Bory Jenő

Az 1760–70 környékén született Bory István szűcsmesternek egészen kinn, a Víziváros szélén, az Olaj utcában állt a lakóháza, ám miután az ingatlan egy baleset folytán porig égett, a bőrműves átköltözött családjával Székesfehérvár túlsó végébe, a ma Széchenyi Istvánról elnevezett utcába. A végzetét azonban így sem kerülhette el: ez az épület is lángra kapott, melynek oltása közben beleesett, s bele is fulladt az udvaron álló kútjába.

Ekkorra már megszületett fia, Pál. A Vörösmarty Mihálynál hat évvel ifjabb legény a későbbi koszorús költő iskolatársa volt a ciszterci rend helyi gimnáziumában. Ez annyiból érdekes, hogy ő is részt vett abban a rebellióban, amit Vörösmarty robbantott ki az egyik paptanáruk általi, igazságtalannak tartott megvesszőzésen felháborodva. A tüntető diákok kivonultak egy közeli erdőbe (vélhetőleg a Halesz füzesébe). A tanárt és a városházáról összetrombitált hajdúkat órákig távol tartották maguktól a kövekkel, botokkal felfegyverzett nebulók, míg a kikényszerített „béketárgyalások” eredményeképpen bántatlanul elvonulhattak a renitensek. Igaz, Vörösmartyt másnap – szokásához híven – megbotozta jó tanára.

A lakatművésszé avanzsált Bory Pál Abára költözött, s e Fehérvár szomszédságában fejlődő faluban is temették el. Fia, József 1841. II. 20-án látta meg a napvilágot Kálozon. Ő is a lakatos mesterséget tanulta ki, uradalmi gépészként foglalkoztatta a Fiáth család Abán. Szintén József nevű fia költözött vissza Székesfehérvárra, ahol géplakatosműhelyt létesített 1879-ben.

A Búzapiac 18. szám alatt lakott Marosy Hermina magánzóval, akit még Abáról ismert. Érdekes, hogy bár az 1879. XI. 9-én született gyermeküknek, Jenő Aladárnak – az anyakönyvi bejegyzés szerint – apjaként szerepel Bory József, a kisfiú törvénytelennek lett besorolva, és csak 1887-ben „kapta meg” apja családnevét.

A főreáliskola elvégzéséhez szükséges tandíjat a tinédzser Bory Jenő alsóbb osztályosok korrepetálásával és a katonai térképészeti hivatal kartusainak a feliratozásával kereste meg. Szeretett sportolni, dunántúli tornaversenyen „3ik helyen lett győztes” 100 méteres futásban, ódát szavalt az iskolaigazgató tiszteletére egy jubileumi ünnepségen, és már ekkor megformázta a gimnázium táncmesterének a szobrát. Az idegen nyelvek voltak viszont az Achilles-sarka(i).

1899-ben érettségizett le, s bár szobrászi babérokra tört, de már ifjan úgy gondolta, hogy az építészet és a szobrászat – egy test, egy lélek; ezért a József Nádor Műszaki Egyetemre iratkozott be, ahonnan négy évvel később műépítészként távozott.

Önkéntesként bevonult, plasztikus térképészként szolgált a seregben. Kérvényezte, hogy Bécsbe helyezzék, s így látogathassa a helyi múzeumokat. Miután leszerelt, beiratkozott a Mintarajztanodába (a mai Képzőművészeti Egyetemre), s ugyanazzal a lendülettel visszautasította a fehérvári mérnöki hivatal állásajánlatát – általános értetlenséget gerjesztve ezzel a földijeiben. A szobrászképzés kettejük miatt indult el a főiskolán, Várdai Szilárd igazgatónál Bory mellett Dávid Antal lépett fel ilyen igénnyel. 

