Polgár Iván

Sorozatunk ünnepeltje 150 évvel ezelőtt, 1874. II. 15-én született Egerben. Az ifjú Iván Budapesten koptatta az iskolapadot: latin szakon szerzett egyetemi diplomát, görög irodalomból doktorátust. Tizennyolc évesen lépett a ciszterci rendbe, pappá 1899-ben szentelték. Tanári pályafutását rögtön meg is kezdte Egerben. Egy rövid pécsi vargabetűt követően feljebbvalói Székesfehérvárra vezényelték 1902 nyarán, ahol végleg megállapodhatott.

Még 1899-ben publikálta tanulmányát Aeschylos Eumenideséről. A tragikus triász legidősebb tagjának talán legpozitívabb végkicsengésű drámájáról, ami ránk maradt. Kötelező olvasmány nem lett ugyan az értekezés, a füzet példányait azonban ki lehetett kölcsönözni a középfokú iskolák könyvtárából – ahogy egyébként Polgár több későbbi művét is.

Rendkívül szerteágazó érdeklődésére elegendő csupán elősorolni néhány fontosabb intézményt, melyek igényt tartottak munkájuk során a részvételére. A Budapesti Philologiai Társaság soraiba az alapító és elnöklő Thewrewk Emil javaslatára választották be 1899-ben. Az 1881 óta működő Magyar Szent Korona Országainak Vöröskereszt Egyletét 1919-ben átszervezték, s ahogy a jogutód Magyar Vöröskereszt Egylet alapítói között, úgy a Fejérmegyei és Székesfehérvári Muzeum-egyesületéi között is találkozhatunk Polgár Iván nevével. Az új gimnázium építőbizottságának ügyvivői feladataival is őt, a Magyar Mérnök-Építész Egylet, valamint a Székesfehérvári Zenekedvelő Egyesület pártoló tagját bízták meg.

Szívesen foglalkoztatta a Keleti Kereskedelmi Akadémia is. Az ezen egyesületbe tömörültek gyakorta tartottak előadásokat, melyek gerince a török néppel való rokonságunk, valamint jó viszonyunk ápolásának, dicsőítésének kalciumából kristályosodott ki. (A dzsihádot sem véve ki a magasztalt témák sorából.) 1939 őszén Kúnos Ignáccal közösen adták ki a Kifejezések első segélynyujtásnál című kiadványt, amelyben nem egészségügyi tanácsokkal látták el olvasóikat, hanem tíz nyelven tettek közzé 200 alapvető, hétköznapi kérdést és választ megkönnyítendő a különböző nemzetek képviselői közti kommunikáció kicsatornázását.

Furcsa ma belegondolnunk, hogy 120 évvel ezelőtt még olyan átláthatóan működött a világ, hogy lehozták a lapok, kicsoda, honnan és melyik szállodában szállt meg a fővárosban. E rutin miatt tudhatjuk, hogy Polgár Iván 1904 augusztusának végén a Kerepesi úti Fehér hattyú szálloda személyzetének vendégszeretetét élvezhette.

A hazai vasútvonalak megreformálásán sokat morfondírozott Polgár Iván. Egyetlen tengeri kikötőnk, Fiume modernizálásához elengedhetetlennek tartotta a minden igényt kielégítő, korszerű vasúti összeköttetést az Adria és a Kárpát-medence között. Ha már egyszer tizennegyed akkora tengerpartunk van, mint a Torontál megyényi Montenegrónak, a Dalmáciába rohanó vasparipáknak négyszer, ötször akkora forgalmat kellene elbírniuk, mint aktuálisan (1911-ben) teszik. Több, általa célszerűbbnek tartott útvonalat is kidolgozott, amelyeken akár Budapest érintése nélkül, de többnyire Fehérváron keresztül haladva tennék meg a szerelvények Zsolnától Fiuméig az utat.

(Ne higgyük, hogy áldozárunk főváros-ellenes lett volna. Arról volt szó mindössze, hogy évtizedes távlatba lehetett ekkor már helyezni felszólalásait, melyek veleje: építsenek Pesten egy központi pályaudvart. Ne kelljen a vidéki népnek a szokatlan forgatagban a Keletitől a Nyugatiig, a Nyugatitól a Keletiig elveszetten bumliznia! Nem állt meg azonban ennyinél. A Gellért-hegynek például egy részletes rendezési tervét ismertette 1908-ban – kápolnával, csillagvizsgálóval, magyar Valhallával [nagyjainkat megformáló szobrokkal és festményekkel], kilátóval, miazmással.

