A Tolna megyei família Fejérben is birtokos, alapi ágából származó Horváth család székesfehérvári otthonában nagy volt az öröm 1815. V. 6-án. A ház asszonya, Cseh Judit életet adott a keresztségben a László, Pál és Gábor neveket kapó csecsemőnek. Az atya, Kocsi Horváth Gábor Fejér vármegye tiszteletbeli ügyészeként tevékenykedett Marich Tamás alispánsága idején. Az ifjú László – 1837-től, ügyvédi diplomája megszerzését követően – nemzője nyomdokain haladva szintén a megyénél helyezkedett el. Gróf Cziráky Antal tárnokmester kinevezésével mappájában az alügyészi feladatokat látta el.
A kiváló szónok hírében álló fiatalembert 1847-ben Székesfehérvár országgyűlési követének is megválasztották. Cserna Károllyal képviselte a diétán szülővárosa érdekeit az alatt a rövid idő alatt, amíg tehette, hiszen a követi rendszer megszűnt 1848-ban.
Horváth László (Haáder Pál polgármesterrel együtt) tagja volt annak a 72 férfiúból álló deputációnak, mely 1848. III. 16-án jelentkezett audienciára V. Ferdinánd királynál a bécsi Burgban. Azzal a céllal érkeztek a császárvárosba, hogy az uralkodó elé tárják a szabadságát visszaigénylő magyar nemzet írásba foglalt kívánságait. A képviselők fogadtatása meglehetősen ellentmondásosra sikeredett. Az érkezésük miatt üdvrivalgásban kitörő bécsi nép hömpölyögve állta útjukat, míg Kossuth lelkesítő beszédet nem improvizált a Fetzer-féle kávéház előtt, majd sorfalat képeztek a küldöttek számára azok szálláshelyéig, a Ferenc Károly fogadóig. A kamarilla ugyanakkor nem győzött kínos kifogásokat legyártani. Előbb Ferdinánd betegségére hivatkoztak, ami megakadályozza a királyt, hogy magyar alattvalóit fogadja audiencián, de mert az érintettek nem tágítottak, az örökös tartományok alkotmányainak megkerülhetetlenségét kezdték citálni – egytől egyig figyelembe kell venni a bennük foglaltakat, mielőtt bármit válaszolna az uralkodó.
Állhatatosságát tapasztalva végül beadták derekukat a tanácsos urak, Ferdinánd színe elé járulhattak Kossuthék, aki semmitmondó, politikus fújta lufiválasszal bocsájtotta őket útjukra. A céljuk elérésében ekkor még reménykedő küldötteket ezek után kevés híján ugyanolyan hideg zuhanyként érték március 15 pesti eseményei, mint a Habsburg-udvart.
Horváth visszavonult a közélettől, a forradalom után alapi és sárbogárdi birtokain gazdálkodott. 1862-ben másodszor is megnősült, a szépséges Gulyás Krisztina lett a hitvese.
Ahogy újra alkotmányos(abb) szelek kezdtek fújni a politikában – a Schmerling-féle provizórium megszüntetése és a helytartótanács jogkörének visszaállítása után –, ha komoly unszolásra is, de ismét szerepet vállalt az államgépezet működtetésében: 1865. IX. 9-én a közbizalom Fejér megye első alispánjává választotta. Kenessey Kálmán másodalispán és Fekete János főjegyző volt a közvetlen munkatársa. A tisztségével együtt járt akkoriban a törvényszéki elnökség is. Horváth László idején kezdte meg a közszolgálatot a nagy ívű karriert befutó Szőgyény-Marich László.
A kiegyezés szellemével és eredményeivel megbarátkozni talán a legkevésbé képes szélsőbaloldali szerveződések nagy erőkkel izgatták az új rend ellen az állam polgárait. Horváth 1868. V. 4-re a székesfehérvári Ullmann-féle szállodába invitálta a törvény minden tisztelőjét, aki tenni szándékozott e megmozdulások elharapózása ellen. A különböző pártok színeiben megjelent urak nem mindenben értettek egyet, de a rendbontók elleni közös fellépés szükségességében konszenzusra jutottak. Két, egymástól nem sokban eltérő program versenyzett, az egyik gróf Zichy Nándor, a másik Kenessey Kálmán másodalispán tollából származott.
1869-ben Ferenc József ítélőtáblai bíróvá történő kinevezéssel ismerte el Horváth áldozatos, precíz munkáját és szakértelmét. Az úrbéri ügyekkel 1881-ig foglalkozott az idősödő ítész. 1882. I. 3-án ugyanis megkapta az „átsorolását” a királyi kúriához. A II. büntetőtanácsot erősítette tudásával, melynek elnöke az első magyar nyelvű törvénykönyv alkotója, Csemegi Károly volt.
Nyugalomba vonulásáig, 1890 nyaráig dolgozott itt, hű és buzgó szolgálatait őfelsége a Lipót-rend lovagkeresztjével honorálta szeptemberben.
Az agg férfiút Fehérvárra rokoni szálak vonzották vissza. Neje a polgármester Havranek József feleségének volt nővére, de Irén leánya (özvegy Trummer Gyuláné), valamint unokahúga (Winkler Vilmos főmérnök neje) is itt élt. Ligetsor 8. alatti otthonukban gyakran megfordult Zuber József (egykori) főispán, a városi családtörténetet búvárló Salamon Vince és Gergey Károly nyugalmazott táblabíró.
Bár Horváth korából adódóan gyakran betegeskedett, komolyabb nyavalya nem gyötörte. 1899 januárjának végéig. Ekkor azonban három hét leforgása alatt gyilkosává vált a szervezetét megtámadó kór: 125 évvel ezelőtt, 1899. II. 17-én délelőtt fél 11-kor adta át lelkét a Mindenhatónak. Végelgyengülés okozta elhunytát özvegye kérésére Winkler Vilmos jelentette be hivatalosan.
Temetésére, melyen részt vett Székesfehérvár majd’ minden nobilitása, másnap délután 15 órakor került sor a Feltámadás (a Berényi úti Csutora) temetőben.
Források:
Budapesti Hirlap, 1890. VII. 1., 1890. IX. 15.
Nemzeti Ujság, 1848. III. 19.
Pesti Hirlap, 1848. III. 18., 1882. I. 3.
Pesti Napló, 1865. IX. 12., 1868. V. 6.
Székesfehérvár és Vidéke, 1899. II. 18.
Címlapkép: Kocsi Horváth család címere (forrás: http://network.hu/klarigabi/kepek/kepeim/kocsi_horvath_cimer)
Végh Ákos László
