Lauschmann Gyula 1861. IX. 23-án született Székesfehérváron Lauschmann József aljegyző, később takarékpénztári tisztviselő és Feld Jozefa gyermekeként. Az osztrák származású nemesi család a Bach-korszak idején költözött át Csehországból Magyarországra, elsősorban Baranya és Tolna megyébe, egyedül Lauschmann József került Fehérvárra. Gyula nővérének, Lujzának a gyermeke volt az 1930-as évek székesfehérvári polgármestere, Csitáry G. Emil. Ő emlékirataiban hálás tisztelettel beszél a feledhetetlen hatású nagybácsiról.
A gyermek Gyula tanulmányait a ciszterci rend főgimnáziumában folytatta, ahol – többek között – a Mária Terézia-ösztöndíj 4 esztendőn át való megszerzésével tűnt ki társai közül; és ahol 1879. V. 29-én eximio modo (kitűnő eredménnyel) érettségizett le. Hogy mennyire volt fontos számára az alma mater, mi sem bizonyítja fényesebben, mint hogy doktorrá avatása után első útja Gerlach Benjáminhoz, egykori igazgatójához vezetett. Az 1904-ben elhunyt Alaghy Dezsőnek is Lauschmann írta a nekrológját, ahogy 11 évvel később volt osztályfőnökére, Ereky Alfonzra, a mennyiségtan professzorára is Lauschmann emlékezett, s az ő kezdeményezésére gyűlt össze a szívüknek kedves tanárról elnevezett jutalomdíj alaptőkéje is.
1884. XII. 20-án szerezte meg orvosi diplomáját Budapesten. 1885. I. 16. és IV. 16. között a Rókus kórház belgyógyászati osztályán volt gyakornok, majd IV. 16. és IX. 1. között a nőgyógyászati osztályon végzett műtéteket. Emellett engedélyt szerzett magánpraxisa kialakításához. 1885. IX. 1-jén az újjászervezett Üllői úti kórházba nevezték ki segédorvosnak, de már XI. 1-jétől alorvossá lépett elő. Az olvasók számára is érdekesnek gondolt megfigyeléseit a Gyógyászat c. orvosi szaklap hasábjain publikálta.
Négy, Pesten töltött esztendő után hazatért Székesfehérvárra, a Megyeház tér (ma Szent István tér) 9. számú házba költözött. 1889. III. 1-jén a Fejér Megyei Közkórház alorvosi állását foglalta el, majd a Szent György kórháznak lett osztályos főorvosa 1900. XII. 31-i kinevezéssel. Küzdött eleget, írták róla ismerősei, a mindenkori kormánnyal a közkórházak anyagi eszközökkel való támogatásáért.
Csakhamar keresett orvosa lett a városnak és a környékbeli mágnásoknak egyaránt. 1891. I. 12-én már vármegyei főorvosként látjuk, 1908. IX. 29-én pedig tisztifőorvossá nevezte ki Széchenyi Viktor főispán (1895. X. 18-án tette le a tisztiorvosi vizsgát a Belügyminisztérium bizottsága előtt – kitüntetéssel). Az ő lelkiismeretes munkájának tulajdonították elsősorban, hogy az 1910–1911-es kolerajárványt sikerült viszonylag kevés áldozat árán elfojtani.
Alapítótagja volt az 1906. I. 5-től létező Tuberkulózis Ellen Védekező Egyesületnek, öt éven át látta el a titkári teendőket. A városi közegészségügyi bizottság tagjaként farkasszemet nézett ama ostorozandó állapotokkal, melyekről ekkoriban megjelent cikkei is leszedik a keresztvizet: Közegészségügyi eksz-leksz; Közegészségügyi zabhegyezés; Egészségügyi tojástánc.
Sokoldalúságát mutatja, hogy az orvostudomány gyakorlati oldala mellett annak irodalmi (pl. Arany János balladáinak orvostani jelességei) és történelmi (pl. A magyarországi járványos betegségek története) vetülete is érdekelte. A tanügy teljes mélységében foglalkoztatta Lauschmann Gyulát. A városi iskolaszék tagjaként és a belvárosi leányiskola gondnokaként szinte nem volt olyan probléma, amivel az értesítőkben, a hírlapokban vagy a bizottsági üléseken ne foglalkozott volna.