Jenő két fivére eközben apjuk keze alatt dolgozott, majd 1901-ben József át is vette a műhely irányítását. A kísérletező kedvű, új utakat kereső gépész 1903-tól gyártott kerékpárokat. Miután Innsbruckot és Berlint bejárta, előbb motorokat kezdett építeni, majd megalapította a – mecénása nevét is hirdető – „Bory és Fái Első Magyar Automobilgyár Székesfehérvár” nevű céget. A gyakorlatban azonban nem sikerült hosszú távon olyan olcsó és biztonságos járműveket építenie, amilyeneket szeretett volna, így 1911-ben feladta az álmait, Pesten készített szövő- és angórafonalfeldolgozó-gépeket. A fehérvári műhelyt a precíziós szerszámgépek gyártását homlokterében tartó Pál vitte tovább, aki a ’30-as években Jenő fivére javaslatára fémöntödét létesített az üzemében, amely bátyja szobrainak a kiöntésére is alkalmas volt.

Az 1906-os év tette ismertté Bory Jenő nevét szélesebb körben. Az Országos Képzőművészeti Társulat kiállításán Bandika nevű alkotásával irányította magára a figyelmet. Kisplasztikát Bory élete minden szakaszában készített. Bronz- és terrakotta állatokat, karikatúraszerű figurákat, aktokat, portrékat. A századfordulón általában a mű funkciója döntötte el, hogy a kisplasztika kategóriájába tartozik-e. Ha szobadísznek készült, annak számított.

Bory ekkor már egy németországi tanulmányutat tudhatott a háta mögött, de a legmélyebb hatást gyakorló peregrinációjára is 1906-ban indult. Az itáliai városba, ahol a Magyarországon megmintázott szobrok döntő többségét faragták ki, Carrarába. Paolo Triscornia avatta be Michelangelo legtöbbre tartott köve kezelésének a fortélyaiba. Itt hámozta ki márványbörtönéből legismertebb aktját, a Monna Vannát. (A Nemzeti Galéria őrzi a szobrot, amit 1910-ben bronzból is kiöntött.) A ruhátlan női test – mint különböző, egymással akár ellentétes értéket képviselő ideálok, szimbólumok leképzése – a szecesszióra volt jellemző. Bory később több ilyen témájú szobrot is faragott, Rodin hatását nem lehet nem észrevenni rajtuk. Ilyen például a Bory-vár kertjében és a Bányató mellett is átszellemülten nyújtózkodó, közel kétméteres bronzakt, a Kelő napsugár.

Hazatérve Stróbl Alajos tanítványa lett, s csakhamar házasságot kötött Komócsin Ilonával. Az ifjú pár egy ötmázsás carrarai márványtömböt kapott a barátoktól a székesfehérvári szertartást követően. Pesti otthonuk gyerekzsivajtól volt hangos. Erről 1910-től ikerlányai, Ilona és Klára, 1914-től pedig már Gyuri fia is gondoskodott.

Bár a fővárosban élt ekkor, kapcsolata a szülővárosával nem szűnt meg. Itt rendezte első önálló gyűjteményes kiállítását 1908-ban, s többször is (1905 októbere óta) pályázott a Rákóczi úti Jézus Szíve templom építészeti terveivel. Anyagi okok miatt azonban éveken át elhúzódott a projekt. A költségek előteremtésének nehézségeit kívánta művei kiállításával is csökkenteni. Miután megnyerte a kiírást, Fehérvár talán legegyedibb imaházának a kivitelezésében is részt vett. Az alapkövet 1910. IV. 10-én helyezték el, melyet 1911-ben szenteltek fel.

Az 1908–09-es tanévben két ösztöndíjat is elnyert, melyekkel összesen 2600 korona pénzjutalom járt. Székely Bertalan ajánlására óraadó tanár lett a Mintarajztanodában 1911-től. Megbízási díjaiból szőlőt vásárolt présházzal, pincével a fehérvári Mária-völgyben.

