2021. augusztus 26.

Wekerle Sándor

(1848–1921)

Wekerle Sándor a Székesfehérvártól nyugati irányban 27 kilométerre fekvő Móron született 1848. XI. 14-én. Édesapja a helyi Lamberg család jószágigazgatójaként kereste kenyerét, édesanyja minden hivalkodás nélkül volt Szép Antónia. A Ciszterci Rend főgimnáziumába íratták be ragyogó tehetségű fiukat, aki az éves értesítvények tanúsága szerint rendre kiharcolta az évfolyamelsőséget magának. Ő szavalta 17 és fél évesen Vörösmarty Mihály szobrának 1866. májusi leleplezésekor egy diáktársa költeményét. A gimnáziumi önképzőkörben külön jutalmat kapott az előadásáért. 1867-ben kitűnő eredménnyel érettségizett le.
Hosszabb külföldi tanulmányutat követően, 1875-ben lépett állami szolgálatba. Miközben az egyetemen a pénzügyi és közigazgatási jog magántanáraként habilitáltatta magát, pénzügyminisztériumi fogalmazóból titkárrá nevezték ki 1877 márciusában, osztálytanácsosi rangra 1881 augusztusában emelkedett. A harmadosztályú vaskoronarendet 1884. III. 11-én nyerte el, címzetes minisztériumi tanácsosi tisztséggel 1885. I. 6-án ruházták fel. Ekkor lett az első ügyosztály vezetője is egyben.
Molnár Gizellával 1877. IX. 17-én kötötte össze életét. Mindkét fiuk – Sándor Tivadar és Géza – szép kort ért meg.
Az 1885. évi dohánykiállítás sikerességét, melynek a mezőgazdasági csarnok adott otthont, de a legpazarabb terménymintákkal a Pénzügyminisztérium pavilonjában lehetett találkozni, Wekerle Sándor érdemeként tartották számon – a fellendülő iparág legszélesebb spektrumú és legáttekinthetőbb szemléjét láthatták az érdeklődők a fővárosban. Fellendülő, hiszen a fogyasztók az 1875-től megmásfélszerezték a dohányféleségek forgalmát egy röpke évtized alatt. Érdekesség, hogy a tárlat első számú kiállítója maga a pénzügyminiszter, gróf Szapáry Gyula volt.
1887. I. 23-án az országos kaszinó igazgatói triumvirátusának tagjává választották, egy hónapra rá, II. 22-én pedig államtitkárrá nevezték ki. Legendás programbeszédét Bánát-Komlóson mondta el ’87. VI. 5-én. (A számmisztikával komolyan foglalkozók felkaphatták most a fejüket.) A krónikusnak ítélt anyagi gondokat a költségek kíméletlen apasztásával látta csak megoldhatónak. Az állami bevételeket – fogyasztói és jövedelmi adók – azonban nem emelte meg drasztikusan, csupán reálisnak elkönyvelt mértékben.
Ez év végén a bobrói kerületben megválasztották képviselőnek, szónoki tehetségét is kamatoztathatta immár a parlamentben.
1889. IV. 9-től pénzügyminiszter Tisza Kálmán, majd Szapáry Gyula kormányzatában. Ő szervezte újjá a dualista állam adórendszerét és pénzügyigazgatását. Nevéhez fűződik a regálé-megváltás és az államadósságok konverziójáról szóló törvények megalkotása.
Megírta a Pénzügyminisztérium működésének történetét, melyben „valódi világlatba van helyezve a magyar pénzügyi és közgazdászati politika”. Szociális érzékenységéről tanúskodnak a vasárnapi munkaszünet bevezetésével és a betegsegélyezéssel kapcsolatos intézkedései.
Szapáry lemondását követően Wekerle alakíthatott kormányt, 1892. XI. 17. és 1895. I. 14. között ő volt Magyarország első polgári származású miniszterelnöke. Ez idő alatt megteremtette az államháztartás teljes egyensúlyát, ami – az őt követő döntéshozóknak is köszönhetően – a Nagy Háború pusztításáig fenn is marad. Megszervezte a kincstár aranyvalutára való áttérését (az ezüstalapú forintról). Politikája közgazdasági alapon nyugodott, vallotta, a nemzeti dicsőség nem ok, annál inkább okozat; az átgondolt és célirányosan kivitelezett munka eredménye.
Óvatosan kellett libikókáznia Kossuth 1894. III. 20-án bekövetkezett halála után is. Ferenc József engedélyezte ugyan, hogy Budapesten kerüljenek szentelt földbe a turini remete hamvai, ám a magyar kormány tagjainak – tartván a Függetlenségi Párt ’48-as nézeteinek az adott körülmények között erősbödő népszerűségétől – megtiltotta, hogy részt vegyenek a gyászszertartáson. Hivatalosan végül a fővárosnak lett kiporciózva a temetés feladata, s az látványos politikai demonstrációvá fejlődött. (Wekerle ez után kapta meg a ’Budapest díszpolgára’ címet.)
Wekerle vetette fel először 1892-ben a polgári anyakönyvezés bevezetésének gondolatát. Liberális egyházpolitikai törvényei számlájára szokás felróni, hogy tovább mélyítették a szakadékot az állam és az egyház között, melyek keresztülviteléért nagy áldozatot kellett meghoznia a miniszterelnöknek. A királlyal való, amúgy sem felhőtlen kapcsolatát tovább keserítette az emigrációból hazatérő Kossuth Ferenc iránta táplált élénk rokonszenve, ezért aztán a szóban forgó törvények jóváhagyása fejében le kellett köszönnie Wekerlének pozíciójából.
