fizetéséből már lovat – akár többet – is tarthatott.

1758-ban vásárolta meg Rumi Pálné Királykút utca 5. alatti, tornácos, gerendás mennyezetű parasztházát, 1760-ban pedig polgárjogot nyert a városban. A párnak öt gyermeke született: Ferenc, Mihály, István, Erzsébet (más helyütt Juli) és Katalin.

Ferenc megyei kiküldetései során bejárta Veszprémet, Zalát, s az ekkoriban német minta alapján terjedő juhászatban ő is meglátta a fantáziát. Királykút utcai házának telkét, ahogy gyarapodott, 116-ról 580 négyszögölesre növelte, két idősebb fiát pedig gróf Nádasdy Ferenc alkalmazta gazdaságában. Ifjabb Vörös Marty Ferencnek 1779-ben született Ignác fia anyakönyvében például „Com. Nádasdy Franciscus et soror eius Teresia” neve látható a keresztszülőknek fenntartott rubrikában; Mihály pedig a nyéki Nádasdy birtokra került ispáni minőségben.

Itt, Pusztanyéken született 200 évvel ezelőtt, 1800. XII. 1-jén ifjabb Vörösmarty Mihály.

Vörös Ferenc 1777-ben hunyt el. Özvegye tovább vitte férje munkáját, legidősebb fia, Ferenc segítségével. A városi hatóság azonban csakhamar korlátozta a tartható juhok számát, az általuk letarolt, amúgy sem elégséges legelőterületre hivatkozva. Így az 1781-ben nyolcvanöt állatot számláló állomány tizenkilenc év alatt 0-ra apadt Vörös Martyék portáján. Ez persze magyarázható az idősödő özvegy csökkenő teherbíró képességével is. Katalin lánya elköltözött – a szomszéd Divényi Józsefhez ment nőül; s bár két portát is tartottak Fehérváron – egyet a Királykút utcában (a későbbi Katerinka—Seper-házat), egyet pedig a Felsőkirálysoron –, zichyújfalui tiszttartóként Divényi a Felsővárostól távol szervezte hétköznapjaikat.

Az özvegy 1807-ben végrendelkezett. Ferenc fiára hagyta a szőlőt, Mihályra a házat, kikötve, hogy halála után kötelesek Katalin és Juli(!) részét kiadni. Istvánra még csak utalás sincs a végrendeletben, feltehetően ekkor már nem volt az élők sorában.

Ferenc, a költő nagybátyja 1790. évi kérelmét követően a város legelőin őriztette juhait. Polgárjogot is ebben az évben nyert. A Malom utca 69. alatt lakott, egy 331 négyszögöles telek tartozott az épülethez.

1792-ben megvette Say József szintén Malom utcai lakóházát, de nem költözött ide, fiának szánta. 1797-ben lett az Öreg utca lakója, a Nagy Ignác özvegyétől vásárolt épületé. Az 1809. évi összeírások tanúsága szerint megyei strázsamesteri rangra emelkedett. Két évvel később, 60 éves korában gangréna (üszkösödés) okozta a halálát.

Özvegyével csak Ignác fia maradt az Öreg utcában, a többi gyermek szétszóródott. Legidősebb fia, Ferenc Pesten lett ügyvéd, az ő tanácsára került a fővárosba unokatestvére, a költő Vörösmarty is – tanulni.

Id. Vörösmarty Mihály a Királykút utcai, atyai háznak hivatalosan 1808-ban lett a tulajdonosa, ezzel együtt nyerte el a polgárjogot is a városban. Miután Nyéken lakott továbbra is, bérbe adta a szülői házat – amit 1814-ig Nagy Albert, utána Elberth Ádám lakott.

Az eszmélkedő ifjú 1811 novemberében költözött Székesfehérvárra János öccsével, ekkor kezdte meg a helyi gimnáziumában a tanulmányait, melynek kaotikus állapotai majd két évvel később kezdtek rendeződni, amikor a zirci apát fennhatósága alá kerül az intézmény. Mihály egy németül (is) beszélő családnál – feltehetőleg nagyszülei bérlőknek kiadott hajlékában – lakott édesapja kifejezett örömére. Ő ugyanis felettébb nagy hangsúlyt helyezett arra, hogy gyermekei elsajátítsanak legalább egy idegen – elsősorban a német – nyelvet. A későbbi poéta nem rajongott ugyan a számára keménynek ható, katonásan pattogó német beszédért, ennek ellenére alig két évtized múlva publikált egy nyelvtankönyvet a Goethét eredetiben olvasni vágyók számára – a száraz grammatikát megtoldva néhány olvasmánnyal és beszédgyakorlatokkal.  

