Zsömböry István és Micheller Erzsébet fia, Eduárd Ferdinánd 1822. X. 6-án jött a napvilágra Hídvégen. Ám miután a településen ekkor még nem vezettek római katolikus anyakönyveket, a baba születését a szomszédos Mezőkomáromban jelentették be.
Politikai pályájának kezdetét 1848 májusára datálják ugyan, de hogy már ezt megelőzően is buzgott benne a tettvágy a köz javáért, bizonyítja az a Számmer Pál nyomdájában napvilágot látott füzet, mely tartalmazza Zsömböry előbeszédét, amit a székesfehérvári műkedvelő társaság előtt szavalt el 1843. I. 10-én. A Regélő Pesti Divatlap már 1842 októberében politikai és irodalmi szónoki tehetségéért dicséri.
Az 1848. évi helyhatósági választásokat követően először látjuk a tanácsnokok között Zsömböryt, aki ekkorra már az Eduárd helyett a magyarosabb Ede nevet használja. 1848. X. 3-án (tehát négy nappal a pákozdi ütközetet követően) a fehérvári polgárok horvát katonákat támadtak meg a Püspöki palota előtt jártukban-keltükben. A Szelke-féle házban látta el Hanekker Ferenc főorvos az összecsapás sérültjeit, akiket, miután lábra tudtak állni, Pestre szállítottak fogolyként. Zsömböry Ede járt utána és tett e témában hivatalos nyilatkozatot, miszerint senki nem halálozott el az utcai felfordulásban, ellentétben a szájhagyománnyal – 1849 januárjára már harminc elhullt horvátot emlegetett.
Az 1860 körül, december elején készült Mészöly Gézának az itt illusztrációként felhasznált rajza, melyen egy, a Nagy Zsigmond szentpéri birtokos estélyéről utolsóként hazaballagó, a hóviharral kacagva dacoló társaságot örökített meg. A művész Zsömböry mellett annak unokahúgát örökítette meg, Horváth Böskét önnönmaga, Tallián Gyula, Kenessey Miklós és Kopácsy Árpád társaságában. A legenda szerint a rajzot Mészöly még azon év szilveszterén mutatta be, a mű születésének okát a társaság hölgytagjának akkori, élcnek szánt kívánságában határozva meg: „No, ha ezt a furcsa utazást lefotografálná valaki!”
(Forrás: epa.oszk.hu, Művészet. VI/6.
1860-ban Székesfehérváron is felügyelőbizottságot neveztek ki az állami reáltanoda élére. Ezen átmeneti, zavaros időszakban a bizottság elnökét az iskola igazgatójává is megválasztották. Ezt a tisztséget az 1860–61-es tanévben Zsömböry Ede töltötte be.
1860. X. 20-án adta ki Ferenc József az októberi pátenst, melyben visszaállította a magyar városok és vármegyék korábbi jogait. Székesfehérvár vezetése is újjászerveződött, az 1861. I. 7-i választások után Pacsay György ülhetett a polgármesteri székbe, Zsömböry Ede a főbírói, Nagy Ignác pedig a kapitányi hivatalt töltötte be, Környey János látta el a főjegyzői feladatokat.
Ez évben alakult meg a Székesfehérvári Magyar Színügyet Pártoló Társulat is Zsömböry elnökletével. A tagok elsődleges feladatukul tűzték ki, hogy az állandó kőszínház felépültéig a Kaszárnya utcai Győri-féle házban tartott előadások színvonalát emeljék segélyösszegekkel, befolyásuk latba vetésével, de akár fizikai munkával is.
Mivel a megyei bizottmányok országszerte rutint szereztek abban, hogy a helytartótanács – általuk elfogadhatatlannak titulált – rendeleteit nem hajtják végre, úgy döntöttek Bécsben, az állami adót ezentúl a kerületi pénzügyigazgatóságok feladata lesz behajtani. Az önkormányzatoknak a fegyveres erőkkel szemben nem volt esélyük hatékonyan fellépni, páholyból bélyegeztek meg bárkit (akár egész községeket is), aki hajlandónak bizonyult befizetni a rá kirótt állami adót. Székesfehérvár városi képviselőtestülete hasonlóképp gondolkodott – az ellenállást Zsömböry Ede főbíró vezette. Javaslatára több ’48-as vezetőt is tiszteletbeli képviselővé választottak, az emigrációba kényszerített bizottmányi tagok (mint Rónay Jácint vagy Hamvassy Emér) helyét pedig nem töltötték be, feliratban kérték a császártól, hogy hazajöhessenek.
A hazafias érzelmek, a lokálpatriotizmus fáklyaként lángolt ekkoriban, melynek csóvái igencsak sokféle alakot ölthettek. A két ünnepelt színész, Dobosi Lina és Sipos Károly 1861-ben lebonyolított lakodalmán például, amit Zsömböry Ede szervezett, díszmagyarban pompázott a városi arisztokrácia. Méltatói általában nem győzték hangsúlyozni – bármihez is fogott épp – a lelkesedését, magával ragadó lendületét. A társadalmi és közművelődési fejlődés motorjának tartották, aki önfeláldozóan vesz részt minden nemes ügyben.
1861. IX. 24-én a húsz évvel korábban még Széchenyi István bizalmát élvező, Rózsa Sándor büntetőperét 1859-ben vezető Szekrényessy Endre királyi biztos császári paranccsal a kezében feloszlatta a városi képviselőtestületet, betiltott mindennemű tanácskozást. Beszéde végeztével Zsömböry emelkedett szólásra, hogy alkotmányos esküjüket hangsúlyozza, melynek révén hármas felelősség hárul rájuk, melynek letételére még gondolni is skandalum lenne. Önnön lelkiismeretük, az általuk képviselt polgárok, valamint a haza iránti felelősség. Az alkotmányhoz való ragaszkodására hivatkozva bejelentette a tisztikar visszavonulását – hogy új képviselőtestületet szervezzenek ezek után. A főbíró még azon az estén fáklyászenében részesült.