Az I. világháború után rendkívüli mértékben megdrágult a márvány és a bronz. Bory arról számolt be 1923-ban, milyen kísérleteket végzett különböző minőségű anyagokkal a kiváltásukra. Pirobazaltnak nevezte el azt a barnás, feketés, márvány- vagy fémes csillogású matériát, amely segítségével leginkább megtalálta számítását; de kísérletezett alumíniummal és vasbetonnal is. A historizmus elveit nem kerülhették ki azok, akik az előző századfordulón koptatták a felsőoktatási intézmények padjait. Az elméletet átadó szakemberek (Hauszmann, Schulek, Steindl stb.) munkáit ráadásul valóságosan is megismerhették, akik a gyarapodó főváros útjain közlekedtek. Az alapokat Bory is elsajátította, de kísérletező kedvét nem lehetett könnyen háttérbe szorítani. A vasbetonban rejlő lehetőségek egyértelmű reprezentánsa a fentebb említett Jézus Szíve templom kupolaszerkezete.

Több tucat síremléket készített 1906-tól (egy szintén allegorikus nőalakkal kezdte Krajcsovits Ilona sírjára) 1944-ig, melyek Fehérváron, Rácalmáson, a Kerepesi és a Farkasréti úti sírkertek mellett számos temetőben nyújtanak esztétikai élményt.

A legtöbb figyelmet talán a Segesvárnál eltűnt költő családtagjainak közös kriptájával vonta magára. Petőfi közvetlen rokonainak 1908-ban szedték össze a szélrózsa minden irányában elföldelt hamvait, s egy közös sírboltot készítettek nekik a Kerepesi úti temetőben. Az építmény központi alakja egy, a fejét félrefordítva tartó, szárnyával a költészet allegorikus lantját óvó, a szabadság jelképévé magasztosult bronzsas.

Értelemszerűen az egyik legkorlátozottabb megvalósítási lehetőséggel bíró válfaja ez a képzőművészetnek; gyakorlatilag vagy az elhunyt realista ábrázolása, vagy a halál allegóriája közül választ a szerző, mielőtt formába önti elképzeléseit, vagy ötvözi az említett kettőt. Bory leggyakrabban kővel, bronzzal, márvánnyal és gránittal dolgozott. Családja síremlékét is ő tervezte a Berényi úti Csutora temetőben, maga faragta rá a kökényesi bánya mészkövéből a Krisztus-fejet 1945 után, amely csak 2001-ben került ki eredetileg tervezett helyére, korábban a Bory-várat díszítette.

Bory Jenő hadnagy 35 esztendősen vonult be a magyar királyi népfelkelő gyalogezredhez az I. világháború kitörésekor. Bár a Szerbiában állomásozó egységeket többnyire várak, erődök védelmére rendelték ki, illetve rendfenntartói feladatokkal látták el őket, a parttalanul szélesedő háború, a nem várt veszteségek miatt éles bevetésen is részt kellett venniük a 17-eseknek. Boryt azonban áthelyezték tőlük 1915. január elején. Az 1. népfelkelők hadmérnöki parancsnokságának főhadnagyává nevezték ki, és egy, Ferenc Ferdinánd tiszteletére emelendő templom megtervezése lett az elsődleges feladata Szarajevóban. A zavartalan munka érdekében ekkor már nem teljesített frontszolgálatot. A fogadalmi templom végül nem épült meg, a trónörökös ellen elkövetett merénylet harmadik évfordulóján viszont felavattak a Miljacka folyó felett átívelő Latin-híd hídfőjén egy Bory alkotta emlékoszlopot. (Az uralkodó a Ferenc József-rend hadidíszítményekkel ellátott lovagkeresztjét adományozta a szobrásznak az avatási ceremónián.) Bár ez a mementó sem állt túl sokáig (már 1919-ben elbontották), egykori helyén ma egy tabló állít emléket az (emlék)műnek.