A legenda szerint ő, Vörösmarty Mihály bujtotta fel diáktársait egy paptanáruk jogtalannak érzett hatalomfitogtatása miatt. Az iskolaépületet elhagyva belevetették magukat a Halesz liget sűrűjébe. Míg a husángokkal és marokkövekkel felszerelkezett növendékek, valamint a városházáról hirtelenjében szalajtott hajdúk közti béketárgyalás végül – közmegelégedésre – eredményesnek nem bizonyult. Az eminens, magántanárként bevételhez is jutó Vörösmarty fenyítése azért nem maradt el másnap…

Az 1817-ben elhunyt idősebb Mihály a házra felvett kölcsönök után tetemes adósságot és húgai örökrészük iránti jogos követeléseit hagyta a kilenc gyermekét nevelő özvegyére, Csáthi Annára. (Mihály fia ekkor már – 1816 őszétől – Pesten egyetemista.) A hullámok mélyéről sógora, Divényi József mentette ki az asszonyt, 1824-ben megvásárolta a házat, átvállalva annak minden terhét.

A Királykút utca 5. szám alatti ingatlant 1838-ban Vayer György vette meg, majd Antal Ferenc tulajdonába ment át, aki a házat megemeltette, s három egyszobás lakást létesített a hosszú parasztházból.

Az utolsó jogi vizsgáját 1823. IV. 5-én abszolváló Vörösmarty ez évben fogalmazta meg Fehérvár című versét, melyben a hanyatló jelenben élő, a fényes múltban hozott törvényeket megtartani képtelen kortársait állítja pellengérre; a negatív tendenciák láttán kesereg. Ha nem is az egykori koronázóvárosban íródott a vers (hanem a Tolna megyei Görbőn, ahol a joggyakornok Vörösmarty Csefalvay Ferencnél abszolválta a penzumot), a város ihlető szerepét kár lenne eltagadni.

Gyulai Páltól tudjuk, hogy nemzetünknek a fővárosban lélegző lelkiismerete 1827-ben elhatározta, Fehérváron telepedik le, és mint ügyvéd keresi meg a kenyerét. Ám mielőtt még tett követhette volna az elhatározását, felkérték a Tudományos Gyűjtemény szerkesztésére. Öccse, János eme döntését (egy 1863-ban kelt levelében) azzal magyarázta, hogy Mihályt zavarta Fehérvár „németessége”. Ami azért hangzik sután, mert maga a költő panaszkodott Jókainak Pest „németes” mivoltára. Arra, hogy megbámulják az utcán a magyar szóval élőt. Ha anyanyelvükön akarták nyílt terepen meghányni-vetni ötleteiket, kijátszva a rosszalló tekintetek pásztázását, azt az akkor még a Wurm-udvar helyén terpeszkedő posvány körül őgyelegve tehették csak meg.

A költeményeivel üstökösként népszerűvé avanzsált Vörösmartynak 1844 második felében éppen akkor rendezték sajtó alá „összes műveit”, amikor első nyomtatásban megjelent füzetével kilépett az alig ismertség félhomályából egy ifjú poéta: Petőfi Sándor.

Vörösmarty Zsigmond nevű nagybátyja pert nyert 1852-ben; ennek kapcsán hívta fel fiatalabb fivére figyelmét, hogy 2000 forint erejéig 5%-ra tehető be összeg a pesti takarékba, Fehérváron viszont visszatartják a hivatalosan keletkezett kamatot.

A pénzzavarban tengődő Vörösmarty 1853 júniusában visszaköltözött Nyékre, s a következő tavaszra lefordította a Lear királyt – rendezve ezzel átmenetileg anyagi helyzetét. Közben télen sokat betegeskedett, Béla fia tavasszal és nyáron sem tudott szabadulni a huruttól. Szőlejüket a jég elverte, és a többi termény is gyengén mutatkozott, így nehezen vánszorogtak a napok a pesti nyüzsgéstől távol. Hozzá is ritkán látogattak barátai, de otthona alacsony belmagassága miatt is gyakran érezte magát rosszul.

Halála előtt kevéssel még vissza tudott költözni családjával a fővárosba… de már nem élhetett az ismét felkínálkozó kulturális és társasági lehetőségekkel. 55. születésnapja előtt két héttel, 1855. XI. 19-én örökre lehunyta szemeit. Születésnapján gyémántmisét celebráltak a lelki üdvéért Pusztanyéken, nemzetközi sajtóvisszhangot kiváltó nekrológot a szintén fehérvári illetőségű Rónay Jácint jegyezte. „Vidéken is gyászolták a jobbak.”

A helyi intelligencia berkeiben jól ismert Kilián György könyvárus Vörösmarty halála után azonnal megduplázta a lírikus köteteinek árát (5 forintról 10-re), mondván, hogy a befolyt összeg harmadát(!) a család részére különíti el. Nem mindenki üdvözölte az árpolitikáját. Végül az egykötetes kiadásért 10 forintot, a 10 vékonyabb füzetbe kötött sorozatért 12-t kért a könyvárusba ojtott kiadó.