1896-tól tíz éven át az újonnan szervezett Közigazgatási Bíróság elnöke. A főrendiház tagjaként sem biggyesztett előnevet születési neve elé, hiába dukált számára.
Az 1905-ös politikai válságot, a kormány feloszlatását követően Ferenc József bizalma nem ingott meg benne, s kinevezte az ellenzéki pártok konglomerátumából képzett kormány miniszterelnökévé. E tisztséget 1906. IV. 8-tól 1910. I. 17-ig viselte. Mellette a Pénzügyminisztériumot is ő vezette. Az inkább agrár beállítottságú kabinetben elsősorban ő képviselte az ipari körök, a finánctőke érdekeit.
Az általános választójogért küzdő koalíció megbukott azonban, mielőtt célt értek volna. Az, hogy sem a bankkérdésben, sem a hadsereg ügyében nem tudtak Wekerléék engedményeket kicsikarni az udvartól, megpecsételte a kabinet sorsát.
1907. VII. 5-én feltűnést keltett, hogy a miniszterelnök nem jelent meg az országgyűlésen, hanem Székesfehérvárnak vette az irányt. Ifjúkora helyszínére azért utazott, mert aznap tartották a 40 éves érettségi találkozójukat a ciszterci főgimnáziumban. Az eseményről, a résztvevők csoportjáról készült fotót leközölte a sajtó is.
Az Esterházy Móric visszalépését követő harmadik, legrövidebb miniszterelnöksége egybeesett a világháború örvényéből kikecmeregni képtelen Osztrák-Magyar Monarchia darabokra hullásával, 1917. VIII. 20-tól 1918. X. 28-ig tartott. Törekvései a dualista államrend felbomlásának megakadályozását illetően zátonyra futottak, még a polgári pártok közti párbeszédhez sem sikerült megteremtenie egy közös platformot. Kénytelen volt a perszonálunióért síkra szállni, s mivel az uralkodóval, IV. Károllyal is megromlott a munkakapcsolata, a király már 1918. október elején új miniszterelnököt keresett. Wekerle ezúttal, harmadik kabinetje idején is magára vállalta a pénzügyi tárca vezetését – öt hónapig –, majd majdnem ugyanennyi ideig a belügyi tárcáét. Wekerle saját bevallása szerint a németektől függetlenül különbékét kérő IV. Károlynak a szövetségesei iránti hűtlensége sértette őt oly mértékben, hogy X. 23-ra megfogalmazta a pozíciójáról való lemondását.
A proletárdiktatúra idején túszként tartották fogva, ami kitörölhetetlen nyomot hagyott szervezetében: egészsége a gyűjtőfogházban romlott le.
1920-ban a Közművelődési Tanács, 1921-ben a Pénzügyi Tanács elnökének választották.
Július elején szanatóriumi kezelésre kényszerítette kiújuló vesebaja. A Vöröskereszt Erzsébet kórházában pár héttel később megoperálták hasfali hályoggal. A műtét sikerült, Wekerlének újra meg kellett tanulni járni, és inkább olvastatott fel nejével, mint olvasott, de bizakodón tekintett ő és környezete a jövő elébe. Mindaddig, míg 100 évvel ezelőtt, 1921. VIII. 26-án este háromnegyed 8-kor váratlanul fel nem mondta a szíve a szolgálatot. VIII. 29-én kísérték utolsó útjára a Magyar Tudományos Akadémia előcsarnokából a Kerepesi temetőbe.
1925 decemberében kapta meg a budapesti Nagykorona utca Wekerle Sándor nevét. A fővárosban a kispesti Wekerle-telep elnevezéssel is az egykori miniszterelnöknek állítanak emléket.
A 2011-ben, halálának 90. évfordulója alkalmából szülővárosa, Mór egészalakos szoborral, iskolavárosa domborművel adózott emlékének. A plasztika illusztris társaságba került az egykori gimnázium Oskola u. 7. alatti épületén, Reguly Antalé, Semmelweis Ignácé és Romhányi Györgyé mellé. (2016-ban Kaszap Istváné került ki ugyanarra a falra.)

Források:
A Hon, 1877. III. 15.
Budapesti Hirlap, 1887. II. 22., 1921. VIII. 27.
Erényi Tibor: Liberalizmus és kormánypolitika – Wekerle Sándor három miniszterelnöksége, in: Múltunk, 1993/1.
Kenyeres Ágnes (szerk.): Magyar életrajzi lexikon, L–Z, 1967
Lukács László: Wekerle Sándor emléktáblája Székesfehérváron, in: Honismeret, 2012/2.
Magyar lexikon, Vezére–Zsuzsok, 1885
Magyarság, 1921. VIII. 27.
Nemere, 1881. VIII. 14.
Nemzet, 1885. I. 27.
Pesti Hirlap, 1887. VI. 7.
Pesti Napló, 1884. III. 11., 1885. IX. 26., 1887. I. 24., 1907. VII. 5.
Szabó Dániel: Wekerle Sándor utolsó miniszterelnöksége: A sikertelen „válságmenedzser”, in: História, 2008/9.
Vasárnapi Ujság, 1889. IV. 14.

Végh Ákos László

Galéria:

Megosztás:

Ezeket látta már?