Székesfehérvár települési értéktára

Videoton futballcsapat 1984–85. évi UEFA kupa menetelése

A Videoton 1984–85-ös UEFA kupa szereplése kiemelkedő sporttörténeti esemény volt, amely a magyar futball egyik legnagyobb nemzetközi sikerét jelentette. A Videoton szereplése nemcsak a futball, hanem az egész székesfehérvári sportélet számára mérföldkő volt.

Terkán Lajos Bemutató Csillagvizsgáló

A Terkán Lajos Bemutató Csillagvizsgáló értéktárba való felvételének számos indoka van. Gazdag története, egyedi kialakítása és műszaki megoldásai miatt mindenképpen Székesfehérvár kulturális örökségének fontos része, emellett turisztikai célpontként is szolgál, így az ország más részéből érkezők számára is jelentőséggel, tudományos-kulturális értékkel bír.

Igéző – kreatív és kulturális összpont

Az „Igéző” névre keresztelt kreatív és kulturális „összpont” éppen 10 esztendeje szolgálja a Székesfehérvár, és Fejér Vármegye közösségét, teret adva a vármegyei hatókörű SZÍN-TÉR Egyesület előadóművészeti és közművelődési tevékenységének. A Székesfehérvár egyetlen független színházaként működő Szabad Színház állandó játszóhelye, valamint a kortárs képzőművészeti, táncművészeti és hagyományőrző társulatok programjainak interaktív bemutató tere.

Ohmann Béla: A fehérvári jog

1. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelethez Javaslat a Ohmann Béla: A fehérvári jog települési értéktárba történő felvételére Ohmann Béla: A fehérvári jog   Készítette:Székesfehérvári

Nemzeti Emlékhely

1. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelethez Javaslat a Nemzeti Emlékhely települési értéktárba történő felvételére Nemzeti Emlékhely   Készítette:Székesfehérvári Városszépítő és -védő Egyesület Székesfehérvár, 2018.

Aranybulla emlékmű

1. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelethez Javaslat a „Aranybulla emlékmű” települési értéktárba történő felvételére Aranybulla emlékmű   Készítette:Poklosi Péter Székesfehérvár, 2015. augusztus 14. I. A

Bory-vár

1. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelethez Javaslat a „Bory-vár” települési értéktárba történő felvételére Bory-vár   Készítette:Poklosi Péter Székesfehérvár, 2015. augusztus 14. I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1.

Milleniumi Emlékmű

1. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelethez Javaslat a „Milleniumi Emlékmű” települési értéktárba történő felvételére Milleniumi Emlékmű   Készítette:Poklosi Péter Székesfehérvár, 2015. augusztus 14. I. A

Városháza

1. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelethez Javaslat a „Városháza” települési értéktárba történő felvételére Városháza   Készítette:Poklosi Péter Székesfehérvár, 2015. augusztus 14. I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI

Nem található több bejegyzés.