A Fiáthok a szörényi bánságban birtokos Eörményesi Mihályig vezetik vissza családfájukat. A XV. században vitézkedő ős „családneve” a tulajdonában lévő birtoktestre utal, a fiai 1480-tól használták a Fiáth nevet. Ünnepeltünk felmenői között találunk kamarást, alispánt, fejedelmi pohárnokot, táblabírót. A család a XVII–XVIII. század fordulóján előbb Győr, majd Fejér és Veszprém megyében terjeszkedett. Az osztrák bárók közé Fiáth József császári és királyi kamarás emelkedett 1858 májusában (egyes források szerint 1857. XI. 20-án). Fia, Ferenc érdemeinek elismeréséül Ferenc József a bárói méltóság hatályát a Szent Korona országaira is kiterjesztette 1874-ben. A család címerében kivont kardú, egy medve lenyakazásán épp túl lévő vitézt látunk pajzsuk kék mezejében. Ennek tetején, két sasszárny között egy másik vitéz szemléli előre tartott szablyája hegyén az alanti medve fejét. A pajzsot foszladék és hétgombos bárói korona keretezi.
Fiáth Miklós Norbert Farkas 1848. XI. 25-én látta meg a napvilágot Vörösberényben. Két évvel fiatalabb öccsével, Pállal hatéves korukra négy nyelven beszéltek. Lovagoltak, úsztak, vívtak, a zenéhez és a rajzoláshoz ugyanakkor nemigen mutatkozott hajlamuk. Az ifjú Miklós ezután a kalksburgi jezsuitáknál nevelkedett kilenc évig, akik (apja emlékiratai alapján) vallásszeretővé, de nem bigottá formálták. A Theresianumban ismerkedett tovább a tudományokkal Miklós, majd a pozsonyi jogakadémián töltötte az 1867 és 1870 közötti időszakot.A székesfehérvári 69-es gyalogezred kötelékében masíroztatták fel-le ezután. 1871-ben a leszerelő önkéntesek – köztük Fiáth hadnagy – tiszteletére szervezett banketten kitűnt rétori tehetségével. A katonai alakulatok és a polgárság békés egymás mellett élésének kényes témáját vesézte ki a jelenlévők lelkes ovációjától övezve.
Első házasságából, amit Semsey Alice-szal kötött 1875. VII. 3-án, öt gyermeke született. Bélából huszárhadnagy lett, Ferencet – a császári és királyi kamarást, miniszteri tanácsost és helytartótanácsi fogalmazót – a boszniai kormány frekventált tagjaként is számon tartották. Mária (aki 1916-tól a vöröskeresztes ápolónőket vezette) Sennyey Pálhoz költözött Alcsútra, míg Miklóstól és Lajostól Pozsonyban számíthattak jogorvoslatra ügyfeleik. Fiáth Miklós Alice halálát követően 1891. I. 10-én lépett ismét frigyre a szintén megözvegyült Fackh Máriával. Elsőszülöttjük, Beatrix gyermekként elhunyt, második lánykájuk, Georgina ötesztendős volt atyja halálakor.
Báró Fiáth 1878-ban ismét mundért öltött magára, a boszniai okkupáció idején segédtisztként szerepelt a lajstromokban. Eme három hónapos cezúrát leszámítva azonban az 1880-as évekig akai birtokain gazdálkodott.
Fejér vármegye törvényhatóságánál helyezkedett el ezután jegyzőként, működését azonban egy évnél is hosszabb időre megszakította, midőn Széchényi Pál földművelésügyi miniszter megbízásából Nyugat-Európában és Észak-Amerikában tanulmányozta a helyi gazdasági viszonyokat. Tapasztalatgyűjtő körútjáról nagyszabású reformtervekkel tért vissza, Széchényi meg is bízta 1884-ben a mezőgazdasági statisztikai osztály megszervezésével. Felmérte a királyság búza- és rozsfogyasztását, s kimutatásai irányadónak bizonyultak a szükséges vetőmag-mennyiségek előteremtéséhez s területenkénti szortírozásához. Nemzetgazdasági íróként is megmérette magát a 30-as éveiben járó Fiáth.