Székesfehérvár is fel tud azonban mutatni Bory nevéhez fűződő, I. világháborús mementót. Földes Szabó János főhadnagynak a fenségesen maga elé tekintő, mancsaival óvón az ezredzászló fölé tornyosuló oroszlánját a Zichy ligetnek a 17-esek laktanyájával szemező csúcsában 1918. XI. 17-én avatták fel; a frontról hazatért Sipos Gyula ezredes is szónokolt a szertartáson. Viszonylag hamar felújítandó állapotba került az emlékmű. A mester korai halála miatt Bory Jenőt kérték fel a feladatra. Az újraavatási ünnepségen, 1928. VI. 10-én József főherceg is megosztotta gondolatait hallgatóságával. A talapzat domborművei ifj. Havranek Antal és Halmágyi István hírnevét öregbítik.

A Vörösmarty téren pedig a 69-es előre! feliratú emlékmű az ezredtulajdonosuk, Paul von Hindenburg tábornagy nevét büszkén viselő ezred hősiességére emlékeztet 1931 júniusa óta. Az időközben (a téren belül) többször áthelyezett, megforgatott bronzkatona talapzata alatt 1975-ben leltek rá az ezrednaplóra, a montellói csata élménybeszámolójára, s az abban résztvevők névsorára. A talapzat előlapján lévő domborművet, Hindenburg arcképét 1949 és 2005 között politikai okokból nélkülöznie kellett a szobornak.

Bory végül 1918. XI. 22-én szerelt le, s a Mintarajztanoda rendes tanáraként kereste a kenyerét. A Műegyetem mérnöki karán is oktatott óraadóként. A térbeli művészeti alkotások alapelemeiről hallgathatták meg előadásait, és a technikai ismeretekbe avatta be növendékeit.

Legjelentősebb alkotását, a Bory-várat 1913-ban kezdte építeni Mária-völgyi telkén. Mintegy három évtized alatt készült el vele, de élete végéig csinosítgatta, alakítgatta szeme „beton stílusú” fényét. Önmagának és a családjának hozta létre, és inkább gondolt rá szoborként, mint lakóházként. Emellett a mindig meg-megújuló munka örömét is szimbolizálta a számára örök befejezetlenségével és befejezhetetlenségével. Ábrándjai alapján romantikus Don Quijote volt Bory, de a családnak abból az ágából, akinél, ha a tettek mezejére lépett (amit nap, mint nap megcselekedett), nehéz elképzelni gyakorlatiasabb embert. 1934-ben állandó kiállítást rendezett be az épület egyik termében a neje, kortársaik és a saját munkáiból. Számtalan csodálója mellett negatív kritikákat is megfogalmaztak az eklektikus épületegyüttessel kapcsolatban – igaz, főleg az alkotó halála után. A vár zavarba ejtő sokszínűsége az ő szemükben öncélú, stílustalan, kaotikus hatást keltett. Nem tudták értelmezni az ún. betonkísérleti állomást, mely azt volt hivatott illusztrálni, miként lehet valami egyszerre praktikus, olcsó, művészi és monumentális: az érdeklődők fókuszából évtizedeken át ki nem sikló.

Bory Jenő alkotásainak katalógusa szétfeszítené e szerény ismertető kereteit, de annak az érzékeltetésére, milyen gazdag életműről van szó, mazsolázzunk ki egy-két, Fehérvár közterületein látható munkát a mester repertoárjából. A Barátság ligetben áll például a Szent György-kút elnevezésű opusa, melynek tetején a legendás jelenet elevenedik meg, György a sárkányt meglovagolva küzd ellenfelével. Az 1922-es keltezésű mű eredetileg a Zichy liget hangulatát emelte, de Bory halála után, 1960–61 körül kiűzetett a Felsőváros egy félreeső parkjába. A Zichy ligetben maradhatott viszont a mozaikokkal díszített két betonvázája, melyeket hálából készített a városnak, amiért egyetemi tanulmányai idején ösztöndíjban részesítették. 1921-re datálják a park ezen díszítőelemeit.

A strand gyermekmedencéje mellett áll Bory szintén 1922-re datált, humoros allegóriája: A huszár születése. Egy 2–3 éves gyermeket formázott meg a szobrász, aki egy gólya hátán ülve irányítja a madarat, merre tovább. Az életnagyságú bronzszobor a Műcsarnok kiállításán is szerepelt. Egy másolata pedig a budai Szent János kórház udvarán vonja magára a látogatók figyelmét.