A színművészetet behatóan tanulmányozta, nem csak a régi színészet kulturális eredményeit hangsúlyozta (pl. Petőfi Székesfehérvárott), hanem maga is írt alkalmi, dramatizált jeleneteket, melyekben erkölcsös és hazafias életvitelre ösztökélte a publikumot. A színházénál csak a zene iránti rajongása bizonyult erősebbnek. Gyakorlott hegedűsként és brácsásként tartotta számon Fehérvár kamarazene iránt érdeklődő közönsége. Számtalan hangversenyhez írt programismertetőt, s állandó kritikusa volt a Székesfehérvári Hirlapnak: cikksorozatban emlékezett meg Mozartról, Lisztről, Grieg 1907-ben bekövetkező halálának emlékhangversenyén ő méltatta a zeneszerző életét és munkásságát. Az 1901-ben alakult Zenekedvelő Egyesületnek 1915-től haláláig látta el alelnöki teendőit.
A Fejérvármegyei és Székesfehérvári Múzeum-egyesület 1910-es megalapítása szintén Lauschmann nevéhez fűződik, az egyesületi titkár szerepkörét is magára vállalta. Főleg fehérvári témájú tanulmányait ismeretterjesztő előadások formájában élvezhette a publikum (pl. A szőlőhegyi kápolna; Székesfehérvár két háborús éve a XVII. sz. elején). Lelkesedéséről árulkodik, hogy már az 1918 novemberére szánt előadását is elkészítette.
A múlt, főleg szűkebb pátriája múltja oly mértékben foglalkoztatta, hogy történelmi olvasmányait adatok rendszeres és módszeres gyűjtésével koronázva meg, megírta szülővárosa négykötetes monográfiáját. A megformált szöveg némiképp láttatja ugyan, hogy nem historikus keze munkája, néhol lényegtelenebb események szakítják meg a cselekményt, gyakran hosszan idéz költeményeket, oklevelek szövegeit, s a forrásmegjelölés is nem egyszer a főszövegbe épül, ám az ismeretterjesztő szándék ilyen aprólékos gonddal való megjelenítése példamutató (kellene, hogy legyen) mind a mai napig. Székesfehérvár első monográfiája sokáig maradt kéziratban, nem talált kiadóra. Évekkel a halála után unokaöccse, a polgármester Csitáry G. Emil gépeltette le a szöveget négy példányban, hogy megőrződjön az utókor számára. A mai Városi Levéltár és Kutatóintézet karolta fel aztán a kiadás ügyét, 1993-tól 1996-ig puha borítással jelentek meg a Székesfehérvár története sorozat. A nagy érdeklődésre való tekintettel a levéltár kemény borításban is kiadta a monográfiát, immár két kötetbe foglalva a nagy ívű munkát. Irodalomtörténeti és művészettörténeti dolgozatai mellett nagyobb történeti műve a Fejér vármegye a török uralom bukásától a XVIII. sz. végéig, melynek adatait majdnem kizárólag a Fejér vármegyei levéltárban gyűjtötte össze.
Hogyan lehetséges, hogy a székesfehérvári közélet e rendkívül sokoldalú, agilis és értékes szereplője semmilyen kitüntetésben nem részesült? Csak halála után derült ki, hogy háromszor is fel akarták terjeszteni különböző díjakra, de ő már a felterjesztést is mindannyiszor visszautasította.
Egykori lakóháza falát emléktábla díszíti a Szent István téren, melyet 2007. X. 10-én helyeztek ki.
Lauschmann Gyula 100 évvel ezelőtt, 1918. X. 8-án hunyt el. Életének legrészletesebb, azt méltató rajza dr. Lakatos Dénesnek köszönhető, kinek 1919-ben elhangzott beszédét a Fejérmegyei és Székesfehérvári Muzeum-egyesület jelentette meg nyomtatásban.
Források:
Csitáry G. Emil: Emlékiratok, 2013
Fejér vármegye Hivatalos Lapja, 1920. I. 12.
Lakatos Dénes: Dr. Lauschmann Gyula élete, 1920
Végh Ákos László