(Forrás: VLKI)
Fehérvár vezetői támogatták pozsonyi kollégáik kezdeményezését, mely azt célozta, közösen aláírt felirat útján forduljanak panasszal a képviselőtestületek törvénytelen feloszlatása miatt az uralkodóhoz. 1861. XI. 3-án azonban – nem tehetett mást – az egész tisztikar lemondott Fehérváron, miután álláspontjuk szerint a hatalom törvénytelenségeket követelt tőlük.
A harcos, ’48-as érzületű Zsömböryben fontos változások zajlottak le ezen időszakban. 1865-ben már a Deák-párt országgyűlési követjelöltje, s csak néhány szavazaton múlt, hogy nem neki, hanem a Határozati Párt nevében kampányoló Detrich Zsigmondnak szavazott bizalmat a választók többsége.
Zsömböry választási beszédében büszkén emlegette fel, hogy joggyakornoki éveiben (a ’40-es évek elején) egy műkedvelő társulatban szerzőként és előadóként is azon fáradozott, hogy kisebb iskolák szegény sorsú és árva tanulóinak vagy a Rácvárosban dúló tűzvész károsultjainak megsegítésére gyűjtsenek. Mindezt azokra a vádakra válaszolta (teátrálisan), hogy ő pojáca lenne, színészkedő politikus. Független, parlamentáris minisztériumokat kívánt Zsömböry, hogy működjenek a Magyar Királyságban. A tanrendszeren szeretett volna javítani, az elviselhetetlen adórendszert alapos megreformálását célozta programjával. Szabad kereskedést, szabad sajtót akart, a hitellehetőségek kiépítését, a mezőgazdaság fellendítését.
Az 1866 szeptemberében dúló koleravész idején dr. Fanta Adolf városi tiszti főorvossal naponta vizitált a megbetegedettek házaiban, s intézkedett arról, hogy a nyomorgók húshoz jussanak a város kontójára.
Az 1867. V. 6-tól, a Vörösmarty-szobor ünnepélyes leleplezésének első évfordulója óta működő Vörösmarty-kör létrejötténél is bábáskodott, a nyilvános felolvasóesteken rendszeresen szavalt, mondott beszédet 1870 és ’72 között.
Három nappal a fenti ceremónia után, a polgármesteri választás alkalmával Drucker József a voksoknak több mint a háromnegyedét tudhatta a magáénak. A 333 szavazatot begyűjtő Zsömböryt cseppet sem vigasztalta a tudat, hogy a korábbi városvezető Hadhalmi Pál a maga 17 pártolójával labdába sem rúghatott mellette. Olyannyira nem, hogy ezek után főbírói jelöléséről is lemondott. Élete hátralevő éveiben már „csak” a közgyűlés tagjaként és törvényszéki bíróként tevékenykedett.
A székesfehérvári lövészegylet tiszteletbeli tagjául választotta Deák Ferencet. 1868. III. 4-én küldöttség adta át a haza bölcsének az erről szóló határozatot. Az ünnepi beszéd előadása révén Zsömböry Edének nyílt lehetősége újból megcsillogtatni rétori erényeit.
Az 1869. III. 18-án lebonyolított választások idején Deák szekértáborából Kuti Mártont ő ajánlotta jelöltnek, a felsővárosi plébános azonban alulmaradt a Balközép zászlaja alatt induló Schwarz Gyulával szemben.
Tekintetes Zsömböry Ede királyi törvényszéki bíró úr 150 évvel ezelőtt, 1873. VII. 10-én hajnali 1 körül, életének 51. évében agyszélhűdés okozta halálát. Megyei utcai otthonából másnap, VII. 11-én kísérték utolsó útjára rokonai, ismerősei a Szentháromság temetőbe. Oly mértékű tisztelet övezte személyét, hogy a Vörösmarty-kör és a fehérvári polgárok adományából a halála utáni nyáron impozáns sírkövet állítottak végső nyughelye fölé. Egy mauthauseni gránitból kifaragott obeliszket, egyik oldalán cserkoszorúval, „Zsömböry Edének polgári érdemeiért tisztelői” felirattal. A síremlék leleplezésével egybekötött gyászszertartást Pauer János püspök celebrálta, az emlékbeszédet Juraszek Ferenc városi főjegyző szájából hallhatták az összegyűltek. Az emlékoszlop ma is látható, bár megjegyzendő, hogy Ede nevéből az -y mára már teljesen lekopott.
Források:
A székesfehérvári magy. kir. állami Ybl Miklós Reáliskola LXXIII. értesítője az 1926–1927. tanévről, 1927
Berzeviczy Albert: Az absolutizmus kora Magyarországon 1849–1865, III. kötet, 1932
Csurgai Horváth József: Helyhatósági választások Székesfehérvárott 1848-ban, in: Fejér Megyei Hírlap, 1998. X. 17. Csurgai Horváth József: Székesfehérvár urbanizációja – A városfejlődés a kiegyezés korában, 2014
Fővárosi Lapok, 1874. VII. 15.
Károly János: Fejér vármegye története, II. kötet, 1898
Kónyi Manó (szerk.): Deák Ferencz beszédei 1867–1868, V. kötet, 1889
Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története, III–IV. kötet, 1998
Lyka Károly (szerk.): Művészet, 1905
Petrik Géza (szerk.): Magyarország bibliographiája 1712–1860, III. kötet, 1891
Regélő Pesti Divatlap, 1842. X. 13.
Székesfehérvár és Vidéke, 1892. XI. 29.
Végh Ákos László