A Magyar Képzőművészek Egyesületének elnöki székébe 1940-ben ülhetett először. Alma matere, a Mintarajztanoda rektorává 1943-ban választották, feladatait a háborút követő zűrzavaros időkig láthatta el. Érdekesség, hogy két évvel a főiskola élére történt kinevezése előtt a Szent István lovasszobrát alkotó Sidló Ferencet tisztelték itt rektorként, s két évvel Bory után azt a Pátzay Pált, akinek a 10-es huszárok emlékművét köszönhetjük. Mindkettejük nevéhez Székesfehérvár belvárosának egy-egy meghatározó látványossága fűződik tehát.

A már említett 69-es előre! szobornál is hányatottabb osztályrész jutott a Püspökkútnak. A Püspöki palota előtt, a Károly király téren 1928-ban felállított szoboregyüttesnek 1937-ben kötöttek útilaput a talapzatára. Az addig a város központi terét díszítő kompozíció a vasútállomás előtti, lényegesen kevésbé frekventált térre költözött. A vallásra előszeretettel a nép ópiumaként gondoló berendezkedés eltávolíttatta a négy evangélistát a talapzatról. Így, megcsonkítottan 1972-ig találkoztak az alkotással főleg a MÁV ügyfelei, akkor ugyanis egyrészt új helyre, a Piac térre tette át székhelyét a Püspökkút, másrészt visszakerültek rá a hátukat az oszlopnak vető egyházi személyek is.

1945. évi elbocsátása után fellebbezett még Bory, de egy rövid átmeneti időszakot követően végleg meg kellett válnia a katedrától. Ráadásul csakhamar a nyugdíjának folyósítását is beszüntették, mondván, elég jövedelmező a Bory-vár ahhoz, hogy megéljen. A folyamatos érdeklődést generáló épületben vállalt idegenvezetést ugyanis a mester, aki próbálta a kornak a művészetről alkotott „filozófiáját” követni. Nem túl sok sikerrel.

1959 végén a Tó tündére című kompozíciójának mintázása közben megfázott, tüdőgyulladást kapott, ami végzetesnek bizonyult: Bory Jenő 1959. XII. 19-én, nem sokkal a 80. születésnapja után elhunyt. Hamvait az általa tervezett sírboltban helyezték örök nyugalomra a Feltámadás vagy közkeletűbb nevén Csutora temetőben.

25 évvel ezelőtt, 1998. V. 14-én avatták fel egykori tanítványának, Schwalm Lászlónak bronzba öntött, félalakos szobrát, mely BORY MESTER-nek hivatott ápolni az emlékét. A köztér, ahol az alkotás látható, szintén Fehérvár egyik turisztikai célpontjának megteremtőjéről kapta a nevét.

Források:
Bory Jenő: Pirobazalt, pirogránit, in: Magyar Iparművészet, 1923/1.
Horváth Péter: „Kik acél falakként állották a vártát, orosz ingoványon, s Doberdó tetején…” – Székesfehérvári alakulatok az I. világháborúban, 2015
Képes Ifjúság, 2003. IX. 24.
Köpöczi Rózsa: Bory Jenő kisplasztikái, in: Bástya 2., 2005
Magony Imre: Bory Jenő, 2010
Magony Imre: Székesfehérvár szobrai, 2016
Mekis János: A mi Vörösmartynk, in: Fejér Megyei Hírlap, 1975. XI. 30.
Székesfehérvár és Vidéke, 1897. VI. 24.
Wehner Tibor: Székesfehérvári és budapesti Bory-síremlékek, in: Bástya 2., 2005
Zsuppán István: Made in Hungary 5, in: Autó–Motor, 1978. III. 6.

Címlapkép: közterkep.hu / Fotó: Aerdna

Végh Ákos László