Ostorozni sem kizárólag a Duna-parti nagyváros vezetőit ostorozta. Az Eger indóházát korszerűsíteni „elfelejtők” sem tették zsebre, amit tőle kaptak. Míg Füzesabony a XIX. század utolsó harmadában párját ritkító léptékben fejlődött, a hevesi kultúrváros pályaudvarán sétálni, épületeit szemlélni lelombozóbb volt, mint negyven évvel korábban.)

De hogy egyik szavam a másikba ne öltsem: a Fiumén át lebonyolított export–import növeléséhez természetesen újabb vízi utakat is szükségesnek látott nyitni a Kulpán, a Száván és a Dráván; és a hegyvidék megmászása helyett az alagútfúrás ötletét sem tartotta elvetendőnek. Évtizedek munkáját vizionálta fejtegetéseiben évszázadokon át gyümölcsözni.

Figyelme egyes források szerint 1926 után fordult markánsan a régészet irányába, amit az ásatásokkal, leletmentésekkel foglalkozó cikkeinek száma igazol – száznál többet vetett papírra. Valójában azonban már 1922-ben is ő vezette Fehérváron a múzeumegyesület megbízásából a középkori vár falára és alagútjaira fókuszáló kutatások munkálatait. Polgár Iván számolt be a földből Kisapostag északi határában kiforduló, mészkőből faragott mérföldkőről. A latin szövegrészletet megfejtve 242–243 környékére datálta az évszázadok forgatagában háromba tört oszlop keletkezését, mely a Rómától való 51 000 lépésnyi távolságot volt hivatva jelezni.

A fehérvári koronázótemplom maradványai után folytatott ásatásokra országos figyelem irányult a ’30-as években. Érdy és Henszlmann szellemi örökösei közt Polgár Ivánt is ott találjuk ekkor, a leletmentésben aktívan részt vevő egyházfi 1936-ban publikált könyvecskéjében – A székesfehérvári bazilika multja – összegyűjtött minden eredményt és információt, amit aktuálisan tudni vagy amire következtetni lehetett a szakrális központ történetét illetően a tárgyi emlékek és a szórványosan, áttételesen fennmaradt leírások alapján.  E művét a lehető legszélesebb platformon reklámozták, hirdetésével a Néptanítók Lapjától a Hivatalos Közlönyön át a Nemzeti Ujságig számos periodikában találkozhattak az olvasók.

A múltéi mellett a jelen értékeit is szorgalmasan búvárlotta. A Magyar Turista Egyesület 1922-ben alakult székesfehérvári osztályának propagandája mellett Polgár Ivánnak köszönhették kortársai, hogy a nádtól burjánzó felületével csak halászatra alkalmas Velencei-tó keresett fürdőhellyé lépett elő a ’20-as években.

A szárnyait Prohászka Ottokár védnöksége alatt bontogató csoport első túrájának idején annyira szokatlan volt a gondolat Fejér központjában: kirándulni a természet lágy ölén, hogy megyéspüspök ide vagy oda, hatan vettek csak részt rajta. Egy év alatt azonban a lapokban publikált hírverés és a kirakatokban elhelyezett fotók megtették a magukét: 300 főre duzzadt az egyesület tagsága.

Visszatérve Velencéhez, a magyar vízi cserkészet egyik legkiválóbb terepének bizonyult a tó, melynek lelkes apostola, Polgár Iván minden felmerülő akadályt elhárított, minden szükséges eszközt előteremtett ahhoz, hogy több és több ifjú ismerhesse meg a vidék szépségeit, kiaknázható lehetőségeit, élővilágát. Az ő kutatásai eredményezték, hogy a tavat tápláló, gyógyerejű forrásokat sikerült az emberek szolgálatába állítani. (A balneológia egyébként is szívügye volt – új források felfedezéséről, már feltártak hasznosságáról rendszeresen publikált, akár Fehérvártól távoli helyszínekről is.)