Bár Zichy Jenő már 1860-ban felvetette egy, Székesfehérvár valamely közterét ékesítő Vörösmarty-szobor ötletét, s magával a művel Vay Miklós el is készült 1862 elejére; igazi lendületet a financiális kátyúban rekedt ügy Szőgyény-Marich László főispánná történő kinevezésével vett, s rövidesen (1866. V. 6-tól) bárki Fehérváron járó-kelő megcsodálhatta a költőről elnevezett téren az alkotást, Székesfehérvár első köztéri szobrát; melynek leleplezésekor – többek között – a 17 esztendős Wekerle Sándor szavalta el egy diáktársa költeményét. És az a Tóth Lőrinc (az Akadémia pénztárnoka) is felszólalt a ceremónia során, akihez a Vörösmarty-család megsegítése céljából adakozók fordulhattak Deák zalai távolléte idején. Ő hangsúlyozta beszédében, hogy az egykori fehérvári diák szárnypróbálgatásai és a várostól nem messze papírra vetett A vén cigány, valamint a Fogytán van napod… kezdetű töredék – Vörösmarty első és utolsó írásai – földrajzi keretbe foglalják az életművet.

Egy évvel később pedig a helyi szellemiséget ápolandó, valamint az általános műveltség nívóját emelendő létrehozták a Székesfehérvári Kaszinó romjain – Fekete János kezdeményezésére – a Vörösmarty-kört.

Havranek Antal kőfaragó egy maga formálta Vörösmarty-mellszobrot ajándékozott a Felsővárosi Olvasókörnek, amit a város 125 évvel ezelőtt, 1900. XII. 1-jén rendezett irodalmi ünnepélyén, a költő születésének centenáriumi megemlékezésén állítottak ki. Az ekkoriban a Vásártér 23. szám alatt ülésező olvasókörnek ajándékozott szobor leleplezésére egy héttel később, december 8-án került sor.

A kurrens polgármester unokaöccse nevét ekkor már ismerte a székesfehérvári közönség, a helyi országos királyi javítóintézeten munkálkodó építési vállalkozók egyike volt Rózsa Ferenc, Pénzes József és Fröschl János mellett. De a nagybátyja (és egyben druszája) által alapított céget édesapjával tovább vivő Havranek készítette el 1901–02-ben az igazságügyi palota faragványait is Wágner Gyula műépítész tervei nyomán.

Az Akadémia megválasztott küldöttsége már XI. 30-án leleplezett egy emléktáblát a költő szülőházánál, másnap, a jubileum alkalmából megkoszorúzták a fehérvári Vörösmarty-szobrot. Ugyanezen a napon a zirci apát saját költségén elhelyeztek egy emléktáblát – egy carrarai márványlapra helyezett bronz relief-t „a régi magyar dicsőség és törhetetlen hazaszeretet dalosának” emlékére mai Szent István Király Múzeum Fő utcai falán is.

Vörösmarty lángoló szellemét a kései utódok újabb s újabb nemzedéke is híven őrzi Fehérváron. Az eladdig anonimitásba burkolózó városi színház 1921-ben vette fel a Szózat költőjének nevét, a megyei könyvtár pedig 1955-ben, Vörösmarty halálának centenáriumi évében. A Vörösmarty-kör 75 éves évfordulóján (a költő születésnapján) Csitáry G. Emil főispán mondott beszédet; 1988-ban pedig a pusztanyéki óriás nevét zászlajára tűzve kezdte meg tevékenységét új, a kulturális élet kiszélesítését célzó szerveződés – a Vörösmarty Társaság.

Források:
Budapesti Hirlap, 1900. XII. 14.
Divatcsarnok, 1855. XI. 30.
Dormuth Árpád: A Vörösmarty család multja Fejérmegyében és Székesfehérvárott, in: Székesfehérvári Szemle, 1934/I–II.
Hirnök, 1844. VIII. 16.
Horváth Károly: Vörösmarty és Székesfehérvár, in: Pesti János (szerk.): Fejér Megyei Szemle, 1966/1–2
Kemény Ferenc: Vörösmarty Mihály százéves német–magyar nyelvtana, in: Magyar Paedagogia, 1932/1–4
Komlósi József: Polgári olvasókörök Székesfehérváron a dualizmus korában, in: Fejér Megyei Könyvtáros, 1987/2
Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története, II. kötet, 1998
Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története, IV. kötet, 1998
Lukács László: Székesfehérvár XVIII–XIX. századi etnikai viszonyai, in: Ethnographia, 1998/2
Magony Imre: Székesfehérvár szobrai, 2016
Mikes János: A mi Vörösmartynk, in: Fejér Megyei Hírlap, 1975. XI. 30.
Nagy Iván: Magyarország családai czimerekkel és nemzékrendi táblákkal, XII. kötet, 1865
Pesti Napló, 1856. V. 9.
Politikai Ujdonságok, 1856. III. 5.
Századok, 1900
Széll Kálmánné Vörösmarty Ilona: Emlékeim Deák Ferenc politikai és magánéletéből, 2017
Tibai Tibor: 25 éves a Vörösmarty Társaság 1988–2013., 2013
Vasárnapi Ujság, 1855. XII. 2.
Vörösmarty Dénes: A Vörösmarty nemzetség székesfehérvári ága, in: Árgus, 2002/11–12
Zsoldos Sándor (szerk.): Vörösmarty János családi iratai (1850–1874), 2001

Végh Ákos László