Szőgyény Zsigmond királyi alkancellár és Pászthory Julianna 1806. I. 2-án született gyermekének, Lászlónak neveltetéséről az atyai házon túl a bécsi Theresianum, majd a Pesti Egyetem gondoskodott.
Pest vármegye tiszteletbeli al-, majd főjegyzőjeként kezdte meg szolgálatát a közért, 1832-ben tiszteletbeli titkárként látjuk a kancelláriánál, 30 évesen pedig a pesti királyi tábla ítélőmestere.
Marich Dávidnak, Székesfehérvár egykori királyi biztosának a lányát, Máriát 1838-ban vette nőül, akit később – mivel a Marich család férfiágon kihalt –, fiúsítottak. Vagyis a család minden birtokát ő örökölte. Frigyükből nyolc gyermek született, a legidősebb, László (akit az 1889-ben öngyilkosságot elkövető Rudolf trónörökös is végrendelete végrehajtójául jelölt ki) 1840. XI. 12-én, a legfiatalabb, Ferenc 1860. XII. 9-én született. Idősebb László 1863-ban kapta meg az uralkodói engedélyt – a maga és minden leszármazottja számára –, hogy Szőgyény-Marichra változtassa családnevét (ezt a variánst egyébként anélkül is használta már évek óta), s egyesítette a két család címerét. Az 1843. évi nagy fehérvári tűzvészt követően a helytartótanács gyűjtést rendelt el, s a jegyzék szerint a leghatékonyabb Szőgyény Lászlóné Marich Mária volt, ívére 1712 Ft. 30 krajcár folyt be.
Szőgyény László az 1840. évi országgyűlésen nádori ítélőmesterként a főrendiház üzeneteit szerkesztette, s még abban az évben a bécsi kancellária előadó tanácsosává (referendáriusává), valamint udvari tanácsosává nevezték ki. Bár gyermekeinek születési helye alapján sok időt töltött a császárvárosban, oly eredményesen mozgatta meg a köveket Fehérvár és Csór épülésére, hogy már 1844-ben az egykori koronázóváros díszpolgárává avatták. Ez év végén helytartósági tanácsnokká, a könyvvizsgálószék elnökévé és titkos tanácsossá is kinevezte az uralkodó.
Az 1848–49-es forradalom idején két községnek is kapitányává választották, ám sem a nemzetőrseregben, sem a politikai szervezkedésekben nem vett részt tevékenyen. Ennek ellenére – vagy éppen ezért – a Batthyány—Deák—Lonovich—Majláth Antal-féle békekövetség sikertelenségét követően Szőgyény is kísérletet tett a béke kieszközlésére a magyar fővárosba bevonult Windisch-Grätznél. Mindhiába. Emlékirataiban olvashatunk Jellasics Fehérvárra történt betöréséről, vezérkarának a Püspöki palotában való elszállásolásáról, a fekete-sárga érzelmű Zichy Ödönről, a szerző találkozásáról Batthyány Lajossal, vagy akár a pákozdi csata utáni fehérvári történésekről. E naplószerűen megírt memoárjait 1864-ben rendezte kötetbe.
A közügyektől visszavonult 1851-ig, a birodalmi tanácsba való meghívásáig. Két ízben is leköszönt, de őfelsége Ferenc József kívánságára és barátai unszolására maradt, s tovább küzdött az abszolút kormányzati áramlatok ellen. 1859-ben a „megerősített birodalmi tanács” alelnöke, egy évre rá közvetlenül báró Vay Miklóst segítette munkájával, mint alkancellár, ám Schmerlingnek – az 1861. II. 26-án kiadott „Februári Pátenshez” vezető – alkotmányellenes politikájával ütköző nézeteik miatt még 1860-ban mindketten visszaléptek hivatalukból.
Szőgyényt 1864-ben Székesfehérvár teljhatalmú királyi biztosává nevezték ki. 1865. IX. 9-én tartotta megyei főispáni székfoglalóját, 1866 elejére pedig lényegesen át is alakította a város tisztikarát. S bár Zichy Jenő már 1860-ban felvetette egy Fehérváron elhelyezendő Vörösmarty-szobor gondolatát, meglovagolva a Niklán és Balatonfüreden frissen avatott Berzsenyi-, illetve Kisfaludy-szobor körüli lelkesedés hullámait, az emlékművet Szőgyény-Marich László hathatós közreműködésének köszönhetően 1866. V. 6-án leleplezték le a szintén a költőfejedelem nevét viselő téren.
