Az utolsó fehérvári sörfőző felmenőinek, a Franciahonból elmenekülő hugenottáknak 18. század végi leszármazottait Nassau Hercegség Rückerhausen falvában látjuk. Wilhelm Peuser dédunokája, a müncheni Löwenbrau Sörgyárban gyakorlatot szerző Friedrich Peuser az 1850-es évek vége felé indult peregrinációra hazájából, és az 1860-as évek közepén telepedett le Székesfehérváron.  1866. október 30-án kötötte össze életét az 1847. február 5-én polgárjogot szerző Czechmeister Ignác kőművesmester leányával, Erzsébettel. Frigyük a Szent Sebestyén templomban köttetett, a felsővárosi Öreg utcában laktak ekkor. Gyermekáldás kilenc alkalommal örvendeztette meg a családot 1867 és 1882 között, ketten azonban kisgyermekként elhunytak közülük.

A családalapítás mellett kiemelten fontos érv szólt még a Fehérváron való letelepedés mellett: a Malom-csatorna mellett emelkedő sörház és ötszintes sörházmalom működtetését vállalta magára. Az először csak bérelt sörházat és a hozzá tartozó lakóépületet – ahogy arról az 1873. november 16-án kelt adásvételi szerződés tanúskodik – megvásárolta az immár magyar nevet használó Peuser Frigyes. Az előállított sörmennyiség raktározását a malomtól nem messze, a Fecskepart délkeleti oldalában húzódó Serpincze utcában ásott pincéjükben oldották meg.

A sörházzal átellenben lévő, mintegy fél évszázados múlttal rendelkező Rózsáskertet 1885 után vásárolta meg Peuser. A korábbi tulajdonosok után Kiszling-féle kertnek, Kenessey-kertnek is nevezett „szórakoztatóközpontban” vendéglő várta az úri közönséget, akik tekézéssel, csónakázással, gőz- és hidegfürdő vételével is agyonüthették az időt. Zenés programokkal rendszeresen csábítgatták ide az ejtőzni vágyókat.    

Gyarapodását híven mutatja a virilisták (a legtöbbet adózó polgárok) között elfoglalt „helye”. Az 1883-as 31. helyről – évről évre előrébb lépve – tíz esztendő alatt a 16. pozícióig küzdötte fel magát. Megkérdőjelezhetetlen szakmai tekintélye mellett azért ő is ügyeskedett, hogy népes családját eltartsa. Egy feljelentés kivizsgálása közben kiderült, hogy söröshordói befogadóképességéhez hozzátoldott 5–10 fiktív litert, úgy árulta portékáját.

A sörházmalom bérletét hat évente kellett megújítani ebben az időben, Peuser Frigyes ezt utoljára 1893 januárjában tette meg. Ahogy korábban, most is övé volt a nyerő licit, a 3401 forintos kikiáltási árra 200 forintot ígért rá szemben a váli Dukovits Lászlóval, a másik pályázóval, aki „csak” 100 forintot ajánlott. Három hónappal később azonban visszalépett Peuser, vélhetőleg neje betegsége miatt. Peuser Frigyesné hosszú szenvedés után, 49 évesen, 1895. december 4-én hunyt el.  

Miközben az óriási sörgyárak folyamatosan szorították ki a kézműves sörfőzdéket a piacról, ifj. Peuser Frigyes, dacára annak, hogy a sörfőző mesterséget már kitanulta, úgy döntött, nem lép apja nyomdokaiba. Öccse, Lajos, mérnöknek tanult Budapesten, az ekkor még kiskorú Rudolfot pedig a pénzügyek foglalkoztatták, később egy biztosítási intézetnél helyezkedett el hivatalnokként. A lányok közül egyedül Erzsébet foglalkozott a malom körüli gazdasági ügyekkel, ő viszont Keszthelyre ment férjhez.

Az idősödő Peuser Frigyes gyakorlatilag magára maradt a sörház irányításával, nem volt kinek átadnia az egyre piacképtelenebb tudását. Működése utolsó éveiben 24 ezer korona adóhátralékot halmozott fel, 1900-ban úgy döntött tehát, hogy feladja a sörház működtetését. Az ingatlanaira kiírt árverési eljárás időpontját november 24-re tűzték ki. A rózsáskerti fürdő és a sörház is a város tulajdonába került vissza.

Az 1901 nyarán még a Fürdő utcai házában éldegélő Peuser Frigyes italmérési engedélyért folyamodott, amit meg is kapott, mégsem űzhette már ezt az ipart súlyos agyvérzése okán. A gondozásra szoruló Peusert a Czechmeister család Öreg u. 12. alatti lakóépületébe költöztették át, ahol sógornője ápolta.

1903. március 19-én délelőtt 11 órakor, 69 évesen hunyt el Fehérvár utolsó sörfőzője agyhártyagyulladásban.