Széchényi Pál leköszönése után gróf Szapáry Gyula és gróf Bethlen András miniszterek egyaránt becsülték Fiáth Miklósban mind a teoretikus, mind a praktikus gazdát. 1887-ben már az egész világ búzatermését és -fogyasztását számszerűsítette, az augusztusról augusztusra megjelenő táblázatait a külföldi sajtó is méltányolta.
Jelentékeny szerepet játszott az állategészség-ügyi és a mezőgazdasági törvényjavaslat kidolgozásában. 1890-ben miniszteri biztosnak nevezték ki – az országos sáskajárás idején a kártevők irtását vezényelte le szakértőn.
Fejér megye főispáni székébe, melytől gróf Cziráky Béla 1891 tavaszán vált meg – IV. 14-i kinevezését követően – V. 26-án installálták, háromszor emelték a magasba a vállukon ülő báró Fiáth Miklóst. Szinte Zrínyihez hasonlatos hérosznak látták a kortársak, midőn az 1892-es Duna-áradás idején személyesen irányította a mentési munkálatokat a legkritikusabb pontokon fel-feltűnve. Strauss kék folyójának Fejér megyei szabályozásával pedig elejét vette a víztöbblet életeket követelő kirohanásainak Adony, Ercsi és Iváncsa körzetében.
A helyi arisztokráciával mégis szembekerült, hiszen 1893–94-ben, az egyházpolitikai törvényjavaslat felkorbácsolta kedélyek hullámzásakor a liberális eszmék mellett tört lándzsát. Elhíresült szállóigéje: „Urak, dolgozni akaró emberek jönnek helyeitekre.” is ez idő tájt hangzott el, a bizottsági tagságukról felhúzott orral lemondó mágnásoktól vett vele búcsút.
A helyi Történelmi s Régészeti Egylet elnökeként is fontos feladatokat látott el a báró. Az egyesület alapvetően a vármegye és az egykori koronázóváros múltjának felderítése céljából, az ilyen irányú történeti és régészeti kutatások támogatására jött létre.
Fiáth Miklós öt és fél évig töltötte be a főispáni hivatalt, míg Bodajk képviselőjévé nem választották. Az 1896-os választásokon hatból öt kerületben függetlenségiek győztek Fejér vármegyében, egyedül báró Fiáth győzedelmeskedett a kormány szabadelvű zászlaját lobogtatva. Összeférhetetlenségre hivatkozva XI. 6-án mentették fel főispáni állásából. Hivatalában testvéröccse, Pál követte.
125 évvel ezelőtt, 1896. XII. 29-én rendkívüli közgyűlést hívtak egybe Székesfehérváron. 36 bizottsági tag indítványozta, hogy báró Fiáth Miklós díszpolgári címben részesüljön. Az ünnepelt érdemeit e módon elismerni minden érdekelt számára evidenciának bizonyult, egyhangúlag támogatták a javaslatot. A legnagyobb kitüntetésben, mit az egykori koronázóváros polgársága nyújthatott a XIX. század végén, Wekerle Sándor és Jókai Mór után részesült Fiáth, fél évszázaddal édesapja ugyanilyen elismerését követően.
A helyi törvényhatóság 286/18 864. számú határozata örökítette meg, hogy „Tekintve, hogy báró Fiáth Miklós úr őméltósága mint Székesfehérvár szab. kir. város főispánja felügyeleti hivatali hivatásán túl mindenkor városunk érdekeinek előmozdításában, intézményeinek fejlesztésében, a közönség javára szolgáló, új intézmények létesítésében odaadó buzgósággal fáradozott, tekintve, hogy ezen szünetlentevékenységében egy követésre méltó városi polgár példáját szolgáltatta: a város törvényhatósági bizottsága báró Fiáth Miklós urat Székesfehérvár szab. kir. város díszpolgárának választja.”