A színház részvénytársulatának elnökeként 1870. I. 10-én bocsátotta ki a felhívást egy kőteátrum Fehérváron történő megépítésére, s jelen volt 1872 augusztusában az alapkő letételénél is. 1874. VIII. 22-én tartották – a Nemzeti Színház színészei és Jókainé Laborfalvi Róza részvételével – a színház ünnepi megnyitóját, melynek keretében Káldy Gyula ünnepi zenéjét és Jókai prológját követően Katona József Bánk bán című darabját adták elő.
1875-től másodelnöke, majd – a saját szolgája szervezte rablógyilkosság áldozatává lett Majláth György halálát (1883) követően – elnöke lett a főrendiháznak. Kormányzata alatt mind Fejér megye, mind Székesfehérvár elindult a polgári fejlődés útján, ami legkézzelfoghatóbban a városi középítkezésekben, az 1879-es országos mű-, ipar-, termény- és állatkiállítás Fehérvárra hozatalában, pénzintézetek (pl. Fejér Megyei Takarékpénztár) létrehozásában, a kommunális infrastruktúra kiépítésében és a kulturális élet általános fellendítésében manifesztálódott. Számos kitüntetésben részesült (Lipót-rend nagykeresztje, Szent István-rend középkeresztje, Aranygyapjas rend lovagja), kitűnő szónoki, publicista és közigazgatási tehetségével is kivívta az emberek tiszteletét.
A közpályáról végleg távozván Szőgyény-Marich László visszavonultan, fehérvári otthonában, illetve csóri nyaralójában töltötte napjait. Szava sokat nyomott a latban nyugdíjba vonulása után is, 1886-ban az ő közbenjárására kapott Székesfehérvár támogatást a közös hadsereg részére építendő laktanyához, s így a katonaságot nemhogy elvezényelték volna az egykori koronázóvárosból, egyenesen megnövelték az itt tartózkodók létszámát – a város vezetőinek szándékai szerint.
80. születésnapján jókívánságaival üdvözölte – többek között – Ferenc József, József főherceg, a kormány, Fejér megye és Székesfehérvár hatósága, valamint számtalan egylet és társulat küldöttsége.
1893 nyarán több ízben elájult, asztmatikus rohamok, vesebaj gyengítette szervezetét, szellemi frissességét azonban magas kora ellenére is megtartotta. Csóri kastélyából X. 16-án költözött be fehérvári rezidenciájára, ahol gyermekei, Júlia és Géza ápolták. Berlini nagykövet fia, László is hazautazott a betegség súlyosságáról hallván.
125 évvel ezelőtt, 1893. XI. 19-én, délelőtt 11-korlehelte ki lelkét végelgyengülésben.A halálát követő első órában már mintegy 65 részvéttáviratot kapott a gyászoló család a közélet kiválóságaitól. Épp a magyarok szeretett királynéjának, Wittelsbach Erzsébetnek (Sissinek) névnapját ünnepelte a város, de a középületekre kihelyezett trikolórok sokaságába csakhamar belevegyültek a gyászlobogók. A köztiszteletben álló férfiú a csóri temető ciprusai és szomorúfüzei árnyékába költözött, a pár évvel korábban elhunyt hitvese mellé.
Szőgyény-Marich László testét, mielőtt utolsó útjára elkísérték, 1893. XI. 21-én 16 órakor szentelték be Székesfehérváron, a Palotai kapu utcában álló családi házban. A gyászszertartás alkalmával Lónyay szárnysegéd képviselte az uralkodót.
A Városház teret a Hal térrel összekötő utca (ma Liszt Ferenc utca) átkeresztelésével már halála évében emléket állított Szőgyény-Marich Lászlónak a hálás utókor, e nevet a közterület 1949-ig tarthatta meg.
Források:
Fehérvári Hiradó, 1883. VI. 3.
Gazdasági Lapok, 1865. XI. 1.
Hirnök, 1844. XII. 31.
Hőke Lajos: Magyarország újabbkori történelme 1815-től 1892-ig, 1893
Idősb Szőgyény-Marich László országbíró emlékiratai I–III., 1903–1918
Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története IV., 1998
Magyarország és a Nagyvilág, 1865. X. 8.
Nemzet, 1886. I. 1.
Sürgöny, 1863. I. 18.
Székesfehérvár és Vidéke, 1893. XI. 20., 1893. XI. 21.
Székesfejérvár, 1872. VIII. 25.
Végh Ákos László
