50 évvel ezelőtt, 1970. III. 22-én, vasárnap délelőtt avatták fel a Székesfehérvár határában lévő, korábban András-hegynek is nevezett Csúcsos-hegyen a felszabadulási, egyértelműbben tankemlékművet. Az eseményen részt vettek a város és a megye vezetői, valamint a szovjet fegyveres erők képviselői.
A legenda szerint Árpád vezér e – mesterségesen emelt – dombról lepillantva jelölte ki szálláshelyét a mai város területén; s innen érkezve vetették magukat a tankok is abba a Margit-vonalért folyó, öldöklő küzdelembe, amit „a szovjet nép fiai, a Vörös Hadsereg harcosai vívtak a város dolgozó népét rettegésben tartó német és magyar fasiszták ellen”*. Ahogy a négy centi széles, svéd vörösgránit emléktáblán állt: „Székesfehérvár felszabadulásának 25. évfordulója alkalmával kegyelettel emlékezünk a hősökre, akik életüket áldozták szabadságunkért. Hála és dicsőség a szovjet hadseregnek, akik súlyos harcok közepette űzték ki városunkból a fasiszta megszállókat! Ezt az emlékművet az elnyomás feletti győzelem 25 éves évfordulójára állíttatta Székesfehérvár város lakossága, 1970. március 23.” A feliratot aranyozott betűkkel vésték a gránitba. (A tábla anyagául eredetileg kiszemelt vörösmárványt azért kellett lecserélni, mert a Kőfaragó Vállalat szerint elveszíti fényét a szabadban.) Az avatás apropóját tehát a második világégés szolgáltatta, az említett napon (valójában egy nappal korábban) ünnepelték Fehérvár felszabadulásának negyedszázados jubileumát. E „zámolyiként” is emlegetett tankcsata akkora presztízsértékkel bírt akkoriban, hogy a testvérváros Vorosilovgrád határában is felállítottak a ’70-es években egy T-34-est, mely „a szovjet hősök helytállását” volt hivatva hirdetni.
A magyar és szovjet náció megbonthatatlan barátságát célzottan reprezentálta, hogy magát a T-34-es harckocsit a Szovjetunióban gyártották, a terveit és a talapzatának kivitelezését pedig nagyrészt a Fejér Megyei Építőipari Vállalat dolgozói végezték el társadalmi munkában.
Mihail Koskin és csapata 1940 januárjára készült el a T-34-es első két kísérleti példányával, s a teszteket követően meg is indult a sorozatgyártás. Első ízben 1941 nyarán vetette be e harckocsikat a szovjet hadvezetés a németek ellen. Megítélésük némiképp ellentmondásosnak bizonyult: egyesek szerint az egyik legsikeresebb harckocsitípus volt a II. világháborúban – átlagon felüli páncélvédettsége sokkolta a Panzer III-asaikkal tehetetlennek bizonyuló németeket; mások viszont tűz- és véderő tekintetében is fejlettebbnek tartják a német Tiger és Panther fantázianevű német páncélosokat. A T-34-esek hatékonyságát mindenesetre több körülmény is gyengítette. A jórészt képzetlen személyzetnek egy rendkívül szűk, kétszemélyes toronyban kellett végrehajtania a feladatait, s emellett hiányt szenvedtek lőszerben, pótalkatrészekben, műszaki mentőjárművekben is. A rádiós összeköttetés, ha volt egyáltalán, akadozott.
Az 1940 és 1942 között gyártott járműveket 76,2 mm-es harckocsiágyúval szerelték fel, míg az 1943 és 1944 során elkészülteket már 85 mm-essel. A háború lezárását követően a Szovjetunióban e típust kiszorította a T-44-es, majd a T-54-es modell, de Lengyelországban és Csehszlovákiában még az ’50-es években is kerültek le friss T-34-esek a gyártószalagról.
A Csúcsos-hegyen korábban egy obeliszk köszöntötte a Kisfalud, Agárd vagy Budapest felől Fehérvárra érkezőket, a Havranek Lajos faragta emlékmű. Úgy tartják ugyanis, hogy II. András is ezen a helyen hirdette ki 1222-ben az Aranybullát, innen származik a domb korábbi neve. Ifjabb Havranek Lajos munkáját 1922 őszén avatták fel. Eredetileg X. 14-én, majd 29-én vezényelték volna le az ünnepélyt, ám a 7 héten át záporozó, heves esőzés miatt XI. 19-re tolódott a királyi oklevél 700. évfordulójára szervezett ceremónia időpontja. Az obeliszk a II. világháború vérzivatarában, sajnos, oly mértékben megsérült, hogy 1950-ben el kellett távolítani.