A díszközgyűlésen beszédet mondott Fanta Adolf és Havranek József polgármester, majd maga az ünnepelt. A városvezető úgy látta, Fehérvár nehéz helyzete a kereskedelem (részleges) elvonásából fakad, ami a frissen létesített vasútvonalakra, illetve a főváros közelségére s konkurenciájára vezetett vissza. Báró Fiáth Miklós ennek ellenére meg volt arról győződve, hogy az ipari fejlődés alapjait lefektették immár Székesfehérváron, amikre nyugodtan lehet építkezni.
A búcsúbankettet még aznap este megejtették a Magyar Király szálló emeleti nagytermében, 180 notabilitás részvételével. Balázs vendéglős igencsak kitett magáért; íme, a szervírozott ételsor: soupe santé, viza tartármártással, marhasült felszerelve, szárnyassültek salátával, almáslepény, túrós csusza, jardinette saláta. Mindezt vörös- és fehérborral, illetve pezsgővel locsolhatták meg a meghívottak.
Különlegessége volt a bankettnek, hogy annak ellenére, hogy a Szabadelvű Párthoz tartozott, Fiáth külön megéljenezte a megjelent Függetlenségi Párt-i urakat is, akik nem kérették magukat sokáig, felköszöntő dikciót intéztek a díszpolgárnak.
Báró Fiáth Miklós 1897. II. 27-én hagyta el Székesfehérvárt családjával. Már mint képviselő esélyes jelöltként lépett fel a földművelésügyi miniszter tárcájáért, ám miután idealista, naiv jellemével kiszolgáltatta magát a sóhajtásnyi előnyökért taposóknak, saját munkatársai döfték hátba. Míg ő azon munkálkodott, hogy a magyar terményeknek szerezzen külföldön minél szomjasabb piacot; vagyonától megfosztatott. Az ellene áskálódók a bejelentett csődje miatt fel akarták függeszteni képviselői immunitását is, de e tervüket nem tudták keresztülvinni.
1901 februárjában anyagi körülményei arra szorították, hogy sógorához, Eduard von Schmidt-Paulihoz forduljon segítségért. Előbb Hamburgba költözött nagykereskedő rokonához, majd New Yorkba, hogy ott vigye annak exportüzletét.
Új életet akart kezdeni, de csak a régit sikerült befejeznie – 1901. X. 17-én szívszélhűdés okozta hirtelen halálát. Először arról szóltak a hírek, idegen földben kell elhantolni, mert nem balzsamozták be idejében a testet; mégis sikerült áthidalni a problémát, a Lloyd társaság egy tengerjárója hozta haza báró Fiáth Miklós porhüvelyét.
X. 29-én az igazoló bizottság javaslatára törölték a főrendek névjegyzékéből, a gyászszertartás pedig XI. 14-én zajlott le az akai sírboltnál. A végtisztelgést lerovókat különvonattal szállították Mór és Fehérvár viszonylatában.
1903 októberében Huszár Ágoston alispán jelentette be a vármegyei közgyűlésen, hogy elkészült Zsolt Józsefnek a báró Fiáth Miklóst ábrázoló olajfestménye, melyen a Ferenc József uralkodásának 25. jubileumára vert hadiérem díszíti az egykori főispán mellkasát.
Források:
B. Fiáth Ferenc: Életem és élményeim, 1878
Budapesti Hirlap, 1858. V. 18.
Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története IV., 1998
Nagy Iván: Magyarország családai czimerekkel és nemzékrendi táblákkal, C–Gy, 1858
Székesfehérvár és Vidéke, 1901. X. 19., 1901. X. 22., 1901. X. 31., 1901. XI. 12.
Székesfehérvár szab. kir. város törvényhatósági bizottságának közgyűlési jegyzőkönyvei, VLK 1402–a
Végh Ákos László