Polgár Iván a Magyar Adria Egyesület munkájában is részt vállalt. Kiadványuk, az évente tíz füzetben megjelenő A Tenger írásait négy nyelven kivonatolták – remélvén, hogy ezzel is erősítik pozíciójukat a nemzetközi tudományos élet vérkeringésében. Az egylet két évtizedes erőfeszítéseinek eredményeképpen ugyanis 1930-ra már nem létezett olyan oceanográfiai vagy tengerbiológiai intézmény, amellyel ne ápoltak volna kapcsolatot.

1933-ra katalogizálta és újra rendezte Polgár a ciszterci gimnázium tanári könyvtárának folyóirat-állományát, amely már nem fért el a gyarapodó könyvekkel egy helyiségben. Teljesen új jelzetet kaptak a sajtótermékek; a 27 év alatt (az 1906. évi címjegyzékhez képest) 1750 művel (3 476 kötettel) bővült könyvmennyiséget pedig kilistázta – tizenhárom témakörbe szétbontva.

1943 nyarán érkezett el Polgár Iván számára a nyugalomba vonulás ideje. Bár a II. világégést átvészelte, a megfáradt, közel 72 esztendős férfiú az 1946-os évet már nem érte meg. 1945. XI. 3-án megtért Teremtőjéhez. Bár élete nagy részében Székesfehérváron élt, Pécsen, ahol csupán egy évig tanított, is tisztelet övezte. Ezért engesztelő szentmise-áldozatot mutattak be a baranyai nagyvárosban is a megboldogult lelki üdvéért XII. 5-én reggel a belvárosi plébániatemplomban. 

Források:
Az Ujság, 1904. VIII. 24.
Gálos Bernát (szerk.): A ciszterci rend székesfehérvári Szent István Gimnáziumának értesítője, 1938
Gonda Béla: Egyesületi élet, in: Gonda Béla (szerk.): A Tenger, 1930
Kenyeres Ágnes (szerk.): Magyar életrajzi lexikon, 1994
Kúnos Ignác (szerk.): A magyar királyi Keleti Kereskedelmi Akadémia huszonnegyedik évi jelentése az 1914–1915-iki iskolaévről, 1915
Magyar Nemzet, 1939. XI. 7.
Mátrai Rudolf (szerk.): A ciszterci rend székesfehérvári Szent István Főgimnáziumának CX. értesítője az 1922–23. iskolai évről, 1923
Némethy Géza—Petz Gedeon (szerk.): Egyetemes Phililogiai Közlöny, 1899
Nemzeti Ujság, 1937. I. 12., 1943. VII. 13.
Polgár Iván: A Ciszterci Rend tanári könyvtára Székesfehérvárott, in: Kapossy Endre (szerk.): A ciszterci rend székesfehérvári Szent István reálgimnáziumának CXX. értesítője az 1932–33. iskolai évről, 1933
Polgár Iván: A Gellérthegy rendezése, in: Budapesti Hirlap, 1908. IX. 13.
Polgár Iván: A Velencei-tó, 1914
Polgár Iván: A zsolna—fiumei vasút, in: Budapesti Hirlap, 1914. III. 15.
Polgár Iván: Eger pályaudvara, in: Budapesti Hirlap, 1911. IX. 16.
Polgár Iván: Fiumei vasutunk jövője, 1912
Polgár Iván: Harkány gyógyfürdője 1928-ban, in: Székesfehérvári Napló, 1929. I. 13., 1929. I. 15., 1929. I. 16.
Polgár Iván: Középponti pályaudvart Budapestnek!, in: Budapesti Hirlap, 1907. VI. 9.
Polgár Iván: Pécs közelében szénsavas forrást fedeztek föl. A mánfai gyógyforrás (Sikonda), in: Budapesti Hirlap, 1928. VIII. 12.
Polgár Iván: Római mérföldkő Kisapostagról, in: Székesfehérvári Szemle, 1934/1–2.
Székesfehérvár és Vidéke, 1902. VI. 24.
Új Dunántúl, 1945. XII. 2.
Uj Magyarság, 1936. VII. 18.
Weichardt Waldemar: A székesfehérvári osztály, in: Déry József (szerk.): Négy évtized a magyar hegyek között – A Magyar Turista Egyesület negyvenéves multja 1888–1928, 1929

Címlapkép: Polgár Iván portja az 1910-es évekből (Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum, Központi Adattár és Digitális Képarchívum)

Végh Ákos László