A helyén lévő, 34 216. számú, országos, felsőrendű alaphálózati, geodéziai pont azonban továbbra is megtartotta az „Aranybulla” nevet.
A 750. évfordulóra – mely egybeesett a városalapítás 1000 éves jubileumával –, 1972-re elkészült ugyan egy újabb, az Aranybullának emléket állító obeliszk, ezt azonban jobb híján a Budai úton emelték, egy kisebb domborulaton, a mai református templom helyén – egy akkor még beépítetlen telken.
A ’70-es években a tavaszi diáknapok alkalmából a Csúcsos-hegy környezetében futották le a fiatalok az ún. „felszabadulási mérföldet”, miután megkoszorúzták az emlékművet.
Érdekesség, hogy bár a helyiek szívesen látogattak ki a csúcsos-hegyi harckocsihoz, a koronázóváros turizmusának fellendítését zászlajukra tűző, korabeli kiadványok szívesebben népszerűsítették Rétfalvi Sándor alkotását a háborús emlékműnél.
Nem volt tehát kérdéses, hogy 1989-ben, megelőzve a hazánkban állomásozó szovjet csapatok kivonulását is, amikor a döntnökök már hangot adhattak abbéli rosszallásuknak, hogy a T-34-es csövét a város felé irányítva szimbolikus fenyegetést jelent Fehérvár lakosaira, a Csúcsos-hegyről eltávolított tank, illetve a Havranek-féle Aranybulla helyére Rétfalvi Sándor nagykorúvá érő szobra került. Igaz ez akkor is, ha először csak átmeneti megoldásként tervezték ez utóbbi kihelyezését a Csúcsos-hegyre. Az elképzelések szerint pályázatot írtak volna ki egy új Aranybulla emlékmű megalkotására, ami az 1992. év folyamán foglalhatta volna el véglegesnek szánt helyét a dombtetőn.
A „tank” eltávolításáról egész pontosan az 1989. XI. 6-i ülésén döntött a Székesfehérvári Városi Tanács – a Városszépítő és -védő Egyesület kezdeményezésére. A Magyar Néphadsereg ercsi műszaki alakulata szerelte le a 33 tonnás emlékművet kétnapi munkával, 1989. XI. 29-én és 30-án a Dunai Kőolajipari Vállalat gigantikus autódaruja segítségével. A kimustrált acéltömeget a Münnich Ferenc Laktanyába (a mai Alba Regia Laktanyába) szállították, tárolását itt kellett megoldani. További sorsáról nem tudunk. Abban, hogy soha nem gondoskodtak arról, hogy másutt kiállítsák a páncélost, szerepet játszhatott annak eleve elhanyagolt állapota, amit az átszállítás kálváriája csak növelhetett.
Az Aranybulla új helyén történő ünnepélyes avatóünnepségre 1990. VIII. 18-án került sor.
(A II. világháborúban Fehérvárhoz hasonlóan többször „gazdát” cserélő, s e cseréket szintén megsínylő Debrecen nyugati előterében található Hortobágy község mellett mindössze letakarták az 1978-ban felállított T-34-es szovjet emlékművet. Bár túl sokáig nem maradt lefedve, s 1993-ban, majd 2000-ben is átfestették, az évek során mégis berozsdásodott, látványosan leamortizálódott. 2012-ben arcukat elfedő huligánok az emléktáblát is lefeszítették a talapzatáról. 2018 elején állították helyre, díszkivilágítással látták el, s padokat is kihelyeztek a hortobágyi tankcsatában elesett magyar hazafiak helytállásának mementója mellé.)
*A macskakörmös szövegrészek nem véletlenül lettek idézőjelbe szorítva. Jelen megemlékezés azt hivatott kommentár nélkül láttatni, az adott korszakban milyen szemmel nézték hivatalosan az eseményeket, hogyan gondoltak a közelmúltra, dacára annak, hogy a túlélők tudtak volna miről, egyebekről mesélni…
Források:
Esti Hírlap, 1967. VI. 22.
Fejér Megyei Hírlap, 1970. III. 12., 1970. III. 24., 1978. XI. 19., 1985. III. 28., 1989. XII. 1., 1990. VIII. 15.
Hajdú-Bihari Napló, 1978. V. 4., 2018. IV. 14.
Népszabadság, 2012. IX. 19.
Székesfehérvári Megyei Városi Tanács tanácsülési jegyzőkönyve, 1989. XI. 6.
Turista Magazin, 1973. II. 1., 1977. VII. 1.
Végh Ákos László
